Heves Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-15 / 12. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 15., CSÜTÖRTÖK Szerintedmi^H [íeheta Szerelem? iMianatvagyl Bfigaziboldogság? A lángoló szerelem érzése az új pá­rok számára a szív és a lélek tökéle­tes egymásra találásának tűnhet, az idegrendszerrel foglalkozó kutatók szemével nézve azonban mindez in­kább csak a hormonok által kiváltott múlandó őrület. A kutatók szerint a szerelem három különböző érzésből tevődik össze: része a nemi vágy, a lángoló, romantikus érzelmek és a szeretett személyhez való kiegyen­súlyozott kötődés. Minden ember vá­gyakozik rá, hogy átélje és megta­pasztalja a szerelmet. Némely em­ber, aki többször is szerelembe esik, újra részesedni kíván belőle. Mégis sokan csalódottan fordulnak el a sze­relemtől, keserű emlékeik miatt. De akkor valójában mi is az a szerelem? Egyesek úgy gondolják, hogy ez egy érzés, egy maga körül mindent fel­perzselő lobogás. Míg mások szerint hosszú, parázsló izzás, megint má­sok úgy hiszik, a szerelem csak „egy ideig-óráig tartó röpke élmény”. Mindent egybevetve a szerelem célja a boldogság, amiben egész lé­nyünk - testünk, lelkünk és szelle­münk - igazi társra talál. Ha mind­ez megvan, ezt a társat mindenki előtt vállaljuk, és őt feltételek nélkül hűségesen szeretni fogjuk. ■ A hideggel együtt eljött a korcsa lyázás időszaka is, ami egyálta­lán nem veszélytelen. Főként ír- befagyott szabad vízen kell vi­gyázni, mert a természetes tő" nem egyenletesen fagy be min­denütt, így nem mindenhol al­kalmas korcsolyázásra. A bizton­ság kedvéért mindig tartsuk be a szabályokat: a szabad vizek je­gén tilos éjszaka és korlátozott ~ látási viszonyok között tartózkodó... ni, és mindig győződjünk meg arról, hogy a tó jege kellő vastag1 ságú-Cj ez minimum tíz centimé­ter! Viszont veszélyek nélkül 1?" hét csúszkálni a műjégpályákon ami már nem csupán a városok kiváltsága, hiszen egyre több kin településen vannak már korcso­lyapályák. Itt csak arra kell vr- gyázni, nehógy'eless és eltörd a lábad. Persze a társaid biztonsá: • gára sem árt, ha ügyelsz. ■ Egy kollégista naplója téli szünet Mindig az utolsó pillanatban jön a tanulási láz December 20. - az utolsó ta­nítási nap, végre szünet! Az iskolából mindenki a kollégi­umba siet a táskájáért, olya­nok lehetünk, mint az a bizo­nyos elefánt a porcelánbolt­ban - nem törődünk senki­vel és semmivel. Arra sem gondolunk, hogy úgysem fé­rünk fel egyszerre egy helyi járatra. A nagy buszmegálló­ba érve pontosan ugyanaz a kép tárul elénk, mint amire számítottunk: hatalmas a tö­meg. Kollégistaként rendkí­vül nehéz a nagy utazótáská­inkkal közlekedni, de mi akár akrobatákat, tornászo­kat megszégyenítő módon is megoldjuk ezt a problémát. A digitális táblához érve rá­döbbenünk, hogy nem jól emlékeztünk, és a buszunk csak fél órával később megy. A filmekben a főhősök épp most találkoznának egy is­merőssel, aki hazafuvaroz kocsival, de hát sajnos nem a mozivásznon élünk. Tehát a hidegben állunk fél órán keresztül. Rögtön nem fázunk annyira, mikor megje­lenik a buszunk, de a sofőr le­száll, és tíz percet kér tőlünk. Na, ez az a pillanat, amikor különböző, nem túl kellemes helyekre tudnánk őt küldeni, de hát' mi nem teszünk ilyet (...vagy mégis?). Mikor végre elindulunk, nem akar telni az idő, egy örökkévalóságnak tű­nik az az egy óra utazás. Ha­zaérve lepakolunk, és megke­ressük a házban a legközeleb­bi helyet, ahol enni lehet, mert a kolis menza, hát hogy is mondjam, nem túl laktató, és egyáltalán nem olyan, mint az otthon főtt étel. Mikor jóllaktunk, leülünk a tévé elé, vagy elzavarjuk a tesónkat a számítógéptől. Bár én sze­mély szerint ilyenkor már olyan fáradt szoktam lenni, hogy szép, szabályos ívben az ágyba dőlök. Mostantól két hét semmit­tevés, és ez alól csak a szent­este és a szilveszter kivétel, amikor buli az élet. Mondjuk, amúgy is az... Január elsején ha lehet, még lustábbak va­gyunk, és megpróbálunk kijó­zanodni az előző esti buli után, mert 31-én (majdnem) minden megengedett. Már csak pár nap otthon, ilyenkor eszünkbe jut, hogy semmit nem tanultunk, úgyhogy elő­vesszük a füzeteket és köny­veket, ez az a momentum, amikor szüléink lázmérővel rohannak ellenőrizni, hogy betegek vagyunk-e. De pár perc múlva méla undorral dobjuk a szoba legtávolabbi részébe a tanulnivalót, és gondolatban máglyán eléget­jük, mert rájövünk, hogy semmit, de semmit nem ér­tünk belőle. Amikor elérkezik a vissza­utazás napja, bepakolunk, és kisétálunk a buszmegállóba. A buszra felszállva végiggon­doljuk, mit csináltunk a szü­netben, és ez roppant egysze­rű, mert semmit! A kollégi­umban mindenkinek kelle­mes húsvéti ünnepeket kívá­nunk, majd eltesszük ma­gunkat a következő napi ta- , nításra. B. Ú. É. K.ü! ■ Fónagy Judit Szilágyi Erzsébet Gimnázium A tél is lehet élményektől gazdag örömök Forró csoki helyett irány a szabadba hóangyalt készíteni! A kellemes, őszi napok elmúl­tával mindenkire „ráragad” a komor, téli hangulat. Szinte minden ember első gondolata november utolsó napjaiban: megint itt a tél, a hideg és a hó. De abba belegondoltatok már, hogy ha nem lenne tél, akkor rengeteg olyan dolgot nem csinálhatnánk, amit csak 'ilyenkor lehet? Szánkózás, hó­emberépítés, hóangyalké- szítés, hógolyózás, snow- board-ozás, síelés, szánkózás, jégkorizás - mind-mind olyan elfoglaltságok, melyek hó és jég nélkül nem lehetségesek. Csakhogy a hideget a leg­több ember nem szereti, pe­dig rengeteg szuper élményt rejteget. Minden évben, ami­kor leesik az első hó, nagyszü­leink, szüléink vidáman me­sélik gyerekkori téli története­iket, mi pedig tátott szájjal, csillogó szemmel hallgatjuk őket. Egyszer nekünk is lesz­nek gyerekeink, unokáink, és ők is épp olyan szívesen hall­gatják majd meséinket, mint mi. Úgyhogy aki télre nem tervez mást, csak a forró cso­ki kortyolgatását egy jó meleg kandalló mellett, hahó! Irány a szabad, egy jó nagy társa­sággal! Erre nincs is megfelelőbb időpont, mint a síszünet vagy az iskolai sítábor. Különben is, egy téli táj szépségét talán csak egy balatoni naplemen­te múlja felül... ■ Fónagy Judit Szilágyi Erzsébet Gimnázium Január 17-ig jelentkezhetnek az általános iskolák a Dr. Szabó Miklós Országos Szövegértési Versenyre, melynek támogatói a Magyar Lapkiadók Egyesülete mellett az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem, valamint az Ok­tatási és Kulturális Minisztéri­um. A versenyt immár 15 éve rendezi meg a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium a hete­dik és nyolcadik évfolyamos di­ákok részére, azzal a céllal, hogy megszilárdítsa kommunikációs kompetenciájukat. A szövegértési verseny - el­nevezésének megfelelően - nem tantárgyi, hanem olyan tan­tárgyközi verseny, amely a Nem­zeti Alaptanterv kulcskompeten­ciái közül az anyanyelvit,'az ide­gen nyelvit, a digitálist, a szoci­álist, valamint az önálló tanu­lást, a kezdeményezőképességet és az esztétikai tudatosságot erő­síti. A lebonyolítás kialakult módszere lehetővé teszi, hogy a diákok széles köre az ország bár­mely pontjáról és iskolájából be­kapcsolódhasson a versengésbe, eljuthasson az országos döntőig, melyet márciusban Kiskunhala­son rendeznek meg. Újdonság ettől az évtől, hogy a szövegértési verseny mellett, azzal szoros összefüggésben, a diákok Sajtótörténeti Poszterpá­lyázaton mérhetik össze kreati­vitásukat, mutathatják meg, mit látnak, mit gondolnak a magyar sajtóról. Alapvető követelmény az anyanyelvi igényesség és az esztétikus megoldás. Pályázni önállóan, vagy legfeljebb három­tagú diákcsoportban lehet. A versenyről és a pályázatról bővebb információt az azt szer-* vező Veszelszkiné Huszárik Il­dikó ( vhildi@gmail.com ), vagy a Bibó István Gimnázium (Kis­kunhalas, Szász Károly utca 21. Tel.: 77/422-760 bibo.halas@ gmail.com) ad az érdeklődők számára, a jelentkezési lap pe­dig letölthető a gimnázium hon­lapjáról ( www.bibo.halas.hu ). ZENE & KÖNYVEK & FILM A Megasztárból ismertté vált Bartók Eszter idén már a harmadik nagylemezének meg­jelentetését tervezi. De nem csak a jövő, a múlt is igen eseménydús volt az énekes­nő számára. Tavaly megválasztották a Nyíregyházi Főiskola hivatalos arcának, a Hangfestők trióval képviselte hazánkat a Világkiállításon, valamint az egyik budapes­ti klubban rendszeresen színpadra léphetett. 3 ■% jtifé Iffi M* íí|. MB HB i^B w előadó 1. Bartók Eszter ( fi a dal címe s*?) Repülnek a gondok 2. Unisex // Lépjünk már! 3. Unique \ \ u Újra meg újra 4. Girls Aloud \ il i\ The promise 5. Beyonce \ fi If 1 were a boy 6. Jonas Brothers (\ 4 A V Love bug 7. Idiotside ' . Könnyen jön 8. SP 9. C.S.I.F.O.------------------M Könny a semmiért A nagy sikerű 10. Usher Trading places könyvek közül most A FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS Exkluzív díszdobozban Jane Austen regényei Jane Austen lenyűgöző re­gényei szere­lemről, csaló­dásról, becsü­letről, álnokság­ról, s természe­tesen reményről és boldogságról mesélnek, miköz­ben gyakran ka­ján képet festenek a világról, amely­ben a hölgyek leg­főbb foglalatossága a IV klastrom titka, a Büsz­keség és balítélet, valamint az Érte­lem és érzelem díszdobozban is megvásárolható. A három regény kiváló ajándék lehet a barát­nődnek vagy az édesanyád­nak. De ma­gadat is meg­lepheted ve­le, a téli hó­napokban biztosan felmelegí­tenek Jane Austen szív­hez szóló történetei. ■ $8* ( J\{ Ú Dsf^ Már a mozivásznon a High school musical 3. A High school musical sztárjait a film 3. részében a nagy sikerre való tekintettel ezúttal végre a mozivásznon láthatjuk. Troynak (Zac Efron) és Gabriellának (Vanessa Hudgens) végzősként szembe kell néznie a ténnyel, hogy útjaik szétválnak, mindket­ten más főiskolára mennek to­vább. A Vadmacskák többi tagjá­val színpadra visznek egy fan­tasztikus musicalt, melyben éne­kelnek vágyaikról, félelmeikről és reményeikről. A zeneszámok és hihetetlen táncjelenetek maxi­málisan betöltik a nagy vásznat, végre igazán kibontakozhat az összeszokott, tehetséges fiatalok­ból álló zenecsapat. ■ A két főszereplő: Troy (Zac Efron) és Gabriela (Vanessa Hudgens) I 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom