Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-12 / 188. szám
4 PF. 2 3 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 12., SZERDA- OLVASÓINK ÍRTAK p , w s! -■ tí»-' Ilyen adottságú termőfölddel, ennyi kiváló minőségű vízzel a fél világot el kellene látnunk élelmiszerrel. Ezt már őseink is jól tudták. Ki hoz ránk víg esztendőt? vélemény A mi zsebünkből fizetik a százmilliós végkielégítéseket Változatos vetélkedők a Heves megyei idősotthonokban Több ezer éves bölcsesség, közmondás: „Similis simile gondel!” Hasonló a hasonlónak örül! Az idősek körében kiemelt jelentőségű ez az igazság, mert keressük egymás társaságát és az alkalmat a közös emlékek felidézésére. Az idősgondozás hivatalos munkatársai gyakorta szerveznek kultúrműsorokat, vetélkedőket. Köszönjük! Mégis van valami különös ízük azoknak a találkozásoknak, amelyeket az idősotthonok, nyugdíjasklubok kezdeményeznek. Az elmúlt évben Egerben a Petőfi utcai Idősek Otthona rendezett lengőteke-vetélkedőt, majd a Felnémeti Nyugdíjas Klub tagjai látogatták meg intézetünket, és hívtak meg viszontlátogatásra. Új gondolat volt a közelmúltban Vámosgyörkön az Idősek Otthonában megrendezett lecsófőző vetélkedő. A rendezvény megmozgatta a fantáziánkat Csánytól Párádig. Az öt főből álló csapatok már mutatós öltözékükkel is versenyeztek, de pontozták a szervezett munkát. Az esemény fénypontja az értékelés volt. A fantáziadús tálalás, az ízek és a fűszerezés változatossága mindenkit meglepett. Köszönetét érdemelnek a zsűri tagjai és a versenyzőket kísérő gondozók. A verseny ötlete és megszervezése a vámosgyörki intézmény vezetőit és dolgozóit dicséri. Kovács Zoltán Eger Emberségből jelest érdemel az egri főorvos Köszönetemet fejezem ki az egri kórház baleseti sebészeti osztály főorvosa, dr. lürchányi Béla főorvos úr áldozatos munkájáért, aki egész napi és éjszakai munkája után még engem is megmű- tött combnyak- és csuklótöréses balesetem miatt. 2009. június 7- étől két hétig feküdtem az osztályán. A továbbiakban is nemcsak szakmai tudásával, hanem emberséges, megnyugtató szavaival is igyekezett vigasztalást nyújtani. Szívből kívánom, hogy sok ilyen orvosa legyen az egri kórháznak. Ficsór Mihályné Heves Minden tisztességes, jóérzésű ember szívére veszi, ha hazája sorsa rossz irányba tévelyeg, ha igazságtalanságok sorát kell elviselni és tétlenül nézni, hogyan „tépi a balsors” ezt a jobb sorsra érdemes nemzetet. Sajnos, volt bőven, ami eddig is fájt, csak nem mindenkinek és nem egyformán. Például a kétezer darab vasúti vagon ócskavaskénti eladása, a kormánytagoknak kifizetett 57 milliós jubileumi jutalom, vagy az APEH-dolgozóknak kiosztott 16,7 milliárdos prémium. Természetesen törvény volt rá, jogos volt, jártak ezek a juttatások. Ez azonban olyan helyzetben történt, amikor „járni járt, csak nem jutott”. Magyarul ezeket a kormány kölcsönkérte az unokáink számlájára. A 13. havi nyugdíjak felét egy szempillantás alatt lehúzták, mire felocsúdtam, a másik felét is. Be kellett volna látni, hogy nem etikus ebben a helyzetben osztogatni semmilyen plusz járandóságot. Fáj az is, hogy az ország túl van privatizálva, ezért a kormánynak kevés a mozgástere, csak népsanyargató intézkedéseket tud hozni. Az állami cégek vezetői ennek ellenére továbbra is több százmillió forintos végkielégítéseket, fizetéseket zsebelnek be. Az egyszerű, adófizető ember számára egyenesen vérlá- zító, hogy minden apró hibáért, késedelemért keserves kálváriát járatnak velünk, miközben a sajtó hetek óta attól hangos, hogy a MÁV és a BKV berkeiben micsoda pénzek tűntek el az elmúlt időszakban egy-egy vezető zsebében. Nekik bizonyára nem fájnak annyira a megszorítások, talán észre sem veszik azokat. Fáj a külső tanácsadóknak kifizetett, esetenként milliárdos nagyságrendű (a BKV-nál 2,1 milliárd két év alatt) tiszteletdíj. Aki a munkakörét csak ilyen feltételekkel tudja ellátni, az alkalmatlan a posztjára. A legjobban mégis az fáj, hogy az állam nem képes önmagát eltartani. Régen be kellett volna látni, hogy csak olyan állami szerveket, cégeket szabad működtetni, amelyeket a kormány képes finanszírozni. Ha nem megy, át kell szervezni vagy meg kell szüntetni, magyarul reformálni. Ezernyi hivatal működik, mindegyik külön apparátussal. A hatóságok egymást támogatva, együttesen kommandóznak és büntetnek a legparányibb mulasztásért is. Burjánzik a bürokrácia, miközben egyre-másra büntetik a kis embereket, hogy bevételt produkáljanak maguknak. Mindez súlyos társadalmi feszültséghez is vezet. A legnagyobb baj az, hogy a magyar gazdaság már a recesz- szió előtt is botladozott, azon siránkoztunk, ami nincs, ahelyett, hogy ahhoz nyúltunk volna, amink van. Ilyen adottságú termőfölddel, ennyi kiváló minőségű vízzel a „fél világot” el kellene látnunk élelmiszerrel, ehelyett odáig jutottunk, hogy a fokhagymát Kínából, a sertéshúst Izlandról, a marhahúst Angliából vásároljuk. A drága pénzen megtermelt takarmánnyal' meg nem tudunk mit kezdeni, arról beszélünk, hogy a kukoricának milyen jó a fűtőértéke. De gond volt a libával, a dinnyével, a meggyel, az almával, a szőlővel, s most a borral is. A pénzt nem oda költöttük, költjük, ahová kellene. Ez nagy baj. Mindezektől függetlenül a Bajnai-csomag megszorításait kibírja a magyar ember. Kibírt már ennél nehezebb éveket is. Ezen túl azonban nem látom a felfelé vezető útnak még csak az elejét sem. Azzal, hogy beszedik tőlünk azt a pénzt, amit valakik elmulasztottak jó helyre tenni, nem oldódik meg semmi. Mert felmerül a kérdés, hogyan tovább, ha már nem lesz mit elvenni. Vajon hoz-e majd ránk valaki „víg esztendőt”? Prokaj Béla főtanácsos (cím a szerk.-ben) ■ A legjobban mégis az faj, hogy az állam nem képes önmagát eltartani. Vajon ki fékezi meg Egerben a vadul száguldó kerékpárosokat? A július 31. számban Szilvás István „A centizők országa” című cikkéhez én is szeretnék hozzá tenni egy adalékot. Pár év óta - ahogy korosodom - valóságos félelemmel indulok el, akár a helyi buszmegállóhoz, akár a közeibe gyalog. A járdán hol jobbról, hol balról suhan el mellettem egy- egy kerékpáros. Ha egy kicsit egyensúlyt tévesztek - ami idős korban és a gyakori időjárási frontok miatt nem is olyan ritka - könnyen elüthet a kerékpár. ■ Az Érsekkertben is van kerékpárút, de nem ott bicikliznek. Ez meg is történt július 28-án az érsekkerti zenepavilonban rendezett harmonika-hangverseny után, ami gyönyörű élmény volt, de pillanatok alatt eloszlott. A koncert végén sokan indultunk haza. Én és még sokan mások, a Klapka utca felőli kapuval szembeni gesztenyesor alatti sétányon. Pár métert haladtunk, és hátulról egy nagy lökés hasra tessékelt. Jobbról mellettem egy kerékpár. Nagy nehezen feltá- pászkodtam. Egy 8-9 év körüli lánygyerek volt a biciklis, de az apja is ott volt vele. A férfi annyit kérdezett: „miben segíthetek?”, amire én abban a pillanatban nemigen tudtam válaszolni, az összetört térdeimmel. A vérző jobb lábam néztem, hogy egyáltalán tudok-e járni? Egy hölgy jött segíteni, leragasztotta a vérző sebem. Addigra a gyerek és az apa szépen el is tűntek. Mire a Sas útra hazaértem, a térdeim jól bedagadtak, azóta jeges borogatással próbálom enyhíteni a fájdalmaim, de ki tudja mikor jön helyre? Mivel saját kezelésem nem volt megnyugtató, 31- én elmentem a baleseti rendelésre, ahol két és háromnegyed órát töltöttem. így lehet egy pillanat alatt tönkretenni egy szép élményt, mások felelőtlen magatartása miatt. Sokaktól hallom, hogy a sajtó nagyhatalom. Ha ez így van, én nagyon szépen kérem, próbáljanak oda hatni, hogy a kerékpárosokat kicsit megregulázzák. Az Érsekkertben is van kerékpárút, de nem ott bicikliznek. Nem csak a gyerekek, de a felnőttek is összevissza száguldoznak a járdán, a parkokban. (név és cím a szerkőben) „A gyár ereje nem a falakban vagyon” - vallják a szakik nosztalgia Dohánygyári mechanikai műszerészek harmincöt éves, emlékidéző találkozója az Agria Parkban Valamikor 1972-ben, egy szép őszi napon találkozott tizenegy- néhány ifjú - frissen szerzett érettségi bizonyítvánnyal a zsebében és nagy becsvággyal a szívében - az akkor még működő, nagy hagyományokkal bíró Egri Dohánygyár portáján. Feltett szándékuk volt, hogy elkezdjék, majd sikeresen be is fejezzék a gyár és a 212-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet által közösen elindított kétéves mechanikai műszerész szakmunkásképzőt. Nos, a terv sikerült és immáron 35 éve annak, hogy 1974-ben tizenegyen a sikeres szakmunkásvizsga után elkezdjenek a szakmájukban, esetleg az élet más területén dolgozni. A végzett tizenegy főből tíz az Egri Dohánygyárban kezdte meg munkáséletét, ahol végül is 2005 tavaszáig összesen több mint 21 évet töltöttek el a kollektíva megbecsült tagjaiként. Közülünk öten más munkahelyen nem is dolgoztunk a termelés befejezéséig. A közelmúltban a csapatból heten találkoztunk a még mindig nagyon fiatalos, lendületes mesterünkkel egyetemben a gyár egykori területén, a jelenlegi Agria Parkban. Megtekintettük az egykori munkahelyünk | relikviáit felvonultató „Emlék- jE tár” anyagát. f Ezek után baráti beszélgeté- & sen elevenítettük fel emlékein- Az egykori csapatból heten találkoztak az emléktárban Összetartozunk A találkozás során megerősödött bennünk, hogy a gyár szellemiségét, hagyományait és a volt munkatársak között a mai napig meglévő összetartást továbbra is ápolni kell. Ezt vallja: Szabó János, a mester, Barthalis Sándor (New Jersey) Bóta Sándor, Csatlós Attila t Fábián István fFajka Péter, Fiilöp András Greguss Gyula, Juhász József, Mészáros András, Sztankó Zoltán, Szűcs Gyula két, és fájó szívvel emlékeztünk meg két társunkról, akik már nem élhették meg ezt a napot. A találkozás során megerősödött bennünk, hogy a gyár szellemiségét, hagyományait és a volt munkatársak között a mai napig meglévő összetartást továbbra is ápolni kell. Mindany- nyian egyetértettünk abban, hogy találkozóinkat rendszeressé tesszük. Ez is bizonyítja, hogy egy ilyen termelési kultúrával és egyetemes emberi értékekkel bíró szervezetet nem lehet egy gyár bezárásával megszüntetni, az emléket a múlt homályába süllyeszteni. Üzenjük: „a GYÁR ereje nem a falakban vagyon” ■ i » < t i i
