Heves Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-13 / 111. szám
2009. MÁJUS 13., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 HEVES, KISKÖRE ÉS KÖRZETE A tánc volt a közös nyelv az EU-csatlakozás kiskörei ünnepén Kiskörén a tánc világnapján ünnepelték az uniós csatlakozás ötödik évfordulóját, mely egyben a könyvtár tavaszi záróprogramja is volt. A rendezvényt a Europe Direct Heves Megyei Irodájával közösen szervezték. Az eseményen Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke a közös európaiság jelentőségét és előnyeit hangsúlyozta. A tánc világnapjáról Szén József, Kisköre polgármestere emlékezett meg, kiemelve, hogy a tánc az, amely minden nyelvi akadályt legyőz, ha ezen a nyelven beszélünk, nem kell tolmács. A programnak a jól megszerkesztett, a tánc történetét, illetve a különböző táncokat bemutató összekötő szöveg adta a gerincét, amelyet Báli Ottóné tanító olvasott fel. A nézők az óvodások gyermektáncának, az általános iskolások polkájának, valamint Bótá.né Képes Zsuzsanna és Vincze Andrásné versmondóknak tapsolhattak. A standard és a latin-amerikai táncokat a füzesabonyi Füzes Táncklub fellépői mutatták be. A szamba ringó lépései, volta-forgásai, „hordói”, a gyors, szemtelen, ugyanakkor temperamentumos és kacér csa- csacsa, a lágy, kellemes és visz- szafogott, tartózkodó rumba, az eleven, fiatalos, tréfás, ritmusos jive mindenkit elvarázsolt. ■ Fülbemászó dallamokkal ünnepeltek. A tánc egy másik kategóriájából, a néptáncból a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes adott ízelítőt mesterfokon. A palóc vidéki „Ri-mócnak a falujában” című produkció már az elején biztosította a jó hangulatot a felhőtlen ki- kapcsolódáshoz. Az ököritói juhásztánccal a Felső-Tisza vidékére hívta a jelenlévőket ifj. Ombódi András, a „Táncok hegyközből” nevezetű produkcióval pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe „utazhattak” a vendégek. Ebben a fiúk eljárták a verbun- kot, melyet ezen a vidéken hatoztatónak is neveznek. Az ezt követő friss csárdásra a nézők keze pedig vastapsra mozdult. Az est befejezéseként előadott „Erdélyországi” mérai táncot meg kellett ismételni, mert a fiúk virtuóz bemutatóját, a csárdást és „szaporát” duplán kívánta látni a közönség. ■ A jövő motoros rendőre. Az albertirsai technikai klub bemutatója mellett számos szórakoztató és ügyességi program várta a majális résztvevőit. Vitatott programú majális ipa-nap A rendőrszervezet hagyományos baráti találkozója Hagyományosan jó hangulatú majálisra készült a hét végén az IPA megyei szervezete, az eseményt azonban beárnyékolta az egyik programmal kapcsolatos nézeteltérés. Szilvás István A Nemzetközi Rendőrszervezet (IPA) Heves Megyei Szervezete száznegyven tagot, valamint 220 baráti támogatót tart nyilván. Az 1991 óta tevékenykedő szakmai közösség az idén kilencedik alkalommal szervezte meg a hagyományos majálisát az erdőtelki Pintér-tanyán.- A hétköznapokon barátsággal szolgálunk, ezen a majálison pedig barátainkkal szórakozunk - nyitotta meg az eseményt Paukert Tamás, az IPA magyar szekciójának alelnöke, akit dr. Francsics Ottó követett a résztvevőket köszöntők sorában.- Senki se keressen politikát ebben a rendezvényben, mert nincs - hangsúlyozta a megyei szervezet elnöke, aki ezzel arra utalt, hogy a nap egyik, rasszistának minősített programja országos visszhangot váltott ki. Úgy hírlik, ennek hatására vonta vissza fővédnöki, illetve védnöki vállalását az országos, valamint a megyei rendőr-főkapitány, s hiányoztak a hétvégi eseményről az IPA- tag hivatásos bűnüldözők. - Eredetileg Kovács Lászlót, a hevesi Eötvös gimnázium ismert képzőművész-rajztanárát invitáltam ide, de nem tudott eljönni. Így egy korábban olvasott könyve alapján mint írót hívtam meg Franka Tibort, hogy mutassa be legújabb könyvét - utalt a vitatott programra a volt hevesi rendőrkapitány. A rendhagyó író-olvasó találkozóra a megnyitó után került sor, ahol a szerző arról szólt, hogy mi késztette a „Cigánykérdés cigány- útón" című kötetének a megírására. A kulturális kínálat „színességére” utalt, hogy a nap folyamán nagy sikerrel szórakoztatta a közönséget a Roma Koktél Show... A majálisozókra az idén is számos kellemes program várt. A gyerekek kifestett arccal ugrálhattak a gumivárban, sőt még a mászófallal is megbirkózhattak. A felnőttek egyebek mellett lövészeten, sorivá és Trabant-toló versenyen vehettek részt, mások az albertirsai motoros klub járgányait bűvölték, netán a Totyogó bogrács mellett múlatták az időt. A Mészáros István főkukta vezette „Alatkai betyárok” nfevű családi csapat például a Vidróczki kedvencének nevezett ételt készítette el. Az ínyencek az ételek mellé bort is kóstolhattak, Tarsoly József egri hegybíró ugyanis két-két kedvelt vörös- és fehérbort mutatott be nagy érdeklődés közepette.- Nálam a háromputtonyos Tokaji Aszú a favorit, ezután viszont az Egri Bikavér és a Medina következik. A mostani kóstolás is megerősített abban, hogy milyen zamatosak az itteni borok - dicsérte a táj nedűit Gunta Medne asszony, aki férje révén került kapcsolatba a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Körével. Lettország 2001 és 2004 között aktív - ám még most is tevékenykedő - tiszteletbeli konzulja negyven éve él nálunk. Ez alatt az idő alatt sokat tett azért, hogy hazájában megismerjék a magyar borokat, s hogy kölcsönösen fejlődjék a két ország idegenforgalma. Az IPA-majálisnak szlovák vendégei is voltak, de az idén is eljöttek többek között az országosan ötezer tagot, illetve a két és fél ezres baráti kört képviselő szolnokiak, gyulaiak, Pest megyeiek is. A FŐZŐVERSENY KÜLÖNDÍJÁT az „Alatkai betyárok” étele, valamint a szolnoki Lukács Gusztáv főtt tojással „bolondí- tott” fácánlevese érdemelte ki Ezúttal hirdette ki a zsűri az egészséges -igya szenvedély- és drogmentes ■ Nagy sikerrel szórakoztatta a közönséget a Roma Koktél Show. Az idén is lesz Tisza-tó nap kisköre Tiszafüred után az idén Kisköre ad otthont a Tisza-tó napjának. A rendezvényt csütörtökön tartják a vízügy épületében. E napon lesz kerekasztal- beszélgetés a tó jövőjéről, az aktualitásokról, illetve áttekintik a tavaly meghatározott feladatok végrehajtását. A rendezvény része lesz a vízszintavató váltófutás is. India a városba költözött egy napra heves A Városi Művelődési Intézetben Juhász Balázs fotóművész és Leveles Zoltán hindu szerzetes közös indiai fotókkal mutatkoztak be, majd Bittner Meenakshi Dá ra bharata natyam táncművész az indiai klasszikus tánc világába varázsolta a résztvevőket. Leveles Zoltán előadásával segített eligazodni a mesés indiai kultúra világában. Az újszerű kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált a városban. Ismét meghirdetik a Lencsevégen pályázatot tárnáméra A tavalyi nagy érdeklődésre tekintettel az idén is meghirdetik a „Lencsevégen Tárnáméra” című fotópályázatot. A versenyen bárki részt vehet, aki kedvet és tehetséget érez magában arra, hogy igényesen mutassa be Tarnaínérát. A szervezők javasolják, hogy helyi építményeket és épületrészleteket, a falu eseményeit; rendezvényeit, életképeket, hangulatokat, portrékat és természeti értékeket válasz- szanak témául a résztvevők. Egy versenyző legfeljebb 15 képpel pályázhat. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► SZERDA HEVES, KISKÖRE Az oldalt írta: Szuromi Rita Fotó: Lénárt Márton Tel.: 36/513-622 e-mail: rita.szuromi'V axelspringer.hu Hevesi ifjak aranyérmet nyertek Berettyóújfaluban Tizenhárom év után fogacsi búcsú hagyományfolytatás Szentmise, körmenet, palóclakodalmas a kápolnánál A dél-hevesi kistérség lelkes táncosai már esztendők óta kitűnő eredményeket érnek el a különböző versengéseken. Ennek egyik legújabb példájáról adhatunk most számot. A Heves TSE gyermekpárosa, az erdőtelki Laczházi Bálint és Tóth Enikő a Berettyóújfaluban közelmúltban megrendezett nemzetközi és országos akrobatikus rock and roll páros versenyt magabiztosan, ragyogó teljesítménnyel megnyerte, miután a pontozóbírók egyhangú pontozásukkal tették őket az első helyre. Az immár kétszeres országos első helyezéssel büszkélkedhető fiatal, s egyúttal rendkívül tehetsá ges páros edzője Túri Anikó. ■ A dobogó tetejére állhatott a Hevesi TSE gyermekpárosa Tizenhárom év után ismét feleleveníti a fogacsi búcsú hagyományait a Pusztafogacsi Kápolnáért Egyesület. A várt rendezvényt május 16-án, szombaton rendezik meg Fogacson. A program reggel fél 10-kor kezdődik a tarnamérai temetá ben, ahol az emlékezés virágait helyezik el az egykori kápolnamentő, Túri Margitka sírjánál. Tíz órakor a fogacsi kápolnánál Kladiva Imre, Jászapáti plébánosa celebrál misét. Ezt követően a térségben közkedvelt Németh Géza prímás és csapata idézi fel a vendégeknek a régi búcsúk hangulatát, majd a környék hagyományőrző együtteseinek közreműködésével kulturáKözösen készültek az ünnepre. Szabó Edina hívására - ahogy régen - most is helybeliek takarítottak a búcsú előtt a kápolnadombon. lis műsor kezdődik. Ennek keretében adják át a tarnamérai általános iskola által szervezett és lebonyolított „Az én Fogacsom” című, négy kategóriában meghirdetett rajzpályázat nyerteseinek díjait, illetve köszöntik a búcsúra érkező Pusztaberki és Pusztamonostor küldötteit. Várhatóan 12 órakor kezdődik a parádi nyugdíjasklub palóclakodalmasa, melynek keretében két fiatal házaspár helyezi el az örök hűség és szerelem lakatjait a kápolnánál. A programok vá geztével Németh Géza cigányzenével szórakoztatja a jelenlévőket, ahogy tették azt a hajdani prímások is a régi fogacsi búcsúkban. ■ f I 4 i életet bemutató gyermekrajzverseny eredményét is. Az n, 5-6. osztályosok korcsoportjában Hágen Dzsenifer, a 7-8. osztályosoknál pedig Besenyei Alexandra (a hevesi Körzeti Általános ^ r {skola két tanulója) lett az első. Vidróczki kedvence és az egészséges élet