Heves Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-29 / 125. szám

5 2009. MÁJUS 29., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Esélyt adtak a tanulásra távoktatás Jó volt a módszer, ami színvonalat teremtett A Károly Róbert Főiskolán egyaránt fontos, hogy a hasznosítható tudás megszerzését és az otthonos környezetet is biztosítsák a hallgatóknak Az utakra már megvannak a milliók, de újak is kellenének Öt atkári utca újulhat meg telje­sen abból a mintegy 28 millió fo­rintból, amit a település az Észak­magyarországi Operatív Prog­ramtól nyert. Az unió által is tá­mogatott pályázati összegből a község úgynevezett újtelepi ré­szén az útburkolat felújítása, az útpadka rendbetétele és a vízelve­zető árkok kialakítása után az érintett öt utcát is bekötik az or­szágos közúthálózatba. Benei Bertalantól, Atkár pol­gármesterétől megtudtuk: a be­ruházás azért szükséges, mert a településrészen, ahol sok fiatal család lakik, már nagyon rosz- szak voltak az utak. A felújítás után pedig kerékpárral és baba­kocsival is könnyebben el lehet jutni a faluközpontba. A tervek szerint a munkálatok június vé­gére befejeződnek. A település kérésére a Heves Megyei Vízmű Zrt. a falu egy ré­szén már elkezdte a régi vezeté­kek cseréjét. így az óvoda, az is­kola és a polgármesteri hivatal előtt kialakítandó új buszöblök építésekor nem kell ismét össze­törni az aszfaltot a csatorna-kor­szerűsítés miatt A polgármester hozzátette: az új buszvárók kiala­kítására még várni kell, mert a fa­luközpont további felújítását csak pályázati segítséggel tudnák megépíteni. ■ Az abasári óvoda meséje különdíjas lett A „Nálatok nőnek-e még égig érő paszulyok?” című mesepályázat­ra több mint ezer versenymű ér­kezett a pályázatot kiíró Környe­zetvédelmi és Vízügyi Miniszté­riumhoz. A mesék beküldői kö­zül az abasári intézmény írását különdíjjal jutalmazták. A Búza­szem király című mesét a Kati­ca elnevezésű nagycsoport írta, és arról szól, hogyan menti ki az uralkodó áldozatos cselekedete az országát a bajból. A díjat az óvoda vezetősége a biológiai sokféleség világnapján, május 23-án vehette át dr. Kiing István államtitkártól a Szentend­rei Szabadtéri Múzeumban. Különdíjként környezetvédel­mi tartalmú társasjátékokat kap­tak a gyerekek. ■ Amikor húsz évvel ezelőtt a gyöngyösi főiskolán elkez­dődött a távoktatás, akkor az országban egyedülálló tanítási módszer kidolgozói biztosak voltak a sikerben. A távoktatás elindulásával sok jól képzett szakember még jobban kiteljesedhetett szakterületén, bő­víthette tudását, és nem utolsó­sorban segített a személyzeti kér­dések megoldásában is a külön­böző munkahelyeken.- Annak idején, amikor a gyöngyösi Károly Róbert Főisko­la jelenlegi rektora, dr. Magda Sándor akadémiai doktori érte­kezését írta, az általa végzett or­szágos kutatásokból kiderült, hogy a lakosságnak van egy je­lentős rétege, akik saját hibáju­kon kívül nem tudtak az érettsé­gi után tovább tanulni - elevení­tette fel a kezdeteket dr. Miller György, a KRF egyetemi docen­se, aki a vizsgálat tapasztalatát szemléltette is: a Postánál, az APEH-nél, a polgármesteri hiva­talokban, a pénzügyőrségnél vagy a bankoknál gyakran elő­fordult, hogy az alapos szaktu­dással rendelkező osztályveze­tő-helyettesekből csak azért nem lehetett osztályvezető, mert nem volt diplomájuk. Ám ezeknek az embereknek a többsége 30-50 éves kor között volt, így család és munka mellett szinte elképzel­hetetlen volt, hogy ismét az isko­lapadba üljenek, hogy szakmá­jukban tovább tudjanak lépni. Nekik kínált továbbtanulási le­hetőséget a gyön­gyösi főiskola, ami­kor 20 évvel ezelőtt hazánkban első­ként kidolgozta, majd meg is valósí­totta a távoktatási rendszert. Ez abban különbözött a levelező képzéstől, hogy nem félévekre, hanem ciklusokra osz­tották be a diploma megszerzésé­hez rendelkezésre álló legalább 3, legfeljebb 6 évet, s ezen belül a hallgató döntötte el, hogy cikluso­kon belül melyik tantárggyal mi­kor foglalkozik. A tanulást azzal is megkönnyítették, hogy más ta­gozatokkal szemben kevesebb konzultációt tartottak, azokat is A távoktatás 20 éves jubileu­máról június 6-án a Károly Róbert Főiskolán ünnepélyes keretek között is megemlékez­nek. Az intézmény meghívta a hétvégén. A távoktatás azonban nem csak az intézménytől, ha­nem a hallgatóktól is rugalmassá­got várt el, ugyanis a résztvevők­nek önállóan kellett felkészülni­ük a tananyagból. Ehhez a gyön­gyösi főiskola tanárai speciális jegyzeteket készítettek. Az újfajta képzé­si forma gyorsan népszerű lett a ta­nulni vágyó felnőt­tek kikében. A táv^ oktatás Gyöngyö­sön 1989-ben 156 hallgatóval indult, és 2004-ben már létszámrekordot döntött az intézmény, ugyanis ekkor 13 871- en választották a gyöngyösi táv­oktatást. Dr. Miller Györgytől megtudtuk, hogy 1998-2002 kö­zött volt a legnagyobb az érdek­lődés a főiskolájuk iránt. Az em­lített esztendőkben ugyanis éven­te kétezren adták be jelentkezé­süket a távoktatási képzésre. Ez a népszerűség arra ösztönözte a távoktatásban eddig részt vevő tanárait és hallgatóit egy egész napos programsorozatra, melynek a főiskola és egyéb intézményei adnak otthont. főiskolát, hogy az ország külön­böző pontjain - Budapesten több kerületben, Veszprémben, Szé­kesfehérváron, Miskolcon, Kecs­keméten, Pécsett, Kaposváron - képzési központokat alakítson ki. így a hallgatókhoz helybe mentek a tanárok oktatni és vizsgáztatni. Az utóbbi években már keve­sebben érdeklődnek a távokta­tás iránt, hiszen a gyöngyösi si­kerek után más intézmények is elindították a képzést, valamint a bolognai rendszer miatt a távoktatásban is be kellett vezet­ni a féléves oktatási rendet, ami sokkal kötöttebb képzést ered­ményezett az eredeti, 3 ciklusos­hoz képest.- A kezdetektől minden moz­zanata fontos a távoktatásnak, de a legfőbb az eredményesség, ugyanis kinyitottuk a kaput a hallgatók előtt a továbbtanulás felé, és segítettük ezzel a munká­ban való továbblépésüket is - hangsúlyozta dr. Müler György. - A hallgatók nagy része már dol­gozott, volt tehát motivációjuk, ismerték a piaci elvárásokat, mindig becsületesen felkészül­tek a vizsgákra. Az ő sikerük visszaigazolja a mi munkánk si­kerét, és jó hírét viszik a gyön­gyösi főiskolának. ▲ Családi programot szerveznek a barátok gyöngyös A Ferences Rend idén ünnepli megalakulásá­nak 800. évfordulóját, és eb­ből az alkalomból május 30- án családi napot rendeznek. A program 7 órakor szent­misével kezdődik, majd 9 és 12 óra között akadályver­senyre várják a családokat. A barátok ebédet is főznek. Délután sport- és ügyességi versenyek lesznek, vala­mint pogácsa- és borkósto­lót, gyógyteázást, szkanderbajnokságot és kö­télhúzást is rendeznek. Este 6 órakor szentmisére várják a híveket, majd 19 órától a Barátok templomában több koncert is lesz, a Kolping Házban pedig táncház. A felnőtteknek is lesz gyereknap MÁTRASZENTIMRE Május 31-én Pünkösdi bornapra várják a családokat a tele­pülésen. A 9 órakor kezdő­dő szentmise után sok gye­reknapi program, hagyomá­nyos helyi ételek és borok kóstolása, citerazene és Oszvald Marika operettkon­certje következik, majd ha­gyományőrző csoportok szó­rakoztatják az érdeklődőket. Zene, tánc, koncertek és tűzijáték a falunapon ludas Vasárnap 10. alkalom­mal rendezik meg a Ludas­napot, ahol 14 órától lesz gyermekszépségverseny, Ludas Matyi-választás, tánc-1 bemutató. Este 9 órakor a Groovehouse együttes kon­certezik, utána pedig tűzijá­ték és diszkó zárja a napot. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Faragó Zoltán, Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignáo u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suha@axelspringer.hu ■ Az új képzési for­ma gyorsan nép­szerű lett a ta­nulni vágyó fel­nőttek körében. Hallgatók, tanárok együtt ünnepelnek Az egész család szórakozott külvilág Az otthon lakóinak fontos a kapcsolattartás Másfél évtized nótaszóval találkozó Asszonykórusok ünnepelték a solymosiakat Már hagyomány, hogy május­ban megnyílnak a vámosgyörki idősek otthonának kapui, hogy a gondozottak hozzátartozói és az érdeklődők bepillanthassa­nak az intézmény életébe. így volt ez a múlt hét végi családi délelőttön is, ahol a legfiatalab- baktól a legidősebbekig min­denki jól érezhette magát. Az óvodások versekkel és kör­játékkal, az iskolások keringő­vei, a nyugdíjasklub tagjai pedig tánccal és énekkel szórakoztat­ták a közönséget. Az idősotthon f lakói is készültek a vendégségre, < látogatóikat dalokkal köszöntőt- | ték. A családi délelőtt sztárven- s dége Bódi Guszti és a Fekete Sze- Kék Duna keringő. A vámosgyörki általános Iskolások kivehették a részü- mek együttes volt. ■ két a családi nap vendégeinek szórakoztatásából. Hét asszonykórus köszöntötte nemrég a 15 éves gyöngyös- solymosi Menyecskekórust. Az együttest megalakulása óta az alapító, Kiss István irányítja, aki nagyon büszke a helybeli jó­hangú asszonyokra, akik pálya­futásuk során számos szakmai elismerést nyertek el, s már több televíziós műsorban is be­mutatkoztak.- Az emberi hang egy ingye­nes, mindenki által hozzáférhe­tő hangszer - idézte Kodály Zol­tánt megnyitó beszédében Szol- csák Gyula polgármester. A nagy sikerre való tekintettel a tervek szerint a faluközi kórus- találkozót ezután minden évben megrendezik majd. ■ Kiss István kórusvezető fel is sorolta az eddigi kitüntetéseket, bár azért a színpad előtt jól látható volt a dicsőségsor: oklevelek, díjak

Next

/
Oldalképek
Tartalom