Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-23 / 45. szám
Iß 2009. FEBRUÁR 23., HÉTFŐ • XX. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM MOZAIK KARINA LOMBARD, A HETEDIK TEKERCS CÍMŰ SOROZAT SZEREPLŐJE TÉVÉMŰSOR A 12. OLDALON 333 Idézet „Választhatnám a csillagokhoz vezető utat, de én inkább azt választom, amelyikre szükségem van.” (Nick Drake) Vidám percek ORVOSNÁL — Doktor úr, segítsen! Egész héten rossz volt a közérzetem - panaszkodik a kocsmaszagú páciens. — Vetkőzzön le, megvizsgálom. Sajnos nem tudom megmondani, mi a baja. Biztos a sok sör az oka. — Jó. Akkor visszajövök, ha már kijózanodott. Gyűjtés kórházvédőknek jótékonyság Milliók az egri polgári bálon Az állás nélkül maradt egri kórházi dolgozók javára szervezett szombaton este jótékonysági bált a Hotel Eger&Park konferencia- termében a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz-Polgári Frakciója. Több, mint háromszázan vettek részt az eseményen, amelyen dr. Tatár László frakcióvezető elmondása szerint mintegy 3,5-4 millió forint gyűlt össze az említett célra. A bálon - amelynek díszvendége Surján László európai parlamenti képviselő volt - jelentette ^ be Habis László polgármester, J hogy az Imola cégcsoport egymil- 8 lió forinttal támogatja a Klapka A parádi Tobolyka Néptáncegyüttes is fellépett. A menüben kacsamáj és Utcai szakrendelő kialakítását. ■ borókás marha-fehérpecsenye is szerepelt. KÉPGALÉRIA: WWW.hiEOL.HU SZUPEREXPRESSZ GÁT a hideg ellen. Ablakszigetelés szilikonos profilgumival! Már 15 éve! Nincs többé huzat-por-zaj! T.: 36/463- 368, 30/399-4351---------------------------------------------------------------•234354* H A PIHENÉSRE vágyik! Frissítőkondicionáló, alakformáló testmasszázs. 20/592-9703---------;----------------------------------------------------*234434* F ESTÉS, burkolás, ács-kőműves munkák, Dryvit hőszigetelés, műanyagablak-csere pályázatírással megrendelhető. 20/283- 2378----------------------------------------------------------—*235438* P ALATETŐ bontás nélküli felújítása. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bádogos munka, lapostető-szig. 30/9850-611----------—---------i------------------------------------*236222* F AKIVÁGÁS, tuskómarás. tel.: 20/943- 6443 —----------------------:----------------------------------*236234* ÉPÜLET- és térburkolás, építőipari kivitelezés teljes ügyintézéssel. Tel.: 20/546-1898 INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul Egerben. Részletfizetéssel 76.000 Ft, távoktatásban 66.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 70/209- 0541 www.2007kapos.hu Milyen módszerrel történik a zsírbontás a Harmónia Szépségházban? A) rádiófrekvenciás technikával B) diétás ajánlattétellel C) mozgásterápiával Név:.. Cím:. Kérjük, válaszoljon a hét napon át megjelenő kvízkérdésekre, és amennyiben érvényes Heves Megyei Hírlap előfizetéssel rendelkezik március hónapra, megnyerheti a 8 db 5 ezer forint értékű wellness-utalvány egyikét a Harmónia Szépségházba! __ H OROSZKÓP www.astronet.hu halak (II. 21-111.20.). A bolygók pozitív sugárzásának köszönhetően szép napja lesz ma. Bevételei jól alakulnak, de a költekezéssel vigyáznia kell. Pihenje ki magát. KOS OH- 21-IV. 20.). Vigyázzon egészségére, semmit se vigyen túlzásba, legyen mértékletes. Mások sikereit ne irigyelje, inkább kövesse őket. Találkozhat egy régi ismerősével, akivel remekül elbeszélgethetnek. bika (IV. 21-V. 20.). Ma egy kicsit bizonytalan, nincs meggyőződve elképzelése helyességéről. Győződjön meg róla, hogy jó úton jár-e, és csak utána kezdjen el dolgozni teljes bevetéssel. ikrek (V. 21—VI. 21.). Magabiztosságával komoly előnyre tehet szert. Bátran hozhat hosszú távra kiható döntéseket. Keresse meg a módját, hogy szórakozzon egy kicsit. RÁK (VI. 22-VII. 22.). Kifogytak a készletei, ezért vásárlást tervez. írja fel, mire van szüksége, mert a kísértés nagy, a pénze viszont véges. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Mindig, amikor ilyen nyugalmas a hét első munkanapja, úgy érzi, hogy ez a jutalom a hét végi kemény munkáért. Hosszú távon persze nem ez a jó megoldás. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Ma sokkal szabadabbnak érzi magát, mint máskor. Megkaphatja az élettől, amit kíván — csak tanuljon meg hinni önmagában. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.). Komoly pénzügyi döntések elé néz, energiái nagy részét is a pénzkereset foglalja le. Kiadásaira nagyobb figyelmet szentel. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Valami nyugtalanítja, csak még nem tudja, mi. Estére kiderül, mi volt nyugtalanságának oka. Összpontosítson a munkájára. nyilas (XI.23-XII.21.). Kellemes társaságba csöppen, de vigyázzon azonban a kalandokkal. Nem tudja, kiben bízhat meg. BAK (XII. 22-1.20.). Kellemes lesz mai napja. Jó döntéseket hoz, és a jövő tervezge- tésére is jut ideje. Szűkebb társaságban tölti estéjét, ahol megismerkedhet emberekkel. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). A Vízöntőben a Hold, s ennek köszönhető, hogy új területeken ér el sikert. Abból profitálhat a legtöbbet, ha gyorsan cselekszik és nem tétovázik. Délután kellemes beszélgetést folytathat egy ismerősével. A 7 db kitöltött játékszelvényt összegyűjtve, zárt borítékban 2009. március 7-én 12 óráig juttassa el a Heves Megyei Hírlap elmére: Eger, Trinitárius utca 1. A borítékra kérjük ráírni: NYEREMÉNY7 A játékban csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt. Saflol máshol. HEOt-l HE0L.hu A HEVES MEGYEI ONLINE Helyiekről helyieknek. Sok sok képpel. Médiavetélkedő Az AS M Kft. Heves Megyei Irodája a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete együttműködésével 2008 októberében hirdette meg többfordulós elméleti és gyakorlati feladatokkal tűzdelt vetélkedősorozatát, amelynek témája a Heves Me^ei Hírlap és a megye múltja, jelene. A vetélkedőre Heves megye általános iskoláinak 7-8. évfolyamos osztályai egy-egy 5 fős csapatot nevezhettek. A második forduló feladatai között Hírlap-totót töltöttek ki, reklámplakátot készítettek lakhelyükről, és megfogalmazták, hogy mivel lehetne szebbé, jobbá tenni környezetüket. Pontállás a második forduló kiértékelését követően: ESKÜVŐRE KÉSZTJL ÉS MÉG NINCS MENYASSZONYI RUHÁJA? A HEVES HEGYEI HÍRLAP FELÖLTÖZTETI! Csapat neve Település Iskola Osztály Felkészítő tanár Pontszám TENKI HÍRKALÓZOK Tenk Szent Imre Általános Iskola 8. Racsekné Csapó Csilla 222 NÁNAI MÉD IÁKOK Kisnána Általános Iskola 8. Szlama Tiborné > 219 SAJTŐSOK(K) Sírok Országh Kristóf Általános Iskola 7. Rajnavölgyi Vilmos 213 DZSADZSI Eger EKF Gyakorló Általános Iskola 7/e. Kalóné Gyenes Réka 204 SÁJT(Ó)KUKAC0K Sírok Országh Kristóf Általános Iskola 8. Rajnavölgyi Vilmos 202 SAJTÓ DÍVÁK Gyöngyös Felsővárosi Általános Iskola 8/a. Szalayné Fodor Dorottya 200 LILA DAL Eger EKF Gyakorló Általános Iskola 8/d. Kalóné Gyenes Réka 197 HÍRLAPI TUDOROK Hatvan Újhatvani Óvoda és Általános Iskola 8/b. Máté Györgyéé 181 HÍRÁSZOK Eger EKF Gyakorló Általános Iskola 8/e. Kalóné Gyenes Réka 176 GONDOLA Eger EKF Gyakorló Általános Iskola 7/d. Dr. Gyenes Béláné 146 A verseny folytatódik! A babona szerint esküvő előtt a vőlegénynek kell felsegítenie párjára a menyasszonyi ruhát. A)Igaz Beküldő neve: B) Hamis Címe:. A játékszelvény visszaküldésével megnyerheti annak az esküvői ruhaszalonnak a ruháját, amely a www.heol.hu-n a legtöbb szavazatot kapja. Szavazzon Ön is! Beküldési határidő: 2009. február 25-én 12 óra Cím: JÁTÉK, 3*01 Eger Pf. 657. A borítékra kérjük ráírni: „OLTÁRI VERSENY” A játékban azon párok vehetnek részt, akik Heves megyében április, május, június hónapban fognak örök hűséget esküdni egymásnak. A pályázók hozzájárulnak, hogy a ruha átvételéről és az esküvőről a Heves Megyei Hírlap képes összeállítást készít és azokat kiadványaiban megjelentetheti. HHIBk'ív fÜÉ IIcl vhol a lesjóbh LÉI 4 t