Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-31 / 76. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 31., KEDD MEGYEI KÖRKÉP A fiatal gazdák az idén nyáron pályázhatnak az önállóságra Fiatal gazdáknak szervezett tá­jékoztatót a Heves Megyei Ag­rárkamara, hogy bemutassák azt az EMVA-pályázatot, amely támogatja a 40 év alatti agrár- szakemberek önálló gazdálko­dóvá válását. Vágner Ákos, a kamara titká­ra az Egerben tartott gyűlésen mintegy ötven jelöltnek magya­rázta el a jogszabályokat, s adott tanácsot a beadvány eredmé­nyes kitöltéséhez. A rendeletek, törvények folya­matosan változnak, így lesznek, amelyek véglegessé a június 15. és július 15. közötti beadási ha­táridő előtt egy-két héttel vál­nak. A titkár kérdésekre vála­szolva elmondta: agrárvégzett­ségű egyéni vállalkozók pályáz­hatnak, akik még nem irányí­tottak korábban céget. Folya­modhatnak támogatásért csalá­di gazdálkodók is (ha nem veze­tők), akiknek ki kell válniuk.- Jól meg kell gondolni, mit írnak a pályázatba, hiszen az abban foglalt üzemméretet el kell érni, a negyedik és ötödik évre tervezett bevételt teljesíte­ni kell. A gazdaságot legalább öt évig fenn kell tartani, a földet le­het bérelni is - fogalmazott Vágner Ákos. Hozzátette: a köve­telményeket, határidőket teljesí­teni kell. Ajánlott valamely ter­melői csoport vagy TESZ tagjá­nak is lenni. ■ Kutyás járőr is vigyázza majd a közbiztonságot Lőrinciben nyugdíjba vonult az eddigi körzeti megbízott. Ennek ellenére a jövőben a jelenleginél eggyel több rendőr teljesít szol­gálatot a településen. Dr. Gyetvai Tibor r. őrnagy, a Hatvani Rendőrkapitányság ve­zetője elmondta: amint a sze­mélyzeti struktúra lehetővé teszi, háromra emelik a körzeti megbí­zottak számát a városban. Ez azt jelenti, hogy egy kutyás járőrt is szolgálatba állítanak, aki gyalo­gosan is feltűnik az utcákon. Lő­rinci - Hatvan után - bűnügyileg a második legveszélyeztetettebb helység a térségben: itt követik el a bűncselekmények csaknem tíz százalékát. ■ Nem befolyásolhatók a bíróságok értékelés Kimagasló színvonalon, szakszerűen tették a dolgukat megyénkben Magas színvonalon, szak­szerűen, hatékonyan vé­gezték munkájukat me­gyénk bíróságai az ÓIT elnökhelyettesének érté­kelése szerint. Szalay Zoltán Összbírói értekezletet tartottak tegnap a Heves Megyei Bírósá­gon (HMB). Az eseményen a HMB elnöke, az Országos Igaz­ságszolgáltatási Tanács (ÓIT) tagja, dr. Hunyadi-Buzás Ágnes tájékoztatta kartársait megyénk bíróságainak elmúlt évi munká­járól. Amint az elemző megbe­szélést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy az ÓIT tagjain túl a kollégák előtt is beszámoljon a megyebeli igazságszolgáltatási szervek és a saját munkájáról. Az ízléses kivitelű, vaskos kö­tetben összegzett tevékenység leglényegesebb mutatóiból kide­rül, hogy büntető ügyszakban több mint 3600 büntető- és 5800-nál nagyobb számú sza­bálysértési ügy érkezett a helyi bíróságokhoz. Előbbiek közül harminc híján mindet befejez­ték, s az utóbbiak túlnyomó ré­szét is elbírálták. A legnagyobb ügyforgalom az Egri Városi Bíró­ságon volt. A megyei bírósághoz, mint elsőfokú ítélkezési szerv­hez 485 peres és nem peres bűn­ügy futott be, s csak háromnak nem értek a végére. Megyénk büntetőbíróságain nincs ügyhát­ralék. jelentősen mérséklődött a két éven túli elbírálások száma. A civilisztikai ügyszakban a he­lyi bíróságokon megnövekedett számú esettel kellett megbirkóz­niuk a bíráknak. Tavaly hozzá­juk több mint 15 ezer 300 ügy ér­kezett. A kétharmaduk nem pe­res eljárást kívánt meg. A helyi bíróságokon kilenc kivételével valamennyi ügyet befejezték, s időszerűségben ugyanilyen po­zitív adatok figyelhetők meg a megyei első-, illetve másodfokú ügyekben is. Három hónapon belül a peres ügyek több mint 46 százaléka véget ért, egy éven belül fejezték be ezeknek a 90 százalékát. Még jobb az arány az Egri Munkaügyi Bíróság peres ügyeinek befejezésében. A me­gyei bíróság másodfokú tanácsai az esetek 71,3 százalékát bírál­ták el három hónap, míg 99,3 Dr. Hunyadi-Buzás Ágnes tájékoztatja a sajtó képviselőit. Mellette dr. Fazekas Sándor és dr. Kovács Péter, megyei bírósági sajtószóvivő. százalékát egy év alatt. Egyhar- maddal nőtt 2007-hez képest az érdemi cégügyek mennyisége. Mindez azt mutatja, hogy me­gyénk bíróságain igen nagyok a munkaterhek.- Hasonlóképpen van ez az egész országban - hangoztatta a sajtó képviselői előtt dr. Fazekas Sándor, az ÓIT elnökhelyettese, a Pest Megyei Bíróság elnöke. - Az utóbbi öt évben folyamatosan növekszik a bíróságokhoz befu­tó ügyek száma hazánkban. Az elmúlt évben 1,6 millió esetet kellett feldolgozni, épp 120 ezer­rel többet, mint 2007-ben. Arra is kitért, hogy az ügyek­nek csupán 26 százaléka tarto­zott a peres eljárások közé. En­nek oka a cégbíróságokra érke­ző ügyek számának jelentős nö­vekedése. Csak az elektronizált dr. fazekas Sándor arra a kérdésünkre, hogy miként mérhető az ítélkezés társadal­mi megítélése, egy lényeges adattal válaszolt. Az ügyek 85 százaléka hazánkban első fo­kon jogerőre emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az állampol­gárok megnyugvással fogad­ják az ítéletet. Nagyon kisszá­mú az az eset, amikor külön­A Heves Megyei Bíróság büntető ügyforgalma a helyi bíróságokon (2008) Összes érkezés 3669 Befejezett ügy 3637 Folyamatban maradt 926 FORRÁS: HEVES MEGYEI BÍRÓSÁG és egyszerűsített cégregisztrá­ció érdekében 410 ezer aktát kellett feldolgozni. A felszámolá­si eljárások száma ötezerrel nőtt 2008-ban az előző évhez képest, s idén is jelentős többletterhet ró majd a cégbíróságokra. Gyara­podott a fizetési meghagyásos ügyek mennyisége is, főleg a meg nem fizetett közüzemidíj­hátralékoknak, hiteltartozások­nak, parkolási díjaknak köszön­hetően.- Nagy értéknek tartom a He­ves Megyei Bíróságon, hogy a féle érdekcsoportoknak kö­szönhetően bírálják a bírósági döntéseket. Dr. Hunyadi- Buzás Ágnes szerint ez az iga­zi szakmai fokmérő. S ha a bí­rák pártatlanul, politikamen­tesen, továbbá lelkiismerete­sen, tisztességesen, korrekten és emberségesen végzik a munkájukat, az meghozza az irántuk való tiszteletet is. polgári ügyek túlnyomó része a helyi bíróságokon egy éven belül befejeződik. A büntető ügyszak­ban országosan is legnagyobb te­her a Heves megyei bíróságra hárult. A másodfokon befejezett polgári ügyek aránya különösen pozitív, 99 százalék. Mindezek alapján kijelenthetem, hogy He­vesben a helyi és a megyei bíró­ságok kimagasló színvonalon, szakszerűen és hatékonyan tet­ték a dolgukat. Arról is beszélt az ÓIT elnök- helyettese, hogy kellő takarékos­ság, feszített gazdálkodás mel­lett idén a költségvetési támoga­tás biztosítja hazánkban az egyes intézmények működését. A pénzügyi stabilitás biztosítá­sában Heves megye bírósági ve­zetése példaértékű intézkedése­ket hozott. Törekednek arra is, hogy a jö­vőben az ÓIT működése még át­láthatóbb legyen, ehhez megvál­toztatták a Szervezeti és Műkö­dési Szabályzatot. Ennek része, hogy tavaly decemberben az ÓIT állandó szóvivőt nevezett ki. Ter­vezik új statisztikai adatszolgál­tatás bevezetését is, amelynek során az ügyek közti minőségi különbségeket is figyelembe ve­szik. Például egy büntetőügynél a vádlottak, a tanúk, a szakér­tők számát, a nyomozati iratok terjedelmét. Mindezt úgy kell ki­A Heves Megyei Bíróság civilisztikai ügyforgalma a helyi bíróságokon (2008) Összes Peres Nem peres Érkezés 15383 4621 10 762 Befejezett ügyek 15 272 4392 10880 Folyamatban 2196 1905 291 FORRÁS: HEVES MEGYEI BÍRÓSÁG alakítani, hogy ne nőjön tovább a bírák leterheltsége. A Hírlap kérdésére dr. Faze­kas Sándor kifejtette: nem opti­mális az, hogy az OIT-nek és a Legfelsőbb Bíróságnak 2008. jú­nius 26. óta nincs elnöke. Ám ez az ügyek vitelét nem befolyásol­ja, a tanács azóta is minden fel­adatának eleget tesz. Arról is döntés született, hogy a Legfel­sőbb Bíróságon az irányítói fel­adatokat a közigazgatási kollégi­um vezetője, dr. Kozma György látja majd el ideiglenesen.- Azt látni kell, hogy e helyzet kialakulásában az OIT-ot nem ter­heli felelősség, hiszen az államfő második jelöltjét a tanács és a szakma kétszer is támogatta - fűzte hozzá dr. Hunyadi-Buzás Ágnes. Az elnök asszony kijelen­tette: - Vezetői hitvallásom sze­rint a jelenlegi zaklatott közélet hazánkban nem hathat ki az ítél­kezésre. Nem hagyjuk magunkat befolyásolni! Már csak azért sem, mert továbbra is a bíróság jelen­ti a jogbiztonságot. Az ügyek zöme első fokon jogerőssé válik Loire-Atlantique-ra figyel Heves megye francia kapcsolat A pásztorvölgyis diákok utazhatnak májusban Rezé-be A Heves és Loire-Atlantique me­gyék közötti együttműködés 1992-ben kezdődött a két önkor­mányzat közötti „testvérmegyei szerződés” aláírásával, amelyet 2007 novemberében, az akkori egri Francia -Napok keretében újítottak meg. A közelmúltban megyénk fel­kérést kapott Loire-Atlantique- ból, hogy az ottani, rezé-i Salva­dor Allende Középiskola által szervezett nemzetközi ifjúsági találkozón fiatalokkal részt ve­gyen. A május 11-16. között a házigazdákon kívül nyolc ország - Anglia, Lengyelország, Hollan­dia, Spanyolország, Olaszország, Németország, Horvátország és Magyarország - részvételével sorra kerülő programban kultu­rális, sport-, zenei és nyelvi fel­adatok várnak a versenyzőkre. A szűkebb pátriánkat képvi­selő ifjak kiválasz­tása céljával a He­ves Megyei Europe Direct Információs Pont versenyt hir­detett a francia nyelvoktatással foglalkozó megyei tanintézmé­nyek között. A felhívásra jelentkezett isko­lák csapatai a közelmúltban Egerben, a Megyeházán megtar­tott vetélkedőn mutatták be fel- készültségüket. A francia nyelvi, illetve az unióról és Franciaor­szágról szóló műveltségi felada­tokat a legjobban az egri Pásztor­völgyi Általános Iskola és Gim­názium diákjai - Szikszai Dóra, Berta Lilla, Egerházi Bálint és Farkas Zalán (felkészítő tanár Fekete Valér) - ol­dották meg, akik így elnyerték a le­hetőséget, hogy májusban Rezében megyénket, Magyarországot képviseljék. A verseny alkalmából Egerbe látogatott Jósé Osete, az INFH Francia-Magyar Kezdeménye­zések Társasága igazgatója, aki Merczel Józseffel, a Heves Me­gyei Közgyűlés alelnökével át­tekintette a Heves és Loire- Atlantique közötti kapcsolato­kat. A francia vendég az önkor­mányzati területen folytatott francia-magyar együttműködé­sek közül a legtartalmasabbnak és legintenzívebbnek nevezte a két megye közötti kooperációt, amely szerinte példaértékű mó­don mellőzi a protokolláris for­maságokat, egyúttal lehetőséget biztosít arra, hogy a kulturális élet szereplői, a fiatal korosztály, a szociális munka területén dol­gozók, gazdasági és környezet- védelmi szakemberek közvetle­nül találkozhassanak, s a ta­pasztalatok kicserélésével, s kö­zös pályázatokkal egymás mun­káját segítsék. Szorgalmazta, hogy minél több települési szintű együttmű­ködés jöjjön létre a jövőben. ■ ■ Bővítenék a tele­pülésszintű kap­csolatokat is. Nyílt nap. A Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Regionális Felügyelősége az Eszterházy főiskola Egerfood Regionális Tudásközponttal közösen nyílt napot rendezett az egri Agria Parkban. A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete közreműködésével a fogyasztói tudatosságról szóló tájékoztató kiadványokkal, jogszabálygyűjteményekkel, élelmiszer­biztonsági ismertetőkkel, tanácsadással segítették az érdeklődőket. í t I * i i \ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom