Heves Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-03 / 101. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Sör, virsli és felvonulás nélkül majálisok Az ünne ott, de lényege a kikapcsolódás Egerben a Szépasszony-völgyben az MSZOSZ szervezésében az Adás­hiba színjátszócsoport szórakoztat­ta a nagyérdeműt, akikre persze sok-sok finomság és számos kísérő- rendezvény is várt. Az Eszterházy téren zajlott a Bormajális, ami Tar­soly József egri hegybíró szerint is­mét nagy sikerrel zárult, amit a fo­gyasztás is alátámaszt. gyöngyösön a Fő téren a helyi MSZP szervezésében kirakodóvásár, kézműves sátrak, étel, ital várta az érdeklődőket A szabadtéri színpa­don egész nap zenés-táncos mulat­ság szórakoztatta a majálisozókat. vécsen május elsején avatták és szentelték fel a település újonnan készült címerét és zászlaját. Szlovencsák Attiláné polgármes­ter elmondta: ezek a jelképek - amiket Mischinger Ferenc plébá­nos áldott meg - tovább erősíthetik a közösséget. hatvanban a Népkertben majá- lisoztak, híres fellépőkkel és helyi tehetségekkel. A főzőverseny is so­kakat vonzott, az étkek zsűrizését Benke László és Nagy Zoltán vállal­ta magára. makláron közparkot avattak az ünnepen, és átadták a külsőleg fel­újított művelődési házat, s mind­járt „fel is avatták” az új közösségi tereket a helybéliek. noszvajon ugyancsak hagyomá­nyos „átmozgató” - egyebek mellett célba dobás - és gasztronómiai prog­ramok várták az ünneplőket. ■ A képgalériákat keresse a HEOLhu hírportálon EIEEBlEBI Bekölce csökkentés az óvo­dába és az iskolába is egyaránt tizennégy gyerek jár majd szep­tembertől. így valószínűsíthető az állami normatív támogatás csökkenése, ezért az önkor­mányzat képviselő-testülete ha­tározatában jelezte, hogy - a gyermekintézmények fenntartási költségeinek mérséklése érdeké­ben - az oktatási társulás igaz­gatójától, a balatoni iskola veze­tőjétől vár javaslatot a további lé­pésekre. Egyben felkérték a falu polgármesterét, adjon javaslatot - a szülők bevonásával - arra, hogy miként tegyék vonzóbbá a helyi óvodát és iskolát. Demjén FÓRUM „Az egyszerűsí­tett foglalkoztatás 2010. április 1- jétől alkalmazandó szabályairól” tart előadást dr. Bakos József, a regionális munkaügyi felügyelő­ség igazgatója, és Némethné Fü- löp Ágnes az APEH regionális ügyfélszolgálati osztályvezetője kedden délután 3 órától az Egri Korona Borház demjéni konfe­renciatermében. A fórumon a résztvevők tájékoztatást kapnak a zöldség, a gyümölcs és a do­hány szerkezetátalakítási nemze­ti program Európai Mezőgazda- sági Garancia Alapból finanszíro­zott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó fel­tételek megállapításáról is. Eb­ben a témában Vágner Ákos a Heves Megyei Agrárkamara titká­ra tart előadást. Egerfarmos számítógépek a település általános iskolájában a budapesti Szent István Gimnázi­um alapítványának segítségével sikerült korszerűsíteni az igen el­avult számítógépparkot. Térítés nélkül, teljes felszereltséggel ti­zenkét modern gépet szállítottak Egerfarmosra, s azokat beüze­melve adták át a harmincöt kis­diáknak és a pedagógusoknak. A kapcsolat felvételében Schmidt Miklós, a Corvinus Egye­tem végzős hallgatója segédke­zett a farmosiaknak. Heves VERSENY Hetedik alka­lommal rendezte meg a Heves Városi Nevelési-Oktatási Intézet Körzeti Általános Tagiskola a Kölcsey Ferenc Megyei Nyelvi Versenyt 21 általános iskola 236 tanulójának részvételével. A megmérettetésen 3-8. osztá­lyos diákok mérték össze tudá­sukat anyanyelvből, angol és né­met nyelvből a megye legkülön­bözőbb területéről. Az ünnepé­lyes eredményhirdetés május 6- án 14 órakor lesz. AZ ON EGESZSEGENEK ORE ÉLETMÓD ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA Ne csak a természet, hanem On is újuljon meg az Álom Sziget Ruházati Boltban, ahol normál, molettés kismama alsó és felső ruházattal várjuk kedves vásárlóinkat! Kérem látogasson el, és hozza el gyermekét is a Láb-Álom Cipőboltba, ahol J megismerheti az aktív járást biztosító s magyar fejlesztésű lábbelit az Enquist! Egyes modellek 20% kedvezménnyel. Szeretettel várom! Eger, Érsek u.14. Hajdú Beáta Anna 30/894-6741 TÁPLÁLÉK ES GYÓGYNÖVÉNY... BÚ7AFÚLÉ KONCÉNTRATUM, TERMÉSZETES IDEG ERŐSÍTŐK, HANGULATJAVÍTÓK. ANTIOXIDÁN SOK, UNOM TEÁK COLONEX , Eger, Jókai u. 1/A (a Rádi mellett, a Kossuth L u. sarkán) www.gyógy fűszertár, hu Kevesebb só, kisebb kockázat lassan Az ízek nem romlanak, az egészség megmarad Híreink a weben: HE0L DR. SZOBECZKI ZSOLT " £ BŐRGYÓGYÁSZÉ- Számítógépes anyajegyvizsgálat, szemölcsök eltávolítása,- Pattanásos bőr, ekcémák, pikkelysömör, körömgomba és más bőrbetegségek gyógyítása, Botox-kezelés, ráncfeltöltés. Gyermekek és felnőttek ellátása is. Magánrendelés: § Eger, Törvényház u. 15. Csütörtök 15.30-18.00 Gyöngyös, Jókai u. 14. Hétfő 12-14, szerda 14-17.30 Telefon: 06-30/ 399-0202 www.szobeczki.hu A só évszázadok óta része az ét­kezéseinknek, és alapvetően nem is lehet a veszélyes táplálé­kok közé sorolni, azonban a túl­zott fogyasztása ellen már szá­mos érv felsorakoztatható: a ma­gas nátriumbevitelt összefüggés­be hozzák a magas vérnyomás­sal, a szívinfarktussal, a stroke- kal, bizonyos vesebetegségekkel. Felmérések szerint fokozato­san növekszik a nemzeti sófo­gyasztás, s ebben egyre nagyobb hányadot tesz ki a készételek, ét­termi és kiszállított élelmisze­rekben található sómennyiség. Egyes tanulmányok szerint azon­ban az emberek az egyre keve­sebb sóhoz is hozzászoktathatok, amennyiben fokozatosan csök­kentjük az adagot. A hirtelen ízváltozást ugyanis nagyon keve­sen tolerálják, a lassú csökkenést szinte mindenki jól viseli - olvas­ható az oxygenmedical.hu közle­ményében. A cél nem a sófo­gyasztás teljes elhagyása, csupán az egészségügyi kockázatot jelen­tő szint alá csökkentése. A fejlett országokban egy em­ber átlagosan 3,4 gramm nátri­umot fogyaszt, amit nagyjából 1,5 teáskanál só tartalmaz. Ho­lott 2,3 gramm fölött már jelen­tősen nőnek a kockázatok. A mo­dern irányelvek még szigorúb­bak, csupán 1,5 grammban hatá­rozzák meg a felnőtteknek még egészséges adagot, 50 év fölött pedig még ennél is kevesebb az ajánlott. Egészséges sópótlók is bőven fellelhetők: ilyen lehet a szója­szósz, a porrá zúzott kapormag, zellermag és szárított lilahagy­ma, a tengeri alga, vagy a főtt ga­bona és szója erjesztésével előál­lított miszó. Magunk is készít­A legjobb, ha eleve rá sem szo­kunk a túlzott sózásra hetünk úgynevezett zöld sót, pet­rezselyem, zeller, csalán, lestyán, bazsalikom, snidling, majoránna és tengeri só 10:1 arányú darált keverékéből. ■ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom