Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-28 / 50. szám

4 PR-RIPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 28., SZOMBAT Talán az utolsó esély a takarékosságra távfűtés A régi rendszer korszerűsítésének az ára akár egy fűtési szezonban megtérülhet Nem várt lehetőség nyílt meg azon fogyasztók előtt, akik még nem kor­szerűsítették távfűtési rendszerüket, illetve pá­lyázatot sem nyújtottak be az átalakításra: június 30-ig meghosszabbították ugyanis az úgynevezett Öko-Program határidejét. Sike Sándor Zsebe Albert, az egri EVAT Zrt. divízióvezetője szerint az Öko- Program meghosszabbítása ré­vén akár az őszi időszaktól már a korszerűsített fűtési rendszerü­ket használhatják azok a társas­házi, illetve szövetkezeti tulajdo­nú lakásokban élő emberek is, akik eddig még nem szánták rá magukat - vagy nem állt mód­jukban -, hogy modernizálják rendszerüket. A divízióvezető úgy látja, hogy a pályázati támo­gatás felhasználásával elvégzett munkák önrésze helyenként ke­vesebbre rúg, mint amennyi egy fűtési szezon alatt többletköltség­ként jelentkezik az elavult fo­gyasztói rendszerek miatt. A szakember szerint mára a kormányzat is belátta, hogy a táv­fűtés nem önmagában drága. En­nek a felismerésnek köszönhető a program kiírása, illetőleg en­nek tudható be a hosszabbítás is. De azzal a törvénymódosítással is elérhetőbbé tették a váltást, amelyet az elmúlt év végén foga­A korszerűsített rendszer lehetővé teszi a hőmérséklet egyedi szabályozását dott el az Országgyűlés. Eszerint a fűtéskorszerűsítésről szóló dön­tést a társasházi közgyűlések egyszerű többséggel hozhatják meg. Az ötven százalékot megha­ladó szavazati arány egyúttal a kisebbséget is kötelezi arra, hogy részt vegyen a programban. Zsebe Albert fontosnak tartot­ta elmondani, hogy a köztudat­ban nem eléggé elterjedt még, hogy ennek a fűtési módnak a lát­szólagos drágaságát nem magá­nak a távfűtésnek a drágasága okozza, hanem sokkal inkább az, hogy jóval nagyobbak a fogyasz­tások, mint az reális lenne. Szak­értői vizsgálatok kiderítették, hogy ebben a fogyasztói szoká­sok eléggé meghatározóak.- Hiába csinál a szolgáltató bár­mit, hiába van aranyból az ő rend­szere, ha a csatlakozási pont után a fogyasztók tulajdonában lévő hálózatok a hetvenes évek elejei állapotokhoz képest is annyival rosszabbak, hogy egy kicsikét még tönkre is tették, szakszerűt­lenül belenyúltak - fogalmazott a divízióvezető, aki szerint az el­múlt másfél évtizedben nagyon kettészakadt a „mezőny” Egerben is. A megyeszékhelyen 15 évvel ezelőtt megkezdődött egy korsze­rűsítési program. Az eltelt idő­szakban a több mint 4800 távfű­tött lakásból azok 60 százalékát, csaknem 2900-at korszerűsítet­tek. A fennmaradó négytizedéből időközben további 16 százalék pályázott, így maradt még 1200 otthon, amelyek tulajdonosai előtt a program meghosszabbítá­sával új, és minden bizonnyal utolsó lehetőség nyílt meg ahhoz, hogy a takarékos fűtésre alkal­mas rendszert kiépíttesse. A tavaly először megjelent Öko-Program nevű pályázati le­hetőségről megtudtuk, hogy ab­ban lehet az egy-, illetve a kétlép­csős változatot választani. Utóbbi, amikor az érintettek a lehetséges 15 százalékos önkormányzati tá­mogatást is megcélozzák. A má­sik változatban csak az állami öt­ven százalékot pályázza meg a ház. Zsebe Albert fontos informá­cióként közölte, hogy a jelenleg érvényes pályázati rendszer min­dig utófinanszírozott. Ha pályá­zott valaki, másnap hozzá lehet fogni a kivitelezéshez, meg kell A távhőszolgáltató segíti a fogyasztókat a korszerűsítésben zsebe Albert szerint a szolgál­tatói oldal eddig is folyamato­san fejlesztett, de minden olyan további átalakítás terhét, ami alapfeltétele a fogyasztó oldali korszerűsítésnek, vállalják. Ezen tál szaktanácsot adnak, segítséget nyújtanak a pályáza­ti anyag összeállításához. A szükséges nyilatkozatot a rend­szerük csatlakoztatásához való alkalmasságról pedig egy nap alatt megadják. A részletes tá­jékoztatás érdekében azoknak a társasházaknak a képviselő­it, amelyek a korszerűsítésben még nem léptek egyeztetésre, rövid időn belül összehívják. Az éves távhőköltség azonos lakásméretű, de eltérő lakástípusnál (Ft/év) csinálni, üzembe kell helyezni, össze kell gyűjteni a számlákat, üzembe helyezési okmányokat, és ezeket beküldeni. Más a helyzet, ha valaki az ön- kormányzati támogatásra is pá­lyázik. Ebben az esetben megkell várni a testület döntését. Az eset­leg előforduló nemleges döntés azonban nem kizáró ok az állami támogatás elnyerése szempontjá­ból, az ilyen esetekben is megcé­lozható. A divízióvezető fel­hívta a figyelmet ar­ra, hogy mindenhol közelegnek a társas­házi közgyűlések, amelyek kiváló al­kalmat jelentenek a döntésre. Ezek ha­tárideje ugyanis május 31-e, így jut még idő a pályázat beadására, és őszig akár a kivitelezéssel is el lehet készülni.- Nem árt tisztában lenni az­zal, hogy az állam a távfűtésen lévő támogatást előbb-utóbb meg­szünteti. Akinek most nincs pén­ze korszerűsítésre, honnan lesz akkor, ha a támogatás megszűné­se miatt a fűtésért is jóval maga­sabb összeget kell kifizetni? Ezért is kiváló „menekülés” ez elől a korszerűsítés, hiszen a bekerülé­si költség saját része egy szezon­ban megtérülhet - mondotta Zse­be Albert. A szakember azokra a gyakran visszaköszönő fogyasztói vélemé­nyekre is reagált, ami szerint a korszerűsítésre az EVAT azért akarná rábeszélni a fogyasztókat, mert fűződik hozzá valami üzle­ti érdeke. A divízió- vezető szerint ez té­vedés.- Nemhogy nem fűződik hozzá érde­künk, de még ellen- érdekeltek is va­gyunk bizonyos ér­telemben, hiszen az eladó azt szereti, ha minél többet vesznek. Tény, hogy a helyzet most nem alkalmas arra, hogy ilyen tisztán piaci alapon szem­léljük a dolgot, a fogyasztók ne­héz helyzetére is tekintettel kell lennünk. De el kell mondani, hogy még a kivitelezési munka haszna sem a cégé, hiszen kivi­telezői kapacitása nincs erre - fogalmazott. ▲ ■ Nem árt tisztá­ban lenni azzal, hogy az állam a távfűtésen lévő támogatást előbb-utóbb megszünteti. Uj élelmiszeripari munkahelyeket teremtenének a faluban megtartóerő Az iskola két tannyelvű oktatásával is módszeresen visszahódítja a verpeléti gyerekeket Farkas Sándorral, Ver- pelét polgármesterével a választási ciklus félidejé­ben a településsel kap­csolatos tervekről és az önkormányzat tevékeny­ségéről beszélgettünk. A képviselő-testület vezető­je a nehezedő körülmé­nyek ellenére is bizakodó. Sike Sándor Verpelét polgármestere, Farkas Sándor a 2006-os választásokat követő időszakra visszatekintve elmondta, hogy a képviselő-tes­tület tevékenységét az a gazdasá­gi program határozza meg, amit felállásakor megfogalmazott a grémium. Ebben legfonto­sabb követelményként határozták meg, hogy a településen működő intézményhálózat ki­fogástalanul, ha csak lehet, az előző idő­szakhoz viszonyítva még jobban működjön. Az önkormányzat mun kájának másik pillére, hogy a település élhetőbbé tételén dol­gozzon, és minden olyan lehető­séget megragadjon, ami ezt elő­segítheti. A polgármester szerint Ver­pelét intézményi ellátottsága igen jónak mondható. Kiválóan működő iskolájukban komoly előrehaladás történt többek kö­zött a két tannyelvű oktatás be­vezetésével.- Az elmúlt közel tíz évben ki­alakult Verpeléten egy olyan ten­dencia, hogy az iskolás gyereke­ket „elhordták" a környező tele­pülésekre, jellemzően Egerbe. Er­re a tantestület és a szülői mun­kaközösség egy nagyon ügyes vá­laszt talált ki: beindította a me­gyében is egyedülálló, két tan­nyelvű oktatási formát. Ez azt je­lenti, hogy a gyerekek bizonyos tárgyakat első osztálytól kezdve - egy anyanyelvű lektor segítő munkája mellett - angolul tanul­nak. A jelentős változás eredmé­nyeként az addig körülbelül 40-50 iskolaérett gyerekből más iskolákba beíratott 25-35 nebuló­ból ma már csak 2-3 gyermek az, akit máshová visz a szülő - fo­galmazott Farkas Sándor, aki sze­rint ennek a lépésnek hosszú tá­von is meglesznek az ered­ményei. Nem csak azáltal, hogy a normatíva az itt maradók után a verpe­léti iskolába jön, ha­nem azért is, mert nö­vekszik a település megtartóereje. Hiszen ha egy településről a gyerekek eljárnak, akkor ők már nem ott szocializá­lódnak, nem oda kötődnek, nem ott alakulnak ki a baráti kapcso­lataik. Ezért is volt fontos megál­lítani ezt a folyamatot. A polgármester beszámolt ar­ról is, hogy az iskolát tovább sze­retnénk javítani, az oktatást is bővíteni. Ennek részeként vető­dött fel az Egri Agrárképzésért Alapítvány Európai Szaktudás­ok Iskolájával való együttműkö­norvég alapos pályázatban in­dultak el. Az elutasításokat köve­tően most valamilyen más for­rást keresnek, hiszen érvényes terveik vannak, továbbra is sze­retnék ezt megcsinálni.- A munkahelyteremtés az egyik legfontosabb feladatunk a gazdasági programunkban. Ne­héz erről manapság beszélni, amikor csak olyan híreket hal­lunk, hogy hol, hány munkahe­lyet szüntettek meg országosan. Nekünk van egy komoly lehető­ségünk: a közel tíz éve teljesen kihasználatlan laktanyát meg­kaptuk a magyar államtól, és en­nek a hasznosítási lehetőségét ke­ressük. Előrehaladott tárgyaláso­kat folytatunk egy magyar bé- jegyzésű élelmiszergyártó céggel, amelynek jelentős kedvezménye­ket kínálunk fel a megtelepedés fejében. Ezért ők „cserébe” 100-150 főt is foglalkoztatnának - mondotta Farkas Sándor. ▲ Az intézmények működtetésén túl fejlesztenek is farkas Sándor polgármester (képünkön) szerint az idei költ­ségvetés a megszorításokról szóL Ennek szellemében készíti el a testület is a saját tervét A takarékos költségvetés összeho­zásában segítségükre van, hogy a 2007-es, 2008-as „büdzsé” is jelentős megszorításokat tartal­mazott, s ezek létszámleépítés­sel jártak, aminek az eredmé­nyei most mutatkoznak meg: könnyebbséget jelent az idei költségvetés elkészítésénél. Az idei terveket is úgy állították össze, hogy az intézményeiket a megszokott magas színvonalon tudják működtetni, ugyanak­kor fejlesztési pénzeket is elkü­lönítettek több mint 30 millió forint összegben. Ez részben pá­lyázati önerő, illetve egyéb fej­lesztéseket szolgálnak. Pályáz­ni szeretnének többek között a volt kultúrház felújítására és az uniós előírásoknak megfele­lő kirakodó- és állatvásár-tér ki­alakítására. Eredményes volt egy ÉMOP 3.1.3 pályázata is az önkormányzatnak a belterületi utak korszerűsítésére. Több mint 32 millió forintot nyertek. A Rákóczi, Sallai, Kis Ernő, Do­bó utcákat érintő beruházást az idén meg is valósítják. A hat csoporttal működő óvoda épületét 130 millió forintos pályázati pénzből varázsolták igen korszerűvé két esztendővel ezelőtt dés gondolata. A tervek szerint beindítanának egy 9-10. osztá­lyos képzést Verpeléten, aminek az lenne az eredménye, hogy a többnyire Egerbe eljáró gyere­kek - közülük sokan sajnos hát­rányos helyzetűek - nem kallód­nának el, mert Verpeléten szem előtt végezhetnék el ezt a két osztályt, majd a következő évfo­lyamon szakképesítést adó ok­tatáson vennének részt.- Ahhoz, hogy ezt a pluszfel­adatot is be tudjuk vállalni, jól karban kell tartani az iskolát és az összes intézményeinket. Most ké­szülünk az iskola épületének la- postető-felújítására, az alsósok­nak helyet adó kastélyépület fű­téskorszerűsítésére, illetve a nyí­lászárók cseréjére pályázat útján, amit tavasszal nyújtunk be - mondotta a polgármester. A faluvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a mintegy 260 fős isko­ia a két tannyelvű oktatásban már három évfolyamot visz, ősz­szel kezdődik a negyedik osztály is. Azt is hozzátette Farkas Sán­dor, hogy tíz év alatt jutottunk el odáig, hogy nagyon sok gyere­ket máshová vittek, és ahhoz is hosszú idő kell, hogy „visszatöl­tődjön” a létszám. A képviselő-testület irányítója ottjártunkkor büszkén mutatta meg a hat csoportot foglalkozta­tó óvoda 2006-ban korszerűsített épületét. Volt mire büszkének lennie. (Ezt már mi állapítottuk meg.) A mintegy 130 millió fo­rintos európai uniós pályázatból felújított kisdedóvó valóban min­den igényt kielégít, és bizonyára sok hasonló intézmény megiri­gyelné. Alapszolgáltatási központtal kapcsolatban arról kaptunk tájé­koztatást, hogy 2008. január 1- től a hatóságok engedélyezték az idősek bentlakásos ellátását. Ez azt jelenti, hogy tíz ellátott szá­mára mint egy otthon működik, vagyis nem kell nekik hazamen­niük hét végére sem. Idősek ott­honát is szeretnének létesíteni, bővíteni. Történt is erre próbál­kozás korábban két alkalommal: « 4 i l I

Next

/
Oldalképek
Tartalom