Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-19 / 15. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 19., KEDD Tíz esztendeje gyámolítják az áldozatokat A két évtizede alapított Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületen belül éppen tíz éve működik a hatvani áldozatvédő iroda. Utóbbi vezetője a kezdetektől Numan György.- Annak idején az önkormányzat és a Fehér Gyűrű egyesület megállapodása lehetővé tette, hogy megyénkben elsőként Hatvanban működjön áldozatvédő iroda.- Akkoriban még senki sem tudta megjósolni, hogy milyen tevékenységre lesz képes az űj szervezet. Kinevezésemkor magam sem voltam tisztában a feladatokkal, illetve az ezekkel járó felelősséggel. Hamar rájöttünk, hogy egy ilyen komoly társadalmi tevékenységhez segítőkre van szükség.- Az elmúlt időszakban sikerült megtalálni a megfelelő munkatársakat?- Hat éve működik a héttagú munkacsoportunk. Áldozatos tevékenységükért köszönet jár. Dr. Tóth Melinda titkár irányításával szép eredményekkel büszkélkedhetünk, amit az országos vezetés is elismer. Emellett a társadalmi és a civil szféra is minden segítséget megad számunkra.- Hogyan ünnepük az évfordulót?- Úgy gondoltuk, mindenképpen érdemes összefoglalnunk a mögöttünk álló időszak történéseit. Ezért egy kiadványt készítettünk. A füzetben szerepelnek mindazok - idáig összesen tizenketten -, akik megkapták az „Áldozat- védelemért - Hatvan” bronzplakettet. Az említett elismerésben azok részesülnek, akik kiemelten segítik az iroda munkáját. Numan György:- Kinevezésemkor magam sem voltam tisztában a feladatokkal. A közmunkások a rendelet értelmében mostantól szociális jellegű feladatokat is végezhetnek. Felvételünk illusztráció Ha már minden árok tiszta, minden fűszál egyenes, akkor mit dolgozzon, aki az Út a munkához programban részt vesz? Ki, és mire tudja alkalmazni? Munkatársainktól A téli, tavaszi hónapokban az alkalmi munka lehetőségei is korlátozottak. Ráadásul ebben az időszakban a fűtési szezon miatt megnövekednek a családi kiadások, így igen nehéz a megélhetés a munkanélküliek és családjaik számára. Az Út a munkához pályázat alapvető célja, hogy 5 hónapos határozott idejű munkalehetőséget teremtsen a regisztrált álláskeresőknek, köztük legalább 50 százalékban a rendelkezésre áüási támogatás jogosultjainak. Méghozzá úgy, hogy értékteremtő munkájukat helyi önkor mányzati, vagy kistérségi célok érdekében végezzék. A program új elemeként jelenik meg, hogy az önkormányzatok (nemcsak az adott településen adhatnak munkát az érintetteknek, hanem ki is ajánlhatják őket a környező vállalatok, vállalkozások számára munkaerőként Ez esetben a Rendelkezésre Állási Támogatás (RÁT) összegének fedezetét nem az önkormányzatoknak, hanem a munkaadóknak utalnák át a központi költségvetésből. Arra is lehetőség nyílik továbbá, hogy szociális területen - például idősgondozóként - alkalmazzák ezeket a személyeket. Zám Ferenc, Mátraderecske polgármestere úgy fogalmaz, hogy a községükben tavaly alkal■ Aki húsz éve megszokta, hogy nem kell dolgozni, az nem kapós a munkaerőpiacon. mázott 60-70 közmunkásnak nem volt könnyű helyben elegendő értelmes munkát biztosítani. Épp ezért ők már az elmúlt évben is megkerestek számos céget azzal, hogy alkalmazzák az általuk ajánlott embereket. A közútkezelő vállalat, az erdészetek, egyéb vállalkozások azonban semmilyen érdeklődést nem tanúsítottak, s többnyire elutasító válasz érkezett tőlük. A községvezető épp ezért nem bízik túlságosan abban, hogy idén változna ez a helyzet. A szociális területen történő alkalmazás leA programban olyan tevékenységek választhatók, amelyek az önkormányzatok által ellátott feladatokat „élőmunkával" segítik. Ezen belül különösen a téli hónapokban házi segítségnyújtás azok részére, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek. Étkeztetés biztosítása azoknak, akik önmaguk, és eltartottjaik részére ezt nem képesek megoldani. A házi segítségnyújtás keretében kiemelten támogatandó gondozási tevékenység a háztartásban segíteni: bevásárlás, takarítás, mosás, gyógyszerek kiváltása, tíízifa-beké- szítés alkotja a sort Ugyancsak beilleszthetők a programba az önkormányzati intézmény-felújítások, a település-üzemeltetési és tisztasági feladatok, mint például hóeltakarítás, vagy illegális szemétlerakó felszámolása. hetőségét viszont üdvözli, és úgy véli, hogy az egyre idősödő lakosság miatt Mátraderecskén is tudnak majd alkalmazni néhány személyt erre a feladatra. Ferenc Péter, Bélapátfalva polgármestere elmondta, hogy már tavaly is adtak kölcsön a Heves Megyei Szakosított Módszertani Központnak közhasznú munkásokat, akik tisztességgel ellátták a feladatukat.- Ugyanakkor a nagy többség, akikre közterület-takarítást bíztunk, aligha állná meg a helyét a vállalkozói szférában - jelentette ki a polgármester. - Sokuknak kínszenvedés bejárni dolgozni. Elenyésző részüknek szűnt meg a munkája a válság miatt. Nagyon kevesen képzettek, nem rendelkeznek műszaki, gazdasági, adminisztratív végzettséggel. Következésképp nekünk sem jelentenek segítséget. Sajnos nem meríthetünk a munkanélküliek teljes köréből. A törvény szerint nem foglalkoztathatjuk azokat, akiknek házastársa dolgozik valahol és fizetést kap, s azokat sem, akik már elmúltak 50 évesek, és hozzászoktak a munkavégzéshez. Akik az Út a munkához programban foglalkoztathatók, zömében aluliskolázottak, és húsz év alatt hozzászoktak ahhoz, hogy reggel nem kell dolgozni menni. Egy magyar vállalkozás, véleményem szerint, velük semmit nem tud kezdeni. EGYPERCES INTERJÚ Nem kapós a közmunkás szociális Cégek is alkalmazhatnák az állástalanokat Sztárszínészek jönnek pályázati támogatással a Tisza-tóhoz Az Oktatási és Kulturális Minisztérium az Új tudás - műveltséget mindenkinek program keretében pályázatot hirdetett színházi, bábszínházi, táncszínházi vendégjátékok fogadásának támogatására az elmúlt év nyarán. Ezt a lehetőséget kihasználva pályáztak a kisköreiek. A pályázat eredményeként három produkciót tudnak bemutatni a városban idén az első negyedévben. Elsőként január 21-én 17 órától Papp János színművész előadói estjére kerül sor Útinapló - Japán címmel. A színész nem először jár Kiskörén. Három évvel ezelőtt hívta meg a könyvtár a Költészet Napja rendezvényére. Akkor a művész az „Ikercsillagok” című előadóestjét még megtoldotta azzal, hogy beszélt spanyol és lappföldi zarándoklatairól és a magyar túrázásairól is. Akkor ígérte meg, hogy ha lesz rá mód és lehetőség, az akkor még előtte álló 2007-es Japán-Alpokbeli túrájának élményeit is megosztja majd az érdeklődő helyiekkel. Februárban a Három a párom című kétrészes zenés kabaréban Mikó István, Győri Péter és Szabó Anikó szórakoztatja majd a közönséget, márciusban pedig Huszti Péter és Piros Ildikó vidám szellemidézése lesz Karinthy Ferenc írásaiból. ■ Nem árasztja el a pincéket a víz Felsötárkányban Felsőtárkányban elkészült a Fő úti csapadékvíz-elvezető árok és a patak zárt rendszerű összekötése. Korábban állandó problémát jelentett nagyobb esőzésekkor és a hirtelen hóolvadáskor a hatalmas mennyiségű víz, amely nemcsak a környező udvarokat öntötte el, hanem a pincéket is. Ugyancsak megcsinálták a Várhegy utca és a József Attila út egy részének felszíni csapadékvíz-elvezetését. A beruházás 6 millió forintba került, a költségeket teljes egészében az önkormányzat fedezte. A műszaki átadás most történt meg. Már csak a takarítás van hátra, de ennek elvégzése az időjárás függvénye. ■ r r^ DR. TATAI ISTVÁN lelkipásztor Hatvan Önnek és a gyülekezet valamennyi tagjának Boldog Új Évet és további eredményes együttműködést kívánok. Juhász Árpád Csány Idősek Otthona (256547-300655) Leszervezett előadások megtartására vállalkozói igazolvánnyal, gépjárművel rendelkező előadókat keresünk. Legsikeresebb előadóink jutaléka meghaladja az 500 ezer forintot. Választható díjazás: előadásonként fix, vagy Magyarországon a legmagasabb, akár 25% jutalék. g Érdeklődni területi vezetőnél $ munkaidőben 8-16 óráig a = 06-30-386-0013-as telefonszámon. uLwsffifÉimzi TELEFONON: HÉTKÖZNAP 8-TÓL 16-IG, PÉNTEKI NAPOKON 8-TÓL 15 ÓRÁIG Helyből a legjobb Csapdába csalták a romák a zsarukat ítélet Felfüggesztett börtönbüntetést kaptak tettükért a vádlottak Végül a járőrparancsnok vezette rendőrautó kihátrált a tömegből, s nem történt tragédia. Tegnap a koronatanú meghallgatása után sor kerülhetett a perbeszédekre. Az ügyész fenntartotta a vádat, mondván, a telefonbejelentések hangfelvétele, az okiratok, s az I-III. rendű vádlottak beismerő vallomása, bocsánatkérése bizonyítják a bűnösségüket. Kiemelte, hogy a terheltek olyan személyeken akartak bosszút állni előző esti vélt, vagy valós sérelmeikért, akik abban az akcióban nem is vettek részt. Előre megfontoltan tőrbe csalták őket, s amikor a hívásukra megjelentek, számos embert bőszítve támadtak a rendőrautóra, s a benne ülőkre. Jogszerű rendőri intézkedést akartak megtorolni. Az sem bizonyosodott be, hogy a körözési akció kárt okozott M.- éknek. Végrehajtandó szabadság- vesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak védői, nem vitatva a tényállást, hangsúlyozták, hogy a terheltek már a vallomástételkor beismerték bűnösségüket, s megkövették a sértetteket, akik azt elfogadták. Belátták, hogy helytelenül cselekedtek. Felfüggesztett büntetést kértek védenceiknek. AIV. rendű vádlott ügyvédje mivel ügyfele - ha egyáltalán a helyszínen tartózkodott is - nem tett többet, mint a rendőröket szidalmazó tömeg bármelyik tagja. Elsődlegesen a felmentését, másodlagosan bűnsegédi mivoltáért a büntetés kétszeres enyhítését kérte. A vádlottakat a bíróság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében találta bűnösöknek, mint társtetteseket. M. Ferencet és Sz. Sándort öt-öt évi próbaidőre felfüggesztett két-két esztendei, Sz. Tibornét három évre felfüggesztett 1 év 6 hónap, K. Kálmánnét két évre felfüggesztett 8 hónap börtönnel sújtotta. Indoklásában a bírónő közölte: a vádlottak rendkívül súlyos bűncselekményt követtek el, felháborítóan, gátlástalanul. Ám azt is értékelte a bíróság, hogy végül nagyobb kárt, tragédiát nem okoztak. így a büntetés a felfüggesztett börtönnel is elérheti a célját. Ám ha a próbaidő alatt bármilyen kis bűntényt is valósítanak meg, akkor ezt az időt is le kell tölteniük börtönben. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlottak és védőik tudomásul vették az ítéletet, amely így egyelőre nem jogerős. ■ Sz. Z. ■ A bíróság szerint a büntetés a felfüggesztett börtönnel is elérheti a célját.