Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-18 / 270. szám

2009. NOVEMBER 18., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KORKÉP Hatvan SEGÉLY Az önkormányzat vezétése nemrég döntött arról, hogy egymillió forint adománnyal segítik testvérvárosuk, a kárpátal­jai Beregszász járvány sújtotta la­kóit. A segélyszállítmány 20 ezer szájmaszkkal, 3800 pár gumi­kesztyűvel, 400 röntgenfilmmel, 360 darab fertőtlenítő szappan­nal és 500 adag C-vitaminnal teg­nap útnak indult Heves megye „olvasójeggyel SZÍNHÁZBA” címmel új sorozat indul több település könyvtárá­ban. Az ötletgazda Baráth Zoltán színművész, a Babszem Jankó Gyermekszínház művészeti veze­tője. A rendezvényt a Bródy Sán­dor Megyei és Városi Könyvtárral közösen szervezik. Az előadáso­kat csak az olvasójeggyel rendel­kező gyerekek nézhetik meg. Ma 14 órától Tarnaörsön, 20-án 15 órától Balatonban, 24-én 14 órá­tól pedig Ecséden ülhetnek be a kisdiákok a mesejátékra. Mezötárkány tökkirály „Tö­kös” batyusbált tartottak a kul- túrházban, ahol kígyókkal, pó­kokkal felszerelkezett boszorká­nyok fogadták a vendégeket, majd boszorkánytáncot adtak elő. Megválasztották a „legtökö- sebb legényt”, Halász Lajost, aki reggelig viselhette a tökkirály cí­mét. Ezért a címért a tök-emelő versenyt kellett megnyernie, majd tökfaragásban is jeleske­dett. A királynő Mátyus Rita lett, aki a legrémisztőbb maszkot fes­tette az arcára. Pétervására istentisztelet A Krisztus Szeretete Egyház pétervásárai gyülekezete novem­ber 22-én, vasárnap délután há­rom órától a mezőgazdasági szakközépiskola nagytermében tartja legközelebbi összejövetel­ét. A rendezvényen Jim San­ders misszionárius imádkozik a betegekért. Tisza-tó SZEZONZÁRÓ Csütörtö­kön 14 órakor Karcagon tartják a Tisza-tó szezonzáró rendezvé­nyét. Az idei évet dr. Fazekas Sándor, Karcag polgármestere, dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár és Godó Lajos, a Tisza-tavi RIB elnöke értékeli. Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatója bejelenti a követ­kező év kampányát, a Fesztivá­lok Évét, majd átadják az idei szakmai kitüntetéseket, így töb­bek között az Év Turisztikai Szol­gáltatója, az Év Turisztikai Ren­dezvénye és az Év média-képvi­selője elismeréseket is. Megkerültek a műkincsek rác-templom Istennek és a rendőröknek is megköszönte az egyház Megyénk rendőri vezetői és a szerb ortodox egyház képviselője tegnap jelentették be, hogy az ellopott tárgyak nagy része épségben megkerült Háromtagú egri társaságot gyanúsít a rendőrség az­zal, hogy betörtek a Rác­templomba és értékes kegytárgyakat loptak el. Lovász Anikó A szakértő még dolgozik a múlt hét csütörtökön ellopott műkin­csek pontos értékének megha­tározásán, de azt már most lehet tudni, hogy tízmilliós nagyság- rendű lesz a végső összeg, ami akár az 50 milliót is átlépheti. A rendőrök időt és energiát nem kímélve dolgoztak az ügyön, s hétfőn este már bűnügyi őrizet­be is vették a betörés három gya­núsítottját. Az eltulajdonított val­lási tárgyak jelentős részét is si­került épségben lefoglalniuk.- Csütörtök hajnalban kaptuk a bejelentést, hogy ismeretlen tettesek betörtek az egri Rác­templomba. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon (HRFK) külön nyomozócsoport alakult az ügy felderítésére, amelynek nagy erőkkel láttunk neki - is­mertette első lépéseiket dr. Sasi Csaba r. alezredes, a HRFK bűn­ügyi osztályának vezetője a teg­napi sajtótájékoztatón. - A vá­rosban nagy felháborodást kel­tett az egyházat ért támadás, így a lakosság részéről is óriási segí­tőkészséget tapasztaltunk a nyo­mozás során. A kegytárgyak még nem kerülnek vissza Egerbe A lefoglalt műkincsek között több XVII. század végi és XVIII. század eleji ikont, egy XVII. század végéről származó Bibliát, gyertyatartókat és szobrokat mutattak be. Ezeket csak akkor hozzák vissza a Rác-templomba, ha az kellően biztonságos lesz. - Számunkra ezek a tárgyak nemcsak mű­tárgyak, hanem szent tárgyak is, amelyek több száz éve szol­gálják a hívőket Éppen ezért felbecsülhetetlen tékűek, bár tény az is, hogy a gyö­nyörű iko­nok és meste­ri ötvösmun­kák anyagi ér­téke sem csekély - nyilatkozta gálity vojiszláv (képünkön). Az alezredes elmondta: a Rác­templomban történtekkel kap­csolatban egy többtagú egri cso­port került a rendőrség látóköré­be, akiknek a neve már számos korábbi, különféle egyházak sé­relmére elkövetett bűncselek­ménynél is felmerült.- Hétfő estére jutott elegendő információ a birtokunkba, ek­kor többeket is előállítottunk a főkapitányságra - folytatta dr. Sasi Csaba. - Egy részüket ta­núként hallgattuk ki, hármóju­kat gyanúsítottakként. Utóbbi­ak közül ketten részletes, tény­feltáró beismerő vallomást tet­tek. Őket bűnügyi őrizetbe vet­tük, s előzetes letartóztatásukat is indítványoztuk. Dr. Lóczi Zsolt r. alezredes, a HRFK bűnügyi igazgatója arról szólt, hogy az elmúlt na­pokban folyamatosan dolgoztak a bűntény felderítésén, az érté­kek előkérdésén. A nyomozók munkáját dr. Juhász István r. dandártábornok, me­gyénk rendőrfőkapitá­nya jutalmak átadásával ismerte el. A főkapitány arról is beszélt, hogy pén­teki közleményükben a nyomozás sikere érdeké­A templomok nem elég biztonságosak A szerb ortodox egyháznak több mint negyven temploma van hazánkban, ám többsé­gük nem olyan biztonságos, mint amit a bennük tárolt kincsek megkövetelnének. Főként XV-XIX. századi mű­emlék épületekre igaz ez. Azok karbantartására na­gyobb összegeket kell fordíta­ni, ez pedig a megfelelő biz­tonság megteremtése elől ve­szi el a pénzt. ben fogalmaztak szűkszavúan. A lefoglalt kegytárgyakat dr. Ju­hász István jelképesen visszaad­ta Gálity Vojiszlávnak, a Rác­templomot kezelő Budai Szerb Ortodox Püspökség püspöki helynökének. Az egyházi szemé­lyiség először Istennek, majd megyénk rendőreinek köszönte meg a műkincsek előkerülését. Azt, hogy milyen céljuk volt az elkövetőknek a műkincsek­kel, tervezték-e, hogy bel- vagy külföldön értékesítik azokat, il­letve megrendelésre dolgoztak- e, vannak-e további tagjai a tár­saságnak, még vizsgálják. Oltás és köpés már nem jobbos és nem ba­los az ország. Olyan értelem­ben nem, hogy míg az egyik csak azért sem adatja be ma­gának az új vírus - ízlés sze­rint: H1N1, sertésinfluenza, disznónátha - elleni védőol­tást, addig a másik dafkéból is szúrat, ha kell, ha nem. Ma már a többség úgy gon­dolja, hogy igenis kell. A többség azonban mást is gondol. Például azt, hogy az adatok kötelezővé tett nyil­vánosságra hozatala után kitudódott: indokolatlanul drága a szérum. Mert míg az előállítása alig haladja meg az ezrest, addig a gyógyszertárakban a duplá­jáért lehet hozzájutni. Ha egyáltalán hozzá lehet. És a gondolkodó ember gyana­kodni kezd, hogy aligha a derék patikusok srófolják fel ilyen mértékben az árat. A közbenső állomásokon le­het az eb elkaparva, avagy a szükség vámszedői ezúttal sem tétlenkednek. de még így is beadatja ma­gának. És nyel egyet. És köp. Nyel, köp, nem beszél. És ha már kiszáradt a szája, rendel egy pohár csapvizet, buborék nélkül, vagy ha még telik rá, egy gombóc fagylaltot. Óvatosságból gú­nártojással készültet, mert azt még nem fertőzte meg a szalmonella. A tyúkokat már igen. Márpedig bacilus- sal mégsem illendő Európá­ba tartani. Védekezni kell. a kígyó pedig feljebb araszol a kehely szárán. Villás nyel­vét a katyvaszba mártja, majd a permetet szétteríti a csibék milliói között. Az ál­lomány hetven százaléka, a veszélyeztetettek örömük­ben a szárnyukat csapkod­ják. A hüllő pedig, amely­nek a kehelyre a megtévesz­tés érdekében volt szüksé­ge, csak nevet, és még min­dig nevet. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu ÁSZ: rend van a megyében ellenőrzés „Semmi oka Hevesnek a szégyenkezésre” A helyhatóságok rövid és hosszú lejáratú kötelezettségei is egyre nőnek. Heves megye 2009. január 1-jén 26,9 milliárd forint értékű vagyonnal rendel­kezett, az adósságállománya 4,2 milliárd forint volt. Három éve még nem volt hosszú lejáratú kö­vetelés a megyével szemben, de 2007. december 20-án 3 milliárd forint értékű, svájci frank alapú kötvénykibocsátásról született döntés húszéves lejárattal, há­rom év türelmi idővel. Ebből a kifejezetten fejlesztési | célú forrásból eddig 600 millió | forintot használtak fel, 2,4 milli- | árd pedig le van kötve, a kamat I hozadéka mintegy 90 millió fo­rint, ami az intézmények mű­Sepsey Tamás: az önkormányzatok eladósodottsága folyamatosan nő ködtetésénél jelentkező „lyu­kak” befoltozására szolgál. Az említett 600 millió forint pályá­zati önerő volt például a Török fürdő rekonstrukciójánál, a gyöngyösi Orczy-kastély felújí­tásánál, illetve a megyei fenntar­tású szociális otthonok akadály- mentesítésénél. Sepsey úgy fogalmazott: a si­keres uniós pályázatok, a sza­bályozottság, szervezettség te­kintetében eredményes felké­szülés, a közérdekű adatok rendszeres közzététele, a koráb­bi ÁSZ-javaslatok elfogadása, a jó gazdálkodás miatt semmi oka sincs a szégyenkezésre sem a közgyűlési elnöknek, sem a fő­jegyzőnek. ■ Koszorú a tudós névadónak ünnep Wigner Jenő emléke előtt tisztelgett az iskola A Magyar Tudomány Ünnepéhez kötődően kedden megkoszorúz­ták az intézmény névadójának a szobrát a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kol­légiumban lévő Nobel-díjasok szoborparkjában. Az esemény kapcsán Busák István, a középiskola igazgatója munkatársunknak elmondta: büszkék arra, hogy - az ország­ban egyedülállóan - valamennyi magyar származású Nobel-díjas mellszobra együtt található meg az iskola területén kialakított parkban. A tanintézetben hagyo­mány, hogy a tudomány napjá­hoz, ünnepéhez kapcsolódva el­helyezik az emlékezés virágait a Wigner-szobor talapzatán. ■ Az intézmény tanulói is elhelyezték a megemlékezés virágait Wigner Je­nő szobránál a parkban. A képgalériát keresse a HKOLhu hírportálon \ « A I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom