Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-22 / 93. szám

2010. ÁPRILIS 22., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Párád szemétszüret a Parádi Egészség- és Otthonvédők Egye­sülete, valamint a helyi vöröske­resztes alapszervezet szervezé­sében, a Föld napja alkalmából április 24-én, szombaton nagy­szabású szemétgyűjtési akciót tartanak a településen. A csatla­kozni kívánók délelőtt fél tízkor találkozhatnak a Cifra istálló előtt, ahol zsákokat és kesztyű­ket is kapnak. A nap folyamán az llona-völgyben, illetve a köz­ség parkjaiban és közterületein szedik össze a szemetet. Pétervására lomtalanítás A városban április 23-24-én rendezik mega lomtalanítási ak­ciót. A PEVIK Kft. szakemberei arra kérik a lakosságot, hogy a fenti napokon reggel hét óráig helyezzék ki lomjaikat az ingat­lanjaik elé. Idén először arra is lehetőség nyílik, hogy az előző napokon a város több pontján felállított konténerekbe is elhe­lyezhetik a fölöslegessé vált ka- catokat. ReCSk EGYEZTETÉS A község önkormányzatának legutóbbi ülésén a képviselők az idei nagy beruházások - óvodafelújítás, egészségügyi központ építése - előkészületeiről egyeztettek. A közbeszerzési eljárás a végéhez közeledik, s amint megegyeznek a kivitelezővel, a munkálatok is megkezdődhetnek - tudtuk meg Holló Imre polgármestertől. Szilvásvárad KÖZGYŰLÉS A Hal­mozottan Sérültek Szülőszövet­ségének megyei szervezete ápri­lis 27-én, kedden délelőtt 9 órá­tól a Fenyő vendéglőben tartja közgyűlését. Beszámoló hangzik el a múlt évben végzett munká­ról, majd tájékoztatót kapnak a jelenlévők az egyesület idei programjairól, lehetőségeiről. Szó lesz továbbá az érdekképvi­seleti és civilszervezetek együtt­működéséről, a hálózat kialakí­tásáról. Az ebéd után felkeresik a Szalajka-völgyet, s ellátogat­nak a méneshez. Tisza ÁRHULLÁM A Tisza folyón levonuló árhullám miatt a Tisza- tó vízszintjét a Kiskörei Vízlépcső­nél mért 725 centiről fokozato­san 700 centiméteres szintre csökkentik. A Kiskörei Vízlépcső előtt feltorlódott uszadék a szeg­menstáblák alatt, a szívóhatás következtében alábukik, és meg­jelenik az alvízen. A jelenség mi­att különös figyelemmel kell el­járni a kompok és úszóművek üzemeltetésénél. Ha nem kap, akkor is ad önzetlenül A hajléktalan férfi tudja, mit jelent a segítség Bizonyítani kell az érzelmi kötődést élő szervdonor esetében együttes kérelmet kell bead­nia a donornak és a páci­ensnek, amiről az adott kór­ház etikai bizottsága dönt, hogy elfogadja-e vagy sem. Ha a grémium meggyőződik arról, hogy érzelmi kötődés van a két fél között, vala­mint ha nem fenyegetik a donort, akkor ingyenes a szervadományozás. ember vagyok. Engem tulajdon­képpen ez tart életben, bennem ez tartja a lelket. Én nem lopok, nem hazudok, még a piroson sem vagyok hajlandó átmenni. De szomorú vagyok, mert ezt ed­dig nem sokan értékelték - hangsúlyozza a gyöngyösi Fő tér egyik padján ülve Tóth Ferenc. A középkorú férfi önzetlensé­gének a másokon segíteni aka­rás mellett egyéb oka is volt: mindenkit, akije volt, elveszített.- Több barátom is fiatalon, ér­telmetlenül halt meg. Ha lett vol­na, aki segít rajtuk, talán ma is élnének. De már én is többször voltam közvetlen életveszélyben ■ Ha valaki bajba kerül, nem az a megoldás, hogy elfordítjuk a fejünket.- idézi fel a szomorú múltat Fe­renc. - Egész életemben sportol­tam, sok zöldséget, gyümölcsöt ettem, nincsen semmilyen be­tegségem, gondoltam, miért ne segítenék. De hiába az emberi jó szán­dék, ha a természet azt felülírja: a napokban kiderült, Ferenc nem lehet a vesebeteg tizenéves szervdonorja, ugyanis nem egyezik a vércsoportjuk.- Ez a hír nagyon elszomorí­tott. Tényleg önzetlenül segítet­tem volna, én semmit nem kér­tem cserébe az egészséges vesé­mért. Bár nem ismerem a csalá­dot, de egyéb csatornákon üzen­tem nekik, ha bármiben segítsé­gükre lehetek, rám számíthat­nak - búcsúzott el tőlük a férfi, aki befejezésül azt is kérte, ír­jam le: másnak is szívesen fel­ajánlja az egyik veséjét, ha se­gíthet vele. De csak annak adja, aki igazán megérdemli. Hány ember lenne képes arra, hogy önzetlenül, sa­ját szervével mentse meg ismeretlenek életét? A gyöngyösi Tóth Ferenc jó­szántából a veséjét adta volna egy fiatalnak. Juhász. Marianna Egy vesebetegség miatt, ami rá­adásul gyógyítható, nem halhat meg egy fiatal lány - ezt gondol­ta a gyöngyösi Tóth Ferenc, ami­kor meghallotta annak a 17 éves budapesti lánynak a történetét, aki tavaly július óta vesedi­alízisre szorul. Beteg szervét ugyanis el kellett távolítani, emi­att a beteg most új vesére vár. József nem sokat töprengett azon, mitévő legyen: az egyik ve­séjét azonnal felajánlotta.- Én sajnos már tudom, mi­lyen az, amikor segítségre van szükség, de sehonnan sem érke­zik - magyarázza önzetlenségét a 47 éves férfi. - Korábban jó­módú ember voltam, és naiv. Hit­tem egy hölgynek, végül e jóhi­szeműségnek az lett a vége, hogy elúszott mindenem. Né­hány éve hajléktalan lettem. Ferenc azt mondja, pénzt soha nem kért senkitől, csupán azt szeretné, ha hosszú távú, biztos munkát kapna, hogy ismét le­gyen otthona. De kívánsága ed­dig még nem talált nyitott fülek­re. A férfi ennek ellenére nem vesztette el hitét.- Ha én nem kapok, én akkor is adok! Azt mondtam magam­nak: segítek ennek a szerencsét­len kislánynak, és csak azért is ember leszek! Egy vese miatt « nem halhat meg egy fiatal. Ha E valaki bajba kerül, nem az a | megoldás, hogy elfordítjuk a fe- J jünket. Lehet, hogy én szegény I vagyok, nekem nincs pénzem, de őszinte, tisztaszívű, önzetlen Másnak is szívesen felajánlja Ferenc az egyik veséjét, ha segíthet vele. De csak annak teszi meg, aki igazán megérdemli. Legtöbb esetben csak a rokon jó donor A tudomány mai állása szerint a biztonságosan elvégezhető szervátültetések közül a csont­velő, a vese, a máj, a tüdő- és vékonybélszakaszok átültetése élő donorral is lehetséges. Élő pszervdonor a szabályozás sze­rint, a csontvelődonációtól elte­kintve, csak a transzplantáciő ra szoruló beteg testvére, egye­nes ági rokona, netán házastár­sa lehet Igen ritka kivételt je­lent, ha ettől a gyakorlatban el­térnek. Az állandó donorhiány miatt azonban egyre több vese­beteg szorul folyamatos dialízis­re. Másnak is szívesen felajánl­ja Ferenc az egyik veséjét, ha segíthet vele. De csak annak, aki igazán megérdemli. BARTA KATALIN Küzdelem a sorszámokért BETEG A MAGYAR. A statiszti­kák szerint európai és világ- viszonylatban is nagyon rosszak a lakosság egészsé­gi állapotának mutatói. A számok tükrében néha már- már úgy tűnik, hogy mi, magyarok az istennek se akarunk egészségesen élni. Tunyák vagyunk, sokat eszünk, sokat iszunk, sokat dohányzunk, nem sporto­lunk, az ingyenes szűrővizs­gálatokon csak elvétve jele­nünk meg. Úgy fest, hogy a megelőzés bennünket nem érdekel, a magunk felelőssé­gét is előszeretettel hárítjuk el, ha az egészségünk meg­őrzéséről van szó. A napokban Egerben meg­rendezett nagyszabású szű­rőprogram azonban rácáfol a fenti állításokra. Az ingye­nes vizsgálatokon rengete­gen megjelentek, a limitált sorszámok pedig pillanatok alatt elfogytak. A korszerű, jól felszerelt kamionban egész nap folytak a szűré­sek. A megjelentek tudni akarták, hogy milyen álla­potban vannak, mit kell ten­niük azért, hogy jobban érezzék magukat. „Végre egy alkalom, amikor úgy állnak szóba velünk a gyógyítók, hogy nem kell hónapokat várni a velük va­ló találkozásra. Végre egy nap, amikor nem kell órákat ácsorogni, amíg a zsúfolt vá­róból beszólítanak a rende­lőbe” - összegezte vélemé­nyét egy középkorú hölgy, akivel mindenki egyetértett. MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ egészségvédelmi szűrőprog­ramja most indul, és tíz évig tart. Hogy miért kellett erre hosszú évekig várni, én nem tudom. Mivel a projekt a ter­vek szerint kiterjed a teljes magyar lakosságra, talán si­kerrel is zárul. Igaz, hogy az előrejelzések szerint akkorra alaposan megfogyatkozunk. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Polgári és paraszti minivilágok Egerben játékdivat A felnőttek életének kicsinyített másai láthatóak a várban A politika kereszttüzében a hatvani kórház jövője A gyermekek - éljenek főúri, pol­gári vagy paraszti társadalomban - rendszerint utánozzák a felnőt­tek világát. Ezt az igényt a játék­gyártók is kiszolgálták azzal, hogy a gyermekek kedvéért leké­pezték a szülők életét, szokásait. Az egri vár Dobó-bástyájában megnyílt Játékhagyomány és já­tékdivat” című tárlat sok tanul­sággal, meglepetéssel szolgál. Az október 17-ig látható kiállítá­son mintegy 600 játék csábít a mesék világába. Láthatóak a XIX. század végének porcelán­fejű, fatestű babái, amelyeknek ízületeit gömbcsuklók tették mozgathatóvá, megjelenik a mil­lenniumi kiállításon is bemutat- A gyerekek azonnal és nagy örömmel birtokukba vették a gyűjtemény te­ható zeneszerkezetes mozgó remtette mesevilágot. A képgalériát keresse a HEOLhll hírportálon anya és gyermeke. Nem hiányoz­nak a babaházak, a polgári sza­lonok kicsinyített másai, de a fi­úk kedvelt játékai, a vasút- és au- tómodellek is éppúgy megcso­dálhatok, mint a népi játékok praktikus, természetes anyagok­ból készült darabjai, rongybabái, faragványai. Az Egerben fél éven át látható bemutató alapja az egri játék­gyűjtemény, Faragó Lóránt és Virágh Margit kollekciója. Ér­keztek tárgyegyüttesek a Ma­gyar Nemzeti Galériából, a Hatvány Lajos Múzeumból, a Néprajzi Múzeumból, a miskol­ci Herman Ottó Múzeumból és a kecskeméti Szórakaténusz Já­tékmúzeumból is. ■ A kórház helyzetéről tartott Hat­vanban sajtótájékoztatót szer­dán Pesti Imre, a Fidesz szakpo­litikusa és Szabó Zsolt, a párt önkormányzati képviselője. Mint fogalmaztak, azért fordul­tak a közvéleményhez, mert sze­retnék megmenteni a gyógy- intézményt, amely 200 milliós szállítói tartozást halmozott fel. Pesti Imre külön kiemelte a pri­vatizációt, amely szerinte tör­vénytelenül történt, s ezért Ér­sek Zsolt polgármestert terheli a személyes felelősség. Szabó Zsolt hozzátette: az ak­tív ágyak száma az elmúlt évek­ben megfeleződött, további csök­kenés várható, amit el kell ke­rülni. A Fidesz mindent megtesz azért, hogy a kórház megmarad­jon - jelentette ki. Az adósságot a költségek racionalizálásával le­hetne megszüntetni, és így an­nak a folyamatnak is gátat lehet­ne vetni, hogy az intézmény a szocialisták kifizetőhelye legyen- tette hozzá. Érsek Zsolt mindezekre rea­gálva elmondta: több tiszteletet várna el mindenkitől a kórház dolgozói iránt. A polgármester Pesti Imre szavaiból azt szűrte le, hogy amennyiben a szakpoli­tikus szerepet kap a következő kormányban, úgy a hatvani kór­háznak befellegzik. Ha kell, en­nek megakadályozása érdeké­ben Szabó Zsolttal is összefogok- zárta szavait. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom