Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-02 / 127. szám

2009. JÚNIUS 2., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Eger FOGADÓÓRA Szerdán 15.30 és 17 óra között Jánosi Zol­tán a 13-as választókerület képvi­selője, az ifjúsági és sportbizott­ság elnöke tart fogadóórát a Kal­lómalom út 88. szám alatti szol­gáltatóházban. Ugyanitt, ugyanek­kor Nagy István, a pénzügyi bizott­ság elnöke is várja választóit. Heves MEGBESZÉLIK Szerdán délelőtt 10 órakor a városi műve­lődési házban Godó Lajos ország- gyűlési képviselő vendége lesz Szűcs Erika miniszteri biztos. A tanácskozásra meghívást kaptak a térség polgármesterei is, akik­kel az Út a munkába program ed­digi tapasztalatait és jövőbeni le­hetőségeit beszélik meg. Kerecsend TÁMOGATÁS Az ön­kormányzat idén is igényli azt a költségvetési támogatást, amely­ből a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyere- | kék napi egyszeri ingyenes étke- 5 zése biztosítható. Erre a célra na- ■< pi 350 helyet 370 forint igényel- 5 hető, így a jogosultak után több £ mint kétmillió forint támogatást kérnek a településen a keretből. Eger KÖNYVHÉT Szerdán 16 óra­kor nyílik a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár galériájában a 80. ünnepi könyvhét. Az ese­ményt megnyitja Habis László, Eger polgármestere, köszöntőt mond Márton László író. Lőrinci NEVELŐK A Március 15. Gimnázium és Szakképző iskolá­ban rendezik meg az idei városi pedagógusnapot. Az esemény jú­nius 5-én, pénteken 10 órakor kezdődik. Hatvan TRIANON Az első világhá­borút lezáró békediktátumra em­lékeznek június 6-án, szombaton 17 órától a Daliban. Az esemé­nyen Tajti Csaba helyi gyűjtő mu­tatja be korabeli film- és gramo- fonlemez-gyűjteményét. Dél-Heves FEJLESZTÉS a Jász­ság és Dél-Heves hulladékgazdál­kodásának fejlesztését célozná az a másfél milliárdos beruházás, amelyet a Regiocom Társulás ké­szít elő. Nemrég nyújtották be pá­lyázatukat, amely a Jásztelek ha­tárában lévő regionális hulladék- lerakó telep fejlesztését, a kom­posztálás lehetőségeinek bővíté­sét, a zöldhulladék begyűjtését, il­letve a két kistérségben létreho­zott szelektív hulladékgyűjtő szi­getek számának bővítését jelenti. A kétfordulós uniós pályázat elbí­rálása megkezdődött. Most még a Hosplnvest táblája látható az egri kórház-rendelő intézet épülete előtt. Kétséges, hogy a jövő hónapban is ott marad-e. Alapvető a kórházkrízis A megoldást betegek érdeke keresi az egri intézmé Már a Megyeháza számá­ra sem egyértelmű, hogy a csőd felé tartó Hospln­vest (Hl) Zrt. tudja-e biz­tosítani az egri kórház működtetését. Készülnek az új helyzetre. Munkatársunktól A hatvani önkormányzat a múlt héten felmondta megállapodását a Hosplnvesttel. Gyöngyösön egy hónap haladékot adtak a cégnek. Az egri Markhot Ferenc Kórház további sorsáról még nem tudni bizonyosat.- Hogyan reagál minderre az egri létesítmény fenntartója, a megyei önkormányzat? - kér­deztük a megyegyűlés elnöké­től, Sós Tamástól.- Már látszik, a Hl Zrt. nem tudja teljesíteni a vele kötött szerződésben foglalt fejlesztési kötelezettségeit - válaszolta. - A csődközeli helyzetbe jutott cég nem lesz képes biztosítani az in­tézmény napi működtetését. Az ellátási kötelezettségből fakadó felelősség tudatában nem várha­tunk arra, hogy visszafordítha­tatlan folyamatok következze­nek be a kórház üzemelésében. Ezért a krízis megoldása érde­kében a megyei önkormányzat megkezdte, illetve megkezdi a tárgyalásokat az érintett partne­rekkel, Eger helyhatóságával, a hatvani és gyöngyösi kórházak­kal, a megyei közgyűlés Fidesz- Polgári Frakciójával, s a Hl-vel. A megyegyűlés MSZP-frakciója ma hoz döntést a konk­rét megoldási terv- javaslatról, amit a tanácsnoki értekez­let, majd a június 26-i ülésen a köz­gyűlés elé terjeszt.- Várhatóan a megye is fel­mondja a szerződést a Hl Zrt.- vel?- Önmagában a szerződés fel­mondása még nem jelent megol­dást. Inkább csak egyik lépés le­het az ahhoz vezető úton. Ám természetesen szerepel az alter­natívák között. Hasonlóan más lehetőségekhez.- Melyek lehetnek az alterna­tívák?- Az egyik az, hogy felmond­juk a megállapodást, s a kórház működtetésére alapítunk egy önálló, egyszemélyes nonprofit gazdasági társaságot. Az is meg­történhet, hogy a három megyei kórház és Eger hoz létre ilyen nonprofit céget. Megoldás lehet az is, ha a három megyei egész­ségügyi intézmény és Eger hol­dingszerű működésben üzemel­teti a Markhot Ferenc Kórházat. Előfordulhat, hogy érvényben marad a szerződés, s a Hl Zrt. to­vábbi haladékot kap. A fő szem­pont az, hogy melyik biztosítja a megye betegeinek legszínvona­lasabb egészség- ügyi ellátását.- Annak idején önt és frakcióját is so­kan figyelmeztették a Hl csődbe jutásá­nak, összeomlásá­nak a veszélyére. Miért nem hallgatott az intő szavakra?- Bizonyosan nem kötöttük volna meg a szerződést, ha előre láttuk volna a mai eseményeket! A jövőt azonban senki sem látja előre. Múlt év tavaszán a szerző­déskötés a HI Zrt.-vel a lehető leg­jobb megoldásnak tűnt, hiszen a működésbe adás legfőbb célja a műszer- és ingatlanpark fejlesz­tése volt. A Hl vállalta a vesztesé­gesen működő kórház átalakítá­sát, fejlesztését, ígéretet tett olyan több milliárdos beszerzé­sekre, amelyekről a megyei ön- kormányzat nem is álmodhatott.- Mindebből, a mai állapoto­kat nézve, semmi sem látszik teljesíthetőnek.- A pályázat elbírálása, a szer­ződés megkötése óta rengeteg dolog megváltozott. Ezek vezet­tek a mai helyzethez. Megtor­pant a kórházi reform, alulfinan­szírozott az egészségügyi szek­tor. A gazdasági válság hatására óvatosabbakká váltak a bankok. Az Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bank kiszállt a Hospln- vestből. (Még 2007-ben négymil­lió euróval vett részt a zrt.-ben.) Ezután kért idén április 3-án csődvédelmet a Hl. Tény az is, hogy a folyamatos politikai tá­madások ellehetetlenítették a szakmai működést. Egyébként az egri kórház helyzete sajnos korántsem egyedi, az önkor­mányzati és minisztériumi ke­zelésű intézmények többsége halmozza a tartozásait.- Nem érzi-e ön a szakmai és politikai felelősségét a történte­kért? Tervezi-e a lemondását?- A közgyűlés feloszlatása, az én lemondásom most nem a helyzet megoldását hozná, ha­nem a válság elhúzódását. A me­gyei közgyűlés időközi választá­sa minimum hat hónap kiesést jelentene a döntéshozatali folya­matban, emiatt valóban bedőlhet az egri kórház, s a megyei önkor­mányzat gazdálkodása is ellehe­tetlenülne. A voksolás 50 millió forint plusz kiadással is járna. Ahogy egy kapitány nem hagyja el a süllyedő hajót, úgy én sem te­hetem meg, hogy ne vegyek ak­tívan részt a helyzet megoldásá­ban. Ehhez szükséges, hogy szakmai, politikai konszenzuson alapuló, hosszú távú megoldást garantáló megegyezés szülessen a kórházunk jövőjéről. ■ Múlt év tava­szán a szerző­déskötés a Hl Zrt.-vel a lehető legjobb megol­dásnak tűnt. SZALAY ZOLTÁN Egész Európa rajtunk röhög EURÓPAI PARLAMENTI válasz­tás lesz a hét végén, de a ha­zánkban zajló kampányból ez tűnik ki a legkevésbé. Beszél a pártkatonák többsége min­denről, csak épp arról ritkán, ami a lényeg. Hogy érdemes-e e közösséghez tartoznunk, mennyi a hozadéka szá­munkra az eltelt öt évnek? INKÁBB SZÓNOKOLNAK itthoni nyűgeinkről. A voksokért küzdők némelyike szinte csak a belügyekkel hajlandó foglalkozni, mert azt reméli, ez is hozzásegíti őket a hata­lom mielőbbi megragadásá­hoz. Mások zömében mind­erre reagálnak, hogy a kor- mányrúdnál maradhassa­nak. Közben a szokott mó­don gyalázzák egymást. A kisebb politikai erők a ma­guk létjogosultságát igyekez­nek sulykolni, nagyobb mér­tékben úgy, hogy a vetély- társakról próbálnak minél rosszabb képet festeni. más államok uniós válasz­tási csatájában egy felmérés szerint most főleg a gazda­sági válságról, a munkanél­küliség veszélyéről, s az eb­ből fakadó gondok enyhíté­sének, megszüntetésének közös lehetőségeiről folyik a többnyire építő jellegű vita. No, de azon országokban máskor is képesek az alap­vető kérdésekben, a nehéz­ségek leküzdésében a kü­lönféle szervezetek félreten­ni ellentéteiket, s összefogni a legjobb megoldásokért. Nem véletlen, hogy sok do­logban már a nemrég még mögöttünk lévő nemzetek is messze előttünk járnak. egész Európa rajtunk röhög lassan: a magyarok még most sem tudnak megbékélni, egy­mást marják. De vannak, akik csak lemondóan, szána- kozóan legyintenek ránk, hogy ezek úgysem változnak meg. Meg kéne mutatni ne­kik, hogy nincs igazuk. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Közlekedési tanpályát avattak Makiáron oktatás A helybéli diákok évek óta remekül szerepelnek a versenyeken Milliós nagyságrendű beruhá­zással közlekedési tanpályát építettek Makiáron, az I. István Általános Iskola tornaterme melletti parkban. A létesít­ményt szombaton délelőtt, a gyermeknapi program kereté­ben ünnepélyes körülmények között adták át. Szabó János nyugalmazott pe­dagógustól, a közlekedési szak­kör vezetőjétől megtudtuk: a helybéli diákok több, mint tíz éve minden országos közlekedé­si versenyen hozták az első, a második vagy a harmadik díjat. Az országban egyetlen megyé­ben sem kapták meg annyiszor a „Közlekedésre nevelés kiváló iskolája” elnevezésű kitüntetést, I o t c Az ünnepélyes átadás után a gyerekek birtokba is vették az új létesítményt mint Hevesben. A neves címért rendszerint két oktatási intéz­mény versenyez szűkebb ha­zánkban: a füzesabonyi Széche­nyi István és a makiári I. István Általános Iskola. Korábban, 2005-ben és 2006-ban a füzes­abonyiak, a tavalyi esztendőben és az idén a makiáriak győztek. A tanpályát Kerékgyártó Atti­la, a Közlekedésfejlesztési Köz­pont főigazgatója adta át a beru­házást támogató vállalatok kép­viselői és más meghívott vendé­gek jelenlétében, lúnius elsején, hétfőn délelőtt pedig szentmisét mondtak a járművek vezetőiért a makiári római katolikus temp­lomban, majd meg is áldották a közlekedési eszközöket. ■ f I t KÖZÖNSÉGDÍJ SZAVAZÓLAP SZÍNÉSZNŐ: Bozó Andrea Járó Zsuzsa Mészáros Sára Nádasy Erika Szabó Emília SZÍNÉSZ: Hüse Csaba Kaszás Gergő Mészáros Máté Schruff Milán Venczel Valentin RENDEZŐ: Barta Dóra - Diótörő, Három az egyben Csizmadia Tibor - Az állhatatlan, Chicago Dömötör András - Aliz Máté Gábor - Hírlap-színház Radoslav Milenkovic - Vadméz Szegvári Menyhért - Iván, a rettentő, Alkoholisták Zsétér Sándor - A velencei kalmár, Elkéstél, Terry! Szavazataikat várjuk interneten is: HEOL www.heol.hu A 2008/2009-es évad legjobb Rendezője: ........................... s zínésznője: színésze: NÉV: . . CÍM: . . X A szavazólapot 2009. június 4-én 10 óráig juttassák el szerkesztőségünkbe: Heves Megyei Hírlap 3300 Eger, Trinitárius u 1., vagy postai úton: 3301 Eger Pf. 23., illetve dobják be a színház jegyirodájában (Széchenyi u 5.) elhelyezett szavazóurnába! •v A borítékra írják rá: „Közönségdíj" 4 I \ \ f

Next

/
Oldalképek
Tartalom