Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-05 / 3. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 5., KEDD MEGYEI KÖRKÉP A felsőoktatási intézményekkel ismerkedhettek a középiskolások Hatvanban pályaválasztási na­pot tartottak a Nyitott Ház Ala­pítvány Erzsébet téri Ifjúsági In­formációs Irodájában. A rendez­vényen a Pető András Nevelő­képző Intézettől a Károly Róbert Főiskoláig, a Modern Üzleti Tu­dományok Főiskolájától a Szent István Egyetemig a legkülönfé­lébb intézmények képviselőivel találkozhattak a középiskolások. Vanóné Raffai Terézia, az iroda szakmai vezetője elmondta: a legnagyobb érdeklődést a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egye­tem, az ELTE, s a gazdasági szak­mákat kínáló intézmények standjánál tapasztalták. ■ Akadt olyan középiskola is, ahonnan osztályok jöttek el.- A visszajelzések igen pozití­vak - közölte. - Akadt olyan kö­zépiskola is, ahonnan osztályok jöttek el. Néhány héttel korábban az általános iskolásoknak tartot­tunk hasonló rendezvényt, akkor a középfokú tanintézmények tá­jékoztatták a diákokat a tovább­tanulásról. Hamarosan lehetősé­get kínálunk arra, hogy a fiatalok ellátogathassanak gyárakba, ahol közvetlenül kerülhetnek kapcsolatba a termelési folyama­tokkal. Próbáljuk felhívni a fi­gyelmet a hiányszakmákra is. ■ Térségjáró útra indult a képviselő Hétfőn megkezdte év eleji kör­útját Godó Lajos, a dél-hevesi térség országgyűlési képviselő­je. A honatya választókerülete településeire látogat, s tájékozó­dik az idei tervekről. Ma Ludas, Nagyfüged, Tarna- zsadány, Tárnáméra, Zaránk, csütörtökön Erk, Tarnaörs, Visz­nek, Boconád, Tarnabod, pénte­ken Heves polgármesterével ta­lálkozik. Utóbbi napon 10-12 óra között fogadóórát is tart a polgármesteri hivatalban. Jövő héten szerdán Pélyre, Kömlőre, Tarnaszentmiklósra, Átányba és Hevesvezekényre megy, csütörtökön pedig Kiskö­rét, Tiszanánát, Tenket és Erdő­telket keresi fel. ■ Szenvedélyes múltkutatók Bővítésre vár a pétervásárai Aranykapu elkötelezettek Minden idejüket a levéltárakban töltik és gyűjtenek humán központ A múltkutatásnak szen­teli minden idejét két férfi Tarnazsadányban. Nem isznak, nem dohá­nyoznak, minden fillér­jüket a különleges hobbi­jukra áldozzák. Szuromi Rita- Ha van előző élet, akkor mi ab­ban kutatók voltunk - súgja meg Botos József és Csík Ferenc, ami­kor Tarnazsadányból Boconádra érkeznek a Pusztafogacsi Emlék­album bemutatójára. A két férfit minden érdekli, ami az egykor élt emberekkel, hajdani falvakkal függ össze. Botos József és Csík Ferenc két különleges roma ember. Őket nem hozza lázba a bulizás, nem áldoznak a káros szenvedélyek oltárán, ám egy jó könyvért képe­sek Gyöngyösre is elutazni.- Az a legnagyobb vágyunk, hogy egyszer a mi falunknak, Tarnazsadánynak is legyen mo­nográfiája - mesélik. - Már évek óta dolgozunk az anyag össze­gyűjtésén. Rengeteg időt és pénzt áldoztunk ezért. De nekünk ez nem is áldozat, ez az életünk. Bi­zonyos, ha egyszer lesz Tarna- zsadányról könyv, mi akkor is folytatjuk a kutatást. Hatalmas cím-, név- és telefon­listájuk van azokról, akik szak­mai tudásukkal hozzájárultak Tarnazsadány múltjának feltárá­sához. Szinte minden közintéz­ményben kapcsolatot találtak már egy-egy levéltárossal, könyv­tárossal, akik ötleteikkel segítet­ték az anyaggyűjtést. Leveleztek a Magyar Országos Levéltárral, a Néprajzi, a Vízügyi, a Mezőgazda- sági Múzeummal, a Hadtörténe­7 W Csík Ferenc és társa tíz éve kutatnak Tarnazsadány múltja után. Remélik, könyv is készül a feldolgozott anyagból. ti Intézettel, hogy érdekes infor­mációkat kapjanak.- Vezetek egy füzetet, amely­ben pontosan rögzítem, kivel és mit beszéltem - mondja Botos Jó­zsef -, hiszen ez is a kutatás és a doku­mentálás része. Ha küldeményt kapok, még azt is ráírom, mikor hozta ki a postás. Botos József szenvedé­lyesen szeret írni. Naponta rögzí­ti, mi történt a faluban. Csík Fe­renc hűséges társa e munkában. Ő is szenvedélyes amatőr múlt­kutató, bár kacérkodik versírás­sal is. Nagy büszkesége a Egy jó könyvért, helytörténeti ki­adványért bárho­vá elutaznak. zsadányi romák múltjának össze­gyűjtése, a roma családok leszár­mazásának feltárása. Ha van va­laki a faluban, aki pontosan be tud azonosítani egy roma férfit vagy nőt a ragadványne­véről, hát az ő.- Tarnazsadányt egykor a magyarok építették, tették széppé - említi. - Ám lassan már csak mi, romák maradunk a faluban. Nekünk kell az egykori zsadányiaknak emléket állítani. Tudom, ha az emberekkel egyszer meg tudjuk osztani azt a hatalmas kincset, amit összegyűjtöttünk, ők is lát­ni fogják, hogy milyen értékes hely is a mi falunk. Szenvedélyük még a monográ­fiák gyűjtése is. Arról is szívesen beszélnek, hogy őket még taní­totta Hangrád tanár úr, aki a haj­dani Güdrös, a roma-telep pusz­tulását is lefotózta. Kevesen élnek ma Tarna­zsadányban, akik tudják, hogyan írták és ejtették 1301-ben először a falu nevét Azok is kevesen van­nak, akik annyira ismernék az Almásy-kastélyt, mint ők. A két férfi most partnerre talált Dobi István polgármesterben, s dol­goznak azon, hogy nekik is le­gyen végre saját helytörténetük. Két nagy tervet szeretne megva­lósítani a jövőben a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulásán belül működő Aranykapu Hu­mán Szolgáltató Központ a rászo­rulók számának gyarapodása miatt. A házi segítségnyújtást úgy szeretnék fejleszteni, hogy az ápolási díjban részesülőknek képzést szerveznének, s egy évig négyórás munkalehetőséget ad­nának nekik. így a munkaerőpi­acra való visszajutásban is segí­tenék őket. Ugyancsak pályáz­nak a munkahelyi lelki egészség megőrzését szolgáló programso­rozat szervezésére. ■ Az ápolási díjban része­sülőknek képzést szer­veznének. Egy másik készülő pályamun­ka célja a szolgáltató központ bő­vítése, amit a tetőtér beépítésével szeretnének elérni. A pályázat elnyerésével a térségben olyan komplex intézményt működtet­hetnének, ahol minden korosz­tály szükségleteinek és igényei­nek megfelelő körülmények fo­gadnák a segítségre szorulókat. Lajtosné Lécz Erzsébet, a köz­pont igazgatója lapunknak el­mondta: az intézményben a mag­zati kortól az idősek ápolásáig nyújtanának átfogó szolgáltatást a környékbeli 15 településen. A program megvalósulása esetén az épület teljes körű akadály- mentesítését is megoldanák. ■ A bankautomatát szemelték ki, ám el nem vihették ....................................................................................................................................................................... B üszkék a fotógyűjteményükre, aminek több darabjára padláson leltek rá a két amatőr kutató legna­gyobb kincsének azt a képesla­pot tartja, amely az egykori Almásy-kastélyt ábrázolja. Hosszú évekig keresték, mire ráleltek. Büszkék ugyanakkor arra a fotósorozatra is, amely az egykori Güdröst, a romate­lepet (képünkön) ábrázolja. Az iskola padlásán leltek rájuk, azonnal digitalizáltatták. Több száz fényképfelvételt gyűjtöttek össze, amelyek falujuk egykori állapotát mutatják. Cigányholokauszt Zsadányban kevesen tudják, hogy Tarna- zsadányban volt cigányholo­kauszt: 1944 augusztusa és 1945februárja között a romá­niai Bargóba vittek 29 romát kényszermunkám. Nyers húst kaptak, de nem volt hozzá víz, hogy megfőzzék. A vasúti síneket mind felszaggatták, meg kellett várni, hogy helyre­álljon a közlekedés, addig ha­zajönni sem tudtak. Megpróbálták kirántani a pénz­kiadó automatát a bélapátfalvi bankfiókból. Az elkövetők a hét­vége egyik éjjelén kísérelték meg a műveletet, ám nem jártak sikerrel - tudtuk meg Soltész Bálint r. századostól, a rendőr­ség szóvivőjétől. Lapunk egyéb­ként úgy értesült, a kudarcot az okozta, hogy a kocsi vonóhorga leszakadt. Legutóbb december 24-én tör­tént hasonló: akkor Pétervá- sárán húzták ki ismeretlen tet­tesek egy kisteherautó segítsé­gével az ATM-et a falból, ám vé­gül otthagyták a zsákmányt. ■ Jutalomautó a boconádi polgárőröknek átadásA fegyelmezett bűnmegelőzési munkájukat ismerték el Termálkutak fúrására is pályázhatnak a kertészek A Heves Megyei Polgárőr Szövet­ség az elkötelezett bűnmegelő­zési munka elismeréseként, s egyben a szolgálat ellátásának megkönnyítése érdekében egy Opel Astra személygépkocsit adományozott a boconádi Pol­gárőr Egyesületnek. Az autó kulcsát és okmányait átadó ünnepélyes összejövetelen Jakab Márton, a szövetség me­gyei elnöke többek között azt hangsúlyozta, hogy a boconádi polgárőrök fegyelmezett munká­jának is a dicsérete az autó.- Ma már polgárőr nélkül nem létezhet közbiztonság - mondta a megyei vezető -, ezért öröm, hogy Magyarországon ma 90 ezer önkéntes vállalja társadalmi Gressai Ákos, a boconádi polgárőrök vezetője, Hevér János polgármester és a megyei polgárőr szövetség elnöke, Jakab Márton a gépkocsi átadásán munkában a szolgálatot. Heves­ben stabil polgárőrség kiépítésé­re törekszünk. Ezért minden egyesületünkben elindítjuk a pol­gárőr-oktatást, hogy minden te­lepülésen legyen vizsgázott sze­mély. Suszter Zsolt, Heves rend­őrkapitánya az elismerő szavak mellett reményét fejezte ki, hogy az ajándék autó nagy szolgálatot tehet a létszámhiánnyal küzdő hi­vatásos állomány leterheltségé­nek csökkentésében.- Ismerve az elhivatottságu­kat, a közösség iránti elkötele­zettségüket, biztosan számítha­tok a boconádi önkéntesekre, mint a rendőrség kihelyezett szemére és fülére - jelezte a ka­pitányságvezető. ■ A hónap közepéig lehet pályáz­ni kertészet korszerűsítésére. Az Európai Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Alapból nyújtan­dó támogatás igénybe vehető gombatermesztő létesítmények, üveg- és fóliaházak építésére, korszerűsítésére, bővítésére, hű­tőházak építésére, korszerűsíté­sére, burgonyatárházak és bur­gonyakiszerelő komplex üze­mek létesítésére. Támogatható- ak az ezekhez kapcsolódó szoci­ális és kiszolgáló helyiségekkel, s az infrastruktúrával kapcsola­tos beruházások is. A támogatás felhasználható még termálkút fúrására, szén­hidrogén-meddő kutak termál- kúttá történő átalakítására, nap­energiát hasznosító berendezé­sek és meghatározott kazántípu­sok beszerzésére, továbbá beépí­tésére. Pályázhatnak a Mezőgaz­dasági és Vidékfejlesztési Hiva­tal előírásainak megfelelő mező- gazdasági termelők, előzetesen vagy véglegesen elismert TÉSZ- ek, s ezek leányvállalatai és ker­tészeti vagy burgonya ágazatban működő termelői csoportok. A támogatás mértéke célterü­letenként legfeljebb 735 ezer eurónak megfelelő forintösszeg lehet. A kérelmet minden esetben a lakóhely, illetve szék­hely szerinti regionális illetékes­ségű MVH-kirendeltséghez kell benyújtani postai úton, a megfe­lelő formanyomtatványon. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom