Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-30 / 254. szám
2008. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HlRUVP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 1956 igazsága azoké, akik a szabadságot képviselték Röpülj Páva Poroszlóról népdalok Vass Lajost nemrég szülőfaluja díszpolgárává avatták- Korábban sem volt jellemző a nemzeti egység az 1956-os megemlékezésekre, az utóbbi két évben pedig még súlyosabbá vált a helyzet - hangsúlyozta a forradalom és szabadságharc ötven- kettedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Tófaluban Elek István közíró, politikai elemző. Szerinte egyebek mellett a morális válság, az országon belüli szolidaritás gyengülése, az eladósodás sújtja hazánkat. A mai profán világban mégis szükség van a mítoszokra, 1956 pedig a nemzeti mitológia része, kivételes történelmi pillanat. A forradalmat sokféleképpen lehet értelmezni, ám annyi bizonyos, hogy 1956 igazsága azoké, akik a szabadságot képviselték azokban a napokban. A községi önkormányzat és a Tófaluért Alapítvány által szervezett megemlékezést a római katolikus templom mellett, a hősök emlékére tavaly felavatott, adományokból állított kopjafánál- melyet lakkel Mihály készített- kísérhették figyelemmel az érdeklődők. A beszédet ünnepi szentmise előzte meg. ■ Egészség és szórakozás az idősek napján A kompolti gondozási központban az idősek napja alkalmából rendezvénysorozattal várták az ötvenkilencedik esztendejüket betöltött helybelieket. Délelőtt vérnyomás-, vércukor-, koleszterin- és testsúlymérést végeztek a szakemberek, majd időstorna következett, de volt kozmetikai tanácsadás is. A helyi gyógyszerész, Kacsaláné Juhász Gizella „Kölcsönhatások” címmel tartott előadást, majd a háziorvos, dr. Nagy Zoltán az aktualitásokról számolt be a mintegy nyolcvanfős publikumnak. A komoly programok után tánc, móka és kacagás következett Tóth András nyugalmazott zenetanár közreműködésével. Kísérőműsorról is gondoskodtak a szervezők, hiszen egész nap látogatható volt Űriné Juhász Skolasztika festménykiállítása és a Fleischmann-örökséget bemutató emlékszoba is. ■ 33P/^^esabony, Hunyadi út 72. T ( » Ä 36 542-577, 542-585 info®, hri erm.hu wwwJtjggostherm.hu A műsor hatására lendült fel hazánkban újra a népzenei mozgalom, országszerte pávakörök alakultak, amelyek ma is működnek. Képünk illusztráció A Magyar Televízió 1969- ben meghirdette az Országos Röpülj Páva Népdalve- télkedőt. A népszerű műsor megálmodója a poroszlói származású Vass Lajos volt, akit nemrégiben posztumusz a település díszpolgárává fogadtak. Sziráki Márta Vass Lajos 1927. április 5-én született a tiszai községben. Zenei tehetsége hamar megmutatkozott, hiszen a debreceni református tanítóképző növendékeként megnyert egy ifjúsági zeneszerzői pályázatot. Ekkor kezdte el gyűjteni szülőfaluja népdalait. 1946-51 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult, zeneszerző és karnagy szakon. Neves szakemberek segítették tudása kibontakoztatásában a fiatalembert, aki diplomamunkájával, az „Este a táborban” című szimfonikus költeménnyel hálálta meg az oktatást Egy esztendővel később művéért Erkel Fe- renc-díjat vehetett át. Vass Lajos 1948-ban feleségül vette Kaposi Edit néptánckutatót. Zenei pályája eközben felfelé ívelt, 1949 februárjától a Petőfi Tisztképző Akadémia művésztanár-karnagyaként dolgozott, majd a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének karnagya, illetve a férfikar művészeti vezetője lett. Az együttes 1956 szeptemberétől Kínában vendégszerepeit. A forradalom hírei eljutottak az ázsiai országba is, az angol nyelvű rádióadások napról napra beszámoltak az itthoni történésekről. Mindenki tele volt aggodalommal, pedig à turné fantasztikus sikert és elismerést hozott a művészeknek. Végül haühatták, hogy a magyar forradalom leverésére szovjet harci egységek érkeztek Magyarországra, és „helyreállították a rendet”. A három hónapos turnéról Moszkván keresztül tartottak hazafelé, amikor azt a paaz 1956-ban megtagadták, hogy koncertet agának Moszkvában. rancsot kapták, hogy adjanak koncertet a szovjetek tiszteletére. Ezt Vass Lajossal együtt az egész csoport megtagadta. Az 1956 karácsonyán hazaérkezőket példás büntetés várta, akkori hatalom feloszlatta őket. Vass Lajosnak két esztendeig nem volt munkája, sőt azt mondták neki, hogy többé nem vezethet hivatásos együttest. Érdekében - a történtek ellenére - két híres szovjet karmester is próbált közbenjárni, de hiába. Az itthoni zenei élet nagyjai, Ferencsik János és Kodály Zoltán szintén igyekeztek segíteni, egyikük sem járt sikerrel. Vass 1960 és 1964 között a Ganz Mávag Acélhang férfikarát irányította, majd a Vasas Központi MűIskolát és díjat neveztek el róla az iskola névadójára emlékezve, a hagyományokhoz híven ebben az esztendőben is ^ megrendezték a Vass Lajos-napokat a poroszlói általános iskolában. A helyi diákok mellett a tiszafüredi általános iskola nebulói is tisztelegtek a mester emléke előtt A névadó emlékét a róla elnevezett díj is őrzi. Az elismerést 2008-ban Lakatos Nóra vehette át. vészegyüttesének vegyes karát dirigálta - persze mindig tudatosította, hogy amatőrökkel dolgozik. Vendégkarnagyként 1965-1992 között a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának állandó karnagya lett, ahol tanárként, vezetőként, szinte családtagként szerették, tisztelték. Országos ismertséget az 1969-70-ben megrendezett televíziós vetélkedő, a Röpülj Páva hozott a mesternek. A program kitalálója, szervezője és műsorvezetője is ő volt. Ennek hatására lendült fel hazánkban újra a népzenei mozgalom, országszerte pávakörök alakultak, amelyek a mai napig is működnek. Vass Lajos sokszor a szervezésében személyesen is részt vett, így szülőfalujában Poroszló népdalkörét is ő hívta életre. Rehabilitációjára csak 1990-ben került sor, egy koncerten újra dirigálhatta a Honvédség Férfikarát, visszakapta rangját is. Munkásságát oratóriumok, kantáták, gyermekoperák, mese- és bábjátékok, színpadi művek kísérőzenéi, kórusművek fémjelzik. Vass Lajos 1992-ben hunyt el Budapesten, a poroszlói általános iskola tíz évvel később vette fel a nevét. Az idén augusztusban posztumusz megkapta a Poroszló Díszpolgára címet. WKWWWWÊÈ Kastélyban ünnepelték a térség időseit dormánd A közelmúltban a településen, a Latinovits- kastélyban köszöntötték a szoros értelemben vett kistérség - Füzesabony, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Egér- farmos, Mezőszemere és a házigazda - időseit. Az óvodások és az iskolások műsorát követően az ünnepi eseményen Korózs Lajos országgyűlési képviselő, a szociális és munkaügyi tárca államtitkára mondott beszédet. Megegyeztek a földtulajdonról kál Nemrégiben megegyezés született egy régóta húzódó tulajdoni vitában a település önkormányzata, illetve az OTP helyi kirendeltsége között - tudtuk meg Tompa Vilmos polgármestertől. A pénzintézet épülete ez idáig a falu tulajdonában lévő területen volt és viszont, most azonban a téglalapot „megfordítják”, hogy mindenki a saját birtokán lehessen. Egyúttal a községháza körül elkezdték a parkosítást. Iskolai vetélkedő a Tárná völgyében kápolna Kilenc falut érintett a település közalapítványának kuratóriuma által szervezett iskolai vetélkedő. A diákoknak a Tarna-völgyi barangolás című filmből kellett felkészülniük. Verpelét, Aldebrő, Kompolt, Kál és a vendéglátó község iskoláiból négytagú csapatok indultak a versenyen a felkészítő könyvtárosok segítségével. Első az aldebrői iskola csapata lett, a második hely a verpelétieknek, a harmadik a káliaknak jutott. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes Marcell, Sziráki Márta Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renes@axelspringer.hu Jutalomúton a kerecsennek kirándulás Az Ország Házában is jártak a gyerekek A legnagyobb élményt a parlamenti látogatás jelentette a diákok számára. A kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola diákönkormányzatának tagjai, s a felnőtt kísérők a közelmúltban emlékezetes kirándulást tettek a fővárosban. A negyvenhat tanuló útját a füzesabonyi Duropack Kft. támogatta. A programban szerepelt a Fővárosi Növény- és Állatkert megtekintése, majd pedig a Parlamentbe is bejutottak a kerecsendi fiatalok. Délután a Közlekedési Múzeumba látogattak el, majd a Hősök terén tettek egy rövid sétát. A diákok késő este fáradtan, de élményekkel telve tértek haza. Az iskola vezetése és a szülők is nagyon örültek a lehetőségnek. ■ EZT ÍRTA EGYKOR A Alapfokon, de nem alapfokon A Nagytályai Viharsarok Tsz irodájában beszélgettünk Kolozsvári József tsz-elnök és Tóth Jánosné tanácselnök társaságában Bállá Jánossal, a községi népi ellenőrzési csoport 72 éves vezetőjével. Ami a munkáját illeti..., sok fiatalnál elkelne ez a lelkesedés. „Magát hajtja, másokért” - jegyezte meg a tsz- elnök, pedig nem is olyan régen a községi népi ellenőrök éppen a szövetkezetben végeztek vizsgálatot, s a jegyzőkönyv nem a legdicsérőbben szólt néhány jelenségről. Többek között a növénytermesztőknél megállapította, hogy az ott dolgozó 22 nőnek csupán egyetlen mosdótálja és egy törülközője van, hogy szűk, pihenésre alkalmatlan helyiségben ebédelnek, s hogy nincs fűtés stb... A vizsgálat eredménnyel járt, a vezetők hamarosan felszámolták a hibákat. Ugyanígy egy helyi népi ellenőrzési vizsgálat oldotta meg jól a község kenyér- és húsellátásának problémáját. Az öt ember - Berecz Béláné, id. Szén János, Macz János, Birényi József és Bállá János - vizsgál, tanácskozik, bírál, dicsér (a népi ellenőrök dicsérnek is!) és intézkedéseket követel.- Mit vizsgálnak a közeljövőben?- Ellenőrzést tartunk a községi tanács felújítási munkálatainál, ezután ellenőrizzük a termelőszövetkezetben a betakarítást, a termény tárolását és értékesítését, később pedig a község kereskedelmi egységeiben az áruellátás helyzetét vizsgáljuk. Sok vizsgálati téma része például a járási népi ellenőrzési bizottság vizsgálati anyagainak is. így alakult ki a sok részből - minden községben van népi ellenőrzési csoport - az egész. Alapfokon dolgoznak, de az eredmény már felsőfokon mérhető. (1971. július 4.)