Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-20 / 143. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 20., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Imázs-építés Krakkóban lengyel piac Most a nagyközönség felé is nyitottak a borászatok Siker Krakkóban: már a második napon elfogytak az Egri Bikavérek, s jó néhány más bor is Tízen mentek Egerből Lengyelországba Szeleczki Jánost választották az egri Fidesz elnökévé Hosszú idő után újra elnököt választott az egri Fidesz - tájékoztatta tegnap lapunkat dr. Gábor László, a városi pártszervezet sajtóreferense. A közlemény szerint június Í8-án, csütörtökön a tagság jelentős számú részvétele mellett, fegyelmezetten, hangsúlyozottan demokratikus keretek között zajlott le a választás. A jelenlévők kétharmados többséggel Szeleczki Jánost, Eger alpolgármesterét választották meg elnökül, a négy alelnök pedig Homa János, Hamza Etelka, Bállá Miklós és Bakos László lett. A közgyűlés mindvégig nyugodt, békés hangvételű volt, s a két évre megválasztott elnök programbeszédében elmondta, hogy ezt jó jelnek tekinti a jövőre nézve. Hangsúlyozta: mindent elkövet azért, hogy felesleges viták és feszültségek nélkül, Eger érdekeinek és a Fidesz értékrendjének megfelelően tevékenykedjen a városi szervezet. ■ Leköszönt az SZDSZ éléről dr. Gyurkó Péter Leköszönt posztjáról dr. Gyurkó Péter, az SZDSZ Heves megyei elnöke. Szerinte az 1989-ben alakult liberális párt fő céljai - a jogállam, a demokrácia, az uniós orientáció - mára megvalósultak. Az ezredfordulót követően az SZDSZ-nek újra kellett volna fogalmaznia önmagát, azonban a párt csak sodródott. Egy évvel ezelőtt, Fodor Gábor elnökké választásával ezen szerettek volna változtatni, ám az EP- választás eredménye egyértelműen bizonyítja, hogy nem sikerült. Ezért le kell vonni a személyes konzekvenciát. ■ A szakmai bemutatók mellett a fogyasztók meggyőzését is szolgálta a krakkói borfesztivál, amelyen számos hazai borvidék képviseltette magát, köztük leghangsúlyosabban épp az egri. Kühne Gábor Az esős, rossz idő dacára sikeres volt a június elején megrendezett I. Krakkói Magyar Bornapok, amelyen a hazai borásztársadalom színe-java képviseltette magát: az egrieken kívül jelen volt Villány, Tokaj, Szekszárd, Sopron, Pannonhalma, Somló, a Balaton-felvidék és a Kunság is.- A bemutatkozó jelentősége többek között abban is áll, hogy Lengyelország a magyar borok hagyományos felvevőpiacának számít. Ezúttal ugyanakkor teljesen új típusú marketinggel rukkoltunk elő: szemben az eddigiekkel, amikor is kizárólag szakmai programokon, bemutatókon vettünk részt itt, most a nagyközönség számára is nyitott, értékesítéssel egybekötött f kóstolót szerveztünk - jelentet- t te ki lapunknak dr. Gál Lajos, az | Egri Borvidéki Hegyközségi Ta- I nácsának (EBHT) titkára. Szavai szerint a kiállítókat is meglepte a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett háromnapos rendezvény sikere, hiszen első alkalommal ritka az ilyen fokú érdeklődés. Már a második napon elfogytak aíEgri Bikavérek, s jó néhány más bor is. - Ez azért is örömteli - mutatott rá az EBHT titkára -, mert Lengyel- országban is újra felfelé ível az Egri Borvidék zászlósborának népszerűsége. A fogyasztók is megelégedéssel nyugtázták, hogy nagy számban találkozhattak kiváló minőségű magyar, köztük egri borokkal, ami sajnos a Krakkó történelmi belvárosában megtartott bornapokat a varsói magyar nagykövetség, Krakkó városa, illetve a Collegium Wini nevű, borral kapcsolatos oktatásokat tartó helyi szervezet rendezte. A magyar kiállítók között a legnagyobb hangsúllyal az egriek jelentek meg, ami nem is véletlen, hiszen a Lengyelországba irányuló egri borexport mindig is komoly szerepet játszott a borvidék életében. Ennek megfelelően tíz egri pincészet kínálta termékeit június 5. és 7. között Krakkóban: a Don Simon Pincészet, Gál Lajos Pincészete, a Gál Tibor Pincészet, a Korona Borház, a Kőporos Borászat, Sike Tamás, a St. Andrea pincészet, a Varsányi pincészet, Vincze Béla és Thummerer Vilmos. nem volt jellemző ez idáig. Ösz- szességében elmondhatjuk: kifejezetten jó imázs-építő rendezvény volt ez a krakkói. A nagy- közönség mellett természetesen külön szakmai előadásokat, bemutatókat is tartottak a kiállítók, melynek eredményeként konkrét üzleteket is remélnek a hazai pincészetek. Dr. Gál Lajos szerint szándék van arra is, hogy az egyik jelentősebb lengyel bornagykereskedő a jó minőségű, a gasztronómiának szánt magyar borok kinti disztribútoraként jelenne meg. Az ötödikesek sem tanulhatnak szeptembertől Egerbaktán A folyamat 2007-ben indult, akkor a 7-8. osztályt „kebelezte be” Eger, majd a hatodikosok is a városba utaztak. A 2009/2010-es tanévben az ötödikesek is az egri Felsővárosi Általános Iskolában folytathatják tanulmányaikat. Ezért most helyben három pedagógustól is búcsút kellett venni. Hegedűs János polgár- mester elmondta: elvileg 36 gyereknek kellene felülnie az iskolabuszra ahhoz, hogy megkapják a normatívát. Ebből csak akkor részesülhetnek, ha a Tinódiba, a Balassiba, a Felsővárosiba és a Mórába járnak a diákok. Viszont akik az Eszterházy gyakorlóinak egyikét, vagy a Deák Ferenc úti katolikus iskolát választották, azokat nem illeti meg a normatíva. így hiába jár a faluból összesen száz gyerek a városba, mégsem indíthatnak iskolabuszt. A diákok kizárólag a helyközi járatokkal utazhatnak. A bérlet költségét az önkormányzat átvállalja. ■ A diákok kizárólag a helyközi járatokkal utalhatnak. Az alsó tagozatban 30 gyerek marad öt tanárral. Három csoportban tanulhatnak: az 1. és a 3. osztály összevontan, a 2. és a 4. osztály, s a délutánt is az intézményben töltik. Július 31-ig 23 felnőtt - helyiek, hevesaranyosiak, egerbo- csiak, szúcsiak és sirokiak - is tanulnak az iskolában, akik nem végezték el az általános iskolát. Az „Út a munkához” program keretében nem dolgozni, hanem tanulni kell a szociális támogatottaknak, akik nem töltötték be a 35. életévüket, s hiányzik a nyolc osztályuk. Speciális tematika szerint oktatják őket az „életre”. Egyebek mellett arra, hogyan kell megírni egy kérvényt, és mire figyeljenek, ha kézbe kapnak egy gázszámlát. ■ Formába öntik partnereik elképzeléseit lakberendezés Széles kínálat a hagyományos daraboktól az exkluzívakig Ki lesz majd az Év felfedezettje? A termékkínálattal a cég Minaret mellett található bemutatótermében ismerkedhetnek a vevők- Cégünk nem csupán abban szeretne segíteni ügyfeleinek, hogy megtalálják a terveiknek megfelelő alapanyagokat, hanem abban is, hogy azok elfoglalják helyüket a berendezni kívánt helyiségben - beszélt céljaikról Kormosné Tóth Lívia üzletvezető. - Ennek érdekében neves lakberendezőkkel, kárpitosokkal dolgozunk együtt, s tapasztalt varrónő és szerelőgárda áll a vevők rendelkezésére. Ha az ügyfeleink igénylik, tanácsadással, helyszíni felméréssel is segítjük őket, termékeinket pedig egy év garanciával, egyedi igényeknek megfelelően is elkészítjük. A megyén kívül is vonzónak számító fiatal vállalkozás hamar megtalálta helyét a piacon. Jelenleg Egerből szállnak ki az ország bármely pontjára - 20 kilométeres körzeten belül ingyenesen -, de terveik szerint idővel új üzletet is nyitnak majd. Kormosné Tóth Lívia a folyamatos fejlesztések híve, így azon túl, hogy egyre bővítik az árukínálatot, rendszeresen részt vesznek a szakma hazai és európai rendezvényein is. ELEGANT LAKÁSTEXTIL STÚDIÓ 3300 EGER, TORONY U. 1-3. TELEFON: 30/677-8103 E-MAIL: ELEGANTSTllDIO@ FREEMAIL.HU WEB: WWW.ELEGANTSTUDIO.HU A HA ÖN IS SZERETNÉ „AZ ÉV FELFEDEZETTJE” CÍMET ELNYERNI, A PÁLYÁZAT RÉSZLETEIRŐL ÉRDEKLŐDJÖN KIADÓNKNÁL A 06/3Ó/513-639-ES SZÁMON. Bőséges, igényes választékkal és számos kiegészítő szolgáltatással várja az Elegant Lakástextil Stúdió azokat, akik otthonukhoz vagy munkahelyükhöz keresik az ideális kiegészítőket. A 2008 elején indult vállalkozás ügyfelei között egyaránt megtalálhatóak magánszemélyek, irodák, üzletek, illetve vendéglátó- és szálláshelyek. A folyamatosan bővülő kínálatban olasz, osztrák, német, spanyol és belga piacvezető cégek több mint kétezer terméke (függönyök, hotel- és éttermi textíliák, bútorszövetek, karnisok, kiegészítők, tapéták, szőnyegek, stukkók) szerepel, a skála pedig a hagyományostól az exkluzívig terjed. SP v> ^ A MEGYE > VÁLLALKOZÓI tfl ^ RÉSZÉRE & _______<> K özös pályázatot hirdetett lapunk a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával (HKIK). Olyan cégeket szeretnénk felkutatni, amelyek példát mutatnak a megye többi üzleti szereplője számára. Legalább egy éve tevékenykedő, megyénkben bejegyzett vállalkozások jelentkezését várjuk, akik úgy gondolják, tevékenységük újszerű, innovatív az alkalmazott anyagokat, technológiákat, szolgáltatásokat illetően. Előny például, ha a pályázó együttműködik más szervezetekkel, vagy részt vesz a szakmai utánpótlás nevelésében, képzési kapcsolatokkal rendelkezik. A pályázati anyagban az utolsó lezárt év pénzügyi beszámolójáról szóló igazolás mellé rövid leírást kérünk a cég eddigi munkájáról. A pályázókat lapunkban bemutatjuk. A díjakat a Heves Megyei Hírlap és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közösen biztosítja. Áz első helyezett vállalkozás egy oldal PR-bemutatkozási lehetőséget kap bármelyik, a pályázó által választott kiadványunkban, s mellé jár a HKIK képzési csomagja is. A második helyezett fél oldal PR- cikket, a harmadik egyharmad oldal promóciót nyerhet el, s ők is megkapják a kamara képzési csomagját. Különdíj- ként egy egész oldalas hirdetési lehetőséget kínálunk GRÁTISZ című ingyenes kiadványunkban, a már említett HKIK-képzési ajándék társaságában, ami felhasználható képzési támogatásra, illetve üzleti rendezvényeken való részvételre is. A jelentkezési lap máris letölthető a www.heol.hu címen elérhető internetes hírportálunkról, vagy beszerezhető a Hírlap egri ügyfélszolgálatain, a Trinitárius u. 1. és a Széchenyi u. 32. szám alatt. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. július 30. A 3300 Eger, Trinitárius u. 1. címre feladott borítékon fel kell tüntetni „Az Év felfedezettje 2009” szöveget. Az eredményhirdetés szeptember 14-én lesz. ■ ■ Az első helyezett vállalkozás egy oldal PR- bemutatkozási lehetőséget kap. a 1