Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-02 / 1. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Január végére sorsfordító hírt várnak Bükkszéken Bükkszéken az előző, a 2009-es esztendőben úgy próbált gazdál­kodni a községi önkormányzat, hogy az intézmények magától értetődő fenntartásán, működte­tésén kívül azért jusson némi pénz a település fejlesztésére is.- Éppen ennek a szemlélet- módnak köszönhetően sikerült felújítani az Arany János utcát, s egyúttal megoldottuk a camping vizesblokkjának a korszerűsíté­sét is - tájékoztatott a magunk mögött hagyott év rövid értéke­léseként, a Hírlap munkatársá­nak érdeklődésére Zagyva Ferencné polgármester asszony. A helység életének irányítója azt is hozzátette, hogy az idei esztendőben - az előző évihez képest - számos, nagyobb sza­bású beruházást is szeretnének megvalósítani a településen. En­nek megfelelően január végére várják a Salvus termálfürdő fej­lesztésére benyújtott pályázatuk kedvező elbírálását.- Ennek a pályázatnak a sike­re mindenképpen sorsfordító momentum lehet a község életé­ben, hiszen az idegenforgal­munk további erősödését várjuk tőle - tette hozzá az előbbiekhez Zagyva Ferencné. Tervezik továbbá erre az esz­tendőre még a térfigyelő kame­rarendszer kiépítését a helység­ben, mindemellett a Gárdonyi és a Dobó utcákban a szennyvízel­vezetés megoldását, s a szenny­víztisztító-telep bővítését. Szó van az intézmények fűtéskorsze­rűsítéséről, valamint a ravatalo­zó rendbetételéről és egy urnate­mető kialakításáról is. ■ Zagyva Ferencné: Számos, nagyobb szabású beruházást tervezünk Perre mennek a várossal FORGALOM 'delmi szervezet alakult a Kölcsey utcában j I _ Gyenge Ferenc is a Kölcsey utcában lakik. Szerinte kiváltképp műszakváltáskor elviselhetetlen ezen a szakaszon a forgalom. Kártérítést szeretnének az új hatvani Kölcsey utca lakói, mivel úgy látják, a város vezetése semmit nem tesz gondjaik orvos­lása érdekében. Tari Ottó Az újhatvani Kölcsey utcában élők már többször szerveztek de­monstrációt annak érdekében, hogy az önkormányzat illetéke­sei tegyék meg a szükséges lépé­seket az ipari parkba közlekedő gépjármű-forgalom mérséklése végett. A lakók már eddig is több, szerintük a megfelelő meg­oldásra irányuló változatot dol­goztak ki, így egyebek mellett azt, hogy sorompóval zárják le az adott területet. A városvezetés válasza azonban mindig az volt, hogy hamarosan megépül az el­kerülő út, aminek következtében nagymértékben csökken majd az utca terheltsége. Azzal is biz­tatták a polgárokat, hogy várha­tóan tavasszal a munkák is el­kezdődnek. (Mint arról lapunk­ban már beszámoltunk, a teher­mentesítő út első szakaszát a hiper- markettől a Bercsé­nyi úton kialakí­tandó körforgalo­mig a helyhatóság önerőből valósítja meg, míg a Bercsényi úttól a Bosch utcáig terjedő részre pályázatot nyúj­tottak be, amit már befogadtak, s nagy a valószínűsége, hogy nyernek is rá pénzt.) A jelek szerint mára a Kölcsey utcában ingatlannal rendelkezők egy részének elfogyott a türelme. Szószólójuk, Széchenyi Ernő kö­zölte: kártérítési igényt nyújta­nak be a polgármesteri hivatal­A lakók egy része szerint az elkerü­lő út nem jelent megoldást. hoz az épületekben keletkezett károk miatt, a kipufogógázok és zajártalom elszenvedéséért, illet­ve nyugalmuk elvesztéséért. Megalakították az Újhatvani Ér­dekvédelmi Egyesületet, s a Le­vegő Munkacsoporthoz fordul­tak, amely vállalta, hogy képviseli a ci­vil szervezetet az esetleges jogi eljá­rás során. Úgy lát­ják, hogy miután sem a városházának címzett leve­lek - amelyekre állításuk szerint választ sem kaptak -, sem a la­kossági fórumok, sem a tünteté­sek nem jártak eredménnyel, nem maradt más lehetőségük. Széchenyi Ernő úgy véli, az el­kerülő út sem megfelelő meg- oldás, szerinte ' * ^ annak elké­? *r szülte után még a bevásár­Nem az utcán kell megoldani a gondokat kis Róbert, a választókörzet helyhatósági képviselője szerint (képünkön) furcsa, hogy akkor terveznek jogi lépéseket az ön- kormányzat ellen, amikor a ke­rülőút építése elkezdődik. (Szé­chenyi Ernő hangsúlyozta: nem az útépítés késlekedése miatt fordulnak ehhez az eszközhöz - A szerk.) Úgy véli, általános­ságban nem szabad következte­téseket levonni képviselői mun­kájáról, hiszen rendszeresen fo­gadóórát tart, a lakókkal kap­csolatot ápol, s idén két tájé koztató anyagot is készített a te­lepülésrész aktuális helyzeté ről. Szerinte egy felelős város- J politikus nem az utcán kere- * si a megoldást a problémákra. lóközpontba járók is a Kölcsey utcát veszik majd igénybe. Ha egyáltalán elkészül - tette hozzá fenntartásokkal, mivel Érsek Zsolt polgármester megígérte, hogy 2009-ben átadják, ám eb­ből az idén már semmi nem lesz. Úgy érzik a Kölcsey utcaiak, hogy mostohagyermekként ke­zelik a városban ezt a település- részt. Hasonlóképpen vélekedett a választókörzet képviselőjéről, Kis Róbertról is, aki - mint munkatársunknak kifejtette - nem állt az ügyük mellé. Százmilliókat költ a város érsek zsolt szerint só sincs arról, hogy a Kölcsey utcát hátrányosan kezelnék, hi­szen az önkormányzat száz­milliókat költ saját erőből a kerülőútra. Hozzátette: nem tartja elegánsnak, hogy Szé­chenyi Ernő, aki a közel­múltban lett a Jobbik városi elnöke, most egy civil szerve­zet mögé bújva intéz politi­kai támadást a városvezetés ellen. Széchenyi erre úgy re­agált: a Kölcsey utcában nemcsak jobbikosok élnek, hanem baloldali emberek is, akiknek szintúgy sérülnek az érdekeik. Kisbaltával köszöntek be az áruházba Lőrinciben Lőrinciben nem nyitott ki a szil­vesztert megelőző nap reggelén a selypi sarkon lévő forgalmas élelmiszer-áruház. A bevásárolni szándékozó háziasszonyok meg­lepődve látták, hogy a bolt előtt rendőrségi gépjárművek sora­koznak, s hamarosan kiderült, hogy az üzletbe ismeretlen sze­mélyek betörtek. ■ Az elkövetés eszközét, a baltát a helyszínen hagyták. Az arra járók elmondása sze­rint a tettesek először a fotocellás ajtón próbáltak behatolni, még­hozzá fejszével, ám az erős üveg ellenállt a csapásoknak. Ezután az ablaktáblával próbálkoztak, immár sikerrel. Miután bejutot­tak, alkoholos italokkal és ciga­rettával felpakolva távoztak. Az elkövetés eszközét, a baltát vi­szont a helyszínen hagyták. Lapunk úgy tudja, hogy az üz­lethelyiséget több kamera is vi­gyázza, amelyek állítólag megfe­lelően értékelhető felvételeket ké­szítettek a betörőkről, akik a hí­rek szerint hárman voltak. En­nek ismeretében jó esély nyílik rá, hogy a tettesek mielőbb rend­őrkézre kerüljenek. A helyszínelést követően az ABC kinyitott, s a háziasszonyok megvásárolhatták a virslit és a pezsgőt. ■ Ismét körútra megy a honatya a térségében Az év első munkanapján, január 4-én kezdi meg szokásos év ele­ji körútját Godó Lajos, a dél-he­vesi térség országgyűlési képvi­selője. A honatya minden esz­tendő első napjaiban sorra láto­gatja választókerületének pol­gármesteri hivatalait, ahol tájé­kozódik az önkormányzatok idei terveiről, problémáiról, s pályá­zati lehetőségeket is ajánl, ame­lyek segíthetik a céljaik megva­lósulását. A körút első állomása hétfőn Vámosgyörk, Adács, Karácsond, Halmajugra és Detk települések lesznek. A követke­ző napokban mind a 25 válasz­tókerületi önkormányzatot felke­resi a képviselő. ■ álláskeresés Ötszázzal többen várták kilátástalanabbul a karácsonyi és az újévi ünnepnapokat Heves megyében A régión belül Borsod-Abaúj- Zemplén megyében 69 ezer 500, Hevesben 21 és fél ezer, míg Nógrád megyében 19 ezer embert tartottak álláskereső­ként nyilván 2009. november végén a munkaügyi kirendelt­ségek. A tavaly nyár óta tartó ja­vulást visszaesés követte, He­vesben több, mint ötszázzal ha­ladta meg az álláskeresők lét­száma az októberi értéket. A vál­tozás a leghátrányosabb helyze­tű térségekben elsősorban a közfoglalkoztatásban zajló lét­számcserékkel, míg az ipari kör­zetekben inkább a gazdasági válság nyomán elbocsátott alkal­mazottak kirendeltségeken való jelentkezésével függ össze. Éves Regisztrált álláskeresők Heves megyében (2009. november) Kirendeltség Álláskereső (lő) Változás októberhez képest(fő) Eger 7173 99 Gyöngyös 4394-43 Hatvan 2818 67 Heves 3521 217 Füzesabony 2381 96 Pétervására 1245 104 FORRÁS: ÁFSZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI MUNKAÜGYI KÖZPONT összehasonlításban a növekedés a válság kialakulása óta a mi megyénkben volt a legnagyobb, novemberben csaknem 29 szá­zalékot tett ki, ami közel kétsze­rese a Borsodban és Nógrádban tapasztaltnak. A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya Eszak-Ma- gyarországon 21,3 százalék volt november végén, ami az orszá­gos átlagot (13,2 százalék) to­vábbra is jelentősen meghalad­ja. A Heves megyei arány is 3,1 százalékponttal magasabb az országosnál. A kistérségeket te­kintve a legtöbben Heves város környékéről kerültek a munka- nélküliek táborába, ott több, mint kétszázzal gyarapodott ez a létszám. Eger, Füzesabony és Péter- vására vidékén száz-száz sze­mélyes gyarapodást regisztrál­tak. Egyedül Gyöngyös körzeté­ben volt némi javulás, ott már csupán négyezer-négyszáz ál­lástalan volt, negyvenhárommal kevesebb, mint egy hónappal korábban. A novemberi mutató is a hat­vani és a gyöngyösi körzetben volt a legalacsonyabb, 12,3, il­letve 13,4 százalékos, ez azon­ban 4-5 száza­lékponttal maga­sabb, mint a ta­valyi év azonos időszakában. A dél-hevesi kistér­ségben ennek többszörösét te­szi ki ugyanez a mérőszám. Heves megyében ezúttal ki­lenc olyan település volt, ahol a munkavállaló korú lakossághoz mért munkanélküliségi ráta meghaladta a húsz százalékot, Átány, Egerbakta, Gyöngyös- oroszi, Halmajugra, Heves­aranyos, Kerecsend, Szúcs, Terpes és Tiszanána. Közülük is Szúcsé a nem túl kellemes első­ség a 25,89 százalékos mutató­val. A legjobb eredmény Kerek- haraszt 5,31 szá­zaléka. Az or­szágban hét olyan települést találni, ahol nincs álláskere­ső: Szörény (Baranya), Debréte (Borsod), Csér (Győr-Moson), Iklanberény (Vas), Felsőszent- erzsébet, Gosztola, Iborfia (mindegyik Zala). A munkanélküliek összetéte­le a korábban megszokott képet mutatja, többségben vannak kö­zöttük a férfiak, a korábban fizi­kai foglalkozást végzők, a legin­kább sújtott korosztályba pedig a 25-54 év közöttiek tartoznak. Sokan csak általános iskolai végzettséget tudhatnak magu­kénak (vagy azt sem), de azok sem találnak munkahelyet, akik szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek. Az Észak-magyarországi Re­gionális Munkaügyi Központ adataiból kiderül: mintegy hé­tezren három hónapon belül vesztették el az állásukat, s kö­zel kétezren vannak azok, akik már több, mint két éve nem tud­nak elhelyezkedni. ■ ■ Egyedül Gyöngyös körzetében mutat­kozott némi javulás november folyamán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom