Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-21 / 272. szám

2008. NOVEMBER 21., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Tanítás után is fontos a gyerekek fejlesztése az iskolában Az atkári Petőfi Sándor Általá­nos Iskolában a pedagógusok különböző Iskolaidőn túli prog­ramokkal járulnak hozzá ahhoz, hogy ségítsék a tanulók szemé­lyiségének kiteljesítését. Bartókné Lukács Iréntől, az oktatási intézmény igazgatójától megtudtuk: az atkári diákok szeptemberben az egri várban részt vettek a „Reneszánsz játé­kok” című foglalkozáson, meg­emlékeztek október 1-jén a zene világnapjáról, és ugyanebben a hónapban köszöntötték az isko­lában 45 éve végzett öregdiáko­kat, valamint '5ó emlékére futó­versenyt szerveztek. Ősszel az alsó és a felső tago­zatos tanulók is érdekes kirán­duláson jártak Budapesten. A ki­sebbek a Budavári Labirintust, a nagyobbak az Őstenger című in­teraktív kiállítást és az agyagka­tonákból összeállított tárlatot is megtekintették. A november is tartogatott érdekes programokat az iskolásoknak: jártak a Parla­mentben és Gyöngyösön a hüllő­kiállításon. Az év kiemelkedő eseménye a november 15-én megrendezendő iskolai jótékony- sági bál, melynek bevételét az oktatási intézmény udvari játé­kainak fejlesztésére fordítják. ■ Születésnap: sztárok, régi arcok, uj dizájn Ma ünnepli 14. születésnapját a Gyöngyös Városi Televízió (GYTV). A jeles alkalomból este hat órától a Nápolyi című műsor­ba meghívták a GYTV korábbi munkatársait is, így ismét látha­tó lesz a képernyőn több korábbi igazgató, valamint Lukóczki Gá­bor és Tóth Tímea csatlakozik a gyöngyösi csapathoz Valkó Esz­ter is, aki a műsor kezdetekor hívja játékra a nézőket, valamint vendégségbe érkezik majd Mak- sa Zoltán humorista is. Az ünnepi adásban kihirdetik az „Én és a televízió” elnevezésű rajzpályázat győztesét, aki érté­kes ajándékot is kap. A születésnap alkalmából ar­culatot is vált a GYTV. Az űj dísz­letet ma már láthatják a nézők, és a fél nyolcas híradó is meg­újult formában jelentkezik. ■ Csúf bontás a Szép utcán szanálás A nyolcfős családnak már egy másik lakást is kínáltak Az ikerház egyik felét már lerombolták, a másikban viszont még nyolcán laknak. Az önkormányzat szerint szakszerűen folyt a bontás. Áldatlan állapotokat szün­tet meg a gyöngyösi ön- kormányzat a város észak- nyugati részén. Miközben már bontják a legrosszabb házakat, nem minden ha­lad zökkenőmentesen a Szép utcában. Faragó Zoltán * I lávában zajlik Gyöngyösön az Északnyugati városrész, azaz a Duránda felszámolása, ennek egyik eleme a házak megvásár­lása és szanálása. Már amennyi­re telik az önkormányzat büdzsé­jéből, merthogy egyelőre a város finanszírozza a rehabilitációt - az erre beadott pályázat ugyanis még elbírálás alatt áll. Hétről hét­re egymás után tűnnek el a meg­üresedő házak. Talán az illegális épületfoglalások megakadályo­zása miatt folyik ilyen gyorsan a bontás. A portákon mindenféle ottfelejtett építési törmelék he­I ver, és a faldarabok közt szaba- ! don futkároznak a gyerekek. No- I vember vége van, az időjósok szerint lassan itt a hó. Egy félig lebontott ikerház ud- I varán beszélgetünk Minyák Éváékkal a Szép utcában. Az épület másik, még épen megha­gyott felében, egy szociális bér­lakásban lakik az asszony, és ve­le egy fedél alatt hét családtagja: öt gyermeke és a két lánytestvé­re. A ház egyik feléről már hi­ányzik a tető, s a Városgondozá­si Zrt. munkatár­sai által felszögeit hatalmas fóliát té­pi, lobogtatja a szél. A kívül hal­ványzöld, belül na­rancssárga üres rom mellett vi­szont még mindig ég a konyhai lámpa, tekintve, hogy laknak benne. A tornácról, tisztes távol­ban, gyerekcsapat figyeli az ide­geneket, bennünket.- Hogyan adhattak ki erre az ingatlanra bontási engedélyt? ­ugyanebben a városrészben az elmúlt évek során nagy port vert fel az Óvoda utca 7. bontá­sa is, melynek helyén ma már egy rendezett, üres zöldterület árválkodik. Az ott élő hét csa­lád gyakorlatilag az alapokig lelakta a korábbi óvodaépüle­tet. A jobb sorsra érdemes in­kérdezi az asszony. - Nem elég, hogy a múlt pénteken leomlott egy falrész, éjjel még valaki el is vitte a szarufákat. Azóta alig al­szunk, mert félünk, hogy ránk omlik a tető, ráadásul ki van hűl­ve a lakás. A munkások, akik alá­dúcolták az épüle­tet, azt mondták: ha jön egy nagyobb szél, jobban tesz- szük, ha szaladunk is kifelé a házból. A család elment Lakatos Zsolt ön- kormányzati képviselő fogadó­órájára, és jelezte a problémát. A képviselő a helyszínre érkezve azt mondja: láthatóan szakszerűt­lenül végezték el a bontást.- Életveszélyes az ingatlan je­lenlegi állapota, pedig itt kiskorú gatlan több részét illegálisan építették át: falakat bontottak és emeltek, valamint az állan­dó tartozások miatt szinte na­ponta kapcsolta ki az áramot a szolgáltató - már amennyi­ben az összevissza drótozott házi megoldások egyáltalán biztosították a szolgáltatást. gyermekek is élnek. Tudomásom szerint a család tisztességesen fi­zeti a lakbért - jelenti ki Lakatos Zsolt képviselő. Az önkormányzat a családnak minőségi csereként felkínált egy Koháry úti, udvarról nyíló bérla­kást. Minyákék ezt az ajánlatot nem fogadták el, mondván: nyol­cán ott nem férnének el.- Egyetlen szoba-konyhát utal­nának ki egy ilyen nagy család­nak? Ráadásul ott olyan emberek laknak, akikkel mi nagyon nem jönnénk ki jól - szögezi le Minyák Éva. Megkerestük Lakatosné Szől- lősi Andreát, a gyöngyösi önkor­mányzat lakásügyi adminisztrá­torát is. Az ügyintéző tájékoztatá­sa szerint az ikerház egyik felét engedéllyel, szabályosan bontot­ták le, majd a bontás után szak­emberek segítségével gondos­kodtak arról, hogy a másik oldal se maradjon életveszélyes. Va­gyis aládúcoltatták a tető sarkát, és fóliával szigetelték le a szaba­don maradt közfalat. Azt ígéri: dolgoznak a család megfelelő el­helyezésén, és legkésőbb egy hó­napon belül meg is oldják a prob­lémát. Egyelőre azonban minden úgy marad, ahogy most van: a nyolc ember a fél házban. ■ A munkások azt mondták: hajön egy nagyobb szél, jobban tesszük, ha szaladunk is ki a házból. Ezen a helyen már jóval korábban szanáltak JHC í R> SÁV Az ország amatőr színjátszói találkoznak adács A hét végén immár 12. alkalommal rendezik meg a településen az Orszá­gos Falusi Színjátszó Talál­kozót. A programot ma 16 órakor nyitják meg ünnepé­lyesen a művelődési ház­ban, majd az este folyamán hat színművet láthat a kö­zönség. Szombaton délután j fél háromtól lépnek szín­padra az amatőr színészek. A házigazda Veritas Szín- I pad 19.30 órakor az Én és a kisöcsém című zenés vígjá­tékot mutatják be. A csökkentlátóknak gyűjtenek a bálozók gyöngyös A Mátra Lions Klub holnap rendezi meg a már hagyományosnak szá­mító jótékonysági bálját a Kékes étteremben. A bálo­zók az est bevételét a vakok és csökkentlátók megsegíté­sére fordítják. Kerékpárút és új buszmegálló is épül nagyfüged A tervek szerint a hónap végére elkészül a településen a Gyöngyös-He­ves összekötő út mentén az a kerékpárút, amelyhez az önkormányzat az Észak-ma­gyarországi Regionális Ope­ratív Program pályázatán 12 millió forintot nyert. A beru- I házással megújulhat a falu központi buszmegállója is, ahol a kerékpárút egy biz­tonságos buszöböllé alakul. A kerékpárút építése eddig sem és ezután sem okoz majd semmilyen forgalmi fennakadást, és közlekedési nehézséget. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Fkragó Zoltán, Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suha(ő axelspringer.hu Buddha, a Tibet kincsei elnevezésű vándorkiállítás november 25-ig látha­tó a Mátra Művelődési Központban, ahol a Tibet-Európa Alapítvány szob­rokon, tekercsképeken és rituális tárgyakon keresztül mutatja be a val­lásból életfilozófiává vált buddhizmus nyugati kultúrához való kapcsolódá­sát. A tárlat kiegészítő rendezvényeként ma és november 24-én este hét órakor Tibetről és a buddhizmusról szóló előadások hangzanak el. Ismét egy kis ízelítő Magyarországból közösség A Leonardo-program segítségével indult el a tapasztalatcsere Olasz diákokat láttak vendégül a gyöngyösi Károly Róbert Szak­képző Iskolában. Rietiből nem ez az első tanulócsoport a Mátra- alján, a két szakközépiskola ó éve működik együtt.- A program előnye, hogy a fi­atalok megismerhetik a nemzet­közi mentalitást, melyet később majd munkájuk során is haszno­síthatnak - vélte Francesco Guercüena, az IPSSAR vendég­látóipari középiskola Gyöngyös­re érkezett szakács-oktatója. Ötvenkét olasz harmadikos, vagyis végzős szakács és felszol­gáló-tanuló érkezett kedden Gyöngyösre a Leonardo-prog­ram segítségével. Ez az uniós pá­lyázat szolgál a nemzetközi ta­nulmányi tapasztalatcserék tá­mogatására, s 2002 óta motorja a gyöngyösi „Kéri” és az itáliai társintézmény partnerségének. Négy magyar diák is nemrég ér­kezett haza Olaszországból. Ket­ten az ottani cuk­rászda bárjában sa­játították el az au­tentikus cappuc­cino készítését, két lány pedig tortákat és croissant-okat sütött Bruno Napóleoné üzletében.- Rendkívül ügyesek és szim­patikusak voltak a magyar ven­dégtanulók, hiszen akartak és tudtak is tanulni. Más országból érkezett fiatal szakemberek szá­mára megtanítani az olasz kony­ha remekeit talán egyfajta átörö­kítése saját értékeinknek - je­lentette ki a csoporttal érkezett cukrászmester.- Még nem ismerjük a ma­gyar konyhát, de érdekelnek az új élmények - me­sélte két diák, And­rea Secondo és La­ura Giunelli. Massimo Giral- di szervezi a Leo- nardo-programot az olasz isko­lában. Eredetileg egyszeri ta­pasztalatcserét terveztek, ám mivel Gyöngyös és Rieti hason­ló fekvésű városka, megtalálták a harmóniát. A jövő évi találko­zást arra szánják, hogy „A föl­dektől a tányérig” címmel kidol­gozzanak egy programot a bioélelmiszerek világáról. Mint említette, az Európai Unión belül az emberek szeretik tudni, hogy az étkek, melyeket elfogyaszta­nak, milyen alapanyagokból ké­szültek. Szeretnék ismét felfe­deztetni a „nagymamák korának ízeit”, amikor még „mindenki tudta, pontosan mit eszik” - fo­galmazott a szakember. Addig is vegyítik a két konyha világát: például magyar fogásokat tálal­nak olasz olívaolajjal elkészítve. A húszórás buszút nem vette el a tálján diákok kedvét attól, hogy megismerjék Magyaror­szágot. Erre bőven nyílt lehetősé­gük: felkeresték Farkasmályt, a Mátrát, Egert és a fővárost is. ■ ■ Közös programot dolgoznak ki a bioélelmiszerek témakörében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom