Heves Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-20 / 297. szám
2008. DECEMBER 20., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE A rák nem azonos a halállal hinni kell Volt, aki gondolatban már a saját temetését intézte Az ünnepekre kicsinosították a százesztendős helyi bibliotékát Százéves a boldogi könyvtár. Több helyen is fogadták már a betűre éhes helyi olvasókat, de jó ideje a kultúrház ad otthont a mintegy húszezres kötetállo- j mánynak. Az ünnepi alkalomból egymilliónál is több forintot költöttek az épület csinosítására: festettek, tapétáztak, parkettát csiszoltak, ablakot cseréltek. Még szőnyeg, székek és dohányzóasztalok vásárlására is jutott a pályázati pénzből. Persze, a kerek évforduló méltó megünnepléséhez műsor is dukált. Kepesné Tóth Katalin igazgató asszony szervezésében a múlt szombaton megtartották a hagyományos „Csillagszóró’’ elnevezésű rendezvényt. Magyar népmeséket mondott háróm kisdiák: Fekete Márk, Rácz Zsófia és Turzai Gergő - ugyanebből a témából rajzkiállítás is nyílt. A mazsorettcsoport kánkánozott, a kóristák énekeltek, Bánkuti Ádám a „Macskákból” adott elő részleteket és Ambruzs Ádám közkedvelt hangja is felcsendült. A műsor díszvendége Hatvan díszpolgára volt: dr. Molnár La- josné, Erzsiké az olvasás gyönyörűségére hívta fel a figyelmet, egyúttal azt ajánlotta, hogy a karácsonyfa alá tegyenek a szülők könyveket. Az ünnepi rendezvényt nosztalgiabál zárta Bátori Zsolt zenei aláfestésével. ■ Tiboréi panaszok a vállalkozók nehézségeiről Beszélgetésre invitálta a hatvani kistérségi irodába a környék vállalkozóit a megyei kereskedelmi és iparkamara. Arra kerestek választ, milyen problémákkal kell szembenézniük az érintetteknek. A jelenlévők őszintén beszéltek gondjaikról: a szakképzés színvonaláról és a jelenlegi struktúra hiányosságairól, a vállalkozókat terhelő szociális kiadások magas arányáról, a feltárt hibák szerintük elviselhetetlen szankcionálásáról és arról, hogy a munkaügyi központok által kiközvetítettek sokszor nem vállalják a munkát. Az elmúlt időszakban egyébként Hatvan térségében 1500 munkahely szűnt meg. ■ Tavaly nyáron megnyílt a Magyar Rákellenes Liga betegszolgálata Hatvanban. Az intézményben azóta már mintegy négyszáz beteg fordult meg. Tari Ottó - Litya László Háborgott a gyomra a kemoterápiás kezeléstől. Magdi Pesten, az Üllői úti klinika egyik kórtermében feküdt. Belépett egy hölgy, és barátságos-meleg hangon csak ennyit kérdezett: „Megkínálhatom egy csésze teával?” Kiderült róla, hogy rákos betegeket segítő önkéntes. Magdi máig hálás azért a csésze teáért. Ennek már négy éve. Megműtötték. A kemoterápiát sugárkezelés követte, és hál’ Istennek, nem kellett levenni a melleit. Mégis kerül-fordul, elsírja magát. Lelki tanácsért azonban nem volt kihez fordulnia. Csak az utcán tudott szót váltani egy- egy sorstársával. Aztán az egykori részlegvezető önkéntes segítőnek állt a hatvani onkológián. Már ennek is három éve. Tavaly nyáron végül megnyílt a Magyar Rákellenes Liga helyi betegszolgálata a régi rendőrségi épület mögött, az állatorvosi klinika emeletén. Az Iskola utca 14. alatt eddig négyszáz beteg fordult meg, és a szolgálatvezető Lazányi Jánosné, Magdi november 25-én közel százötven tagot adott át az újonnan induló helyi alapszervezet vezetőjének, Kokas Andrásnak. Monstantól párhuzamosan működnek egymás mellett. Nyitott az irodájuk - bárki betérhet hozzájuk hétfőn, kedden és szerdán délelőtt 9-től délután egyig, legyen az rákos beteg, családtag vagy egészséges ember. Felvilágosítást adnak az ajánlott és követendő életmódról, lelki támaszt biztosítanak a betegtársaknak. Segítenek és látogatnak - otthon és a kórházban. Klubdélutánjaikon üveget festenek és makraméznak, közben jóízűket beszélgetnek. A fakanálcsoport tagjai salátákat készítenek. Ha kell, kimozdulnak: például a boldogi paprikanapon. A mellrákról szóló felvilágosító előadás kedvéért a fővárosi Béke Szállóba ruccantak fel. Máskor hozzájuk érkezett vendég: megyei elnökasszonyuk - Bertáné Kommenda Ramóna - a mell, illetve a here önvizsgálatát ismertette az érdeklődőkkel. Januártól a helyi Szivárvány Szolgálat időnként szociális munkást küld majd az itteni betegszolgálathoz. A hatvani kórházból pedig februártól betegjogi képviselő, onkológus, radiológus, dietetikus és diabetológus érkezik. A háziorvosok is ellátogatnak majd hozzájuk. És rákos beteg ha együtt vannak, minden könnyebb. A gégerákos betegtársuk szájáról megtanulnak olvasni. Ha kihullik a hajuk, a nők parókát választanak maguknak, és megtanulják hordani. De a kihullott szemöldök helyébe is megtanulnak rajzolni egy „újat”. Amikor pedig már a haj újra növekszik, sok és sokféle van - nem csak Hatvanban. Novemberben ezért aztán huszonkét önkéntes segítőt képeztek ki ingyenesen Rózsaszentmártonban, Petőfi- bányán, Lőrinciben, Csányon és messzebb: Egerben, Salgótarjánban, sőt Erdélyben is. A liga betegszolgálatánál megtanítják mindenkinek, hogy a rák nem egyenlő a halállal - megtanítják, hogy hinni kell. az örök nő benyit az irodába, és fülig érő szájjal csak ennyit kérdez: „Magdikám, mit szólsz az új hajamhoz?” A szolgálatvezető egyik szeme viszont sír, bár a másik nevet, amikor úgy három év után valamelyik betegtársuk elmarad, mondván: „Már hallani sem akarok a rákról!” Csak érjen el az ajtójukig a hite- hagyott ember. Nyáron például megesett, hogy egy kétség- beesett hölgy az onkológiáról hozzájuk jövet képzeletben már saját temetését intézte. Aztán egy kis beszélgetés elég volt neki, hogy a reményt ne adja fel. Elment, megnyugodva. És rendszeresen vissza-visszatért betegtársai közé, az egyetlen biztos és védett helyre. Mindazonáltal a rendszeres kontroll - az a hét, amíg elkészül a vizsgálati eredmény - újra és újra félelemmel tölti el a rákos beteg embert. Ilyenkor semmilyen külső védelem nem segít. És mégis: az együttlét erőt ad. Karácsony előtt is összeverbuválódik a kis közösség - Horttól Csányig, Lőrincitől Boldogig, Ke- rekharaszttól Hatvanig. Forró kakaót isznak, és átszellemült énekkel köszöntik meg a szent ünnepet. Hittel várják a szebb reményű jövőt, a gyógyulást, az egészséget. Sikeres pályázat informatikai eszközökre szűcsi A Rózsaszentmárton- Szücsi Intézményfenntartó Társulás Általános Iskola és Óvoda fenntartója pályázatot nyújtott be az Oktatási Minisztériumhoz korszerű informatikai eszközök beszerzésére. A pályázat elbírálása a társulás számára kedvezően alakult. A közös igazgatású intézmény vezetőjének döntése alapján a tíz munkaállomás és a színes lézernyomtató a szűcsi általános iskolába kerül, mivel - mint indokolta - e területen ez a tagintézmény a legrászorultabb a fejlesztésre. Falukarácsony forralt borral és teával apc A hagyományos falukarácsonyi ünnepséget 21-én, vasárnap ló órától rendezik meg a művelődési házban. Az eseményen fellépnek az óvodások, az iskolások, valamint a hittanosok. Ezt követően a rendezők forralt borral, teával, mogyoróval és sült gesztenyével kedveskednek a megjelenteknek. Az egész település karácsonyfája lőrinci Hétfőn 17 órakor kezdődik a „Mindenki karácsonya” elnevezésű ünnepség a templomban. A helybeli zene- és középiskolás gyerekek fellépését, valamint Víg Zoltán polgármester köszöntőjét és Rados László plébános ünnepi szavait követően az ausztriai vendégek kürtszóval kedveskednek a templomkert karácsonyfájánál megjelenteknek. A programot ajándékosztás zárja. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS ► SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Tari Ottó Fotó: Tari Ottó Cím: 3000 Hatvan, Pf. 48 Tel.: 37/540-051 e-mail: otto.tarifaaxelspringer.hu ■ És lám, mégis: az együttlét erőt ad. „Magdikám, mit szólsz az új hajamhoz?" Európai településekké váltak leader Cukorkával édesítették meg az ünnepséget EZT IRTA EGYKOR A uh Sikerrel zárult a társadalmi akció A Zagyvaság LEADER közösség tagjai a közelmúltban hozták létre a Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesületet - mint a kistérséget fejleszteni akaró, a program céljaiért közösen dolgozó tömörülést - , amely a napokban tartotta meg közgyűlését Horton. Az eseményen a jelenlévőket dr. Eperjesi Tamás, a többcélú társulás keretében működő helyi vidékfejlesztési iroda (HVI) vezetője tájékoztatta a Nemzeti Vidéki Hálózat működéséről. Ezt követően Süki Lóránt ecsédi polgármester - aki az egyesületi elnök teendőit is ellátja -, valamint Képe Tibor és Molnár Zsolt elnökhelyettesek átnyújtották a nyertes viDr. Eperjesi Tamás: - Közösen dolgozunk a kistérség érdekében. dékfejlesztési programban részt vevő települések képviselőinek a minisztérium által megküldött táblákat. A felirat tanúsága szerint a kistérség tizenegy települése „Európai Falu”, míg a térség Hatvan után második legnagyobb helyisége, Lőrinci „Európai Város” címet érdemelt ki. Somogyi Mária főtitkár - jelképesen - az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) cukorkájával édesítette meg az ünnepséget. A Zagyvaság Vidékfejlesztési Közösség Helyi Akció Csoportja (Zagyvaság HACS) - az önkormányzatok, a civilek és a gazdasági szféra képviselői - 2013-ig közösen dolgoznak a kistérségben élő lakosság életminőségének javításáért, illetve a vállalkozások versenyképességének növeléséért. Az egyesület hamarosan megnyitja irodáját a horti művelődési házban, ahol a pályázatokkal kapcsolatos tanácsadást és a program adminisztrációját végzik - tájékoztatta lapunkat dr. Eperjesi Tamás. ■ A hatvaniak kedvét nem szegte a mostoha idő. Szombaton és vasárnap szép számmal jelentek meg, hogy a pártbizottság, a KISZ és a Hazafias Népfront felhívására kommunista műszakokkal, társadalmi munkával kapcsolódjanak a szolidaritási hónap eredményeihez. A mintegy kétezer embert megmozgató akciónak két célja volt: előbbre vinni az ifjúsági tábor építésének ügyét, illetve anyagi támogatást nyújtani a tervezett új óvodának és négy iskolai tanteremnek. Az ifjúsági tábornál a költségvetési üzem, az ingatlankezelő vállalat, a vízmű, s a két középiskola fiataljai végeztek az útépítéssel, kábelfektetéssel kapcsolatos földmunkát, a belső szerelést pedig a vasút villamossági brigádja. Ott volt a Lenin Termelőszövetkezet, az erőmű, az ingatlankezelő, a cukorgyár, és a költségvetési üzem mintegy harminc gépjárműve, erőgépe. Ott lapátoltak az esőben a rendőrség és a tűzoltóság vezetői, tisztjei éppen úgy, mint az állomány legegyszerűbb tagjai. A gyermekintézményeknek nyújtandó segítség dolgában példásan helytállt a Duna Cipőgyár, a költségvetési üzem, a városi kórház, az államvasút, az ingatlankezelő vállalat és a hitelesítő állomás, amelyeknek 900 dolgozója a szombati műszak munkabérét a tanács külön bankszámlájára fizeti be. Vasárnap nagyrészt helyükre kerültek a városi játszóterek felszerelései is, amelyeket a patronáló szocialista brigádok előzőleg felújítottak. A lakosság a házak környékét tette szebbé, tisztábbá (...). A tanács szervező bizottsága hétfőn délre készült el a számvetéssel, amelyből kiderül, hogy 600 ezer forintra rúg a városért, a fiatalságért végzett munka értéke. (1976. október 10.) Lazányi Jánosné és Kokas András. Remekül tudnak együtt dolgozni.