Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-12 / 239. szám
2009. OKTÓBER 12., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 Nonverbális fesztivál, iskoláskorú szereplőkkel Október 16. és 18. között rendezik meg Egerben a Nonverbális Fesztivált az ország több tájáról érkező iskoláskorú, sérült, halmozottan sérült és egészséges gyermekek részvételével. A programban egyéni és csoportos produkciók - zene, tánc, pantomim, báb - szerepelnek, valamint képzőművészeti alkotások is láthatók. A fesztivál segíti a sérült fiatalok integrálását, miközben alkalmat teremt a kulturált szórakozásukra. Az idén is lesznek kísérő rendezvények. Az ünnepélyes megnyitón pantomimjátékra, este bálba, majd szombaton este a Gárdonyi Géza Színházba, a „Gulliver a törpék országában” című táncjátékra várják a diákokat. A szervezők bíznak benne, hogy a közönség soraiban ülő gyerekek is kedvet kapnak, s jövőre ők is bemutatkoznak a színpadon. ■ Récéből, daruból és seregélyből repült a legtöbb Európában több mint egy évtizede október első hétvégéjén abban versenyeznek a madárbarátok, hogy melyik országban, hány helyszínen, hányán kémlelik az eget és a vízpartokat, s számolják a vonuló madarakat. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt a vetélkedőn. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) bükki csoportja az idén az európai madármegfigyelő napok keretében hat helyszínen várta az érdeklődőket. Összesen 127 kiránduló jelent meg a találkahelyeken, s több mint 11 ezer madarat láttak. így Magyarország a helyszínek és a megfigyelt madarak számában ismét dobogós helyen végzett. Az összesítés szerint az országban seregélyből, daruból és tőkés récéből regisztrálták a legtöbbet - tájékoztatott Rausz Rita, az MME egri aktivistája. ■ HE0L.hu A további híreket, információkat és képgalériákat a térségből keresse a HEOLhu hírportálon. Sajnos már csak feleany- nyian élnek Tarnaszent- márián, mint a rendszer- váltás előtti években. Szenzációnak számít, ha érkezik egy csöppség. Négyessy Zita- Kétségbeestem, amikor megtudtam, hogy állapotos vagyok - vallja be töredelmesen Veresné Pető Katalin. - A nagylányunk Debrecenben egyetemista, a kisebbik Egerben gimnazista, nem számítottunk rá a férjemmel, hogy újra babázni fogunk. Elmúltam 42 éves, féltem, hogy baja lesz a kicsinek. Ezért genetikai vizsgálatra is elmentünk. Aztán megnyugodtam. Azzal biztattam magamat: ha az Isten báránykát ad, a legelőről is gondoskodik. A kisbaba megszületéséig az asszony szociális gondozó volt. A férje a vasútnál dolgozik, s másodállásban biztonsági őr.- Keresztények vagyunk, öt éve megtértünk, s gyökeresen megváltozott az életünk- jegyzi meg az asszony. - Korábban depressziós voltam, gyakran gondoltam az öngyilkosságra. Állandóan szorongtam, gyerekkorom óta halálfélelmem volt. Annyira féltem a haláltól, hogy úgy éreztem, a legjobb volna mielőbb túl lenni rajta. Amikor megszülettek a gyerekeim, pánikba estem. Az járt a fejemben, hogy mindaddig csak magamért voltam felelős, de most már értük is felelősséggel tartozom. Az anyaság 24 órás szolgálatot igényel. Sokszor annyira rettegtem, hogy haza kellett hívnom a férjemet a munkából. Különös, de a csöppnyi Dorottya megérkezése nem váltott „Úgy gondoltam, abból nem lehet baj, ha imádkozom.” ki hasonló, túlzott aggodalmakat az édesanyából.- Nyugodt vagyok, tudom, hogy Isten velem van - jelenti ki határozottan Kati. - Már nem félek. A Biblia az életünk alapja. Tíz éve fordultam először Istenhez, amikor építkeztünk. Egy idős, egyedül élő néni biztatott: higgyek, és minden rendben lesz. Kétkedéssel fogadtam, aztán úgy gondoltam, abból nem lehet baj, ha imádkozom. Végigimádkoztam az építkezést. Kevés volt a pénzünk, féltem, hogy fedél nélkül maradunk, vagy lakhatunk továbbra is az anyósoméknál, négyen egy szobában, fürdőszoba nélkül. És íme, áll a házunk. Aztán öt évvel ezelőtt történt valami. A férj és az akkor már nyiladozó értelmű lányok csodálkozva fogadták: a családanya Demográfiai változások a faluban az elmúlt húsz évben A rendszerváltáskor 410 lakosa volt Tama- szentmáriának, most csupán 250-en élnek a faluban - ismerteti az anyakönyvi adatokat Czipó László polgármester. Három éve egyetlen születés sem volt, de temetés sajnos nagyon sok. Most, hogy az idősek napjára készülünk, 86 meghívót küldtünk ki. Elkeserítő, hogy a 65 év felettiek többsége egyedül él. A ’60-as években még nem volt ritka az olyan család, ahol 6-8 gyereket neveltek. Munka- lehetőség hiányában azonban elvándoroltak a fiatalok. Sokat rontott a helyzetünkön, amikor 1994-ben megszűnt nálunk a honvédség. Addig száz sorkatona állomásozott itt, s közülük többen ide nősültek. Akkor még pezsgett az élet rendszeresen eljár a Hit gyülekezetbe.- Amikor készülődtem, a férjem nevetve mondta: „Csak meg ne térjél!” - folytatja történetüket az asszony. - Ő nem hitt Istenben. Ha én imádkoztam, ő csak ennyit engedett meg magának: „Te, aki ott vagy!” Aztán egy alkalommal eljött velem a gyülekezetbe, és megdöbbentette, hogy tapsolva, énekelve dicsőítettük az Urat. Miután hazajöttünk, azt mondta: „Nem hiszem el, hogy ha létezik Isten, igényelné ezt a zenebonát”. Hogy bizonyítsa elgondolását, forgatni kezdte a Bibliát. Idézetet keresett, amit elém tehet. De nem talált utalást arra, hogy csak csöndben lehet Istenben hinni. Viszont rá is hatott, amit olvasott. Most már együtt járunk Verpelétre, Krisztus követői lettünk. Kati arca valósággal ragyog, s oly lelkesen beszél a hitről, hogy ámulattal hallgatjuk őt.- Tíz évvel ezelőtt nem így néztem ki - jegyzi meg mosolyogva, amikor megemlítjük, sugárzik belőle a nyugalom. - A családom és az ismerőseim is állítják, hogy megfiatalodtam. Erőt, türelmet és bölcsességet ad az Isten. Most már sosem érzem magam egyedül. Hiszek az örök életben. És a kislányunknak is azért adtuk a Dorottya nevet, mert az a jelentése: Isten ajándéka. EGER, BELAPATFALVA ES KÖRZETE Isten ajándéka a kisbaba fordulat Tarnaszentmárián három évig egy gyerek sem született A három hónapos Dórika a család szeme fénye. Amikor az édesapa munkába indul, hosszú időbe telik a búcsúzkodás. ■EfESSSfll Járdák épülnek, ha nyer a pályázat szilvásvárad Pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Meggyes településrész ütés járdaépítésére. A projekt része lesz a Miskolci úton (Lyukason) a járda építése, felújítása csakúgy, mint az Egri úton, ahol az iskola előtt gyalogátkelőhelyet is létesítenek. A tervezett beruházás összértéke 140 millió forint. Sikeres szereplés esetén jövőre a Meggyesben zajlanak majd az építési munkálatok, míg a Miskolci és az Egri út fejlesztését 2011-re tervezik. Nem szorongatják meg a lakosságot egerszalők A képviselő-tes- tület szerdán 16 órától ülésezik a polgármesteri hivatalban. Élsőként a helyi adókkal foglalkoznak. A képviselők nem akarják megemelni az adót, mert úgy vélik, így is nagy a teher a lakosságon. A költségvetést takarékos gazdálkodással próbálják egyensúlyban tartani. Az ülésen a Szalók Holding Zrt. vezetője tájékoztata a jelenlévőket a szálloda, a strandfürdő és az energiaközpont fejlesztési ütemezéséről. Ajándékműsor a település időseinek verpelét Az idősek napi rendezvényre 150-en fogadták el az önkormányzat meghívását. A Petőfi Sándor Közösségi Házban az óvodások, az iskolások és a művelődési ház dolgozói adtak műsort. A hagyományosan a nagyközség két legidősebb lakóját, a 92 éves Czipó István- nét és a 93 éves Lenkei Sándort külön köszöntötték virággal és ajándékcsomaggal. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Négyessy Zita Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: zita.negyessy® axelspringer.hu A világszínvonal lett a mércéjük Ha egy ötvenfős kollektíva évi több mint százmilliós bevételre tesz szert, az már igencsak jelent valamit. Márpedig a Közúti Gépellátó Vállalat egri telephelyének a dolgozói ezzel a nem mindennapi sikerrel büszkélkedhetnek. Mint Gaál Attila, a megye- székhelyen lévő telep vezetője elmondta, a gépgyártó vállalat termékskálája rendkívül széles, a hagyományos gépek mellett a hidaktól az égig nyúló tévétoronyig szinte mindent gyártanak. Ebből kifolyólag jelen vannak a világ számos országában, Laosz- tól Bangladesig. Az egri telephely dolgozói egyébként a Poclain nevű francia cég hidraulikus gépeinek javítására szakosodtak. Jelenleg ez a vállalat képviseli a csúcs- technológiát ezen a területen. Hazánkban csaknem négyszáz ilyen markoló működik út- és vízépítő vállalatoknál, bauxitbányákban és még jó néhány helyen. Csak a visontai Mátraaljai Szénbányák hét nagy teljesítményű CK-300-as berendezést üzemeltet, amelyeknek a szerelését, felújítási munkáit kizárólag ők végzik. A magas technikai színvonal a munkásoktól is nagy szaktudást követel. Szerelőik zöme külföldön sajátította el a speciális ismereteket. A csaknem egy évtizedes szakmai gyakorlatuk lehetővé teszi, hogy minden felvetődő műszaki problémát megoldjanak. Feltéve persze, hogy van megfelelő alkatrész, hiszen az utánpótlásra fordítható valutakeretük meglehetősen szűkös. A szakmai továbbképzést évi egy-két alkalommal a Poclain szervezi meg a Párizs mellett fekvő oktatási központjában, hiszen a márkavédelem nekik is fontos. Kifogásuk azonban eddig még nem volt, mint ahogy a hazai partnereknek sem. (1986. szeptember 4.) Türelemmel kivárt szépségek látnivaló Természetfotókból nyílt kiállítás Felsőtárkányban Meglepett fiókák, peckesen va- dászgató gólya, tócsában tündöklő napsugarak. A fotókat nézegetve összeszorul a szívünk: mennyi szépséget tartogat számunkra a természet. Kleszó András, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre tálcán kínálja fotóival mindazt a látnivalót, amit végtelen türelemmel és érzékenységgel örökített meg. A „Tájaink és kincseink” című kiállítás Felsőtárkányban, a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban nyílt meg a napokban. Akiknek mind ez ideig nem volt alkalmuk felkeresni a tárlatot, a zárásig, október 15-ig még megtehetik. ■ Az állat- és növénybarátok számára különösen is hívogató a tárlat 4 i \ 4