Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-31 / 203. szám
EGER BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE HEVES MEGYEI HlRLAP - 2009. AUGUSZTUS 31., HÉTFŐ HÍRSÁV Érzelmekkel átszőtt helytörténeti alkotás szűcs A polgármesteri hivatalban mutatják be dr. Kelemen Ferenc „Szülőföldem, Szúcs” című könyvét szeptember 5-én, szombaton 17 órától. Ezt követően 19 órától a tóparton zenés-táncos mulatságot rendez az önkormányzat. A szabadtéri bált 21 órától tűzijáték színesíti. Gombóc és pálinka, természetesen szilvából SZILVÁSVÁRAD A Lovas Stadionnál rendezi meg az önkormányzat, az idegenforgalmi egyesület és a Fenyő vendéglő a VIII. Szüva-napot szombaton 11 órától. A megnyitó után táncokat láthat a közönség. A Szivárvány Énekkar délben lép pódiumra, majd humoros műsor szórakoztatja a publikumot. A szilvás- gombócevő verseny 13.30- kor kezdődik. Az ételek és italok versenyének eredményeit 14.15-től hirdetik ki. Ihos József (Kató néni) 15 órától, Szandi 16 órától szórakoztatja az egybegyűlteket. Pincenapok, kemencében készített ételek versenye noszvaj A pincenapok rendezvénysorozat szeptember 11-én 18 órától bortúrával indul. A jelentkezőket a De la Motte-kastély előtt várják. Másnap rendezik meg a kemencékben készített ételek versenyét. A programhoz játszóház és bábelőadás is kapcsolódik. A Gazdaházban tájjellegű süteményeket kóstolhatnak a vendégek. A kastély előtt szőlőt és mustot kínálnak, s műsorok is szórakoztatják az egybegyűlteket. A hajnalig tartó utcabál 19.30-kor kezdődik. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD- PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Négyessy Zita Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: zita.negyessyíi axelspringer.hu A frissen készülő ebédig olvasgatnak, beszélgetnek. Szórakoztatóéban telik így az idő, mint otthon, egyedül, ahogyan élnek. Hetvenen túliak társasága klubélet Modern létesítmény várja az egyedül élő idős embereket Már nem a Schwarz-féle kocsmában üldögélünk, hanem itt, a gondozási központban - összegezte huncutul klubtagságuk lényegét Molnár Pista bácsi. Négyessy Zita Előcsalogatom az emlékeimből azokat, akikkel az életem során pompásan éreztem magam, így sosem vagyok egyedül - osztotta meg a magány ellenszerét egy bölcs öregasszony. Megszívlelendő tanács, kivált azoknak, akik egészségi állapotuk miatt képtelenek kimozdulni otthonról. De akiket nem korlátoz a mozgásukban fájdalom vagy egyéb kórság, azoknak kell egy hely, ahol kortársaikkal összegyűlhetnek, kicserélhetik gondolataikat, beszélgethetnek erről-arról, közkinccsé tehetik a kisunoka legújabb aranyköpését. Szilvásváradon az önkormányzat sikeres pályázatával 5,5 millió forint támogatást nyert arra, hogy korszerűsítsék, újjávarázsolják a Gondozási Központ épületét - tudtuk meg Szaniszló László polgármestertől. Kicserélték a nyílászárókat, rámpát építettek, hogy az idős embereknek ne kelljen lépcsőzni, hanem kényelmesen besétálhassanak a házba. Kívülről és belülről is lefestették az épületet, új bútorokat, informatikai és konyhai eszközöket vásároltak.- Szervezetileg a Bélapátfalvi Kistérség Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központhoz tartozunk - tájékoztatott a szilvásvárad! idősek napközijeként működő létesítmény vezetője, Poczikné Túrái Beatrix. - A klubba 25-en járnak, és négy embert részesítünk házi segítség- nyújtásban. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az ebédet visszük ki nekik, hanem elvégezzük a háztartásukban mindazt a munkát, amit a néni vagy a bácsi kora, az ebéd árát a megrendelő szociális helyzetét, jövedelmi viszonyait alapul véve állapítja meg az önkormányzat. A leginkább rászorulók 162 forintért kapják a kétfogásos ebédet. Akikegy picivel jobban állnak anyagilag, azok 219 forintot, a „teheegészségi állapota miatt már képtelen ellátni. Kiváltjuk a receptjüket, bevásárolunk a boltban, ha valamire szükségük van. A szociális étkeztetésben további 47 emberrel számolunk. Vannak, akik bejönnek a konyhára az ebédért, mások a házhoz szállítást kérik. A klubtagok általában a délelőttöket töltik benn az intézményben. Nyáron, amíg munkát ad a kert, s bírják erővel, a zöldségféléket kapálják, öntözik az idősek. Ilyenkor csak az ebédért sétálnak be a központba. Hanem ősszel, amikor már nincs mit tenni az udvaron, szívesen elbeszélgetnek a klubban. tősebbek” 375 forintot fizetnek, s a legfelső kategóriába tartozóknak sem drágább az előfizetés, mint 419 forint naponta. A házhoz szállításért adagonként 100 forintot számolnak fel a gondozási központban. A közkonyha csak hétköznaponként működik. A társaság legidősebb tagja, Kasza Jánosné, Bözsi néni 90 éves. Amíg fiatal volt, nagyon szeretett olvasni. Még a dunna alá is bevitte a könyvet és a lámpát, hogy a végére érhessen a történetnek. Az indiános regények és Jókai tartották leginkább izgalomban. Pap László 89 éves, de még ma sem tud meglenni olvasás nélkül. Azt mondja, nem is érzi jól magát, ha naponta legalább egy órát nem szentelhet a könyvekre. Az útleírásokban, a népszerű tudományos irodalomban és az igazán jó krimikben leli meg az örömét. Kasza Gézáné és Pálokné Kovács Anna szívesen nézi a tévét. Előfordul, hogy a klubban is ezzel töltik az időt. Szórakoztatóbb társaságban tévézni, mert azonnal megvitathatják, mi tetszett nekik, vagy mi az, ami bosszantóan rossz volt. Berecz Árpád és Koch Béláné visszahúzódó, csendes emberek. Ők azért járnak a klubba, mert jó hallgatni a többieket. A társaság mókamestere, Molnár István 78 éves. Igazi színfoltja a klubnak. Neki mindig eszébe jut valami, amivel megnevettetheti a társait. Viccek, anekdoták lapulnak a tarsolyában, s ő ügyesen elő-elővarázsol- ja a helyzethez illő tréfát. ■ Kell egy hely, ahol kortársaikkal összegyűlhetnek, kicserélhetik gondolataikat. Jutányosán juthatnak finom ebédhez Támogatás nélkül nem újulna meg a rászorulók menedékhelye Az Egri Kistérség Többcélú Társulása új intézményi struktúrában működteti július 1-jétől a szociális feladatait, Egri Kistérség Gyermekjóléti Intézménye elnevezéssel. A változással egy időben megkezdődött a Családok Átmeneti Otthonának felújítása is. Nemcsak kifestették az épületet, hanem egy játszószobát is kialakítottak a legkisebbek örömére. A Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatója, Árvái Ferenc támogatásával sikerült berendezni több szobát és helyiséget az otthonban. Az alapítvány takarókkal, ágyneművel, bútorokkal segítette a rászorulókat. Az intézmény vezetősége szívesen fogadja a továbbiakban is a hasonló adományokat. Az otthonban jelenleg kilenc család várja sorsának jobbra fordulását, hogy beköltözhessenek saját lakásukba. ■ Művész Mozi: különleges világ és nyelvtanulás Szeptemberben újra indul a Művész Mozi az Egri Kulturális Művészeti Központ Ifjúsági Házában. A vetítések mindig 19 órakor kezdődnek, hétfőn, kedden és szerdán. A filmrajongók igazi csemegéket kapnak. Olyan alkotásokat, amelyek többsége nagy mozikban meglehetősen ritkán láthatók. A nyelvtanulók is jól járnak, ha beülnek a nézőtérre, mert a filmek zöme feliratos, a színészek eredeti hangján élvezhetik a párbeszédeket. Kivétel a sorozat első darabjaként 7-én műsorra tűzött „Angyalok és démonok”, amely szinkronizált. A 8-án látható „Che - az argentin” című fran- cia-spanyol-amerikai film viszont már feliratos. A franciául tanulókat csak a nevetés zavarhatja a gyakorlásban, amikor 9- én megnézik az „Isten hozott az Isten háta mögött!” című vígjátékot. Valódi különlegességnek ígérkezik a német-kazahsztá- ni-orosz-mongol együttműködésben készült „Mongol” című, 2007-ben forgatott film, amit 14- én vetítenek, feliratozva a felnőtt közönségnek. ■ Khrarrták a Ula ruhás nőt kézimunka Megláthatták, milyen szorgosak az asszonyok A babák egyike a Faluházat, a másik a polgármesteri hivatalt díszíti Nem mindennapi látványban lehetett részük azoknak, akik Novajon, a közelmúltban tartott falunapon felkeresték a Faluházat. A Faluvédő Egyesület szervezésében - csaknem negyven alkotással - megnyílt a gobelinkiállítás. Az egyesület elnöke, Fórizs Tibor elmondta, hogy valamennyi kézimunkát a helybeliek készítették, hihetetlen türelemmel. A több millió tűszúrás eredményeként varrott „festmények” és tájképek születtek. A bemutatóhoz a Novajiak Baráti Köre helyi népviseletbe öltözte- s tett babákkal kapcsolódott. A pa- : rányi ruhák megvarrása ugyan- S csak a falubeliek szorgalmáról és kitartásáról árulkodik. ■ EZT IRTA EGYKOR A Ilii Távhívásos telefonhálózatot kapnak Balaton községi tanácsa végrehajtó bizottságának a titkárától, Szilágyi Ágnestől tudjuk, hogy a bükkaljai település közúthálózatának nagy részét sikerült felújítani tavaly. Az idén pedig mára távhívásos telefonhálózat bevezetésének az előkészületeivel foglalkoznak. A környezet- védelmi előírások és a tiszta, rendezett település érdekei is úgy kívánják, hogy elkerüljenek a határból az alkalmi szemétkupacok. A lakosság nagy örömére szolgál, hogy a tavalyi második fél évtől már erre is jár a kukásautó. Minél hamarabb szeretnék megoldani a szennyvíz-elvezetés gondjait is. A falu gyarapodásában részt vállalnak a lakosok is, különösen a Borsodnádasdi Lemezgyár Petőfi brigádjának tagjai, akik - legyen az sportpálya-sa- lakozás, kerítéshúzás vagy villanybekötés - mindig tettre készen állnak. Különösen a kellemetlen, hideg téli napokban öröm a szülőknek, nemkülönben a nebulóknak és a tanároknak, hogy a második fél évet központi fűté- ses általános iskolában kezdhették meg. Balaton két lakója, Vass Lajos és Horváth Ferenc még az óévbúcsúztatás előtti órákat is a hálózat bekötésével töltötte el. Ám, mint jelzik, nemcsak sikerek, hanem hiányosságok is vannak a kis településen. Remélik a helybeliek, hogy a jövőben, de legalább 1987-re korszerű öregek napközi otthona várja a rászorulókat. S elkelne egy friss süteményeket árusító áfész-eszpresszó, de egy lányokat, asszonyokat foglalkoztató cég vagy üzem is. S hogy miért? Balaton eddig is híres volt arról, hogy szívesen maradtak itt a fiatalok, s ha mindez megvalósulna - amelyért áldozni, dolgozni, tenni is képesek -, még jobban növelné a település megtartóerejét. (1986. február 21.) *