Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-13 / 265. szám
FÜZESABONY ÉS KÖRZETE HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Már terítékre kerül a jövő évi költségvetés aldebrö Ma délután öt órától tartja soron következő ülését a település önkormányzata. A képviselő-testület tagjai ezúttal a gondozási központ épületében találkoznak, ahol először a jövő évi költségvetési koncepcióról beszél Farkas László Márton polgármester és Lipkovics Lászlóné gazdasági főelőadó. Ugyanők adnak számot az idei háromnegyed esztendő községbeli gazdálkodásáról, a helység pénzügyi helyzetéről. Erzsébet-Katalin napi hagyományőrző bál mezqtárkány November 22- én, szombaton rendezik meg az Általános Művelődési Központ és az iskola Erzsébet-Katalin napi hagyományőrző bálját, amelyre minden érdeklődőt várnak. A mulatságon a kulturális műsort a helyi civil szerveződések szolgáltatják, így például új produkcióval lép fel az ifjúsági mazsorett lánycsoport és a felnőtt tánckar. A rendezvény bevételét ezúttal az iskolaudvar térkövezésére, szebbé tételére fordítja az intézmény vezetése. Bemutató óra kicsiknek a fazekasságról poroszló A közelmúltban különleges élményben részesültek a helyi Vass Lajos Általános Iskola első és második osztályos tanulói: Nagyné Török Zsóka tiszafüredi népi iparművész tartott nekik egy-egy bemutató órát és avatta be a gyerekeket az anyag megmunkálásának, a fazekasságnak a rejtelmeibe. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ E6ER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES. KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK ' GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINC! Az oldalt írta: Rénes Marceü, Sziráki Márta Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renes(o axelspringer.hu Lehet, hogy „titkuk" van kápolna Először gondolkodnak, s csak azt követően pályáznak Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc híres kápolnai csatájának évfordulójáról rendszerint megemlékeznek a történelmi emlékhelyen A Kápolna Községért Köz- alapítványt 1997-ben jegyezték be, azzal a nem titkolt céllal, hogy összefogásra hívják a helyieket. Sziráki Márta A cél nem más, mint a község szebbé tétele, az életminőség javítása, a történelmi hagyományok ápolása.- A héttagú kuratórium tevékenységének eredményeként a tizenegy esztendő alatt több mint negyvenhárommillió forint értéket szereztünk meg a falu javára pénzben, továbbá anyag- és munkafelajánlásban - mondta el a Hírlap érdeklődésére a testület elnöke, dr. Bereczné dr. Huszár Éva. - Elsődlegesen teremteni törekszünk a faluban. Szobrok születtek vagy újultak meg, tájházi kiállítás, falutörténeti leírás, film készült. Több köztér díszki világítást kapott, a templomunk pedig külsőleg megújult. A hagyományok továbbvitelét ünnepeink, kézművestáboraink, adventi napjaink szolgálják. Szívügyünk az erdélyi testvérkapcsolat fenntartása, s a kezdetekhez képest új elem, hogy immár második éve több környező településsel Is partneri viszonyt ápolunk. Az elnök asszony szavai szerint támogatóik elsősorban a község lakói, három-négyszáz ember vett részt az eddigi tervek megvalósításában. A községi önkormányzat is folyamatosan segíti az alapítvány munkáját, ugyanakkor a megszerzett pénzösszegek hatvan százalékához pályázatok útján jutottak hozzá. Az elmúlt évtől európai uniós támogatás is segíti őket.- Lehet, hogy van egy „titkunk” - fogalmazott mosolyogva dr. Bereczné. - Az év eleji első kuratóriumi ülésen összeállítjuk a lehetséges rendezvények, programok listáját, és ehhez szerezzük meg a szükséges pénzt, nem pedig fordítva. Ha nem így tennénk, abból, ami akkor rendelkezésünkre áll, azaz néhány tízezer forintból vajmi kevésre futná. így viszont a kényszer megszüli a majdnem lehetetlent. Az alapítvány 1999-ben avatta fel a kápolnai csata 150. évfordulójára készült szoborkompozíciót, majd 2000-ben adta át a Millenniumi Emlékparkot. Elkészült a Kápolna története című falumonográfia is, s erdélyi fiatalok magyarorszá■ Tizenegy esztendő alatt több mint negyvenhárommilliót „hoztak” a községnek. Már javában készülnek az újabb pályázatokra DR. BERECZNÉ DR. HUSZÁR ÉVA (képünkön) tájékoztatása szerint az idén az alapítvány felújíttatta a '48-as emlékfalat, s ismét részt vett a falunap . programjainak megszervezésében. Az erdélyiektől ezúttal óvodai díszkaput kaptak ajándékba. IjJemrég általános iskolai vetélkedőt tartottak kilenc falu tanulóinak. Hátralévő hagyományos esemény az Adventi napok és a „Mindenki karácsonyfája”. S már el is kezdődött a következő év munkája, európai uniós pályázatírással. gi utazását finanszírozták. Egy évvel később elvégeztették a védett Kossuth-Dembinszky hár- sak állagmegóvását. Még 2002- ben végezték el a templom külső tatarozását, emellett új tájház létesült, s azóta már tradicionálissá vált kézművestábort szerveztek. Egy évre rá az általános iskola kisebb játszóteret kapott, s megújult a templom előtti park. A 2004-es esztendőben első ízben tartottak Adventi napokat. Azután 2005-ben a Millenniumi Emlékparkban a szoborkompozíció felújítására költöttek, s ebben az évben hívták életre az önkormányzattal közösen a Kápolna napja elnevezésű rendezvényt, amely valójában a falunap. A 2006-os falunapra már újjászületett a Szent Antal-szobor, s az erdélyiek ajándékaként Kápolnára került egy székely kapu. A jótékonykodás sem maradt el: a romániai árvízkárosultaknak ruha- és könyvadományokat gyűjtöttek. Tavaly három európai uniós pályázatot valósítottak meg: elkészíttették a Tarna- völgyi történelmi emlékjátszótér tanulmánytervét, megszervezték a „Négyágú síp” hagyomány- őrző programot, és kiadták a Tárná menti barangolás címet viselő DVD-t. Járadékokról, új szabályokról rehabilitációs fórum keretében Cselekvő együttműködésre, kellő türelemre, továbbá kitartásra van szükség a valódi megoldások mégtalálásához - állapíthatták meg közösen a Füzesabonyban rendezett rehabilitációs fórum résztvevői. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ helyi kirendeltsége által szervezett eseményen az egészségkárosodott személyeknek járó járadékokról és a rokkantsági nyugdíj- rendszer átalakulásával kapcsolatos új szabályokról esett szó. Ezen túlmenően hangsúlyos szerep jutott a rehabilitációs járadék bevezetésének, s az új rendszer révén elérhető szolgáltatások megismertetésének is. ■ Az egyéni konzultációk és a tanácsadás során szakértők válaszoltak az érdeklődőknek.- A fórum segíthetett annak megértésében, hogy mit jelent a szabályok, a munkavégző képesség mértékének megítélése, s abban, hogy a képzési és munkalehetőségek nem állnak csak úgy rendelkezésre - fogalmazott Gárdián Edit kirendeltségvezető, a rendezvény házigazdája. A célzottan az ügyfeleknek szóló eseményen az előadásokat helyi sajátosságokkal is bővítették. Ismertették a januárra tervezett házi jelzőrendszeres segítség- nyújtás bevezetésének előkészületeit, bemutatkozott a Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona, a Szociális Információs Tanácsadó Szolgálat, amely a régióban egyedüliként csak a füzesabonyi kirendeltségen működik. Sor került egyéni konzultációra, tanácsadásra, amit az Északmagyarországi Régióban dolgozó rehabilitációs tanácsadók, a rehabilitációs mentor, a kirendeltség tanácsadói, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és az ORSZI munkatársai tartottak. A százharminc fős hallgatóság soraiban jelen voltak az ön- kormányzatok, a Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének, s a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének képviselői is. Munkáltatóként a Lux-Tex Kft., a Konszenzus Alapítvány, a Pro Team Kht., valamint a Füzesabonyi Kistérségi Tanácsadó Szolgálat tette üszteletét az eseményen. ■ B. Cs. Versenytáncosok éremesője siker Szlovákiába, Késmárkra utaztak Füzesabonyból Modern reneszánsz foltokban kiállítás Versek a feldebrői megnyitó ünnepségen A szlovákiai Késmárkon nemrég rendezték meg a 21. Kvietok Open Nemzetközi Táncversenyt, amelyen a füzesabonyi Real- dance Táncstúdió mintegy harminctagú csapattal képviseltette magát. Páros tánc kategóriákban rendre döntős helyeken végeztek a füzesabonyiak, így a kétnapos megmérettetés mérlege hat arany-, egy ezüst- és két bronzérem, s egy negyedik helyezés. A siker részesei voltak: Fodor Kristóf és Fodor Anett, Koren Roland és Simon Adrienn, Sági István Balázs és Kóródi Bettina, f Szűcs Gábor és Kiss Dorottya, g Pallagi Márk és Dobra Nóra, va- | lamint Bölkény Zoltán és Laka- í tos Eszter. ■ Remekül szerepeltek a városi táncstúdió ifjú képviselői, hat aranyat hoztak A feldebrői bibliotékában a hét végén megrendezett Szent Már- ton-napi ünnepi programsorozat keretében - a helybeli és a verpeléti gyerekek műsorát követően, a vendégeket a hagyományhoz illően „libás” finomságokkal váró ebéd előtt - nyílt meg az egri Kolping Foltvarró Csoport kiállítása. A „Modern reneszánsz foltokban” elnevezésű színes tárlat közönségét a szintén a megyeszékhelyről érkezett Hegyiné Pető Edit versekkel köszöntötte. Az érdeklődők ma és holnap még megtekinthetik az alkotásokat a könyvtárban - tájékoztatta lapunkat Vadásziné Varga Éva, a kulturális intézmény vezetője. ■ Az érdeklődők még két napig megtekinthetik az alkotásokat « » .** 4