Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-03 / 180. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ „A lyukas zászló" honi sikere bemutató A Slow Film Fesztiválon vetítették le Kovács Klaudia remek alkotását Kovács Klaudia: „A mély mondanivaló mellett technikai szempontból is jó filmet kell készíteni.” A képgalériát keresse a HEOLIlU liírportálon Felújítási munkálatok nehezítik a közlekedést Megyénk területén a következő helyeken kell forgalomkorlátozásra számítani a héten: a 3-as számú főúton Hatvanban, a Rákóczi úton elektromos hálózat átépítése folyik. Itt útszűkület, úton folyó munkák, előzési tilalom és 30 kilométeres sebesség- korlátozás nehezíti a közlekedést. A 25-ös út egri, Mátyás király úti szakaszán - áruház építése miatt - az autózók az egyik forgalmi sáv lezárásával kénytelenek számolni, és 30 kilométeres sebességkorlátozás mellett „útszűkület", „úton folyó munkák”, „előzni tilos” táblák szerint kell haladniuk. A Sirok-Pétervására összekötő úton - burkolatfelújítás miatt - szakaszosan 40 kilométeres sebességkorlátozás, útszűkület, úton folyó munkák és előzési tilalom határozza meg a forgalmat. Az Eger-Hollóstető-Mis- kolc összekötő úton is felújítják a burkolatot. Itt is szakaszosan a fentebb sorolt korlátozások léptek érvénybe. Cserjét irtanak a Gyöngyös-Adács összekötő úton: e helyütt is lassabban, maximum 40 kilométeres óránkénti sebességgel szabad haladni a táblával jelölt szakaszokon. Az egerszóláti bekötőúton a burkolatot újítják fel, ezért legfeljebb 40 kilométeres sebességgel szabad haladni, és előzni is tilos. ■ Ládaosztással népszerűsítették a komposztálást Petőfibányán ingyenes komposztáló ládákat osztottak a lakosságnak az elmúlt hét végén. Az akció a nyitórendezvénye volt annak a kezdeményezésnek, amelynek során az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében szeretnék kialakítani a komposztálási kultúrát Apcon, Boldogon, Csányban, Ecséden, Heréden, Horton, Lőrinciben, Nagy- kökényesen, Petőfibányán, Róz- saszentmártonban és Zagyva- szántón uniós támogatással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Cél, hogy a térség zöldhulla- dék-kezelése megoldódjon, megszűnjön az égetés, csökkenjen a kommunális hulladék. ■ Az egri Slow Film Fesztivál nyitónapján tartották „A lyukas zászló” című film honi bemutatóját Egerben. Ebből az alkalomból kértünk interjút a film rendezőjétől és producerétől, Kovács Klaudiától. Sike Sándor- Azt sokan tudják önről, hogy egri származású. Azt már kevesebben, hogy meddig élt itt és mely iskolákba járt.- Tizenöt éves voltam, amikor a fővárosba költöztünk. Egerhez tehát a gyermekkor és a tinédzserkor első évein keresztül kötődöm erősen. Előbb a kettes iskolába, majd az ötösbe jártam, a középiskolát pedig a Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdtem meg - mondotta Kovács Klaudia filmproducer és rendező, amikor a Slow Film Fesztivál alkalmából Egerben járt.- Honlapjáról és más forrásokból is úgy tudjuk, hogy Budapestre költözésüket követően hamar „elkötelezte” magát a színművészet iránt.- Az út a színészmesterség - s mint később alakult, a filmgyártás - felé valóban itt kezdődött. Akkoriban a Harlekin Gyermekszínházban, illetve a Pince- színházban játszottam a fővárosban. A középiskolát követően nem vettek fel a színművészeti főiskolára, így aztán nekivágtam a nagyvilágnak, s kerültem pár hónap múlva kicsit messzebbre. Los Angelesben vállaltam munkát, ahol - mint kiderült - számomra nem volt messze Hollywood. Igaz, a filmkészítésnek arra az oldalára kerültem, ami a producerséget jelenti, de sosem adtam fel, hogy rendező és színész is legyek. Művelem is mindegyiket.- Mit jelent Önnek ma Eger?- A tartós hollywoodi kintlét ellenére megpróbálok olyan gyakran jönni Magyarországra, amilyen gyakran csak lehet. A hazautazásaimat általában ösz- szekötöm valamilyen munkával, mert sosem tudom magamnak megengedni, hogy csak nyaralni jöjjek. Annak ellenére, hogy Hollywoodban élek, próbálok aktív lokálpatriótaként részt venni Eger életében. Egészen konkrétan a Sportmúzeumhoz van szorosabb kötődésem, mivel édesanyám a város egyik legeredményesebb úszónőjevolt. Ebből következően természetes az, ha segítem a Sportmúzeumnak a munkáját adományozóként is, illetve próbálok egyéb módon támogatást nyújtani nekik, hogy fennmaradhassanak.- A Slow Film Fesztiválon mindvégig itt volt. Miként értékeli ezt a nyári, immár harmadjára megrendezett programsorozatot? a slow film fesztivál két hete alatt remek nagyjátékfilmek, versenyfilmek szórakoztatták a nézőket, és egy nemzetközi filmkészítő műhely is működött az Eszterházy Károly Főiskolán. A legnagyobb várakozás a Kovács Klaudia által rendezett ‘56-os dokumentum- thriller magyarországi ősbemutatóját előzte meg. A nagy sikert követően az egri születésű rendező a fesztivál zárógá- Kiváló kezdeményezése ez Kis Lajos rendezvényigazgatónak. Messzemenőkig támogatom ezt, s a továbbiakban is szeretnék segítőtársuk lenni, amennyiben tudok, abban, hogy a fesztivál híre minél szélesebb körben elterjedjen a világban. Ez alatt az egy hét alatt is sokat beszélgettünk arról, hogy miként lehetne propagálni ezt a nagyszerű egri seregszemlét a külföldi filmesek körében. Ebben is próbálok segíteni Kis Lajosnak. Sokan talán nem is tudják, hogy a fesztivál a filmes nyári egyetem folytatása, vagyis, hogy van Iáján vehette át Habis László polgármestertől az önkormányzat különdíját, valamint az Agria Televízió különdíját Deák Boldizsár ügyvezetőtől. Ugyanitt vetítették le a filmkészítő műhelyben született öt alkotást, melyek közül különdíj- ban az „In the picture”, míg a zsűri díjában a „Kontakt” című alkotás részesült. A versenyfilmek közötti küzdelmet játékfilm kategóriában egy kíegy komoly hagyománya. Jó lenne, ha az iránta megnyilvánuló érdeklődést föl lehetne lendíteni annyira, hogy nem csak Európából, hanem más kontinensekről is jönnének a filmesek.- Amerikából milyennek látszanak a filmkészítés magyar- országi körülményei?- Szerintem a filmkészítés feltételei Magyarországon is egyre jobbak. Bár a filmes közösség relatíve zárt közösség, még azok számára is, akik magyarok, de külföldön élnek. Hazajőve egy picit nehéz részévé válni a szaknai mű, a Nian Liu által rendezett „Li tong” nyerte, míg a legjobb dokumentumfilmnek Alessandro Negrini ír rendező „Paradiso” című alkotása bizonyult. Negrini lapunknak elmondta, nagyon boldog, hogy filmje ilyen sikert aratott, s különösen annak örül, hogy itt lehetett a díjátadáson az Uránia Filmszínházban, amihez hasonló szép mozit még sehol sem látott a világon. mának. Úgy érzem, hogy vannak nehézségek is a szakmán belül, amin lehetne változtatni. Az egri filmfesztiválnak ebből a szempontból kiváló kezdeményezése, hogy két napon át tartottak egy produceri, forgalmazói konferenciát is, ami pont azt a célt szolgálta, hogy miként lehetne még jobban, még hatékonyabban a rendelkezésre álló erőket felhasználni.- Mi „A lyukas zászló” titka? A filmet díjakkal ismerte el a szakma, a közönség pedig a magyarországi bemutatón, ami itt volt Egerben, felállva tapsolt.- A filmnek több mély mondanivalója van, talán ez lehet az egyik ok. Azt hiszem, hogy a mai globalizált világban az embereknek különösképpen igényük van arra, hogy egy olyan témában lássanak filmet, ami az egyénnek a küzdelme, egy kisebb csoportnak, népcsoportnak, kultúrának a küzdelme. Az én filmem ‘56-on keresztül ezt állítja központba. A másik ösz- szetevője a sikernek, hogy technikai szempontból is jó filmet kell készíteni. Igazi „Cinema Paradiso" az egri nemzetközi seregszemlén az Urániában Jiajnalí Lapszemle hétköznapokból ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNK AJÁNLATA! SZUROMI RITA: LAPSZEMLE A HÉTKÖZNAPOKBÓL A HALÁLBA SZÁGULDOTT A MESEAUTŐ „A fehér Audi szabálytalanul előzött - kezdi a kamionos a történetet -, s szembekapta a kisbuszt.” MUNKÁSOK A HALÁL FÖLDJÉN „A csőszerelő-lakatos annyit már tudott: kénhidrogén lesz a levegőben... TISZTELET A HARAGOS TISZA ÁRJÁNAK „Félelmetes volt, amikor a másfél méteres hullámok kicsaptak a gátra.” OLASZLISZKA SZELLEME KÍSÉRTETT „A percek alatt összesereglett rokonok lapátokkal támadták meg a vétkes teherautót.” MIÉRT ÖLT A MANGALICA EMBERT? „A sertések közül kettő azonnal rátámadt a belépő egyenruhásokra...” A RENDSZERVÁLTOZÁS CSAKNEM MÁSFÉL ÉVTIZEDÉNEK LEBILINCSELŐ HEVES MEGYEI RIPORT ÖSSZEÁLLÍTÁSA EGY KÖNYVBEN! A könyv megvásárolható a Heves Hegyei Hírlap ügyfélszolgálati irodájában: Eger, Trinitárius u. 1./ Széchenyi u. 32. Filmes díjjal tértek haza Ausztriából a főiskolások Az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói mind a tanulmányi munkában, mind pedig a kultúra, illetve a sport területén számos sikert értek, érnek el. Legutóbb a belgrádi egyetemi és főiskolás világbajnokságon nyújtott kiemelkedő teljesítményeikről számolhattunk be, most pedig az egri felsőoktatási intézmény mozgóképkultúra és médiaismeret szakjának hallgatói által Ausztriából elhozott filmes díjról adhatunk hírt. Nyugati szomszédainknál július első hetében rendezték meg- népes résztvevői kör számára- a „Juvenale” elnevezésű fesztivált. A Klagenfurt mellett, a Maria Saal nevű településen zajló nemzetközi filmes összejövetelen a házigazdák mellett német, szlovák, valamint magyar résztvevők munkái versenyeztek, korosztályonként három szekcióban. A három főből álló egri főiskolás stáb az Unica érmét kapta meg a benyújtott versenyfilmjére. Ez az elismerés egyébiránt a nemzetközi kapcsolatok ápolásáért járó különdíj. A filmkészítő csapat tagjai a következő hallgatók voltak: Mihályi Melánia rendező, Podányi Dániel operatőr, továbbá Farkas Máté Tamás vágó. A kitüntető Unica érmét Podányi Dániel személyesen vette át a rendezőktől a fesztivál helyszínén. ■ 4 I A