Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-20 / 246. szám

I A 4P. KOZELET A Hamid Karzai hivatalban lévő afgán államfőre leadott voksok százez­reinek megsemmisítését rendelte el a választási panaszbizottság, így Karzai el­ső fordulós támogatottsága 50 százalék alá esett. Ezért újabb választási fordu­lón kell megmérkőznie riválisával, Abdullah Abdullah volt külügyminiszterrel. Szlovák nyelvtörvény: az első eljárás a szlovákiai államnyelvtör­vény megsértésére hivatkoz­va vizsgálat indult a Szabad Újság című hetilap óriáspla­kátjai ügyében - derült ki abból a levélből, amelyet a Szlovák Kereskedelmi Fel­ügyelet küldött a hetilapot megjelentető galántai Media- impress kiadónak. A felügye­let megállapította: két he­lyen is olyan óriásplakátok vannak, amelyeken kizáró­lag magyar nyelvű a szöveg. Megtarthatta mentelmi jogát Dávid Ibolya NEM FÜGGESZTETTE FEL Dávid Ibolya MDF-elnök és Herényi Károly képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés, mert a tegnapi szavazáson a javaslat nem kapta meg az ehhez szükséges kétharmados több­séget „Nem követtem el bűn- cselekményt, semmiféle kényszerítést nem alkalmaz­tam az alelnök ellen” - mondta Dávid Ibolya. Terhesség és vakcina- Végül is szabad oltani? „BE LEHET OLTANI a H1N1- oltóanyaggal a terhes nőket és a gyerekeket” - szögezte le tegnap is Székely Tamás egészségügyi miniszter. Az Infektológiai Szakmai Kol­légium viszont nem javasol­ja. A miniszter szerint ez c,sak magánvélemény. A kollégium a hivatalos állás- foglalásban ugyanis az ol­tás mellett van. Meghallották a tiltakozók hangját? Székely: Megkaphatják elégedetlenség Tüntettek a dühös tűzoltók és sztrájkoltak a vasutasok Vég Márton Tűzoltók a Kossuth téren. Az ország szinte minden pontjáról eljöttek azok, akik épp nem voltak szolgálatban. Ha nem változik a helyzet, megint eljönnek Gördülő sztrájk volt, ma alkudoznak a minisztériummal - Gaskó a MAV-ra, a MÁV Gaskóra mutogat „Egy a szívünk, egy az álmunk, Nem félünk, és nem hátrálunk, Mellkasunkban tűzoltó szív do­bog” - énekelték eleinte csak hal­kan, később viszont már egyre hangosabban a Flórián Band da­lának refrénjét a Parlament előt­ti tüntetésen bevetési ruhában felsorakozó lánglovagok. A déli harangszó után felhangzott a Himnusz, majd a mintegy két­ezer tűzoltó újból letette az esküt. „Azért vagyunk itt, hogy segít­séget kérjünk, hogy másoknak segíteni tudjunk. Nem fogadjuk „ el a tűzoltók költségvetésének 3 megnyirbálását” - fogalmazott a 5 Hivatásos Önkormányzati Tűzol- I tók Országos Szövetségének ve- g zetője. Rajnai Zsolt szerint a tűz- t oltók képesek építem, de bontani is. Tudni kell, nem az alacsony bér miatt - harmadát keresik, mint osztrákok -, hanem a 2010- es költségvetés ellen tiltakoztak, amely 1,8 milliárd forint működé­si költséget vonna el tőlük. „Gyertek ki, vagy mi megyünk be” - skandálta a tömeg a Parla­ment felé. A transzparenseken kifejező feliratok: „Te kockáztat­nád óránként 470 forintért az éle­ted?, A BKV-s vezéreknek jutott, a tűzoltóknak már nem, A heti 40 órás munkahét uniós irányelv, Mi a macskán is segítünk, rajtunk a kutya sem.” A tüntetők petícióit csak a Fidesz és a KDNP képvise­lői vették át. Ezután vagy ezren közelebb vonultak a Parlament­hez, hogy' átadják a petíciót az MSZP és az SZDSZ honatyáinak is. Mielőtt eldurvult volna a hely­zet, a dokumentumot mindkét párt képviselője is megkapta. Néhányan a vége télé füstbom­bát is gyújtottak, amely percekig ontotta magából a füstöt, majd egy üveg vízzel eloltották. csak kisebb káosztokozott a vasúton a VDSZSZ tegnapi sztrájkja, mert reggel 9 órakor már fel is függesztették a mun­kabeszüntetést. Becslések sze­rint azonban ezzel is 100 millió forint körüli veszteséget okozott a MÁV-nak. A menetrend pedig sok helyen csak estére állt hely­re. „Sikeres volt a sztrájk, a munkabeszüntetésnek azonban csak akkor lehet eredménye, ha a kormány a mai tárgyaláson visszavonja javaslatait” - mondta Gaskó István elnök. 1500-an csatlakoztak a sztrájk­hoz szerinte, s ők elegen voltak ahhoz, hogy stratégiai ponto­kon megbénítsák a közlekedést. Bár ők sztrájkoltak, de a káo­szért Gaskó szerint nem ők a fe­lelősek, hanem a MÁV, mert nem fogadta el elégséges szol­gáltatásra tett ajánlatukat a máv szerint viszont nem volt akkora a sikere a sztrájknak, mint korábban, hiszen már me­net közben több helyen felfüg­gesztették. „Összesen 247 vas­utas sztrájkolt Ez azt jelenti, hogy az összes dolgozó 5 száza­léka nem vette fel a munkát” - tudatta a társaság. vonat helyett busz, busz he­lyett vonat. Az biztos, a VDSZSZ akciója kevés volt ahhoz, hogy megakadályozza a közösségi közlekedés átalakítását. Ugyan­is végzett a tervezéssel a szak­tárca: decemberben a MÁV 33 mellékvonalán állítanák le a vonatokat. Egyes megyeszék­helyekre a lényegesen kevesebb busz közlekedik majd Buda­pestről. A főváros és Győr kö­zött például a 22 távolsági já­ratból kettő marad meg. Fel­adataikat a vonatok veszik át. a vasút csak négy megyei jogú város kiszolgálásánál nem kap elsőbbséget: Salgótarjánba, Egerbe, Szekszárdra és Hódme­zővásárhelyre buszok járnak majd, méghozzá autópályán és ütemes menetrend szerint. antali károly közösségi közle­kedésért felelős kormánybiztos szerint 3 év alatt nullszaldóssá kell tenni a vasutat, mert ha ez nem sikerül, finanszírozásában senki sem lesz hajlandó részt venni. A 201 (les költségvetés el­fogadásáig változás várható a tarifarendszerben is, de részle­teket nem közölt a kormánybiz­tos. A vasút átalakítása érinti a létszámot is, de elsősorban a „fehérgallérosok” körében. A nagyközönség résen volt, aki tehette, elkerülte a pályaudvarokat A tűzoltókat érintő költség- vetési megszorítások miatt kétezer egyenruhás, roham­sisakot viselő tűzoltó csatla­kozott a Parlament előtti tüntetéshez. A gördülő vas­utassztrájkot 9-kor lefújták. Bajnai közvetítene a vízmű ügyében Párizs A magyar kormányfő szerint a pécsi eljárás aggályos és otromba Eredménytelenül zárult az ötpárti egyeztetés Jogi eszközeink nincsenek, de ha nem tudatos akcióról van szó, akkor a félreértések elsimításá­hoz ajánlottam segítséget” - mondta tegnap Bajnai Gordon a Pécsi Vízmű ügyében a Suez Environnement francia vezetői­nek. A miniszterelnök megismé­telte: „aggályosnak” látja az in­tézkedések egy részét, az eljárást pedig „otrombának”, következ­ményeiben pedig Magyarország számára nagyon veszélyesnek. A francia nagyvállalkozókkal folytatott munkareggelin sokan érdeklődtek, milyen üzeneteket küld ez az ellenzéki vezetésű vá­ros arról, hogyan képzelik el a jö­vőt Magyarországon, s hogy mi­lyen módon bánnak a befektetők­kel. Bajnai biztosította Francois Fiiion miniszterelnököt, nagyon fontos a francia befektetők által teremtett 60 ezer munkahely Magyarországon, és hogy kor­mánya a kapcsolatok erősítésére törekszik. ■ É. S. ; Fidesz: Kit képvisel? : a Fidesz szerint Bajnai a tő : ke oldalára állt a pécsiekkel i szemben, amikor a vízközmű- '■ vet eddig üzemeltető Sueznek : ajánlott segítséget. A fldeszes : Bánki Erik szerint a kormány- : fő megszólalása veszélyes, • nincs tisztában a tényekkel, : miután súlyos bűncselekmény : gyanúja is felmerült az ügyben. Bájnál Gordont Nicolas Sarkozy köztársasági elnök is fogadta Még a tartalmi kérdésekben sem jutottak dűlőre, így eredményte­lenül végződött a hétfői ötpárti egyeztetés a főváros működésé­ről. Demszky Gábor főpolgármes­ter kijelentette: kisebbségből kon­szenzusos kormányzásra készül. Ezt úgy képzeli el, hogy minden fontos javaslatát előbb egyeztetné a frakciókkal, és csak többségi támogatás mellett nyújtaná be azokat a testületnek. Az SZDSZ szerint a korábbi koalíció az MSZP-vel felbomlott, de Buda­pest nem lesz SZDSZ-Fidesz ve­zetésű. Demszky a Fidesznek fel­ajánlotta, jelöljenek főpolgármes­ter-helyettest. Az MSZP jelezte, támogatnák Demszkyt abban, hogy kisebbségben irányítsa Bu­dapestet. A Fidesz, a KDNP és az MDF egyébként a liberálisokkal ellen­tétben nem tartja megszűntnek az SZDSZ és az MSZP koalícióját, így nem kívánt tárgyalni a jelen­legi működési kere­tekről. A Fidesz teg­nap a parlamentben újra be akarta nyúj­tani azt a törvény- módosítást, amely után feloszlat­ható lehetne a Fővárosi Közgyű­lés és új választásokat írhatná­nak ki Budapesten. Az MSZP és az SZDSZ azonban nem engedte napirendre kerülni a kezdemé­nyezést. ■ i * Á * * r ■ Kisebbségi kormányzásra készülnek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom