Heves Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-18 / 114. szám
Iß 2010. MÁJUS 18., KEDD • XXI. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM MOZAIK Sí ] 11 ■ I n í 11 * I ki im] ÍScfj] íliy/1! fi íImXíiI ill Fi $ÉMÉMÉi mmmmmmmm TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON IMHMWHnHMKBiíHKK9SHHHRfti<8IBnHI NAPINDITO Idézet Az ember egy típust szeret, azaz mindazoknak az emberi tulajdonságoknak egyetlen személyben való találkozását, melyek másokban külön-kü- lön is vonzhatnak bennünket. (Guy de Maupassant) Vidám percek UTCAI TÁMADÁS Panasztétel történik a rendőrségen.- Le tudná írni, hogy nézett ki a támadója? - kérdezi az ügyeletes rendőr egy összevert férfitól.- Természetesen, hiszen épp ezt magyaráztam neki, amikor megtámadott. Sztárhír gaby espino latin-amerikai színésznőt televíziós filmsorozataiból ismerhetjük - írja a Tvr-hét. A Coolon most induló Ördögi kör című sorozatban is ő játssza a főszerepet. Egyébként eredetileg Orvosnak készült, majd filozófiát tanult az egyetemen, végül a színészet mellett döntött. Huszonhárom évesen venezuelai sorozatban mutatkozott be, később a Szerelmesek című szériában kapta élete első főszerepét. Mi a Telihold szerelmesei, és a Szégyen nélkül vagy a Luna, az örökösnő című sorozatban is láthattuk. Erkel-műveket énekeltek kórustalálkozó Hat együttes lépett fel Recsken Erkel Ferenc és a Himnusz Éve jegyében rendezték meg a nemzetközi kórustalálkozót a településen A rossz idő ellenére sok néző érkezett a recski VIII. Fúj, süvölt a Mátra szele nemzetközi kórus- találkozóra az elmúlt hét végén. A helyi Mátrai Visszhangok Vegyeskar mellett a szécsényi Erkel Ferenc, az egri Agria és a hatvani Polifónia Vegyeskar, valamint a szerbiai Csóka II. Rákóczi Ferenc férfikara és a szlovákiai Fülek Melódia női kara is fellépett a programban. A Művelődési Házban a hatvani kar vezetője, Stimecz András tartott ismertetőt Erkel Ferenc életéről, idén ugyanis Erkel és a Himnusz éve van. Az énekkarok húsz-húsz perces műsort mutattak be, a Himnuszt együtt énekelte mindenki, beleértve a közönséget is. ■ Esőben is loptak Leleszen tolvajok Nyitott garázsból vittek el motoros fűrészt Az árvíz ellenére sem pihentek a tolvajok Tarnaleleszen. Szombat éjjel egy ház udvarára és annak pincéjébe törtek be ismeretlen elkövetők, akik onnan elloptak egy elektromos fűnyírót, egy női kerékpárt és egy gázpalackot. A lopási kár ebben az esetben 25 ezer forint. Szintén ebben a községben nyitott garázsba surrantak be egy Stihl márkájú motoros fűrészért. Az elcsent gép tulajdonosát legalább 400 ezer forintos kár érte - tudtuk meg Gergely Gabriella r. alezredestől, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. ■ r'M.'Uri'TlJ bika (IV. 21—V. 20.). A mai napon törekedjen a nyugalomra, kerülje a nagy rohanást. A szerelem főszerepet kaphat életében, családja azonban helyteleníti'a szituációt. ikrek (V. 21—VI. 21.). Kiváló lehetőség kínálkozik vásárlásra. Úgy érzi, szabadon költekezhet, és élvezi, hogy azt tehet, amit a szükség és vágyai diktálnak. rák{VI.22—VII. 22.). Baj, baj hátán. Azonban ne rágódjon majd túl sokat a híradásokban Önre zúdított problémákon. Hagyatkozzék a józan eszére. OROSZLÁN (VII.23-V1II.23.). Ön és egyik korábbi üzleti társa, nehéz időszak előtt állnak. Négyszemközt, szemtől szemben kell pénzügyeikről beszélniük. Nem kevés időbe kerülhet, amíg kilábalnak a bajból. szűz (VIII.24-IX.23.). Kalandra csábítják, s nehezére esik ellenállni. Kellemes „szenvedései” lesznek. Több mindent megtanul a tekintetben, hogy önmagának éljen. mérleg (IX.24-X.23.). Tanult korábbi hibáiból, és ez most meghozza majd a gyümölcsét. Párjáért Ön most feláldozza mindenét. A jutalma végül is életöröm és megnyugvás lesz. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy odavetett megjegyzés szöget üt ma a fejébe. Csapdát szimatol, ezért úgy gondolja, hogy új nézőpontok alapján is felül kell, hogy vizsgálja a történteket. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Egy ismerőse ész nélkül játszik és nem kevés pénzt veszít. Ráadásul most még meg akarja győzni Önt is, hogy fektessen be egy kétséges vállalkozásba. Legyen nagyon óvatos! bak (XII. 22-1.20.). A mai napot kellemesen tölti. Lehetősége adódik majd bevásárlásra, valamint alkalmi vételt bonyolíthat le. Az esti találkozás alkalmával kimutathatja érzéseit. vízöntő (1.21-11.20.). Sok új ötletei és vágyai vannak, amit szeretne megvalósítani. Kövesse a megérzéseit, mert segítségükkel előnyökhöz juthat és boldog lehet. halak (II. 21-111.20.). Egy beszélgetésből barátság születhet, ami új színt vihet életébe. Szellemileg teljesen megújulhat ettől a könnyű eszmecserétől. kos (lll.21-IV.20.). Bátran tűzhet ki majd nagy célokat maga elé, mert most a szerencsecsillaga kíséri minden útján. A szerelem fontos szerepet kap a mai este folyamán. SZUPEREXPRESSZ HÍZÓK eladók Detken 37/375-164-----------------------------------------------------------*261113' A UTÓKÜMASZERVIZ, töltés, fertőtlenítés. Eger, Kertész u. 112/A. 30/9674-050-----------------------------------------------------------*260844* T OJÓ hibrid és éves tyúk rendelhető. Horváth Zoltán, 06-30/532-0728, 06- 30/701-2521. KASMÍR kendőt vásárolok 10.000 Ft-tól. Este 19 h után 70/347-2807, 20/348-8764-----------------------------------------------------------*263106* L ÁTVÁNYTERVEK készítése belsőépítészeti munkákra, üzletberendezésekre, lakásokra magánszemélyeknek és cégeknek. 30/205-6624 Az Axel Springer - Magyarország Kft., axel springer pi hazánk piacvezető médiavállalkozása ™ HIRDETÉSI TANÁCSADÓKAT keres Eger és Heves megye területére. ■ ■ ■ Feladatok ■ Médiafelület értékesítése a kiadó által képviselt sajtótermékekben ■ Kapcsolattartás, hosszútávú üzletek kiépítése a partnercégekkel. ■ Leendő partnercégek felkutatása Az ideális jelölt ■ Középfokú végzettségű (felsőfokú végzettség előny) ■ Szereti a változatos, felelősségteljes, kihívásokkal teli munkát. ■ Szeretne együttműködő, új ötletekre fogékony, kiváló csapatban végezni a munkáját. ■ Aki nem fél dolgozni, emberekkel foglalkozni, és folyamatosan tanulni. Amit nyújtunk ■ Stabil céges háttér amely lehetőséget biztosít, hogy önálló vállalkozóként sikeressé váljon. ■ Komoly anyagi befektetés és üzleti kockázat nélkül saját vállalkozásba kezdhet. ■ Teljesítménye és a jövedelme egyenes arányban állnak egymással. ■ Időbeosztás rugalmas, mobil. ■ Egy csapat, ahol jól érezheti magát, elismerik és megbecsülik munkáját. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát küldje el címünkre 2010. május 31-éig, 3301 Eger, Pf. 23. A borítékra írja rá: „Tanácsadó 2010” Helyből a legjobb I M V"*. A-’ Hl ^ On-line árverés Profitáljon On is! 2010. június 18-29-ig. WWW.tOpaUkCÍO.hU AZ Ötlet 2010. június 18-án 9.00 órakor indul siker kockázat nélkül és június 29-én 20.00 óráig tart az árverés. 2010. június 18-án újra indul a Heves I J Á Íaaa.iI/aÍ/* Vegyen részt és profitáljon! www.topaukcio . hu^ Hogyan is zajlik? 1. Ön rendelkezésünkre bocsátja árverezés céljából termékét vagy szolgáltatását. Termékének kereskedelmi ára legalább 20 000 Ft legyen. 2. A Heves Megyei Hirlap és a heol.hu megjelenteti az Ön termékét, szolgáltatását a beharangozó hirdetésekben. 3. A Heves Megyei Hírlap és a heol.hu on-line árverést tart június 18-án 9.00 órától június 29-én 20.00 óráig. 4. Az árverés lezárása után a legmagasabb áron licitáló tájékoztatást kap e-mailben az összegről és a fizetési kötelezettségről az Axel Springer felé. 5. Miután a nyertes licitáló teljesítette a fizetési kötelezettségeit, Igazolást kap, amellyel a licitált terméket Önnél átveheti. 6. A nyertes licitáló az igazolás ellenében megkapja Öntől a terméket és a számlát az árverezési összegről. 7. Az Axel Springer listaáron hirdetési felületet biztosít Önnek a termék kereskedelmi árának megfelelő értékben. A hirdetési felület 2010. szeptember 15-ig áll rendelkezésére, melyet a Heves Megyei Hírlapban és a heol.hu hírportálon használhat fel. A hirdetési felület a határidő lejárta után érvénytelenné válik. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, várjuk hívását: 06-36/513-639. Jelentkezési határidő: 2010. május 20. 2010. június 18-án újra Indul a Heves Megyei Hírlap és a heol.hu országos on-line árverése, a topaukcio.hu. Vegyen rajta részt Ön is. ajánlja fel árverezésre termékét vagy szolgáltatását az olvasóinknak HEVESÜHÍRIAPIIIŰII V