Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-16 / 89. szám

2009. ÁPRILIS 16., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Tiszta Tisza-tó: a hét végén számítanak a horgászokra is Emlékezetes: 2008-ban volt har­mincéves a Tisza-tó. A tó születé­sének évfordulójára konferenciát szerveztek, ahol eldőlt, hogy ezentúl minden esztendőben május 14. lesz a Tisza-tó napja. Az idén első alkalommal szer­vezik meg a jeles naphoz kötődő eseményeket. A programot a Ma­gyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Re­gionális Marketing Igazgatósága úgy próbálta felépíteni, hogy eb­be a valójában többhetes rendez­vénysorozatba integrálódjon min­den olyan tevékenység, amellyel az együttműködésre, a környezet megőrzésére és megismerésére fel lehet hívni mind a tónál lakó felnőttek és gyerekek, mind a tá­volabb élők figyelmét. ■ Elkezdődik a Tisza-tó napjához kötődő rendez­vénysorozat. A vendégvárás jegyében im­már ötödik éve szervezik meg a „Tiszta Tisza-tóért” akciót így a „Tisza-tó napja” sorozat egyik ki­emelt eseménye lett: e hét végé­től, április 18-tól május 9-ig újra számítanak az iskolák, osztá­lyok, szakkörök, munkahelyi kollektívák, egyesületek részvé­telére. A vállalkozó kedvűek a környékbeli települések bel- és külterületén - különös tekintet­tel az idegenforgalmilag frekven­tált helyekre - hulladékot gyűjte­nek, rendbe teszik a gazos terü­leteket. Az akcióban szervezett - legalább húsz, de maximum öt­venfős - csoportok vehetnek részt, a munkavégzés időtarta­ma 4-6 óra, erre az időre szemé­lyenként egy tízórai-csomagot, továbbá hulladékgyűjtő zsáko­kat, gumikesztyűket biztosíta­nak. A hulladék, gaz elszállításá­nak megszervezésében az ön- kormányzatok segítségére is számítva a Köti-Kövízig és a Mohosz Tisza-tavi Kirendeltség működik közre. , A csoportokat, a kezelt terüle­tet és az összegyűjtött hulladék, gaz mennyiségét regisztrálják, a legeredményesebb, legtevéke­nyebb csapatokat jutalmazzák is. Az akció kezdőnapja, szombat egyben a Horgászok Országos Környezetvédelmi Napja, így vár­ják a horgászegyesületek, horgá­szok és családtagjaik csatlakozá­sát is. Ők a megyében Poroszlón, Sarudon, Tiszanánán és Kiskö­rén gyülekezhetnek. ■ Homokzsákokkal a buzgár ellen. A polgári védelmi kötelezettség alapján osztották be a munkára a helybelieket. KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Készek, ha jönne az árvíz gyakorlat Ötvenfős védelmi csoport dolgozott Kerecsenden A Heves Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság és a Heves Me­gyei Védelmi Bizottság a napok­ban közös gyakorlatot tartott Kerecsenden, a Laskó-patak men­tén. Amint azt Plachi Péter mér­nök, pv. alezredes, az Egri Polgá­ri Védelmi Kirendeltség vezetője elmondta, a kerecsendi szék­hellyel tavaly évvégén megalakí­tott ötvenfős, úgynevezett „terüle­ti rendeltetésű árvízvédelmi komplex csoport” begyakoroltatásá- ra szolgált az ese­mény. A tavalyi év végén Heves megyében négy ilyen csoport jött létre, Kerecsené mellett Porosz­lón, Gyöngyösön és Hevesen, ké­zi és gépi rajokkal, a törvényben rögzített polgári védelmi kötele­zettség alapján beosztott helybe­li tagokkal. A kézi rajok az esemény alkal­mával a nyúlgát-építést - magya­rán a töltésmagasítást -, a buz­gár-elfojtást, a védmű, azaz a gát mentett oldalán a bordás megtá­masztást és az elhabolás ellen fó­liázással történő védelmet gyako­rolták. Plachi Péter szavai szerint azért esett a választás a Laskó mentére, mert a patak elég sze­szélyes vízjárással rendelkezik, többször okozott már komoly ká­rokat. Például azon a környéken is, ahol a gyakorlat zajlott. ■ ■ A Laskó-patak már bizonyította: elég szeszélyes vízjárású. Utakat építenek, bővítik a kultúrházat fejlesztés Csaknem száznegyvenmillió forint támogatás jutott Demjénnek Amiként azt már hírül adtuk, nemrégiben jelentős összegek odaítéléséről határozott Miskol­con megtartott ülésén az Észak­magyarországi Regionális Fej­lesztési Tanács (ÉMRFT). A vi­dékfejlesztési programot kiegé­szítő településfejlesztési pályá­zatok lehetősége kapcsán Heves megyében közel 906,5 millió fo­rintot nyújtanak segítségként, összesen több mint egymilliárd forint értékű munkálatokhoz. A füzesabonyi térségből több ön- kormányzat is sikeresen szere­pelt: útrekonstrukció címén több mint 44,7 millióban részesül Mezőszemere, míg Kompolt a fa­lu az úthálózatának jobbá tételé­hez csaknem 146 millió forintot kapott. Demjénben a művelődé­si ház bővítésére, illetve útfej­lesztésre 139,5 millió forint tá­mogatást adott a regionális fej­lesztési tanács. Gémes Ferenc demjéni polgár- mester lapunk érdeklődésére el­mondta: mivel a művelődési ház szerencsére viszonylag sok ren­dezvénynek ad otthont, s a prog­ramok számos érdeklődőt von­zanak, szükség van az épület bő­vítésére. Itt egyúttal a tetőszer- kezet felújítását is elvégeztetik. A polgármester szavai szerint az úthálózat fejlesztése jobbára útépítést jelent az eddig aszfalt- burkolattal nem rendelkező te­lepülési szakaszokon. így szilárd burkolatot kap a Bem, az Akác­fa és a Táncsics utca, s utat épí­tenek az úgynevezett felsőréti üdülőterületen is. Ugyanakkor felújítás zajlik majd a Temető úton, a futballpályától a falu Egerszalók felőli határáig pedig a meglévő járda rekonstrukciója történik meg. Gémes Ferenc tájékoztatása szerint az említett beruházások­hoz a közel 140 millió forintos el­nyert támogatáson túl mintegy 15 millió forint önerő szükségel­tetik. Ennek előteremtésével vár­hatóan nem lesz probléma. Az üdülőterületen lévő telkek tulaj­donosai vállalták, hogy kifizetik az útépítéssel összefüggésben rá­juk háruló összeget, így az ön- kormányzatnak „csak” a mara­dék mintegy nyolcmillió forintot kell állnia. A polgármester hang­súlyozta: mivel az eltelt időszak­ban takarékosan gazdálkodtak, ezt a terhet képesek vállalni. A támogatási szerződés megkötése után a kivitelezést közbeszerzé­si eljárás előzi majd meg. ■ Új körjegyzőt választottak maguknak EGERFARMOS, MEZŐSZEMERE Az elmúlt napokban új kör­jegyzőt választott a távozó régi szakember helyére a két település önkormányza­ta - tudtuk meg Bukta Gá­bor mezőszemerei polgár- mestertől. A képviselő-tes­tületek a korábban Bükk- szenterzsébeten, majd Mát- ranovákon tevékenykedő Lövei Lászlónak szavaztak bizalmat a pályázók közül. Tárlat a változásról a művelődési házban maklár A helyi művelődési házban, a Templom téren április 18-án, szombaton délután öt órakor nyílik meg Válóczi-Major Katalin művésztanár „Változás” cí­met viselő kiállítása. Az al­kotásokat Igric Eszter mű­vészettörténész ajánlja a kö­zönség figyelmébe. „Tavaszi találka" az egykori igazgatóval poroszló „Tavaszi találkára” invitálja az érdeklődőket, a hajdani látogatókat Krisár Miklós, a község 1962-ben megnyílt művelődési házá­nak első igazgatója, aki e tisztségét 1970-ig töltötte be. A kezdeti időszak nehézsé­gei után néhány hónap múl­va már szakkörök és klubok alakultak, később tájelőadá­sokat tartott ott az egri Gár­donyi Géza Színház, arany okleveleket szereztek a nép­táncosok, kiváló klub címet kapott az ifjúsági kör, a hat­vantagú cigányegyüttest pe­dig megyeszerte megismer­ték. Az emlékezőket április 25-én és 26-án, szombaton és vasárnap várják beszélge­tésekre az intézménybe. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES. KISKÖRE ►CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes Marcell Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renesfaaxelspringer.hu Születésnapi szavalóverseny Füzesabony Negyven nevezés érkezett a vetélkedőre Gyermekek a természetért verseny A kistérség óvodásait várják Kompokra Ismeretes: Füzesabony ebben az esztendőben ünnepli várossá nyilvánításának 20. évforduló­ját. A jeles dátum alkalmából ja­nuárban szavalóversenyt hirde­tett az önkormányzat a város fel­ső tagozatos általános iskolásai­nak, gimnazistáinak, az itt élő felnőtteknek és nyugdíjasoknak. A „Versek a szülőföld és a haza- szeretet tükrében” című megmé­rettetésre negyven nevezés ér­kezett, az indulók közül húszán jutottak tovább a minapi döntő­be. A zsűri díjazta az általános és középiskolák első három helye­zettjét, valamint különdíjban ré­szesítette Síké Károlynét, aki a mezőny egyetlen felnőtt ver- Tarnóczi Gréta, a felső tagozatos általános iskolások legjobbja Antal senyzője volt. ■ Annamáriától és Sipos Attilától vette át az elismerő oklevelet A kompolti napközi otthonos óvo­da a közeljövőben rendezi meg a füzesabonyi kistérségi óvodák apróságainak környezetvédelmi versenyét, „Gyermekszívvel a természetért" címmel. A vetélke­dő - amelyen nyolc intézmény tíz csapata, összesen harminc kislány és kisfiú vesz részt - áp­rilis 21-én, kedden reggel kilenc­kor kezdődik a kutatóintézet ebédlőtermében. A verseny témája lesz a nö­vény- és az állatvilág, a globa­lizáció és a szelektív hulladék- gyűjtés. A gyerekek kvízkér­désekre válaszolnak, feladatlapot töltenek ki, puzzle-t igyekeznek kirakni, de a földgömbön is tud­niuk kell tájékozódni - sok-sok játék beiktatásával. A környezet- védelmi és az oktatási tárca kö­zös pályázatán tavaly „Zöld óvo­da” minősítést elnyert kompolti intézmény helyi nevelési prog­ramjában kiemelt szerepet kap a környezetvédelem. A minősí­tés feltétele volt, hogy megfelelje­nek a húsz pontban meghatáro­zott elvárásoknak. Ez sikerült, így hangsúlyosan igyekeznek a gyermekek figyelmét a termé­szeti és társadalmi környezet vé­delmére, annak tisztán tartására, a takarékosságra irányítani, s azt a gyakorlatban is alkalmazni. A kompolti óvoda szakembe­rei beszélnek majd a levegő- és a vízszennyezésről, a komposztá­lásról, az energiatakarékosság­ról, az autómentes napról. Az in­duló ovisok szelektíven hulladé­kot válogatnak, s elmondják ott­hon végzett kísérleteik eredmé­nyét is. Ezután a verseny emléké­re közösen fát ültetnek az óvoda udvarán - tudtuk meg Majdán Ferencné vezetőtől. A fődíj egy berendezett akvárium lesz, a má­sodik helyezett mikroszkópot és társasjátékot, a harmadik kerti szerszámszettet kap. Az óvodai vetélkedőhöz száz­ezer forint pályázati támogatást nyújt a Heves Megyei Közokta­tási Közalapítvány, de segít az ÖKO Pannon Kht., a Környezet- védelmi és Vízgazdálkodási Mi­nisztérium, valamint Kompolt önkormányzata is. ■ ! I * A 4 \ 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom