Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-02 / 127. szám

www.heol.hu MEGYEI ARA: 110 FT. ELŐFIZETVE: 75 FT ORBÁN SZAVAIRA ÖSSZETROMBITÁLTAK A SZLOVÁK PARLAMENTET; VÁLASZUL BUNKÓNAK NEVEZTÉK SLOTÁT AZ ELTŰNT AIR FRANCE-GEPEN NÉGY MAGYAR IS UTAZOTT ►8. OLDAL ■■■ AZ IDEI EVBEN ISMÉT MEGNYIUK A KEDVELT KINCSES ELNEVEZÉSŰ FÜRDŐ MÁTRADERECSKÉN Ezer esztendő elesett hőseire emlékeztek Vasárnap a hősökre emlé­keztek Egerben is a Hatva­nas ezred emlékműnél ren­dezett koszorúzáson. Az ün­nepségen, szakadó esőben, Kelemen Csaba színművész mondott verset, majd Balogh Tibor nyugalmazott őrnagy tartott beszédet. Emlékezte­tett azokra a hősökre, akik a magyar hazáért áldozták éle­tüket. Felidézte, hogy május utolsó vasárnapján 2001 óta tisztelegnek ezer esztendő el­esettéi emléke előtt. Ezután a pártok és civil egyesületek képviselői koszo­rúztak az emlékműnél. ■ Tisza-tavi fejlesztéseket generál az új szervezet A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TTFT) és a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. két cégcsoportjával közösen a Ti- sza-tó környezetében lévő tele­pülések felzárkóztatására, fej­lesztéseik elősegítésére létre­hozták a Tisza-tó Fejlesztési Kft.-t. A társasági szerződés aláírására Budapesten, a zrt. irodaházában került sor. A kft. üzleti, szolgáltatási te­vékenységet - pályázatírást, projektmenedzselést - végez a térség önkormányzatainak, vállalkozóinak. Feladata, hogy a Tisza-tó és környéke fejlesz­tésében érdekelt állami, önkor­mányzati, vállalkozói és civil szereplők együttműködését elősegítse, a területfejlesztést összehangolja. Ellátja a TTFT működtetését is. Az új cég létrehozásával a holding és társaságai pénz­ügyi szolgáltatásai eljutnak a Tisza-tó teljes környezetébe is, új lehetőséget biztosítva a tér­ség fejlődésének. A cégbírósági bejegyzés után a szervezet június elején kezdi el munkáját Kiskörén. ■ A rossz idő nem akadály gyermeknap Nem maradtak el a szórakoztató programok Hatoslottó-nyeremények TALALAT DARAB NYEREMÉNY 308730 1985 7165 36128 1375 EMLÉKEZTETŐÜL A 22. HETI NYERŐSZÁMOK: ÖTÖS LOTTÓ: 25,66, 76,77,90. JOKER: 916882. HATOS LOTTÓ: 8,16,22, 28,34,40. IDŐJÁRÁS Nagyobbrészt na­pos, száraz idő lesz, de hajnalban még foltokban köd várható. A jel­lemző hőmérséklet délutánra 23 fok köré emelkedik. ►11. OLDAL Posztumusz Bajza-gyűrű Posztumusz Baj- za-gyűrűt kapott a március 15-én tragikus hirtelen­séggel elhunyt 19 éves, hatvani Pokorny Lilla. ►4. OLDAL FRISS HÍREKÉRT KATTINTSON: HEOL.I Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk az elmúlt hét végén, esett az eső, s feltehetően azt is kevesen gondolták volna, hogy május végén-jú- nius elején ismét be kell fűteniük otthonukban, ha nem akarnak vacogni. A szórakoztató gyermeknapi programok mindazonáltal nem marad­tak el. Több helyen zárt helyen tartották a foglalkozásokat, de volt, ahol a szabad téren. Képünk a füzesabonyi fesztiválon készült. ^2. OLDAL Ügyelet: ÚJSÁGÍRÓ tel.: 06-30/557-5113, fax.: 36/513-605 • HIRDETÉS tel.: 36/410-427, fax.: 36/513-630 • TERJESZTÉS tel.: 06- 80/513-646, 06-30/471-6676 1 pénzváltás EGER, Széchenyi út 9. sz. 20/213-5822 Ttsco áruház 36/537-256 GYÖRGYÖS, Kossuth L. u. G. 20/449-7350 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Pénznem Vétel Eladás EUR 280,00 286,00 USD 198,00 205,50 CHF 184,50 189,50 Árfolyem-garanclával lekötés. repülőjegyek Újra együtt a fedémesiek találkozó Ipolyfödémesről érkeztek barátok a faluba Komoly készülődés előzte meg a 400 lelkes Fedémesen a szombati falunapot, amely ba­ráti találkozó is volt. Eljött a szlovák testvérközség, Ipolyfö- démes ötventagú küldöttsége is, s nem hiányoztak az elszár­mazott helyiek sem. Délelőtt az iskolaudvaron ha­talmas sátorban gyülekeztek az ünneplők, közülük többen baráti öleléssel üdvözölték egy­mást. Ekkor már készült az ün­nepi ebéd, amelynek alapanya­gát a faluban élők adták össze. ► FOLYTATÁS A 2. OLDALON Varga Károly a fazekasmesterséget mutatta be KÉPGALÉRIA: HEOL.HU HIRDETÉS Szélessávú, korlátlan üzleti internet max. 2 Mbit/s, min. 192 kbit/s letöltési sebességgel Internetalapú, üzleti telefondíjcsomag kedvező percdíjak + havi 100 perc 0 Ft-os percdíjú beszélgetéssel Magyar Telekom vezetékes irányba Együtt. Veled Két szolgáltatás együtt nettó 7000 Ft/hó (brutto 8400 Ft/hó) T- ■ -Home A feltüntetett csomagajánlat 2009. május 15-től visszavonásig érvényes, a műszaki felméréstől függően, a Magyar Telekom meghatározott szolgáltatási területein, t év hűség idővel. Az internetalapú, üzleti telefondíjcsomag csak internetszolgáltatással egyu-t rendelhető meg. Az ajánlat nem teljes körű. részletek, szerződéskötési feltételek, az internetalapú telefonálás jellemzői és a kedvezményrendszer igénybevételi feltételei: 1435, www.t-home.hu , T-Pontok, T-Partnerek. «uih.mii KRESZ-OKDADÁS! —m EGYET FIZET, KETTŐT KAP! AZ AUTÓ-MELLÉ MOTOROS-ELMELET RÉSZLETEK AZ IRODÁBAN 36/322-540, 30/362-9898 www.marosy.hu EGY P Alapvető a betegérdek Csődközeli hely­zetben van ma a Hosplnvest Zrt. A megyeháza is úgy látja, lépni kell a kérdésben. Erre készülnek. ►3. OLDAL RCBEN TARTALOM MEGYEI KÖRKÉP 2 GAZDASÁG 7 KÖZÉLET 8 AUTÓ-MOTOR 9 PROGRAMOK 10 TV-MŰSOR 10 SZOLGÁLTATÁS 11 SPORT 14 HOROSZKÓP 16 i r 977086591001109127

Next

/
Oldalképek
Tartalom