Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-29 / 253. szám
2009. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Eredményes S zat után Expo lesz Füzesabonyban A Kis Bocs Baba-Mama Egyesület a Füzesabonyi Kistérségi Civil Tanáccsal együttműködve a közelmúltban sikeres pályázatot nyert a Nemzeti Civil Alapprogram Demokrácia és Partnerség Kollégiumától. Ezt a „Civil Expo” elnevezésű projektet ismertette szerdán Füzesabonyban Galyasné Dósa Katalin, az említett egyesület vezetője. Az elképzelések szerint jövő tavasszal hiánypótló bemutatkozásra nyílik mód a városban: lehetőséget teremtenek a civilszervezetek tevékenységeinek, szolgáltatásainak megismerésére. A „Civil Expo” innovatív eleme, hogy a programba a későbbi huzamos együttműködés szándékával bevonják az önkormányzati és a gazdasági szférát, így minden civilsátor mellé kerül egy ön- kormányzat vagy vállalkozás. A bemutatkozást követően szakmai műhelybeszélgetés következik a partnerségről, a konkrét projektötletekről. Úgy tervezik, hogy a napot egy gálaesttel zárják, civilszervezetek színes produkcióival. A füzesabonyi kistérségen kívülről is várják az érdeklődők jelentkezését. ■ Nagyság, erő, hősiesség és megújulás Kálban is megünnepelték a forradalom évfordulóját, az esemény vendége dr. Nyitrai Zsolt honatya, a Fidesz operatív igazgatója volt. A politikus szerint 1956 a nagyság, az erő és a hősiesség ünnepe. Egy megújulásra váró nemzet jelképe, mely nem csupán várja, hanem akarja is a változást, és nem csak akarja, hanem tevőlegesen is cselekszik azért, hogy a maga és ezáltal a közösség sorsa jobbra forduljon. Feldebrőn a művelődési házban megtartott ünnepi műsor után fáklyákkal vonultak fel Asztalos János, a meghurcolt egykori pócspetri plébános sírjához,^ megkoszorúzták azt. ■ HE0L.hu A további híreket, információkat és képgalériákat a térségből keresse a HFOLhu hírportálon. Daruvonulás a komp felett fesztivál Természetfotósok és madarászok versenyeztek egymással Másodszor rendeztek nagyszabású megmérettetést Poroszlón a Tisza-tavi madarászok és természet- fotósok számára, kerékpáros- és komptúrákkal kiegészítve a programot. Rénes Marcell Nem kellett csalódniuk azoknak, akik ellátogattak a II. Tisza-tavi Madarász és Természetfotós Fesztiválra az elmúlt hét végén, ugyanis számtalan érdekes program közül válogathattak. Immár második alkalommal várta a természet és a madárvilág szerelmeseit a poroszlói rendezvény, amelyen amatőrök, haladók és profik egyaránt részt vehettek. Felnőttek és gyerekek mérhették össze tudásukat a madárismeret terén. Szombaton egész nap zajlott a madarászverseny, amelyet kerékpáros- és komptúrák egészítettek ki a Tiszavirág erdei sétaúthoz Tiszaörvényre. ■ A 2009. év Tisza-tavi Természetfotósa dgat a hevesi Jakab Tibor vehette át. Egész évben nagy volt az érdeklődés a Tisza-tavi fotótémák iránt, harmincöt pályázó háromszázkilencven képpel nevezett a versenyre. Egyebek mellett madárfotókkal, más állatok fotóival, tájképekkel. Vezetett madármegfigyelés is zajlott a Tisza-tavi Vízi sétányon, este pedig daruvonulás-megfi- gyelő túrára indulhattak a vállalkozó kedvűek a Hortobágy ha- § lastóhoz. Vasárnap hajnali ma- | dármegfigyelésen vehetett részt, | aki fel tudott kelni négy óra kö- £ rül, amiben azért segített az átállítás, a visszatérés a nyári időszámításról a „normálra”. Volt madaras játszóház és csónaktúra is. A madarászverseny győztese végül a Czakó Enikő, Kozma Attila és Batta Gergő alkotta csapat lett. Nem csak a versenye ideje alatt, hanem egész évben nagy volt az érdeklődés a Tisza-tavi fotótémák iránt. Ennek bizonyítéka, hogy nagy sikerrel zárult a Tisza-tavi természetfotós pályázat is. Harmincöt pályázó háromszázkilencven képpel nevezett a versenyre, melyre csak a Tisza-tónál készült képeket fogadtak a szervezők „Madárfotók”, „Egyéb állatfotók”, „Tájképek”, „A természet közelében”, valamint a „Tisza-tavi mesterségek” kategóriákban. Az összesített pontszámok alapján végül a 2009. év Tisza-tavi Természetfotósa díjat Jakab Tibor hevesi alkotónak ítélte oda a zsűri. A győztes nyereménye többek között egy bemutatkozáA fesztivál keretében a Tisza- tavi Tlirizmusfejlesztő Egyesület és a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság a Nemzetközi Klíma Napi Cselekvés alkalmából helyi Klíma-napi eseménnyel egészítette ki a rendezvény változatos programját. Ve zetett kerékpáros túrára invitálták a környezetvédelem iránt si lehetőség a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság 2010-es idegenforgalmi kiadványában. Jakab Tibor nyerte az „Egyéb állatok és a „Tájképek” kategóriákat, Perényi János kéfogékony túrázókat. A túrán a 350-es számot - amely az atmoszféra biztonságos szén-die xid-szintjét jelzi - kellett kerékpárokból kirakniuk a részivé vó'knek a Tisza-tó védtöltésén. Ezt a szervezők dokumentálták is, megörökítve a csatlakozást a világméretű öszszefogáshoz. Egyébként ezen a napon a Föld szítette a legszebb madárfotót, Szerencsi Gábor „A természet közelében” kategóriában bizonyult a legjobbnak. 181 országában tartottak különböző figyelemfelkeltő akciókat, amelyek száma összességében elérte az 5200-at Az éghajlatváltozásról sem feledkeztek meg A felelős döntés a gyermekvállalásban feldebrő A napokban tartotta soron következő összejövetelét a helyi baba-mama klub a könyvtárban. A kismamák megtekintették „A felelős döntésért” című videofilmét, amely a gyermekvállalást, a fogamzásgátlást illetően szolgált hasznos tanácsokkal. Legközelebb november 18-án találkoznak a kicsik és szüleik, akkor egy, a novemberi jeles ünnepekhez kapcsolódó zenés, verses összeállítást is meghallgathatnak. Támogatásra pályáznak a legjobb hallgatók Füzesabony A Géniusz Ifjúsági Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdetett minden 26. életévét még be nem töltött állandó füzesabonyi lakos részére, aki a településhez életvitelszerűen kötődik, nappali képzés keretében felsőfokú tanintézet hallgatója, és tanulmányi eredménye valamennyi elvégzett félévben legalább jó rendű, azaz meghaladja a 3,51-es átlagot. A feltételekről és az elnyerhető támogatásról a város honlapján, illetve a polgár- mesteri hivatalban szolgálnak bővebb felvilágosítással. Akár házhoz is vitték a csiilkös pörköltet üjlőrincfalva A helyi idősek otthona nemrég bográcsozásra invitálta a településen élő nyugdíjasokat. A jó időt csülkös sertéspörkölttel búcsúztatták, amelyet az otthon dolgozói és lakói közösen készítettek el. Aki nem tudott elmenni a rendezvényre, annak házhoz vitték az ebédet. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER SZERDA HEVES. KISKORÉ ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY Az oldalt írta: Rénes Marcell Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renesC« axelspringer.hu A mikro-, kis- és középvállalkozások likviditási gondjain segít Széchenyi kártya A népszerű konstrukcióban jövő esztendő végéig biztosított a garanciadíj-támogatás A Széchenyi Kártyát 2002-ben a VOSZ és az MKIK közösen indította útjára azzal a céllal, hogy a likviditási nehézségekkel küzdő mikro-, kis- és középvállalkozások bürokráciamentesen kedvezményes banki forgóeszközhiteihez jussanak. Az indulás évében, 2002 nyarán 1 millió forintos hitelkerettel lehetett Széchenyi Kártyát igényelni. A hitelkeretet 2003-ban 5 millió forintra, 2004-ben 10 millió forintra, 2006-ban 25 millió forintra emelték. A Széchenyi Kártya 2 a legkedvezőbb lehetőség vállalkozása átmeneti pénzügyi gondjainak megoldására. A Széchenyi Kártya a már működő mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció. A konstrukcióban 2010. december 31-ig biztosított a garanciadíj-támogatás. A kamat- támogatás a jelenlegi rendszer szerint 10 millió forintig és a 2009. december 31-ig átadott kártyákra vonatkozik. Az ösz- szeghatár'a felhasznált hitelösz- szegre vonatkozik, tehát az a vállalkozás is megkapja a támogatást a felhasznált legfeljebb 10 millió forintra, akinek magasabb, akár 25 milliós hitelkerete van. A Széchenyi Kártya állami kamattámogatása jelenleg 2 százalék. A Széchenyi Kártya 2-t olyan mikro-, kis- vagy középvállalkozás igényelheti, amely egyéni vállalkozóként, illetve az üzlet- szabályzatban meghatározott gazdasági társaságként vagy szövetkezet formájában legalább egy (10 millió forint feletti hitelkeret igénylése esetén két) éve működik. Igénylési feltétel továbbá, hogy a vállalkozásnak ne legyen lejárt köztartozása, valamint megfeleljen a Széchenyi Kártya Üzletszabályzatban meghatározott egyéb feltételeknek. A Széchenyi Kártya hitel- konstrukció legfontosabb biztosítéka az Ön vállalkozásának megbízhatósága. A vállalkozás többségi tu- lajdonosának/tulajdono- sainak készfizető kezessége. Egyéni vállalkozónál bármely nagykorú (az üzlet- szabályzat szerinti) magánszemély készfizető kezessége. A hitelező bank javára kiállított felhatalmazás azonnali beszedési megbízás benyújtására vállalkozása más hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi bankszámláira. 10 millió Ft feletti hitelösszeg esetén a hitelező bank a vállalkozás hitelképességének függvényében ingatlanfedezetet is kérhet. A hitelhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezessége kapcsolódik. A konstrukcióban résztvevő kereskedelmi bankok az OTP Bank Nyrt., a Magyarországi Volksbank Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., valamint az általuk képviselt takarékszövetkezeti hálózat, az MKB Bank Zrt., az Erste Bank Hungary Nyrt. A Széchenyi Kártya koordinálását a KA-VOSZ Zrt. végzi. EGER: Faiskola út 15. Tel.: (06 36)429-612/112 Fax.: (06 36)429-612/120 E-mail: hkik@hkik.hu GYÖNGYÖS: FŐ tér 7. 1/12. Tel./fax: (06 37)600-075 E-mail: gyongyos@hkik.hu hatvan: Horváth M. út 18. Tel.: (06 37)540-969 Fax: (06 37)540-968 E-mail: hatvan@hkik.hu heves: Erzsébet tér 2. Tel/fax: (06 36) 416-760 E-mail: heves@hkik.hu ▲ A < i k i