Heves Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-09 / 288. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 9., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Lebilincselő igaz történetek a XX.század első feléből Az egri Eszterházy Károly Főiskola keddi sajtótájékoztatóján mutatta be Németh István, a könyv szerkesztője „A 20. század titkai” című háromkötetes kiadványt, amely a Líceum Kiadó gondozásában jelent meg. Az adatgyűjtés eredményeképpen - amelybe tucatnyi történelem szakos hallgatót is bevontak - 125 sztorit dolgoz fel a mű az elmúlt évszázad első feléből. ■ Az emberiség történetének legkegyetlenebb periódusáról van szó.- Egy sor új dolgot felkutattunk, számos vitás kérdést lezártunk, és sikerült megbízható információkat nyújtanunk az olvasónak. Az átláthatóságra törekedtünk, amit kronológia és irodalomjegyzék is segít - fogalmazott a szerkesztő. Németh István szerint a történelmet próbálták meg közelebb hozni, mégpedig oly módon, hogy mélységében tárták fel a korszakot, melyet az elődök szélességében már bemutattak. Nem akármilyen száz esztendőről van szó, arról a korról, amely az emberiség történetének legkegyeüenebb periódusa. Elég arra gondolni, hogy a XX. század 187 millió vétlen áldozatot szedett. A három kötet borítójának színe is jelzi, hogy három nagy eszmeáramlat uralta a mögöttünk hagyott évszázadot. Ezek közül az első - a bolsevizmus - tartott a legtovább, hiszen 1917-ben indult, és csak 1991-ben zárult le. A fekete borítású kötet a Mussolinihez, míg a barna a nácizmushoz köthető történeteket tartalmazza. A szerkesztő szerint mások mondták, de igaz: lebilincselő, igaz sztorikat kap az olvasó ezzel a könyvvel. ■ Németh István: - A történelmet próbáltuk közelebb hozni Az operaházak új csillaga bírta Gábor Vizsga Stuttgartban, színpadi sikerBudapesten Bírta Gábor, az egri kontratenor idén májusban fantasztikusan debütált a Magyar Állami Operaházban A Csillag születik produkció egyik esélyese, Vásáry André nevét már ismeri az ország. A fiatal egri kontratenorról kevesebbet hallani. Barta Katalin Egy ország esett bámulatba, amikor a Csillag születik tehetségkutató műsorban meghallotta Vásáry André éteri hangját. Kevesen tudják, hogy egy egri fiatalember hangadottságainak, szorgalmának és tehetségének köszönhetően már most az operaházak csillaga. Birta Gábor 2005- ben került a Stuttgarti Zeneakadémiára a világhírű zenepedagógus, Hamari Júlia tanítványaként. Tavaly a diplomakoncertje előtt érte a váratlan hír, hogy a Magyar Állami Operaház Xerxes produkciójában számítanának rá. A történet folytatásáról, terveiről, jövőjéről Gábor Stuttgartból válaszolt lapunknak. ■ „Mindig vágytam arra, hogy a dráma mellett megmutassam magamból a mosolyt.”- Éppen a diplomakoncerte- , met tervezgettem Stuttgartban - L árulta el -, amikor jött a telefon, hogy a Xerxes-nek még mindig hiányos a szereposztása, mivel - finoman szólva - nem egyszerű itthon kontratenort szerződtetni. A diplomakoncertemet egy fél évre elhalasztottam, és indultam Budapestre. Egy hetem volt rá, hogy átnézzem a zongorakivonatot, és máris a színpadi próbákon találtam magam.- A bemutatót követően fantasztikus kritikákat kaptál...- Tudtam, hogy nem hibázhatok, ezért három hónapon át, az idei májusi premierig megállás „...A nagyon fiatal kontratenor feltűnően oldottan lakta be az Ybl palota színpadát. Az ilyen lendületű debütálás (berobba- nás!), az ennyire zabszem nélkül játék, a „felelőtlen” lubickolás általában nagy pályák nyitányát szokta jelezni. (Molnár Szabolcs) nélkül készültem. Az ötletgazdag rendezésnek köszönhetően egyébként ez az előadás leszámolt az előítéleteikkel, mert a fiatalabb nézők is azt tapasztalták, hogy az opera műfaja is lehet nevettető és felemelő egyszerre, miközben a legkevésbé sem untató.- A produkció után a diplomakoncertre is sor került...- A diplomakoncertemet jelessel zártam. Nem dicsekszem vele, mert nagyon megdolgoztam érte, mint ahogy eddig minde„...Birta Gábor is most debütált, megérdemelt sikerrel, az Operaház színpadán: karakteres kontratenorját eredményesen állította a figurát határozottan a komikum felől megragadó alakítása szolgálatába. ” (Péteri Lóránt) nért. Idén nyáron egymás után rohantak meg az ötletek, és csak írtam, írtam... Koncerttervek, vázlatok, repertoárgyűjtés. Az ötletek végül egy előadóestben tisztultak le. A címe „A Händel- legenda, avagy egy nem hivatalos életrajz 12 áriában”, amelynek a németországi bemutatója december 11-én lesz a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben, ahová az intézet vezetője, Keresztury Tibor hívott meg.- Nemrégiben a Pécsi Nemzeti Színházból is kaptál felkérést...- Késő ősszel kerestek meg a Pécsi Nemzeti Színháztól Gaetano Donizetti „Boleyn Anna” című operájának Smetonjára. Számomra többszörösen is megtisztelő a feladat. Először is magáról a szerepről mindig álmodoztam, mindig vágytam arra, hogy a dráma mellett megmutassam magamból a mosolyt, a szerelmes odaadást, életszerete- tet és bohém vidámságot, ami engem leginkább jellemez és ami ebben a figurában összpontosul. Májusban újra játsszuk a Xerxest a Magyar Állami Operaházban, ami még izgalmasabbá teszi majd a napjaimat. Vágyódás az égi szférákba Gábor gyermekkorában olyan kórusban énekelt, ahol a sok lány között egyedüli fiú volt. Később csellózni tanult, ez a vonósok között a bariton-hangszer. Mutáláskor abbahagyta az éneklést, csak a hangszeres tanulmányaival foglalkozott, később fedezte fel saját hangját. Bár eredetileg bariton hangja van, szabadságvágya és a köznapitól való elvágyódása a kontratenor regiszter felé vezérelte. Szerinte az ember visszavágyódását az égi szférába a kontratenor fejezi ki a leg- adekvátabban. Kritikák Händel „Xerxész” című előadásáról A »ebeseknek a mi figyelmetlenségünk az ajándék bűnügyek A tolvajok az ünnepi bevásárlást kísérő kavarodást is a maguk javára használják fel Míg az átlagember a karácsonyt, addig a zsebtolvaj az azt megelőző ünnepi forgatagot várja izgalommal. Ezekben a hetekben az üzletekben, piacokon és a tömegköz1 lekedési eszközökön egyaránt megnő a forgalom. A tömeg ideális terepet teremt a tolvajok számára, akik általában csoportosan „dolgoznak”. Egyikük eltereli a kiszemelt áldozat figyelmét, bár sokszor a karácsonyi forgatagban erre nincs is szükség. Társa megszerzi az áldozat értékeit, majd gyorsan tovább is passzolja egy harmadik zsebesnek, aki gyorsan távozik a helyszínről a zsákmánnyal. Ajánlatos megfogadni tehát a rendőrség tanácsait. Ha tetten érünk egy zsebest, bátran kérjünk segítséget a körülöttünk lévőktől, és haladéktalanul értesítsük a rendőrséget is. A legegyszerűbb védekezés az, ha megnehezítjük a zsebtolvaj dolgát: olyan helyre rejtjük az értékeinket, ahol nehezen hozzáférhetőek, s eleve nem is tartunk magunknál például jelentősebb mennyiségű pénzt. Bankkártyánkkal soha ne tároljuk együtt annak PIN-kódját, mivel a tettes így könnyedén lecsupaszíthatja a folyószámlán■ Járművünket mindig zárjuk be, és ne hagyjunk benne értékeket. Ha nagyon belemerülünk a nézelődésbe, a zsebesek ügyes ujjai gyorsan megszabadítanak az értékeinktől. Képünk illusztráció. kát. Ha ellopják a kártyánkat, azonnal tiltassuk le, de célszerű a pénzfelvételt korlátozó napi limitet is beállíttatni rá a bankkal. Ügyeljünk rá, hogy a táskánk mindig zárva legyen, ellenőrizzük többször is a sértetlenségét. A pénztárcánkkal egyetemben soha ne tegyük a pultra, a bevásárlókocsiba vagy a kosárba, hiszen onnan könnyen kikaphatják. Csomagból csak annyi legyen nálunk, amennyire oda is tudunk figyelni. Ne feledkezzünk meg autónk és az abban felhalmozott ajándékok védelméről sem. Járművünket mindig zárjuk be, és ne hagyjunk benne értékeket, vagy legalábbis ne jól látható helyen. ■ * A Sárban, latyakban gázolnak a peches Kapás utcai lakók Verpeléten Nagyobb esőzések idején ellepi a víz Verpeléten a Kapás utcát - panaszolják az ott élők. Érthető bosszúságukat fokozza, hogy a szomszédos Rákóczi utcát már felújították, de az övék csak nem került sorra. ■ Amely települések 2008-09-ben pályáztak, azok 2010-ben nem nyújthatnak be újat. Olvasóink észrevétele nem lepte meg Farkas Sándor polgár- mestert. Elmondta, hogy a Tárná közeli településrészen valóban hosszú ideig elhanyagolták az útkarbantartást, de az úthálózat fejlesztése gazdasági programjuk legelején szerepel. Felmérést készítettek, s prioritási sorrendet állítottak fel. A vizsgálat során megállapították, hogy a legrosszabb minőségű utak a településen a Rákóczi, a Sallai, a Kiss Ernő és a Dobó. Ezért amikor sikeres pályázatukkal elnyertek csaknem 40 millió forintot, ezeket hozatták rendbe. A sorban következő a Kapás, a Lehel és a „kis” Kölcsey utcák teljes felújítása - lenne. Azért csak lenne, mert egyelőre újabb pályázati kiírás nincs. Illetve, amely települések a 2008-09-es időszakban a regionális pályázatban részt vettek, azok 2010- ben nem nyújthatnak be újat. A polgármester hozzátette: ettől függetlenül már megrendelték ezen utak tervezési munkáit. Az egymillió forintos költséget az önkormányzat vállalja, hogy kész, engedélyes tervvel rendelkezzenek, ha megnyílik egy pályázati lehetőség. ■ Az ittas, bódult sofőrökre figyel majd a rendőrség Az alkohol vagy más, a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt volán mögé ülő sofőrödre koncentrálnak a következő napokban a rendőrök. A csütörtöktől szombatig tartó akció során fokozott nemzetközi közúti ellenőrzésre számíthatnak az autósok. Hazánkban is kiemelt közlekedésbiztonsági probléma ugyanis az ittas vezetés. Az ezredforduló óta a személyi sérüléssel járó balesetek számán belül nőtt az ittasan okozott esetek aránya. Míg 2000-ben átlagosan 100 balesetből 11,8-ért voltak felelősek a szeszes italt fogyasztók, addig 2008-ra ez a szám 12,2-re nőtt. Ez azt jelenti, hogy minden nyolcadik személyi sé- rüléses balesetet alkohol hatása alatt állók okoznak. ■ Az ezredforduló óta több lett az ittas vezető. Magyarországon a kábítószer befolyása alatt történő járművezetés szerepe a közúti baleseteknél még nem számottevő, ám a drog-fogyasztás növekedése miatt a rendőrség felkészült az ilyen esetek felderítésére is. A mostani akció során minden megállított sofőrrel megfújatják az alkoholszondát, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek a járművek műszaki állapotának ellenőrzésére is. ■ L. A. I i t A )