Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-09 / 237. szám
. 2008. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK 6 GAZDASÁG HÍRSÁV Járnának a juttatások örökbefogadásnál is örökbe fogadott gyermek után is járna családi pótlék és gyes a jövő évtől, legalábbis ha elfogadja a parlament az erről szóló módosítást. A szocialisták tervei szerint azok, akik fogyatékkal élő gyermeket fogadnak örökbe, dupla családi pótíé- kot és gyest kapnának. Megregulázná Berlin a menedzsereket személyesen is felelőssé tenné bankjuk veszteségeiért a menedzsereket a német pénzügyminiszter. Peter Steinbrück tervei szerint a vezetők jövedelme emellett nagyban függne az általuk irányított bank teljesítményétől. A tervekre Brüsszelnek is áldását kell adnia. Teljesen kiszállt Csányi a Mólból maradék Mol-részvényétől is megszabadult Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Csányi kedden 176 millió forint összegben értékesített Mol-papírokat, ezzel tulajdoni része nullára csökkent. A bankvezér (aki egyben a Mól igazgatóságának az alelnöke) az elmúlt években folyamatosan építette le tulajdonrészét. A Hírsávot a támogatja. A BUX-index 2008. október 8-án záróérték 17 442 16165 15 600J pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 200n.10.08. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Danubius 5680 + 3,17 30 Econet 74 + 1,36 54 TEGNAP CSAK KÉT RÉSZVÉNY ÁRFOLYAMA EMELKEDETT VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft OTP 4500-13,29 36668 Rába 1072-7,50 140 MTelekom 720-6,61 1915 Mól 13000-6,06 6854 Fotex 400-4,76 294 Richter 32000-2,43 3138 Egis 11700-0,88 264 A BUX-index az elmúlt napokban 19800 19600 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. október 8-án. €/Ft ▲ $/Ft ▲ CHF/Ft ▲ t Î mm T 252,88 185,48 163,27 +3,15 Ft +1,33 Ft +2,12 Ft Pánik és krach a világ tőzsdéin válság Az eddigi hatmillióról 13 millió forintra nő a betétbiztosítás összege Tegnap is folytatódott a befektetők menekülése a részvénypiacokról. Az általános piaci zuhanást a világ vezető jegybankjainak együttes kamatcsökkentése sem tudta megállítani. Molnár Sándor Dráma, pánik, zuhanás, összeomlás - nehéz visszaadni a hangulatot, amely a világ tőzsdéit, köztük a budapesti börzét jellemezte tegnap. A részvénypiaci pánik hétfő és kedd után tegnap is folytatódott, a befektetők mindentől szabadultak, amit mozdítani lehetett. Az eredmény: a világon mindenütt rendkívüli zuhanást produkáltak a börzék, és indexük sokéves mélypontra esett. Új elem volt az előző napokhoz képest, hogy a zuhanórepülésben már nem a pénzügyi részvények jártak az élen, hanem azoknak a - tartós fogyasztási cikkeket gyártó, elektronikai, távközlési, gyógyszeripari - vállalatoknak a papírjai, amelyeket egy esetleges gazdasági világválság súlyosan érintene. Az esést csak rövid időre tudta fékezni a világ hét vezető jegybankjának együttes döntése, amelynek értelmében soron kívül 0,5-1 százalékponttal csökkentették az alapkamatot. Az amerikai, a brit, a kanadai, a kínai, a svájci, a svéd, valamint az európai uniós központi bank közös lépése nagyjából egy óráig éreztette pozitív hatását a piacon, utána azonban újra zuhanni kezdtek az árfolyamok. A jegybanki döntéshozók körében is nagy lehet az aggodalom, ha ilyen, utoljára a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően alkalmazott intézkedésre szánták el magukat - kommentáltak az elemzők a döntés után. A lépésnek elméletileg mérsékelnie kellene a kamatokat a bankok közötti hitelezésben, és így újra kellene indítania azt. A jelenlegi helyzet drámaiságát az adja ugyanis meg, hogy a bankok az emberemlékezet óta nem tapasztalt bizalom- hiány miatt nem adnak pénzt senkinek, sem egymásnak, sem a cégeknek. A gazdaságok emiatt viszont már most az infarktus szélén állnak, és ha néhány héten belül nem sikerül a bankokat rábírni arra, hogy nyissák meg újra a pénzcsapokat, bekövetkezhet a totális gazdasági összeomlás. FORRÁS: i l\ \N( I .VAfiHO.COM - l.l.ROPÎil SS ORAFIKA „Az eddigi lépéseknél több kell” - kommentált lapunknak Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője, aki úgy látja, hogy a piacok megnyugtatásához koordinált, globális szintű fellépésre lenne szükség, amelyben a világ vezető hatalmainak kormányai és jegybankjai mind részt vennének. „Drámai mértékű a bizalomhiány” - tette hozzá a szakértő, hangsúlyozva, hogy a bizalom helyreállításához ma már az kell, hogy az államok kis túlzással a világ ösz- szes hitelére és kintlevőségére garanciát vállaljanak. Még nagyobb biztonságban van a pénzünk a bankban AZ EDDIGI hatmillióról 13 millió forintra emelkedik a betétbiztosítás hivatalos összege - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Veres János pénzügyminiszter. Az erről szóló jogszabály-módosításra napokon belül rábólinthat a parlament. A pénzügyminiszter azt is kilátásba helyezte, hogy ha szükség lenne rá, az állam minden egyes forintunkat garantálja. A tervek közt szerepel az is, hogy a jelenleg az egy- és hatmillió forint közötti részre vonatkozó tízszázalékos önrészt (ennyit bukik az ügyfél) eltörlik. A magyar bankrendszer stabil, tőkehelyzete kiváló, a betétesek pénzét nem fenyegeti semmi - jelentette ki ugyancsak tegnap tartott sajtótájékoztatóján Király Júlia, a jegybank alelnöke. A szakember tájékoztatása szerint az MNB és a pénzügyi felügyelet árgus szemekkel figyeli az eseményeket, és azonnal közbelép, ha beavatkozásra van szükség. ■ Sokkal több kell az eddigi lépéseknél - véli az elemző. HIRDETÉS Vásárolj most Mobil lnternet'500 MB tarifacsomagot, és ha mégis meggondolod magad. 30 napon belül visszahozhatod hozzánk. így csak az első havidíjat kell kifizetned. IÍPF?UB^ 1 pannon „ Akciós ajánlatunkIs a 0 Ft-os modem kizárólag 2 éves hűségnyilatkozat aláírásával whető igénybe, és a 2008.09.23. és 2009.01.31. között. Mobil Internet 500 MB tarifacsomaggal megkötött, új előfizetői szerződés esetén érvényes. A szerződés megkötésekor az első hónap havidija a helyszínen megfizetendő, amely visszahozatal esetén sem téríthető vissza. Az előfizetés aktiválásától számított 30 napon belül az előfizetés a vásárlás helyszínén, a feltételek teljesülése esetén - a modem sérülésmentes állapotában és eredeti csomagolásában történő visszaadásával - mondható fel A havidéban foglalt forgalmi keret 500 MB, amely felett a forgalmi díj 0,12 Ft/IO kB. Felmondás esetén az 500 MB-os kereten felüli esetleges használat dija is fizetendő, A havidíjban foglalt forgalmi keret nem vihetőát a következő hónapra, valamint kizárólag belföldön, a Pannon hálózatán belül használható fel. További részleteka Pannon üzleteiben és honlapunkon. Telefonos ügyfélszolgálat: 1220. Mobil Internet 500 MB 1980 Ft/hó * modem 0 Ft 2 éves hűségnyilatkozattal Újabb megyékben válhat posta akár a kocsmából Folytatódik a Magyar Posta Zrt. által indított Postapartner Program, amely során az állami cég vállalkozásoknak hirdeti meg postafiókjainak üzemeltetését. A most induló harmadik ütemben kilenc megyében - köztük Békésben, Hevesben, Somogybán és Tolnában -, 414 helyen hirdetik meg a postai szolgáltatás vállalkozásba adását. Szüts Ildikó, a posta vezér- igazgatója emlékeztetett arra, hogy a programhoz több állami támogatás is társul, példaként említette, hogy postai dolgozót foglalkoztató postapartner egy éven keresztül bér- és járuléktámogatást igényelhet száz százalékban, maximum a minimálbér kétszeresének összegéig. Lehetőség van arra is, hogy a postai dolgozók is éljenek az önfoglalkoztatóvá és vállalkozóvá válási támogatással, továbbá a Magyar Fejlesztési Bank kedvező hitelprogramjaiban is részt vehetnek. A harmadik ütem közbeszerzési pályázata október közepén jelenik meg, és ez alkalommal is előminősítéssel indul. A pályázatra a jelenlegi postapartnerek mellett változatlanul jelentkezhetnek az érintett posták munkavállalói is, továbbá egyéni vagy társas vállalkozók és önkormányzatok jelentkezését is várja a posta. így postapartner lehet többek között a boltos, a kocsmáros, a gyógyszerész vagy akár a virágárus is. Szüts Ildikó szerint a postaüzemeltetéssel mint új tevéMég egy postatendert függesztettek fel FELFÜGGESZTETTE a KÖzbe- szerzési Döntőbizottság a Magyar Posta egyik informatikai pályázatát. Deli Betty, a döntőbizottság elnöke elmondta, hogy a cég informatikai beszerzésre vonatkozó tenderével kapcsolatban kért jogorvoslatot egy vállalkozás. SAJTÓHÍREK SZERINT a több száz millió forintos pályázat hét indulója közül hatot kizártak, és a posta az egyedül versenyben maradt, korábban a legdrágább ajánlatot adó céggel akart szerződni. kenységgel a hasonló profilú vállalkozások vevőköre tovább bővül, ezzel forgalmuk nő, a több lábon állás révén kiegyensúlyozottabbá válhat az üzletmenetük. A Postapartner Program már lezárt első ütemének keretében a Magyar Posta október végéig mintegy harminc postát ad át üzemeltetésre vállalkozóknak Heves, Somogy, valamint Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az új postapartnerek biztosítják a jövőben az adott településen a postai szolgáltatásokat, úgy, hogy a tevékenység folyamatosságáért továbbra is a Magyar Posta vállalja a felelősséget. ■ N. M.