Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-28 / 99. szám
KOZELET Kész közzétenni egy országos napilapban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél kapott főigazgatói jövedelmét Szilvásy György. Mivel a volt titkosszolgálati miniszter vezető beosztottként dolgozik, nem köteles nyilvánossá gra hozni, ám a holnapi Népszabadságnak adott interjújában már szerepel az összeg, am ely 1,4 millió forint. 1 Három banda hamisította a herendiket HARMINCHAT EMBERT gyanúsít azzal a rendőrség, hogy több éven át hamis herendi porcelánokat gyártott, festett és értékesített országszerte és az interneten keresztül is - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. A három csoportban dolgozó budapesti bűnelkövetők közel 240 millió forintos kárt okoztak a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek. Pozsonyba készül Balázs Péter A NAGYON KÖZEL! JÖVŐBEN Pozsonyba látogat Balázs Péter magyar külügyminiszter, hogy szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajcákkal áttekintse a két ország kapcsolataiban felmerülő kérdéseket. Bízva abban, hogy ez a találkozó tartalmasnak bizonyul, a következő lépés az lesz, hogy kitűzik Robert Fico szlovák kormányfő budapesti látogatásának időpontját - jelentette ki tegnap a két külügyminiszter Luxembourgban. Négyen támadták meg a népszavazást A HATÁRIDŐ LEJÁRTÁIG négyen támadták meg az Alkotmánybíróságon (AB) azt az országgyűlési határozatot, amely elrendelte a Seres Mária által a képviselői költségtérítésről kezdeményezett népszavazást - mondta tegnap Sereg András. Az AB sajtófőnöke hozzátette: a beadványokról döntés májusjúnius fordulóján várható. Seres ötlete a referendum Draskovics nem nyugszik tüntetés Állandó járőrözést követeltek a támadások helyszíneire A romákat ért támadások áldozatára emlékeztek az ORFK székháza elé szervezett demonstráción. Draskovics Tibor rendészeti miniszter kijelentette: addig nem nyugszik, amíg az elkövetőket bíróság elé nem állítja. Vég Márton Családtagok, barátok és cigányzenészek búcsúztatták tegnap Kóka Jenőt, akit április 22-én lőttek le háza portája előtt a szabolcsi Tiszalökön. A menet a férfi házától indult, és Tiszalök- Újtelepen, a helyi temetőben ért véget, ahol holnap temetik el. Közben Budapesten a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki támadások halálos áldozataira emlékeztek több százan a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM) által az ORFK budapesti székháza elé szervezett békés, gyertyás demonstráción is. A tüntetők petíciót adtak át a rendőrségnek, amelyben 24 órás őrszolgálatok felállítását követelték az elmúlt hónapok támadásainak ‘helyszínére. Ezenkívül hatékonyabb felderítést és rendszeres, heti tájékoztatást kérnek a nyomozásokról. „Hiszünk abban, hogy a cigányok és nem cigányok közös országa talpra állítható. A legfőbb ideje, hogy mi, különböző származású, társadalmi helyzetű és világnézetű emberek, felelősségünk teljes tudatában megmutassuk: összetartozunk” - olvasható az MMM felhívásában. A romák elleni támadásokról szóltak a parlament tegnapi ülésén a napirend előtti felszólalások is. Draskovics Tibor rendészeti miniszter például kijelentette, hogy addig nem nyugszik, amíg az elkövetőket a törvény rendje szerint bíróság elé nem lehet állítani. Szerinte a rendőrség „szokatlanul nagy erővel, szokatlanul szervezetten”, egy hetvenfős nyomozócsoport létrehozásával, legjobb szakmai tudásával teszi a dolgát. A Teve utcai rendőrpalotánál gyertyákkal tiltakoztak tegnap a romák elleni fokozódó erőszak ellen „Nem politikai tőkét kell kovácsolni a rasszizmusból, és nem félelmet kell generálni az emberekben” - magyarázta a KDNP-s Simicskó István. A politikus szerint veszélyes dolog játszani a rasszizmussal, hiszen nagyon veszélyes egyszer azt mondani, hogy nincs cigány elkövető és cigány áldozat, máskor meg azt, hogy van cigány elkövető és cigány áldozat. „A rendőrségnek mindenképpen pontot kell tennie az ügyek végére, és be kell hogy fejeződjenek ezek a támadások és gyilkosságok” - hangsúlyozta lapunknak Végh József. A krimi- nálpszichológus azt reméli, az 50 millió forint nyomravezetői díjtól, hogy valaki az elkövetők közvetlen környezetéből tesz bejelentést, hiszen ez már elégséges összeg ahhoz, hogy valaki új éleMegleckéztették a legfőbb ügyészt LESZAVAZTÁK TEGNAP Kovács Tamás legfőbb ügyészt a parlamentben, miután Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő a Kuruc.infóval azt kérdezte tőle: tud-e arról, hogy létezik egy szélsőséges honlap, mely „nyíltan zsidózik, cigányozik”. KOVÁCS TAMÁS azt válaszolta, az ügyészség csak akkor rendelheti el a nyomozást, ha a bűncselekmény hivatali hatáskörben jutott a tudomására. Az SZDSZ-es és MSZP-s politikusok többsége nemmel szavazott. tét kezdjen. „Az elkövetők valamilyen ideológia mentén szerveződhettek, erre a célpontok kiválasztásából is lehet követ keztetni. Szakképzettek, jól tréningezet- tek, hiszen nagyon pontosan lőnek, és tudnak embert ölni" - fogalmazott Végh Lózsef. A probléma súlyát jól érzékelteti, hogy címlapján fényképpel illusztrált beszámolóban foglalkozott hétfőn a The New York Times is a magyarországi romák elleni növekvő erőszakkal. Az újság a támadások megs zaporodá- sát a gazdasági bajok súlyosbodásával hozta összefüggésbe. Felidézte a romákat Csehországban és Szlovákiában ért atrocitásokat is, de arra a megállapításra jutott, hogy az erőszak sehol sem ért el olyan szintet, mint Magyar- országon, ahol a durván 600 ezres roma közösség rettegésben és megfélemlítettségb en él. Rózsa-Flores lll/lll-as jelentéseket készített nym-as jelentéseket is készített Rózsa-Flores Eduardo, akit a bolíviai hatóságok meggyilkoltak Santa Cruzban - írja a Hetek egy rendőrségi operatív jelentésre hivatkozva. A Budapesti Rendőr-főkapitányság m/A alosztályának készített 1988. április 144 jelentésből kiderül, E. R. részt vett a Kis Sün vendéglőben nyolc ember részvételével megtartott Ellen Jurta nevű rendezvényen. A hetilap informátora szerint az illető Rózsa-Flores Eduardo. E. R. azt jelentette, „a résztvevők megállapodtak abban, hogy szükség van egy olyan progresz- szív marxista szervezetre, amely a poliükai centrum és a folyamatosan alakuló ellenzéki csoportok, egyesületek közötti űrt betölti”. E. R. a Fidesz egyik áprilisi összejöveteléről is jelentett, amelyről soron kívül tájékoztatták a Belügyminisztérium IIJ/III- as csoportfőnökségének vezetőit. A rajtaütés másik halottjának, Magyarosi Árpád holttestének az elszállításához szükséges személyi okmányokat és engedélyt Józsa Mátyás magyar nagykövet vasárnap átadta Santa Cruzban. így néhány napon belül Budapestre érkezhet a holttest, ha az anyagi fedezet biztosított lesz. A letartóztatásban lévő Tóásó Előd ügyvédje arra panaszkodik, adminisztratív akadályok sokaságát kell legyőznie, hogy láthassa védencét. Rigoberto Paredes Ayllón kijelentette, védence bizonyítottan nem kapott kiképzést fegyverhasználatból, számítógépes munkára hívták Bolíviába. A magyar-román kettős állampolgár Tóásó elhárította a román konzuli segítséget, csak Magyar- ország támogatását igényli. ■ Kepes ártatlan ,.KÉTSÉGET kizáróan nem követett el semmilyen bűncselekményt Kepes András, semmilyen eljárásnak nincs helye vele szemben” - nyilatkozta tegnap Papp Gábor ügyvéd. A bolíviai hatóságok ugyanis jogi eljárást terveznek az újságíró ellen, amiért hallgatott a Rózsa-Floresszel készült interjújáról. „A mandátumok felét, azaz 11 képviselői helyet akar szerezni a júniusi európai parlamenti választáson a Fidesz” - hangoztatta tegnap Gyürk András. A kampányfőnök közölte, pártja magas részvételre számít a voksoláson, amelyet a kormánnyal szembeni bizalmi szavazásként értékel. A Fidesz kampánynyifóját május 2- án a Városligetben tartják, május 4-től pedig Orbán Viktor pártelnök, a Fidesz elnökségi tagjai, valamint az Fidesz-KDNP-lista képviselőjelöltjei intenzív országjárásba kezdenek - több mint száz rendezvényen vesznek részt országszerte. A Kós Károly sétányon tartandó szombati kampánynyitó nagygyűlésen beszéMandátumra esélyes a Jobbik a jobbik is szerezhet mandátumot az EP-választáson. A Marketing Centrum felmérése szerint három párt juthat át az 5 százalékos küszöbön. A Fidesz várhatóan 15 mandátumot szerez, az MSZP hatot, a Jobbik egyet. A részvételi szándék 38 százalék körüli lehet június 7-én, ám a Jobbik szavazói valószínűleg tízből kilencen részt vesznek a választáson, így alacsony rész\’étel esetén a Jobbik átlépi a küszöböt. Morváit esélyesnek tartják det mond Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is. Gyürk beszámolt arról is, hogy 17 nap alatt egymillió ajánlócédulát gyűjtöttek össze, ez rekord- nák számít, hiszen a Fidesznek biztosan, de szerinte más pártnak sem sikerült ilyen rövid idő alatt ennyi ajánlószelvényt összegyűjteni. Gyürk szerint a válságban nem lenne helyénvaló, ha a pártok súlyos milliárdokat kőkénének, a Fidesz így 100 millió forint alatt szeretne költeni a kampányra. Korábban az SZDSZ is hasonló költséget célzott meg, míg az MSZP és az MDF csak a kampány után közli az elköltött összeg nagyságát. ■ Kémelhcirítós vokssal lesz költségvetés „Sokkal fontosabb Budapest költségvetése, mint az, hogy az egyik képviselő a Kádár-rendszerben az állambi ztonságnál dolgozott" - mondta tegnap Kivágó Iván Györgyidé, akit az MSZP a Fővárosi Közgyűlés frakciójába delegált. Hozzátette: 1991 szeptemberéig dolgozott a nemzet- biztonság kötelékében, és a IlJ/H-es főc soportfőnök- ségen az idegenforgalom területén, valamint az amnesztiával hazatértek között végzett kémelhárító tevékenységet. „Nem tettem olyat, ami mia tt meg kellene engem hurcolná” - mondta Kivágó Iván Györgyné. Hunvald utódja 1991-ig III/II-es ügynök volt. Tudni kell, hogy a fővárosnak eddig azért nem lehetett költség- vetése, mert az MSZP-SZDSZ koalíció egyfős többsége csak úgy valósult volna meg, ha az előzetes letartóztatásban lévő és pénteken képviselői posztjáról lemondott Hunvald György helyére az MSZP-frak- ció delegál valakit. Ez a probléma oldódott meg Kivágóné érkezésével, így csütörtökön már megszavazhatják az 530 milliárd forintos büdzsét. A Fidesz szerint jellemző, hogy Hunvald György helyett egy volt kommunista állambiztonságis személyében látják a szocialisták a fővárosi emberek képviseletét. ■ V. M. Millió ajánlószelvényt gyűjtött a Fidesz ep-választás A pártok olcsó kampányra készülnek a júniusi szavazás előtt