Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-06 / 156. szám

4 RIPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 6., HÉTFŐ afganisztáni küldetés „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás) Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból SZOMSZÉDOK, DE NEM MEGSZÜLÖK A magyar katonák fél éves váltásban szolgálnak Afganisztán északi tartományában, Baghlanban Egy katonai tábor a város közepén. Nem lenne eb­ben semmi különös, ha a város nem Afganisztán­ban lenne, s a tábor nem a Magyar Honvédség tá­bora volna. Bán János A város fölött húzódó hegyvonu­lat csúcsairól, az ottani megfi­gyelőpontokról lélegzetelállító látványt nyújt Pol-i Khumri, a Khumri nevű folyó mellett hosszan elnyúló település. És a város északi részén, a lakó- és ipari negyedek között, szemközt a hatalmas, éjjel-nappal fullasz- tó füstöt okádó cementgyárral, ott terül el a Camp Pannónia, vagy­is a magyar PRT (Tartományi Új­jáépítési Csoport) tábora. A szögesdróttal, és úgyneve­zett Hesco-bástyákkal övezett tábor a lakóházak közé ékelőd­ve, magas hegyek közt árválko­dik. Laikus azt gondolhatná, se­bezhető itt egy ilyen létesít­mény. Létrehozói néhány éve még hollandok voltak, akik úgy vélekedtek, a tábor elhelyezésé­vel is azt kell érzékeltetniük, hogy lakói békés szándékkal, segíteni jöttek. Szomszédok, és nem megszállók. Szauna a fémdobozban A minket, újságírókat szállító konvoj az esti órákban érkezett meg Mazar-e Sharifból (A város neve nagyjából azt jelenti, hogy Drága Szent Sír). Csaknem egy napja, hogy útnak indultunk, mindenki fáradt, gyűrött. Elő­ször tizenhárom óra repülés a Kecskemétről felszálló An-26- oson, kétszeri tankolással, Odesszában és Bakiban (szovjet lánykori nevén Baku). A hatalmas, Mazar-e Sharif-i táborból újabb háromórás az út Camp Pannóniába. A jármű ez­úttal egy speciális teherautó, amit a katonák csak Jingle Truck-nak hívnak. Valószínűleg ez a világ legkényelmetlenebb utazási formája: odabenn ömlik a víz mindenkiről, legalább negyven-negyvenöt fok van. Ti­zenöt kilós repeszálló mellény­ben, sisakban szorongunk egy­más mellett. Utóbbit nem cél­szerű levenni, mert a hepehu­pás afgán utakon haladva köny- nyen a Jingle Truck fémgerendá­iba veri a fejét az ember. Ne szé­pítsük, egy szaunaként funkci­onáló fémdobozban pácolódunk húszegynéhányan. Végre elérjük Pol-e Khumrit. A táborba vezető útra ráhajtva a Jingle Truck apró ablakán csak az egyik kiszáradt folyóágban rozsdálló szovjet csapatszállítók roncsait látjuk. Mintha csak azt üzennék a múltból, hogy Afga­nisztán finoman szólva sem ked­vel minden idegent. Örökké félárbocon A tábor főépülete előtt az ISAF országok zászlait lobogtatja a szél. Félárbocon: mint megtud­juk, ha a nemzetközi erők bár­mely katonája hősi halált hal, az összes bázison félárbocra eresz­tik a zászlókat két napra. Ottlé­tünk bő egy hete alatt egyetlen­egyszer fordult elő, hogy végre valahára teljesen felvonhatták a színes selymeket. De akkor is csak néhány percre. Nemsokára máris újabb, tragikus hír érke­zett, valamely távoli tartomány­ból - Afganisztánban alig múlik nap, hogy a nemzetközi erők ne veszítenének el valakit. A környéket csak reggel lát­juk, amikor egy konvojjal neki­vágunk a poros, zsúfolt város­nak. Pol-e Khumri elképesztő elegye az Ezeregyéjszaka színes forgatagának, és modern hábo­rús filmek fenyegető díszletei­nek. Kalyibák, sárbódék, putrik, és pusztuló betonházak minde­nütt. A külvárosban persze néhol fényes palotákat is látni, sötétített üvegű ablakokkal. Az utcákon szinte mindenütt szeny- nyes lé csörgedezik a csatornák­ban, elképesztő bűzt árasztva. A katonai terepjárókból álló kon­vojt alaposan megbámulja a tö­meg, de csak a gyerekek integet­nek önfeledt örömmel. A felnőt­tek jó esetben is kiismerhetetlen pillantással követnek minket. Körülöttünk, amerre járunk el- § viselhetetlen szegénység mindé- | nütt. A vérhas, a kolera nem rit- | ka betegségnek számítanak er- 1 refelé: a gyermekek immunrend­szere viszont a mostoha körül­mények miatt nagyságrendekkel jobb az európaiaknál. Már azoké, akik túlélik az első néhány évet: Afganisztánban ugyanis elké­pesztően magas a gyermekha­landóság. Egyes becslések sze­rint a gyerekek csaknem fele nem éli meg a 14. életévét. Ahol egyre forróbb a talaj Szerencsére jóleső érzés volt hal­lani, hogy Baghlan tartomány­ban a helyiek nem egészen úgy tekintenek a magyarokra, mint más nemzetek képviselőire. A magyarok mindent megtesznek, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki az afgánokkal. Ráadásul, má­sokkal ellentétben mi, magya­rok alkudozunk. Kénytelenek vagyunk, mert anyagi lehetősé­geink nem egészen olyanok, mint az amerikaiaké, vagy a hol­landoké. A keleti emberek sze­mében ez pedig erény. Persze ne áltassuk magunkat: a legnagyobb empátia, és a leg­figyelmesebb párbeszéd mellett is veszedelmes terep Afganisz­tán. Baghlan tartomány ugyan nem tartozik a zűrösebb helyek közé, de azért az augusztusi el­nökválasztás felé közeledve egy­re gyakoribbak itt is az atrocitá­sok. A helyi kormányzat embe­rei elleni robbantá­sokon túl a mieink elleni támadásokra is fel kell készülni. Néhány hete az úgynevezett Kandahári-övezet- ben ütöttek rajta egy járőrün­kön, a tartomány legészakibb, pastuk által lakott járásában. Az út mentén elrejtőző felkelők ké­zifegyverekkel nyitottak tüzet a fiúkra, akik kiváló felkészülé­süknek, kiképzésüknek köszön­hetően kivezették az ölőzónából a páncélozott Humveeket, mi­közben viszonozták a támadók tüzét. Néhány napja a kilagayi kiképző- bázis magyar-ame­rikai járőrére tá­madtak felkelők a Mazar-e Sharif felé vezető úton. Az összetűzés során a mieink lé­gi támogatást kértek, és a harc­ba bekapcsolódott egy afgán zászlóalj is. A magyarok és ame­rikaiak közül senki sem sérült meg, a felkelőknek azonban ti­Akiken mindenki segíteni akar elképesztő, milyen sokan akartak már az afgánokon „segíteni”. A régi időkben Nagy Sándor próbálta hellenizálni az őslakosokat, később a hunok, arabok, mongolok igyekeztek új szo­kásokat erőltetni rájuk. A XIX. században a britek tör­ték magukat, hogy felemeljék az afgán népet, de nem nyer­ték el a helyiek szimpátiáját. 1979-től tíz esztendőn át a szovjetek nyújtottak „önzet­len” internacionalista segítsé­get a testvéri afgán népnek. Hiába építettek Pol-e Khum- riban a csehszlovákok ce­mentgyárat 1954-ben, hiába emeltek a szovjetek hatalmas malmot, gátat a folyóra, szén­bányát a hegyek lábához, az afgánok makacs módon ra­gaszkodtak a saját életvite­lükhöz, és persze muzulmán vallásukhoz. Most pedig a tel­jes nyugati világ felsorako­zott, hogy segítsen rajtuk. A NÉMETEK 2005-ben a helyi cukorgyárat újították fel, a hollandok, s most három éve, mi magyarok teszünk meg mindent a tartomány új­jáépítéséért. Csak tavaly hat­millió afgán gyermeket isko­láztak be országszerte, köz­tük egyre több leányt. Afga­nisztán az írástudatlanság és a vallási fanatikusok csapdájában vergődik. A tu­datlanság újratermeli önma­gát, a babonák és gyűlölkö­dés hálójából pedig csak a tanulás jelenthet kiutat. zenkét halottja volt, öten pedig fogságba estek. A Honvédelmi Minisztérium a katonák bizton­sága érdekében nem szívesen árul el részleteket a konkrét ese­tekről, de higgyék el, katonáink remekül helytálltak. A hétköznapok szerencsére nem a veszedelemről szólnak. A járőrutak szinte mindig ese­ménytelenül telnek, legfeljebb a hihetetlen útviszonyok okoznak izgalmakat katonáink számára. Elmúltak a tavaszi esőzések, az árvíz már a múlté, s a környező hegyek néhány hétre pompás, zöld színben ragyognak. Ha a fel­derítés nem összegezné nap, mint nap, hogy vélhetően hány öngyilkos merénylő áll készen tá­madásra, az éberség talán való­ban lanyhulna. ■ A hétköznapok nem a veszélyről szólnak. A hosszú órákon át tartó zötykölődés a Jingle Truck- Afganisztán két arca: a mérhetetlen nyomor, és a nyugati kényelmet idéző luxus. Ilyen palotákból persze A nemzetközi erők zászlai szinte folyamatosan ban mindenkit alaposan megviselt. nem sokat látni Pol-e Khumriban. A legszegényebbek és leggazdagabbak közt elképesztő a távolság. félárbocon lobognak a veszteségek miatt. r / * < 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom