Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-16 / 39. szám
SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 16., HÉTFŐ ecthtoh FESZTBAUM BÉLA Lélekerős megsebzettek ALIGHA BIZONYÍTANDÓ: a közélet szerves része a sport. A társadalom búja-baja bőven kihat arra a világot átfogó területre is, mely az egyetemes emberi kultúra tartozéka. Ennek igazáról sem kell győzködni az olvasót. Annak ellenére sem, hogy vannak tétovázók, akik még mindig inkább csak annyiban és úgy teszik maguknak hihetővé a sport értékeit, hogy maradnak kétségeik. a veszprémi kézilabdázó esete minden jó szándékú embert megrázott. Marian Coz- ma élete ugyan örökre véget ért, a „nagy életben” azonban nincs megállj. Sebzett lelkű csapattársaknak kellett néhány nap múltán pályára lépni egy olyan mérkőzésen, melyen tudás,uk maximumára volt szükség a sikerhez. Ha tudtunk csak a mérkőzésre koncentrálni, nem láttunk mást a televízió képernyője előtt sem, mint azt megszoktuk egy nemzetközi összecsapás alkalmával. Becsülettel tették dolgukat a küzdő felek, hol az egyik, hol a másik ragadta magáim? a vezetést. Magyar szívvel szurkolva csak abban reménykedtünk, hogy a mér-' kőzés utolsó másodpercében a veszprémieknél lesz az előny. Ott volt. a gárda nem véletlenül nem halasztott. Érzett magában annyi fizikai és nem utolsósorban lelki erőt, hogy vállalja a meccset. Tisztában volt képességeivel, azzal, hogy csak győzelemmel tiszteleghet méltón az elhunyt játszótárs emléke előtt. Öröm, de sokkal inkább mély szomorúság fakasztott szinte patakzó könnyeket a mérkőzés végét jelző sípszó után. Szem nem maradt szárazon. Miért kell ilyen magasztos érzésekhez egy fiatal embert örökre elveszíteni? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Az iksz reális, de csalódás döntetlen Mindkét csapat két pontot akart, egy-egy lett belőle Egy pontot szerzett a Gyöngyösi Főiskolai KK Csurgón a Budapest Bank Férfi Liga 18. fordulójának szombati mérkőzésén. Éles József edző szerint a döntetlen igazságosnak mondható. Sike Károly kézilabda - Remek mérkőzésen igazságos döntetlen született - fogalmazott a találkozó után Éles József, a gyöngyösiek edzője. A mérkőzésen öt gólig jutó Szabó Péter szintén úgy érezte, a játék képe alapján reális az eredmény, bár nem titkoltan csalódott volt, hiszen győzni mentek Csurgóra.- Sajnos a támadójátékunk ezúttal sem volt teljesen zökkenőmentes - fogalmazott a kiváló átlövő. - Sajnálom a szurkolókat, akik a hosszú utazást is felvállalva velünk tartottak, mert szerettük volna őket győzelemmel megajándékozni. Kis szerencsével sikerülhetett volna, de most már előre tekintünk és készülünk a jövő heti Tatabánya elleni hazai megmérettetésre. Buday Ferenc, a hazaiak trénere csapata második félidei teljesítménye miatt bosszankodott: - Ahogy arra számítani lehetett, nagyon kiélezett, szoros meccset játszottunk - kezdte szavait a tréner. - Az első félidő közepén a jó védekezésünknek köszönhetően gyors lerohanásokkal megnyugtató előnyhöz jutottunk. A második játékrészben sajnos ezt már nem tudtuk megvalósítani, a ziccereket elhibáztuk, az ellentámadásokból pedig folyamatosan zárkózott az ellenfél. Egy-két védekezési hiba is becsúszott, aminek A gyöngyösiek szélsője, Bendó Csaba, hét gólig jutott, s ezzel az egész mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult Csurgón következtében ismét nyílt lett a Egy hét leforgása alatt másod mérkőzés. Örülnünk kell az egy szór találkozott egymással ; pontnak, azzal együtt, hogy mi Csurgó és a Gyöngyös, ám mi) kettőt terveztünk. az első alkalommal a Magyai Tarjányi első gólját lőtte gyöngyösi színekben CSURGÓI KK - GYÖNGYÖSI FŐISKOLAI KK 28:28 (17:13) Csurgó, 700 néző. V: Herczeg P, Südi P. csurgó: Hudák - Madarász 3, Erdélyi 2, SZÖLLŐSI2, Tóth J., Cifra 3, Kemény A. 4 (2). Cs.: Nikolic (kapus), FREYT. 6, Császár 2, Gelley, Kökény, Vukovics, Oláh G. 6. edző: Buday Ferenc. GYÖNGYÖS FKK: Nagy L. - BENDÓ 7, Szóból 2, Kocsis Cs., dr. Czina 1, Kopco, Kleis 3. Cs.: Kovács J. (kapás), Szabó P. 5 (2), Nigiínyi 1, HÍMER 5, Kiss I. 3, Tarjányi 1. edző: Éles József. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 2. perc: 2:0, 11. p.: 4:6, 23. p.: 11:11, 29. p.: 16:13, 39. p.: 19:18, 54. p.: 26:25. kiállítások: 12, HL 8 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/2, HL 3/2. KÖVETKEZIK: Gyöngyösi FKK - Tatabánya Carbonex KC, február 21., szombat, 18.00. Kupa legjobb nyolc csapata közé kerüléséért mérkőztek a felek, szombaton már bajnoki pontokért zajlott a csatározás. Az MK- mérkőzésen a főiskolások egy megingástól eltekintve végig vezetve diadalmaskodtak, ezúttal azonban már nem volt olyan egyértelmű a mátraaljaiak fölénye. Sőt, a mérkőzés nagy részében inkább a hazaiak akarata érvényesült, akik különösen az első játékrészben szerepeltek jól. A Gyöngyösi Főiskolai KK azonban remek hajrát produkált, ami egy pontot eredményezett a somogyi városban. Emlékezés méltósággal, MKB-diadallal bl Marian Cozmának ajánlja a León elleni győzelmet Mocsai Lajos csapata kézilabda Példát mutatott Veszprém városa abból, miként kell méltósággal emlékezni Marian Cozmára, az egy hete meggyilkolt román kézilabdázóra. A gyászolók - miután végigsétáltak a város utcáin, és megérkeztek a spanyol Ademar León elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés helyszínére - virágokat és mécseseket helyeztek el a csarnok előtt, Cozma fényképénél. A menetben mindenki csendes volt, az emberek megértették a felhívást, hogy ne hozzanak zászlókat, transzparenseket, és ne kiabáljanak rigmusokat. Azok a szurkolók, akik feketébe öltözve jutottak be az arénába, a meccs elején levetették a gyász színét, majd a pirosfehér MKB Veszprém-mezben kezdték buzdítani a magyar csapat játékosait. A BL középdöntőjének nyitányán rendezett León elleni meccset 28:2ó-ra nyerte az MKB Veszprém. - Most megtudtuk, hogy ezek a játékosok igazi hősök. Társuk elvesztése után volt tartásuk, így felülmúltuk a Leónt. A mai győzelmet Mariannák ajánljuk - fogalmazott Mocsai Lajos, az MKB trénere. Az MU 95 millió eurót kér Cristiano Rónáidéért labdarúgás - Az esetleges átigazoláskor a Manchester United 95 millió eurót kérne a Real Madridtól Cristiano Ronaldóért, aranylabdás portugál futballistájáért - állítja az As című spanyol lap. Az újság úgy tudja, hogy legfrissebb tárgyalásaik során ebben az összegben állapodott meg egymással a játékos menedzsere, Jorge Mendes és az angol klub. A szombati As szerint Cristiano Ronaldo a nyáron érkezik a királyi gárdához, öt évre ír majd alá és évente nettó kilencmillió euró lesz a fizetése. A brazil Schumacher lett a világ legjobbja futsal - A spanyol Inter Movistart erősítő Flavio Sergio Viana Schumachert választották meg a világ legjobb futsaljátékosának. A brazil sportember, aki nyolc esztendeje játszik a madridi együttesben, az elmúlt szezonban szinte mindent megnyert csapatával, amit csak lehet: győzött a ligabajnokságban, az Interkontinentális Kupában, a KEK-ben és a Spanyol Szuperkupában is. Az Ugrifüles jó játékkal nyert a Laguna Kft. ellen asztalitenisz - Az andor- naktályai csapatbajnokság 19. fordulójának eredményei: Szihalom - Heves SC 4:6, Tranzit Tüzép fiúcsapata - Tranzit Tüzép lánycsapata ó:4, Laguna Kft. SC - Ugrifü- les-Heves 3:7, Prizma Bar- kács - Jangboys 8:2, Andor- naktálya - Konszenzus 0:10. Szabadnapos: Fonák SE. A 7. heti totóeredmények 1. Bochum - Schalke 2-1 1 2. Bremen - Mönchengladbach 1-1 X 3. Frankfurt - Wolfsburg 0-2 2 4. Hannover - VfB Stuttgart 3-3 X 5. Hertha BSC - Bayern München 2-1 1 6.1. FC Köln - Karlsruhe 0-0 X 7. Dortmund - Cottbus 1-1 X 8. Hamburg - Bielefeld 2-0 1 9. Lazio-Torino 1-1 X 10. Atalanta - Roma 3-0 1 11. Genoa - Fiorentina 3-3 X 12. Juventus - Sampdoria 1-1 X 13. Celtic - Rangers 0-0 X Plusz egy mérkőzés: 14. Internationale - Milan később Oláh Béla is látta a Lengyel, Pádár duó vezette EFC-sikerét edzőmeccsek A Heves a Pétervásárának, a Felsőtárkány az Egerszalók csapatának rúgott négy gólt a hét végén labdarúgás A Lengyel Lajos, Pádár Béla páros hibátlan mérleget produkált. A sok sebből vérző, ám a gyógyírt úgy tűnik megtaláló Egri Futball Club két utánpótlás edzője ugyanis szerdán a Besenyőtelek (5-1), vasárnap pedig a Bélapátfalva ellen is győzelemre vezényelte a rá bízott, megmaradt felnőtt keret tagjait. Az edzőmeccset megtekintette az EFC leendő edzője, Oláh Béla is, aki várhatóan átveszi a megyeszékhelyi gárda szakmai munkájának irányítását. • Hét végi előkészületi mérkőzések eredményei: EGRI FC - BÉLAPÁTFALVA 3-2 (1-1) Eger, műfű. V.: Szigetvári Zsolt (Kocsis József). Eger: Ancsán - Gáspár, Csontos M., Hompoth, Tomaschik - Lakó, Szabó M., Baji Á., Mis- kolczi (Jászberényi) - Domán T., Érsek M. (Nagy T.). Bélapátfalva: Kovács I. (Kasza D.) - Nagy L., Szajlai, Lehoczky, Ágó R. - Csákvári Á., Veres G., Sulyok (Fülep), Csákvári D. - Bárdos (Ács K.), Barta P. Gólszerzők: Szabó M. (11-es- ből), Érsek M., Nagy T., ill. Csákvári D. 2 (egyet 11-esből). HEVES - PÉTERVÁSÁRA 4-1 (1-1) Eger, műfű. V: Rozsnaki Péter. Heves: Huszár Zs. (Éles) - Kovács Cs., Jakab, Somodi K. (Molnár Z.), Nász - Laubert R. (Ballagó), Besenyei Zs., Görbe (Tót E.), Kóczián' (Nagy L.) - Mészáros, Besenyei F. Somodiék (jobbra) győztek KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Pétervására: Zubó (Szálkái) - Bognár, Bednár, Balázs A. (Danó R.), Érsek Sz. - Országh J., Guly- ka, Horváth K., Dudás - Érsek Cs., Berki K. Gólszerzők: Mészáros, Besenyei F., Tót E., Görbe, ill. Berki K. EGERSZALÓK - FELSŐTÁRKÁNY 2-4 (1-1) Makiár. V: Elizer István. Egerszalók: Prokaj G. - Varga A., Kovács ]., Horváth T., Hangácsi - Smuczer (Árvái), Ficzere (Domoszlai), Farkas R. (Székely K.), Farkas 0. - Bata J., Farkas M. Felsőtárkány: Bajzát D. (Erdős) - Novák Z., Szarvas, Baranyai, Novák T. - Kollár, Fekete Zs., Béres (Szász), Pusoma R. - Nagy I. P., (Nagy II. P), Szamosi (Szecskó). Gólszerzők: Farkas R. (11-es- ből), Bata J., ill. Szamosi (11-esből), Szecskó, Fekete Zs., Pusoma R. A további mérkőzések eredményei a következők: bp. honvéd'vegyes GYÖNGYÖSI AK-YTONG 6-0 (3-0) BESENYŐTELEK - POROSZLÓ 2-1 (1-0). G.: Váradi E., Oláh N., ill. Tóth A. NOVAJ-OSTOROS - ANDORNAKTÁLYA 5-2 (4-1). G.: Csík B. 3, Csohány T., Forgács, ill. ÁgÓ F. 2. MAKLÁR - FEN- STH ER M-FÜZESABONYI SC 5-2 (l-i). G.: Veres V. 3, Vojtekovszki 2, ill. Káló, Szabó L. (11-esből). GYÖNGYÖSHALÁSZ - RET ROBERTO- KARÁCSOND 7-1 (3-1). G.: Nagy L. 3, Szántai 2, Vajda, Nagy II. G., ill. Nagy M. lőrinci - ecséd 2-3 (1-1). G.: Tamási, Kratofil Cs., ill. Nagy' M. 2, Szklenár. egri FUTBALL CLUB U19 - VERPELÉT 2-4 (2-2) 60 PERCES MÉRKŐZÉSEN. G.: Borbás, Csábi, ill. Csóka R. 2, Klaisz Z., Lipták. egri sport- centrum SE - EGRI FUTBALL CLUB U17 5-3 (2-1). G.: Szabó I. Z. (11- esből), Szabó A. (11-esből), László J., Csizmadia, Erdélyi R., ill. Nemes A., Lázár, Szucsik (11-esből). FENSTHERM-FÜZESABONY - EGERCSEHI3-1 (3-0). G.: Kémeri 2, Mencsik, ill. Csuhaj R. LŐRINCI - HÉHALOM 1-4 (0-3). G.: Husanyicza. ■ B. Cs. Friss sporthíreink: WWW. HE0L.hu