Heves Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-29 / 175. szám
2010. JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Szerelemszínház született szeLaVi Thália istennő legifjabb angyalkája szárnyait próbálgatja Afi és Gabi. Két művésznő - Dimanopulu Afrodité és Tatár Gabi akik a darab szerint új utakat keresnek a színház és az érvényesülés világában. A képgalériát keresse a HEOLhll hírportálon Százmilliós LEADER-es támogatások Dél-Hevesben- A tavaly decemberi LEADER- pályázatok nyomán már több rendezvény megvalósult - tudatta szerdán a Hírlappal Forgács István, a Tisza-Tarna-Rima mente csoport munkaszervezetének a vezetője. Hevesveze- kényen a Sokszínű Hanyi-part, Poroszlón a VII. Heves Megyei Kakasszépségverseny és Bográcsfesztivál, a VIII. Egerfarmosi Hagyományőrző Napok sikere is a támogatásnak köszönhető. Mezőtárkányban, Kiskörén, Tiszanánán, Füzesabonyban és Szihalmon is tartanak programokat LEADER-forrásból. ■ Sikeres volt Hevesveze- kényen a „Sokszínű Hanyi-part” című esemény. A harmadik Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a boconádi, szihalmi, tarnamérai, tarnabodi, erki, egerfarmosi, aldebrői, kompolti és pusztafogacsi falu-, turisztikai és vállakozásfejlesztési projektek még ősszel befejeződnek. Rövidesen megszületnek a döntések a már beadott újabb igényekről. A további forrásokból a hevesi és füzesabonyi körzet mikrovállal- kozásai és turisztikai szolgáltatói 200 millió, a LEADER-ben érdekelt civilszervezetek és önkormányzatok 400 millió forintra pályázhatnak év végén. ■ Egy sérült ember és milliós kár a baleset mérlege Árokba hajtott, majd fának ütközött egy Daewoo típusú személy- gépkocsi szerdán délelőtt fél tizenkettő óra körül a 24-es főút Mátrafüred és Sástó közötti szakaszán. A kocsiban hárman utaztak, egyiküket könnyebb sérülésekkel kellett ellátni a mentőknek. Az utasok maguk is el tudták hagyni az autót. Mint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesétől megtudtuk, a helyszínre riasztott gyöngyösi tűzoltók áramtala- nították a Daewoo-t, majd kihúzták az árokból és segítettek feltenni az autómentőre. A járműben keletkezett kár egymillió forintra becsülhető. ■ Lázasan folynak a próbák a Kis Dobó téren, ahol hamarosan bemutatót tart Eger új teátruma, a Pince- színház. A SzeLaVi című darab látható ott Szegvári Menyhért rendezésében. Egres Béla Egerben létezik egy elismert színház, kiváló társulattal, amely sorra kapja az országos elismeréseket. A színészek jó része az utóbbi néhány évben szerződött ide, de mellettük sok olyan tagja van a társulatnak, akiket a közönség mint „egri színészeket” emleget. Ők - akik korábban vezető művészei voltak a városnak - egyre kevesebb lehetőséget kapnak, sőt olyan is akad, aki már kénytelen volt megválni a Gárdonyi Géza Színháztól. Ilyen például Tatár Gabi, aki két évtized után találta magát a színház kapuin kívül. Mivel azonban minden - családja, kollégái, tanítványai - a városhoz köti, bár szeretett volna máshol szerencsét próbálni, mégis inkább itt maradna. Mint mondja, ez a helyzet szülte az ötletet, hogy új színházat szervezzen, ahol saját produkciókat hoznak létre, elsősorban azokkal a kollégákkal, akik úgy érzik, az anyaszínházban mellőzik őket, vagy nem kellőképpen használják a tehetségüket. Tatár Gabi helyet is talált a miniteátrumnak: a’Vitkovics-ház pincéjében, ahol igazi stúdiószínházi hangulatban fogadhatják majd a közönséget1 a 40 személyes nézőtéren. Első önálló produkciójukat, a SzeLaVi című zenés „parfét” mégsem itt, hanem a Kis Dobó téren mutatják be. Tatár Gabi olyan kiváló játszótársakat talált maga mellé, akikkel már évek óta szoros szakmai barátság fűzi össze, így mellette Dimanopulu Aírodi- tét és Pálfi Zoltánt láthatják az érdeklődők, a zongoránál a kiváló muzsikus, Gonda László ül majd. A rendezői feladatra az egyik legkiválóbb egri alkotót, Szegvári Menyhértet sikerült megnyerni, aki nem csupán megrendezte a darabot, de ő is lelt rá a műre, és írta át erre az alkalomra. Igazi szerelemszínház születik. A színészek, a rendező és mindenki, aki a darab közelébe került, boldog örömmel tették a dolgukat, felszabadult és felszabadító próbafolyamat után vannak. Már a kezdő lépésektől nagyon sokan segítették eddig is az új teátrum létrehívását. így sikerült a várossal hároméves közszolgáltatási szerződést kötni, de első szóra segédkezet nyújtott az Egri Kulturális és Művészeti Központ vagy a Művészetek Háza Kht. is. Tatár Gabi úgy tartja, a Kis Dobó tér Eger egyik legjobb játszóhelye. Sikerült megegyezni az ott működő vendéglőkkel, szívesen látnak ott ismét profi színházi produkciót. A szervezők arra is figyeltek, hogy ne teremtsenek az amúgy is bőséges nyári kínálatban konA produkció ismertetőjegyei ZENÉS PARFÉ, SZÜNET NÉLKÜL szerző: Gregg Opelka fordító: Galambos Attila színészek: Tatár Gabriella, Dimanopulu Afrodité, Pálfi Zoltán A zongoránál: Gonda László DÍSZLET, JELMEZ: Húros Annamária KOREOGRÁFUS: BÓbis László rendező: Szegvári Menyhért kurenciát. Ezért olyan időpontokban - július, illetve augusztus utolsó hétvégéjén - játsszák a SzeLaVi-t, amikor nem ütközik más produkciókkal. Minden készen áll tehát, hogy ismét büszkélkedhessen a város azzal, hogy tisztán egri, önálló nyári produkcióval képes előállni a legszínvonalasabb szórakoztatás eszményének jegyében. A színdarab akár drámának is beillene akár dráma is lehetne a SzeLaVi, véli szegvári MENYHÉRT rendező (képünkön), aki nagyon is aktuálisnak gondolja a művet. Az szórakoztató zenés darab, vagy ahogy a színlapon olvasható: parfé. Az alapszituáció: egy táncosnő és egy énekesnő elveszti a munká- . < ját, kénytelenek olyan fellépést \ elvállalni, amihez nem igazán fűlik a foguk. Edith Piaf-dalokat kell énekelniük egy bárban. Ám ők inkább járnák a maguk útját. S hogy ez hova vezet? Azt persze nem árulja el a rendező. EGYPERCES INTERJÚ Fontos képzés indul ősztől a Forrásban Már most lehet jelentkezni arra az ősztől induló informatikai és pályázatírói képzésre, amely elsősorban álláskeresőknek szól. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ, valamint a füzesabonyi Városi Intézményi Központ TÁMOP- os projektjéről Püski Viktória közművelődési szakembert kérdeztük.- Pontosan miről tanulhatnak a résztvevők?- Az első 60 órában informatikai és információtechnológiai ismereteket. A második szakaszban pedig megtanulják kezelni különböző pályázatok rendszerét, a pályázat- íráshoz és a projektmenedzsmenthez szorosan kapcsolódó protokoll-, lobbi- és eljárás- rendszereket.- Szükség van mindehhez valamilyen előzetes tudásra?- Elsősorban alapvető számítástechnikai ismeretekre. A képzés 200 órájából 28 otthoni munka, azaz bizonyos rész távoktatásban, úgynevezett e-learning keretében folyik majd. Az órákat hétfőn, kedden és szerdán délutánonként tartjuk, így GYES/GYED- en lévő felnőttek jelentkezését is várjuk.- A modern világban használható ismereteken kívül miért érdemes jelentkezni?- A képzés ideje alatt tanulást segítő szolgáltatások vehetők igénybe. Azoknak is tudunk támogatást biztosítani, akiknek a Munkaügyi Központ már nem folyósít juttatást. A nyári szünetben is érdemes pályázni akár telefonon (20/779-2883), akár e- mailben (puskiviki@gmail. com). bP. A. Püski Viktória: Nyáron is érdemi pályázni Csángóföldről, az ott élőkért szólt az első alkotás mozi Faragó Annamária művével kezdődött meg Egerben a harmadik Slow Film Fesztivál A lánglovagok nyitottak ajtót egy férfinak Harmincötödik alkalommal rendeznek nyári filmes rendezvény- sorozatot, ebből harmadszor a Slow Film Fesztivált Egerben. Az Uránia Film- és Revüszínházban keddi este tartott megnyitón a „Csángó zsoltár” című, Faragó Annamária rendezte filmet vetítették. Előtte az Eszterházy Károly Főiskola Egres néptánccsoportja lépett pódiumra, hogy megteremtse az esemény indításához a kellő hangulatot. A bemutatójukat követően Habis László mondott megnyitó- beszédet. Eger polgármestere a fesztivál nyitófilmjére utalva emlékeztetett arra, hogy a városban vannak olyan polgárok, akik önzetlenül, mindenféle közpénz fel- használása nélkül segítenek, meghívnak például gyerekeket a csángófóldi Magyarfalváról. Az önkormányzat pedig vállalta, hogy minden évben egy- egydiák Erdélyben történő képzését finanszírozza. A köszöntő után a Nemzeti Kamara Színház művészei, Herman Gréta, Mettler Emese, Pelsőczy László, illetve a színház igazgatója, Usztics Mátyás léptek színpadra. Nagy tapssal kísért műsorukat követően kezdődött meg Faragó Anna■ Csángóföldön missziót teljesítettek, amikor oda elvitték a magyar színházat. Usztics Mátyás színészei adtak ízelítőt műsorukból mária filmjének (operatőr: Ócskái László, vágó: Murjai László) a vetítése. A díszbemutatót alkotói találkozó zárta, amelyen a film készítői, illetve szereplői - a Nemzeti Kamara Színház művészei - elmondták: csángóföldön missziót teljesítettek, amikor a világ ezen eldugott zugába elvitték a magyar színházat. Olyan fiatal nézők előtt léptek fel, akik korábban még soha nem találkoztak te- átrumi bemutatóval semmilyen nyelven, nemhogy magyaron. Kölcsönösen óriási élményt nyújtott ez az út előadónak és befogadónak, ezért úgy gondolják, hogy folytatni kell, és erre meg is vannak a kész tervek. ■ Későn ért haza kedden éjszaka egy gyöngyösi férfi, akit váratlan jelenség fogadott a lakása előtt. Az történt ugyanis, hogy az otthon lévő gyerekek lefeküdtek aludni, ám előtte bezárták a bejárati ajtót. A kulcs azonban belülről a zárban maradt, így a férfi nem tudta kinyitni az ajtót. Miután szunyókáló gyermekei sem engedték be a lakásba, a mátraaljai város tűzoltóihoz fordult segítségért. A kiérkező egységek létrán közelítették meg a lakás erkélyét, amelynek ajtaját szerencsére nyitva találták. Azon keresztül bemásztak az ingatlanba, majd ajtót nyitottak a hazatérő családfőnek. ■