Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-13 / 240. szám
2009. OKTOBER 13., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE Kaláka-kör, kirándulások, egyéb programok a faluházban Lesz-« művészeti képzés? megszorítás A parádi intézményben is nagy a bizonytalanság Bátorban a Banya-tanya Alapítvány szervezésében, a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével ebben a hónapban újra indulnak a gyermekeknek, felnőtteknek szánt szabadidős programok, amelyeknek helyszíne a faluház. A szervezet vezetőjétől, Máté Orsolyától megtudtuk, hogy péntekenként délután négytől hatig a könyvtárba várják mindazokat, akik tévézés, számítógépezés helyett szeretnének társasjátékoz- ni, együtt tölteni néhány vidám órát. Október 23-án este hat órától azokra számítanak, akik szívesen bekapcsolódnának a Közösségi Önsegítő Rendszer (KÖR) tevékenységébe. Ezen a találkozókon praktikus életvezetési, gazdálkodási, takarékossági tanácsokkal segíthetik egymást a faluban élők. Október 17-én délután öttől az Egon és Dönci filmet vetítik le, majd az alkotókkal beszélgethetnek az érdeklődők. Október 25-én 9 órától kirándulásra hívják a természetkedvelőket. A túrára vállalkozók a környék látnivalóit fedezhetik fel együtt. A programok minden korosztály számára nyitottak. ■ Felújíthatják intézményeiket a támogatásból Az Istenmezeje Fejlődéséért Közalapítvány közel negyvenhétmillió forintot nyert vidékfejlesztési pályázaton néhány helyi civil szervezet épületének rekonstrukciójához. Az összegből jövő tavaszig felújíthatják a sportöltözőt, a civilházat, illetve a tűzoltószertár épületét, s három buszmegállót is rendbe tehetnek a községben. Mátraballán 50 millió forintot fordíthatnak a parókia és a művelődési ház tetőcseréjére, valamint a település központjában található rendezvénypark komfortosabbá tételére. Fedémesen az önkormányzati tulajdonú kisboltra kerülhet új tető hárommillió forintból. ■ HE0L.hu A további híreket, információkat és képgalériákat a térségből keresse a HEOLhii hírportálon. A parádi iskolában is nagy a bizonytalanság. Félő, hogy az állami támogatás csökkenése miatt a művészeti alapoktatásnak itt is bealkonyul. Barta Katalin Tegnapi számunkban már utaltunk arra, hogy háromszorosára emelkedhet jövő évtől a tandíj a művészeti iskolákban. A kormány 2010-től jelentősen csökkentené az alapfokú művészeti oktatásra fordított állami támogatást, a kieső összeget a szülőknek kellene pótolniuk. Sok szakember szerint ezzel lehetetlenné teszik a minőségi oktatást. A községekben még nagyobb gondot okozhat a tervezett változás. Párádon a Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészet- oktatási Intézményben tavaly év elején kapták meg azt a hivatalos értékelést, amelynek alapján az intézményt a kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmények közé sorolták. Ez mind a tanárokat, mind a szülőket, mind az itt tanuló diákokat büszkeséggel töltötte el, mivel ehhez hasonló elismeréssel a megyei iskolák közül is kevesen rendelkeztek. A minősítő csoport tagjai személyesen győződtek meg a szigorú kritériumok meglétéről. A helyszíni szemle során vizsgálták a művészeti oktatáshoz szükséges tantermeket, eszközöket, győződtek meg a pedagógusok felkészültségéről, illetve a tanórák színvonaláról. Megállapították, hogy a zeneművészeti órák szakszerűek, igényesek, s hogy az öt kitűnő pedagógus közül is kiemelkedik Spitzmüller Ákos zongoratanár teljesítménye. A képző- és iparművészeti képzést a változatos, színes munkaformák, a kitűnő motiváció, míg a táncművészeti oktatást - amely Csortos Ibolya nevéhez fűződik - a barátságos légkör, a kellemes környezet és az igényesség jellemzi. A táncosoknak egyébként plusz balett-termet és saját színpadot is biztosítottak a gyakorláshoz és a fellépésekhez. A parádi iskola a gyermekek számára szó szerint második otthont jelent, hiszen a tanórákat követően az egész délutánt kitöltik a művészeti szakkörök, foglalkozások. A termek, folyosók esParádon a Fáy András iskolában a tanulók több mint fele részesül valamilyen művészeti alapoktatásban, Kérdés, hogy jövőre ki tudják-e fizetni a szülők a megemelt tandíjakat, vagy máshová íratják a diákokat. tig zsonganak a gyakorló gyerekektől, hétvégenként, illetve a nagyobb ünnepek alkalmával pedig rendszeresen fellépnek, kiállításokat szerveznek, hogy szórakoztassák a községben élőket. A faluban nem látni csellengő gyerekeket, mivel az iskolában mindig találnak értelmes elfoglaltságot. Szalai Gáborné, az intézmény igazgatója is hallott a jövő évre kilátásba helyezett elvonásról, és azt érthetetlennek tartja. Mint szalai gábornétól (képünkön) megtudjuk: eddig diákonként és tanévenként 105 ezer forintot kaptak a művészeti, s ezen belül egyéni zeneoktatást nyújtó intézmények, ám az összeget két éve három részre bontották: mintegy ötvenezer forint az alapnormatíva, ezenkívül 48 ezer 500forint jár a minősítő eljáráson megfelelt iskolának, a harmadik keretre pedig pámondja, jelenleg kétszázhat tanulóból száznegyvenketten részesülnek valamilyen alapfokú művészeti oktatásban. Sok helyi és környékbeli szülő azért íratta be ide gyermekét, mert a színvonalas tánc-, zene-, illetve rajz- és iparművészeti oktatás révén jobban kibontakoztathatják képességeiket, tehetségüket, s a foglalkozások segítségével sikerélményhez juthatnak, erősödik az önbizalmuk. A helyi óvodával remekül működő lyázni lehetett. A tervezet ellehetetleníti a ... . minőségi okt tást, mivel ai a kiegészítő normatívát csökkentené a kormány, amely a minősített iskoláknak jár. kapcsolatot alakítottak ki, így a kicsik már az iskola előtt ingyenes előképzésben részesülnek. Most félévente átlagosan 2500 forintos hozzájárulást fizetnek a szülők, s az önkormányzat is jelentős summával egészíti ki az állami támogatást. Az elmúlt években folyamatosan sikerrel pályáztak eszközfejlesztésre, hangszervásárlásra, fellépőruhák beszerzésére, a balett-terem kialakítására. Minden feltétel adott tehát az eredményes művészeti oktatáshoz, jövőre azonban nem tudni, lesz-e folytatás. Az igazgatónő szerint az elvonásnak beláthatatlan következményei lehetnek. Ha a szülők nem tudják a megemelt tandíjat megfizetni, a falusi gyerekeknek esélyük sem lesz a személyiségüket fejlesztő foglalkozásokon részt venni, a tehetősebb családok gyermekeit pedig minden bizonnyal városi iskolákba íratják majd. Mivel már most emelkedett az étkezési díj, s jövőre még több lesz, nem tudni, hogy a többgyermekes családokban miként tudják előteremteni a megemelt tandíjak fedezetét. ■ A parádi iskola a gyermekek számára szó szerint második otthont jelent. A tervezet ellehetetleníti a minőségi oktatást Új autóbuszöböl épül az orvosi rendelőnél parádsasvár Az önkormányzat egy új buszöblöt szeretne kialakítani az orvosi rendelő feletti részen. A pályázathoz szükséges tervdokumentáció elkészítésére 350 ezer forintot különítettek el, s a tervezés is folyamatban van már. Ugyancsak tervezik a település kritikus utcáiban a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését. Reményeik szerint hamarosan a vízjogi engedélyekhez is hozzájutnak. Optimális esetben jövőre elkészülhet a rendszer. Pályázati segítséggel megújulhat a templom terpes Az Észak-hevesi Leader Helyi Akció Csoport (HACS) legutóbbi elnökségi ülésén eldőlt, hogy az idén januárban benyújtott vidék- fejlesztési pályázatok közül mely települések, szervezetek, cégek milyen összegben részesülnek támogatásban a péterkei és a bélapátfalvi kistérségben. A hátrányos helyzetű helységek közül Terpes önkormányzatának ítéltek meg 50 millió 684 ezer forintot, amelyet római katolikus templomuk felújítására fordíthatnak. Játszótér épülhet a Sziget utcában párád A községi önkormányzat a napokban értesült arról, hogy a vidékfejlesztési pályázat keretében a falumegújítás, fejlesztés alprojektre benyújtott pályázatuk eredményesnek bizonyult. Az elnyert 10,5 millió forintból egy új játszóteret alakítanak ki jövő tavasszal a Sziget utcában. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER ► KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Barta Katalin itató: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 ■ e-mail: katalin.barta@axelspringer.hu Megújul a parádiak rendelője felújítás Október végén már a régi helyen gyógyulhatnak A hosszúra nyúlt napfényes ősz kedvezett az építkezőknek. Párádon az orvosi rendelő felújítása is jó ütemben halad. Párádon az önkormányzat sikerrel pályázott a háziorvosi rendelő és a hozzá tartozó szolgálati lakás felújítására. A közbeszerzési eljárás végeztével már szeptember elején hozzákezdhettek a munkálatokhoz. A közel húszmillió forintos fejlesztés eredményeként kívül-belül megújulnak az épületek. A rekonstrukció ideje alatt a betegek Ideiglenesen a fogorvosi rendelő és gyógyszertár között található védőnői szolgálatnál kereshetik fel háziorvosukat a megszokott rendelési idő alatt. A felújítási munkák várhatóan október elejére befejeződnek, novemberig pedig az épület előtti parkoló is elkészül. ■ Megtalálta az alkotás igazi örömét Ifjabb Bai Imre idén töltötte be huszonkettedik életévét. Nemrég szerelt le, és most parádi otthonukban a kosárfonás titkaival ismerkedik. Van kitől tanulnia, hiszen édesányja, a „Népi Iparművész” cím tulajdonosa szakértőén irányítja fiát, az elkészült darabokról ő alkot először véleményt.- Édesanyám sokáig dolgozott a békési kosárfonógyárban. Később Párádra költöztünk, s itt már csak hobbiból foglalkozott vele. Számos kiállításon szerepeltek a munkái, s rengeteget járt különböző alkotótáborokba, hogy megkedveltesse a fiatalokkal ezt a szép mesterséget. Én négy éve kezdtem el foglalkozni vele. Elvégeztem a kereskedelmi szakmunkásképzőt, de hamar rájöttem, hogy nem nekem való ez a szakma. Hiányzott az alkotás öröme, amit a kosárfonásban megtaláltam... Jelenleg az Egyesült Fonottáru Háziipari Szövetkezet bedolgozója vagyok. A szövetkezet kötelékében dolgozni azonban nem mindig kifizetődő, ugyanis változnak a megrendelések. Ilyenkor hiába a szorgos-dolgos kezek, a készáru sokszor otthon marad. Pedig a kis szobában összegyűjtött portékák látványa lebilincselő. Kosarak, lámpabúrák, ikebanák, virágtartók, díszdobozok a legkülönbözőbb méretekben és formákban.- Januártól szeretném kiváltani a kisipart, s magam értékesíteném a darabokat... Szeretnék egyszer olyan szintet elérni, mint édesanyám. A kezdeti lépések mindenesetre biztatóak, mivel nemrég tudtam meg, hogy a Népi Iparművészeti Tanács most zsűrizte három munkámat... Naponta 10-12 órát dolgozom, és ez bizony azzal jár, hogy nem sok idő jut szórakozásra, kapcsolatteremtésre. De egy szép darab mindenért kárpótol. (1986. december 31.) I J á A