Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-19 / 15. szám
2010. JANUÁR 19., KEDD EBEH33B0Í Elcseréltem az autómat, de megbántam AZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ Olvasónk szóban megállapodott egy autókereskedéssel: lecseréli autóját az általuk forgalmazottra, hogy a kereskedő így reklámozza az áruját. ígértek egy másik modellt, de az ígéretet nem váltották be. az úr azt kérdezi, kihez forduljon a problémával. Erre a helyzetre lehet kicsit nyersen azt mondani: a sóhivatalhoz. A megállapodás szóban született, és ahogy tartják, a szó elszáll. Más lenne a helyzet, ha a szerződést írásban rögzítik. Akkor az úr kezében volna egy bizonyító erejű dokumentum. sajnálatos, hogy az autó, amire a régit lecserélte, rosz- szul működik. A kereskedő ugyan megígérte még a csere idején, hogy egy év múlva ad egy új modellt, ám ezt az ígéretet a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva most nem váltja be. az autótulajdonos ezen felháborodott, és régi autójára gondolva ráébredt, mekkora kár érte őt. De érdemes belegondolni abba is: mi van, ha fordítva történik? Ha a csereautó bizonyul jobbnak a réginél, akkor most nem lenne ok panaszra. Persze lehet, hogy a kedves olvasót csúful átejtették, hiszen a kereskedő valószínűleg ismerte az általa forgalmazott jármű paramétereit. Pontosan ezt lehetett volna kivédeni írásbeli szerződéssel. Vagy azzal, hogy az úr bele sem megy az ajánlatba, hiszen úgy tűnik, az a „túl szép, hogy igaz legyen” kategóriájába tartozik. persze meg lehet próbálni az ügyvéd általi felszólítást, a bírósági pert, mondván, a szóbeli szerződés is szerződés, ráadásul vannak tanúk. De erősen kétséges, tud-e az úr bármit is sikeresen bizonyítani. ■ Rados Virág kérjük. írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u GAZDASÁG 7 Átvállalható az adóbevallás nem kötelező A munkáltató is elkészítheti a 2009-es elszámolást Adóbevallási határidő (személyi jövedelemadó, magánszemélyek) ■ nyilatkozat az adóbevallás módjáról január 31. ■ adatok, igazolások átadása a munkáltatónak március 20. ■ adóbevallás benyújtása május 20. VMRAFIKA Forrás: VG-gyűjtés A hónap végéig jelezhetik az adózók, ha a 2009-es évre esedékes személyi jövedelemadójuk (szja) megállapítását a munkáltatójukra kívánják bízni. Ugyanez a január 31-i határidő érvényes a társas vállalkozások tagjaira is. Munkatársunktól Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a munkáltatókat a jogszabályok nem kötelezik arra, hogy valóban el is készítsék a munkavállalók adóbevallását. Elutasítás esetén azonban a cég annyit mégiscsak köteles megtenni, hogy tájékoztatja dolgozóját a tavaly bevezetett egyszerűsített bevallás lehetőségéről. Sőt, a magánszemélyek arról is kötelesek nyilatkozni január 31-ig, ha a munkáltató ugyan kész magára vállalni a feladatot, ám az adózó ezt mégsem kéri. Vannak ugyanakkor bizonyos feltételek, amelyeknek meg kell felelni a munkáltató általi adómegállapítás igényléséhez. Maga a foglalkoztató lehet társas vállalkozás vagy polgári jogi társaság is. A magánszemély azonban csak akkor kérheti fel a céget adóbevallásának elkészítésére, ha azzal munka- vagy tagi jogviszonyban áll, ez alapján díj ellenében személyes közreműködésre kötelezett, és az adómegállapítás igénylésének napján más kifizetővel nem áll munkaviszonyban. További feltétel, hogy a magánszemély kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól szerzett olyan bevételt, amelyet önadózóként köteles lenne bevallani. Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárhoz befizetett támogatói adomány nem kizáró tényező akkor, ha azt kizárólag a magánszemélynek az adó elszámolását vállaló munkáltatója fizette be. Nem elvárás, hogy a magánszemélynek 2009 egészében csak egyazon munkáltatónál volt jogviszonya, az azonban igen, hogy tavaly kizárólag egymást követően fennálló munka- viszonyok keretében szerezte adóköteles bevételét. A korábbi munkáltató(k) által a munkaviszony megszűnésére tekintettel kiadott igazolást az adózó köteles átadni az adó elszámolását vállaló munkáltatónak. Ha valaki a költségvetési szervek központosított illetmény-számfejtési körébe tartozó kifizető munkavállalójának minősül, feltétel, hogy 2009-ben kizárólag ugyanazon illetményszámfejtő helyhez tartozó kifize- tő(k)től szerezte a bevételét. A jogszabály korlátozza a bevételek körét is. A munkáltató csak akkor kérhető az adó megállapítására, ha a tőle származó jövedelmen kívül a magánszemély az adott évben kizárólag adóköteles társadalombiztosítási vagy családtámogatási ellátásban, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetményében, munkanélküli-ellátásban vagy belföldön folyósított nyugdíjban részesült. E bevételekről - amennyiben azokat nem a munkáltató folyóEvások meglepetése A PÉNZÜGYI TÁRCA 172,9 milliárdos tervétől alig elmaradva a válság ellenére 169,7 milliárd forint folyt be egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) 2009-ben. A DECEMBERI ADÓFELTÖLTÉSNÉL 50,2 milliárdot fizettek be, szemben az előző évi 46,6 milliárddaL így tavaly némileg több folyt be a büdzsébe a 2008. évinél. közrejátszott ebben a júliustól 20-ról 25 százalékra növelt áfa. erre az évre a költségve- tés 182,6 milliárd forint evabevétellel számol, ez - figyelembe véve az evakulcs 25-ről 30 százalékra emelését január elsejével - nem tűnik túlzottnak. A munkáltatói adómegállapítást kizáró feltételek • A magánszemély valamely ok miatt adóhatósági közreműködés nélküli bevallás benyújtására kötelezett • A magánszemély összevont adókedvezményt érvényesít, például háztartással kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele címén • A magánszemély adójának átutalásáról nyug- díj-előtakarékossági nyilatkozat alapján maga rendelkezik • A magánszemélynek tartós adományozásból fakadó kedvezménnyel összeßggö bevallási és befizetési kötelezettsége keletkezett • A magánszemély biztosítások kedvezménye, önkéntes kölcsönös egészségpénztári egyéni számláján lekötött összeg vagy nyugdíj-elő- takarékossági számláról nem nyugdíjszolgáltatásként felvett összeg miatt a levont adó növelt összegű bevallására és megfizetésére köteles FORRÁS: VCFGYŰJTÉS sította - a magánszemély március 20-ig köteles igazolást átadni a cégének. Az adómegállapításhoz szükséges többi igazolást, valamint ha önkéntes kölcsönös pénztári nyüatkozat alapján adójának átutalásáról rendelkezik, e nyilatkozatát szintén köteles március 20-ig a munkáltatója rendelkezésére bocsátani. Nem zárja ki a munkáltatói adómegállapítást, ha a magán- személy adókedvezményt érvényesít, az adójáról önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozatban rendelkezik, feltéve, hogy az adókedvezményre jogosító igazolást, valamint a rendelkező nyilatkozatát az adózás rendjéről szóló törvényben előírt határidőig az adó elszámolását vállaló munkáltatónak átadja, továbbá ha az adójáról külön törvényben előírtak szerint rendelkezik. Szerdától olcsóbb a tankolás csökkenti bruttó két forinttal a benzin és hárommal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát holnaptól a Mól - értesült piaci forrásokból az MTI. A benzin átlagára így 315, a gázolajé 294 forintra mérséklődik. Két hete a benzin árát négy forinttal, a gázolajét hárommal emelték. Neutronkutató: meghívó Magyarországnak A MAGYAR, SVÉD ÉS DÁN kormányzati egyeztetés eredményeként az Európai Neutronkutató Központ (ESS) felkérte Magyarországot, vállaljon aktív szerepet a tervezésben. Delegáltak: Rosta László fizikus, az ESS Magyarország Zrt. vezérigazgatója és Némethné Jároli Erika (Kutatási és Technológiai Hivatal). Hazánk debreceni helyszínnel pályázott az ESS-re. Ám az európai többség a svédországi Lund körül formálódott. APEHHgéret: jobb lesz a vagyonadó-kalkulátor ha szükséges, kijavítják a vagyonadó-kalkulátort, de nem veszik le az APEH honlapjáról - mondta Szikora János, az APEH elnöke. Az adatvédelmi biztos szerint a számológép jogsértő, sőt az alkotmánynyal is ellentétes lehet. Erre az elnök azt mondta, megvizsgálják az ombudsman jogbiztonságot és az adatvédelem erősítését célzó ajánlásait megvalósítják. Mindenki megkapta, amit követelt? BKV Kecske és káposzta - Felfüggesztett sztrájk, vitázó szakszervezetek Horváth Klára is feljelent: Budai Gyula hamisat állít Tudni kell örülni az apró sikereknek is: tegnap reggel már menetrend szerint közlekedtek a buszok és a villamosok Budapesten, rendben jártak a trolik, a metrók és a HÉV-szerelvé- nyek is. Ebből kiderült: vasárnap éjjel felfüggesztették a BKV-sztrájkot. Beszüntetni akkor fogják, ha a BKV összes szakszervezetével aláírták a 2010-től érvényes kollektív szerződést. „A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt” - mondta Kocsis István vezérigazgató. A megállapodás szerint a kollektív szerződésben kezelik a 3-3 százalékos egészség- és magán-nyugdíjpénztári támogatást, de az éves bértárgyalásokon ennek végső értékét minden évben áttekintik. A 45 ezer forint értékű ajándékutalványról és a havi ó ezer forintos melegétkeztetési utalványról is megegyeztek. Ezért a 14 szak- szervezet a bértárgyalásokon nem követelhet többet a bérek reálértékének megőrzésénél. Csakhogy a kellemetlenségeknek még nincs vége. Ezúttal az érdekképviseletek estek egymásnak. A | nem sztrájkoló szervezetek sze- 3 rint ugyanis a sztrájkmegállapo- 1 dásban foglaltak rosszabbak, J mint amiről ők december végén £ aláírták a papírokat. ■ V. M. ■ Marad a 45 ezer forint értékű „pulykapénz” is. Hétfőn végre elindultak a buszok, a forgalmi dugók maradtak. Hamisítvány az a kölcsönszerződés, amely szerint 20 millió forintot kapott volna az IKR Zrt. vezérigazgatójától, és hamis Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója vádaskodása, aki úgy véli, emiatt a legalacsonyabb árat kínáló IKR kapta meg egy bábolnai földterület haszonbérleti jogát - közölte Horváth Klára polgár- mester (MSZP) hétfőn az MTI kérdésére. Ő és az IKR vezér- igazgatója ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Jó hírnév megsértéséért pedig feljelentik Budai Gyulát. Vasárnap Budai azt mondta, Horváth ellen nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség, mivel egy 85 hektáros állami földterületet a legalacsonyabb ajánlatot tevő IKR Zrt.- nek adott bérbe, és ehhez nem kérte ki a vagyonkezelő hozzájárulását. Horváth szerint ezzel ellentétben megkérték a hozzájárulást, az azonban még nem érkezett meg az önkormányzathoz. A főügyészség kérésére január elején minden iratot átadtak. Kijelentette: nem is vett fel kölcsönt az IKR vezérigazgatójától, és hamisítvány a kölcsönszerződést bizonyító, általa aláírt irat, amelyet Budai Gyula bemutatott a nyilvánosságnak. ■ ■ A bábolnai polgármester minden vádat cáfol.