Heves Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-18 / 295. szám

14 SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Szívtágulattal járó szívizom- betegség okozta Kolonics halálát Ez már a 23. torna lesz imola-hírlap-kupa Az egri körcsarnokban január 17-18-án fociznak Szabó Béla, Csányi Barna és Hegedüsné is jutalmazott kajak-kenu A Budapesti Rend őr-főkapitányság nyilvánosság­ra hozta, hogy Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus július 15-i halála természetes módon, szívtágulattal járó szív­izombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be. A BRFK közlemé­nye szerint ezt támasztották alá az eljárás során beszerzett igaz- ságügyi-orvosszakértői vélemé­nyek, továbbá a boncolás ered­ménye, illetve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bécsi akkreditált labo­ratóriumának vizsgálata is. Az analízis megállapította azt is, hogy a sportoló halálának be­következtében gyógyszerható­anyag, kábítószer vagy dopping­szer nem hatott közre. ■ MTI Kézilabdás Karácsony minitornaval kézilabda Kézilabdás Kará­csony elnevezéssel vasárnap 14 órától három csapat részére ren­dez minitornát a megyei szövet­ség. Az egri körcsarnokban a já­tékvezetőkből (Búzás Norbert, Vitális Gábor, Aczél Attila, Luk­ács Csaba stb.), illetve edzőkből (pl. Vizes Lajos, Makó Nándor, Pásztor Gergely, Kékesi Lász­ló) álló két gárda mellett az NB III. Hevesi-csoportjának őszi ezüstérmesét, a Petrény Gábor vezette Verpelét csapatát láthat­ják az érdeklődők.- Öröm, hogy több neves sze­mélyiséget is sikerült megnyer­nünk, amivel reményeink sze­rint emlékezetes és vidám na­pot tölthetnek el a résztvevők - közölte Paulovics Zsolt, a szö­vetség versenybizottságának ve­zetője. ■ S. K. A palánkfoci hívei számára igyekeztünk olyan programot összeállítani, melyben minden korosztály játékosai parkettre léphetnek sporteusmerés A Magyar Test­nevelő Tanárok Országos Egye­sülete (MTTOE) és az Önkor­mányzati Minisztérium (ÖM) Sport Szakállamtitkársága el­ismerő oklevelet adományozott Prof. Dr. habil. Szabó Bélának, az Eszterházy Károly Főiskola oktatójának, az iskolai testneve­lés és diáksport fejlesztése ér­dekében kifejtett kimagasló te­vékenységéért. Az MTTOE és a MOB díjazta Hegedüsné Lóczi Borbála és Csányi Barna test­nevelő tanárok munkáját is. Előbbi az MTTOE Heves Megyei Szervezete jelenlegi, utóbbi az egylet korábbi elnökeként ka­pott elismerést. A jutalmakat a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttu­dományi Karán rendezett orszá­gos tisztújító közgyűlésen Török Ottó, az ÖM szakállamtitkára, és Schmidt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke adta át. ■ Az Agria-kupa jól szolgálta a rutinszerzést A sorban 23. alkalommal, a következő Imola-Hír- lap-kupát január 17-18- án rendezi lapunk kiadó­ja, az Axel Springer Ma­gyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Bódi Csaba TEREMLABDARÚGÁS Visszanyúl­va a hagyományokhoz, NB I-es csapatok újbóli bevonását ter­veztük az egri körcsarnokban 2009. januárjában lebonyolítan­dó eseményre. A Kecskemét és a Nyíregyháza időpont-egyezte­tési okok miatt azonban nem tudta felkészülési programjába igazítani a tornát, és hasonló probléma miatt hiúsult meg a 2007- es kupagyőztes Kazinc­barcika fellépése is. De ez már a múlt, amitől most sokkal fontosabb, hogy mit kínálunk a jövőben. Négy NB III-as klub szereplé­sét ígérjük, a me­gyei I. osztály őszi dobogósaival és a 2008- as egri kispályás bajnok­kal a mezőnyben. Meghívásun­kat elfogadta a 2008-as címvédő Tiszafüred VSE, a 2006-os ku­pagyőztes Mezőkövesd, megyénkbeli NB Ill-asként a Gyöngyösi AK-Ytong és az Egri FC együttese. A megyei I. éllo­vasként a Hevestherm-Hevesi LSC, a második helyen álló Szőlőskert-Nagyréde SC és a harmadik - 2004- ben serleget nyert - Besenyőtelek SC érkezik. A rendezvényt immár 9. alkalom­mal névadóként szponzoráló cég, az Imola Bau Kft. csapata városi aranyérmesként és a Bajnokok Tornája győzteseként mutathat­ja be tudását. A megyei labdarúgó szövet­ség képviseletében az edzők és ■ A megyei szö­vetség képvise­letében az edzők és a játékveze­tők egymással játszanak. a játékvezetők egymással ját­szanak a vasárnapi műsor ré­szeként, majd meggyőződhe­tünk az ZF-Eger Magyar Kupa­győztes vízilabdacsapata játéko­sainak labdarúgó tudásáról is. A Fotogén Tánc- és Modellstú- dió növendékei több alkalom­mal is tartanak bemutatót, mi­ként a Makiári SK kötélugrói­nak világszínvonalú gyakorlata­it is láthatja a közönség. A Heves Megyei Közgyűlés Sport-, Ifjúsági és Idegenforgal­mi Bizottságával együttműköd­ve, a 23. Imola-Hírlap-kupa ke­retében adják át Heves megye 2008-as legjobb sportolóinak já­ró díjakat és elismeréseket. speciális sport Sereghajtóként zárt az 5. Agria-kupa nemzetkö­zi csörgőlabdatornán a házigaz­da egri Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesület csa­pata. A tardósi táborban Bukta Gábor (legeredményesebb egri), Deli Gábor, Gál Krisztián, Ko­vács Zoltán, Mészáros István és Tóthné Kiss Orosz Mária össze­állításban szereplő gárda mind a négy mérkőzését elveszítette. A végeredmény: 1. Szatmár­németi (erdélyi), 2. Vak Diákok Sportegyesülete, Budapest, 3. Csíkszereda (erdélyi), 4. Chisi­nau (moldáv), 5. Vakok és Gyen­génlátók Integráló és Sportegye­sülete, Eger. ■ S. K. r megjelenő ünnepi-S^rvönrűNffr wSSÄn» Hírlapban! Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel A fejlődést mindig egy-egy új gondolat mozdítja tovább. Egy ötlet, egy terv - és a tenniakarás. Hisszük, hogy Önben megvan az energia és a képesség a továbblépéshez, s legfőbb célunk elősegíteni, hogy elképzelései valósággá váljanak. Az Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel keretében I és 50 millió forint közötti összegű kedvezményes hitelt kínálunk mikro- és kisvállalkozások számára, az Ön céljaiért Az Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel • kijelölt postahelyeken igényelhető • egyszerű, gyors hitelbírálat után felvehető • kedvezményes kamatozású • kiemelkedően hosszú lejáratú • akár 2 év türelmi idő után törleszthető és • a Garantiqa Hitelgarancia Zrt vagy az Agrár Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezességvállalásával vehető igénybe, melynek diját az MFE> Zrt átvállalja Az Új Magyarország Kisvállakozói Hitel a kijelölt postahelyeken, akár sorbanállás nélkül - előzetes időpont-egyeztetés alapján - a Posta Pénzügyi Megoldások munkahe­lyeken személyesen igényelhető. A postahelyek listája megtalálható a www.posta.hu internetes oldalon. xSAi Magyar Posti — Rivális ajánlatok 'w.toyota.hu Auris és Corolla Hasonlóak, mégis különböznek egymástól. Egyikük a nyugodt magabiztos­ság, míg a másik az örök kalandvágy megtestesülése. Amiben mégis méltó versenytársai egymásnak: az erős és gazdaságos motorok, az osztályon felüli kényelem és biztonság, valamint a Corolla elődök megbízhatósága. Most a Toyota e két karizmatikus modellje azonos finanszírozási ajánlattal és autóbeszámítási lehetőséggel verseng az Ön kegyeiért. •VlT' EURO^yNCAP œ YOYO l'A TOYOTA EGER 3300 Eger, Kőlyuk út 6. Tel.: 36/426-400 www.toyota-eger.hu * Az apnlat 2008. október 20-tól visszavonásig, a készletről megrendelt új Corolla és/vagy Auris modellekre érvényes, a Toyota márkakereskedők hozzájárulásával. A hitel svájci frank alapú, változó kamatozású konstrukció. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM mutató nem tükrözi a hitel árfolyam és ka maikockázatát. A THM meghatározása forint fizetések alapján történt a tárgy­negyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembevételével. A közólt THM értéke meg­egyezik az 500 000 Ft tőkeösszegű, 3 éves futamidejű valamint az 1 000 000 Ft tőkeösszegű és 5 éves futamidejű kölcsönök THM-jével. A kedvezményes ajánlat pontos feltételei megtalálhatóak a Toyota márkakereskedésekben és a www.toyola.hu oldalon. A Corolla modellek kombinált üzemanyag-fogyasztása (1/100 km): 4,9-6,9. CO..-kibocsátása (g/km): 127 - 162. Az Auris modellek kombinált üzemanyag-fogyasztása (1/100 km): 5,0 - 7,1. CO,-kibocsátása (g/km): 131 - 166. A képen látható autók illusztrációk. Részletek a márkakereskedésekben és a www.tOyota.hu oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom