Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-17 / 244. szám

2008. OKTÓBER 17., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 13 HIRDETÉS Konferenciát és nyílt napot tartanak Nívák. Egri rendezvény „A művelődés hete és a tanulás ünnepe” alkalmából OLCSO PULÓVEREK? A Művelődés Hete - Tanulás Ün­nepe" című nemzetközi rendez­vénysorozat keretében konferen­ciát és nyílt napot tartanak októ­ber 21-én, kedden az egri Neu­mann János Középiskola és Kol­légiumhoz tartozó NÍVÁK intéz­ményében. A Szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium, valamint a Magyar Népfőiskolái Társaság támogatá­sával megvalósuló eseményről, Várkonyi Szabolcsút, a Nivák in­tézményvezetőjét kérdeztük.- Az egri programnak többféle célja van, összecsengően a nem­zetközi szinten, illetve országo­san meghirdetett elvekkel. Min­denekelőtt szeretnénk népszerű­síteni az egész életen át tartó ta­nulás szükségességét. Meg akar­juk ismertetni az eddigi eredmé­nyeket annak reményében, hogy kedvet ébresztünk a bekapcsoló­dáshoz. Ennek megfelelően tájé­koztatást adunk a képzési-támo­gatási lehetőségekről, a munka­erő-piaci helyzetről, a hazai és a nemzetközi trendekről, az újsze­rű próbálkozásokról, ideértve el­sősorban az internetes tanulási lehetőségeket, a távoktatást.- Kiket várnak a konferen­ciára?- Mindazokat, akik valamilyen szempontból hátrányban vannak a munkaerőpiacon, így a tartó­san elhelyezkedni nem tudókat, a gyesen-gyeden lévőket, a romá­Kényelmes körülmények között 150 gép mellé ülhetnek a tanulók Várkonyi Szabolcs kát, mozgáskorlátozottakat, egyéb fogyatékkal élőket. Bejára­tott, széles kapcsolatrendszeren keresztül tudjuk elérni őket, hi­szen a Neumann-nak és a Niváknak kezdetektől fogva dek­larált vállalása a felnőttképzés és a hátrányos helyzetűek oktatása. Sok sikeres tanfolyamot szervez­tünk már részükre eddig is, de nem akarunk megállni. A hagyo­mányokra alapozva igyekszünk folyamatosan újítani tartalom­ban és az eszköztárunkban is. Egy Uyen előrelépésnek számít most a Nivák épületének kibőví­tése, amelyet szintén be fogunk Beke Imre mutatni vendégeinknek. Az új részlegről Beke Imre szakképzési vezető adott bővebb tájékoztatást.- Égető problémánk oldódott meg a ráépítéssel, hiszen az utóbbi években jelentősen gya­rapodott tanulócsoportjaink száma, a gyerekeket egyre nehe­zebb volt számítógép elé ültetni. A könnyűszerkezetes második emeleten 4 új gépterem, egy gyakorlóiroda és egy nyelvi ok­tatóterem kapott helyet, kiegé­szítve a tanári szobával és az akadálymentes mellékhelyisé­gekkel. A 150 számítógép zsi­nórzata klimatizált szerverszo­bába fut be. A 150 milliós beruházás fede­zetét pályázati pénzből, szak­képzési hozzájárulásból és cé­gek támogatásából teremtettük elő, a kivitelezés pár hónap alatt lezajlott.- Mire ad lehetőséget az új ok­tatási részleg?- A Nivák épületének minden irodájában be van vezetve az internet. A kiváló infrastruktúra hosszú távon alapja lehet egy modern távoktatási centrum megszervezésének. A hat intéz­mény részvételével nemrég lét­rejövő AGRLA TISZK nonprofit kft. - amely e-learninges tantár­gyak fejlesztését tűzte ki egyik céljául - gyakorlóterepnek és egy­ben szolgáltatóhelynek is szeret­né használni a második emeletet. De addig is folyamatosan szer­vezzük az informatikusi modulá­ris képzéseket, a különböző cél­tanfolyamokat. Várjuk a jelent­kezőket, akik képszerkesztést, táblázatkezelést vagy internete­zést kívánnak tanulni...- Az érdeklődők számára áll­jon itt még egyszer a rendezvény színhelyének címe és az ese­mény időpontja: ESER. CIFRAKAPU U, 158. OKTÓBER 21, DÉLELŐTT 10 ÓRA A program a Alap tertvérs a Sy.octólls és Munkaügyi Mí:iisrtenu.i! NEMZETI támogatáséval valósul meg. ÜNSZFI NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS tELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET Szerezd be a legújabb ^ _^ pulóvered 1 4.990FÍ helyett CSAK 9.990 Ft-ért! Most még vannak méretek! Jöjjön be a NIKE SH-RAKTÁRÁRUHÁZBA! Besem őtelken a templommal szemben Tel: (36) 441-554 Nyitva tartás: H-P: 8.30-18.00 SZ:8.30-17.00 V:9.00-16.00 Villanyszerelés. Családi házak, nyaralók, egyéb építmények szerelése. Régi házak, lakások felújítása. Számlaképesen, garanciával, rövid határidőn belül. Menyhárt és Társa 2002 Bt. 06/20/911-4339 MINŐSÉGI FÖLDLABDÁS NÖVÉNYEK ÉRKEZTEK. IUNIPERUS CHIN. SPÁRTAIT 100/1251690 FT THUJA OCC. SMARAGD 100+1890 FT Tel.: 20/4777-690 Egerbakta, Bátor felé vezető egyenesben www.baktafa.hu MAGYAR • SZELE IRÉN és férje CSANÁLOSI JÓZSEF október 18-án ünnepük 50. házassági évfordulójukat. Szívből köszöntjük őket és jó egészséget kívánunk nekik. Csabi és családja, Ati és családja Szeretettel köszöntjük házasságkötésük 60. évfordulóján Füzesabonyban ANTAL LÁSZLÓT ft ÉS FELESÉGÉT Ét Szerető lányaik és két unokájuk! VÁLLALKOZÓKAT keresek! Eu-s jövedelem. 30/355-2510.-----------------------------------------------------------------229739­JÓL jövedelmező bio gyógynövények terjeszté­séhez Téged is várunk! A legújabb technológi­ájú termékeknek sikere lesz! Az elsők között lehetsz, most indítjuk Heves megyében. Érd: 06/30/533-5704----------------------------------------------------------------*229808* ELADÓT keresünk a gyöngyösi Gyöngyház bevá­sárlóközpontban található Kenvelo márkabol­tunkba! Fényképes önéletrajzokat a .Gyöngyös eladó” jeligére, a karrier@kenvekJhungary.hu vagy KENVELO 1118 Budapest, Otthon u. 23. címre várjuk.----------------------------------------------------------------*229671* MARÓST, esztergályost keresek CNC és hagyo­mányos gépre. T: 20/264-9404-----------------------------------------------------------------229827­AKARSZ pénzt keresni? És egészségesen élni? Ha igen, hívj! 20/9141-835.---------------------------------------------------------------*229856* S ZOLGÁLTATÁS KÉMÉNYÉPÍTÉST, javítást, régi tető felújítását, vakolást és kisebb átalakításokat rövid határ­idővel vállalok. 36/321-040------;—,------------------------------------*201252* F ESTÉST, mázolást, tapétázást számlaképesen vállalok. Tel.: 30/494-3210-----------------------------------------------------------------226533­KÚTFÚRÁS Eger és környékén. 20/470-8335----------------------------------------------------------------*210646* VÁLLALOM cs. házak építését, burkolását, csempézését, laminált padló rakását, festését, mázolását. Hívjon! 30/454-0802------------------------------:---------------------------------*211331* A SZFALTOZÁS, térburkolás és lakásfelújítás ga­ranciával határidőre, minőségi munkát válla­lunk. 70/615-5756. PALATETŐ bontás nélküli felújítása. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bá­dogos munka, lapostető-szig. 30/9850-611-----------—---------------------------------------------------------------*221290* F RISSÍTŐ masszázs Egerben 30/861-2743.---------------------------------------------------------------------------------*228002* EREDETISEG-VIZSGALAT HELYSZÍNI KISZÁLLÁSSAL IS! EGER, VINCELLÉRISKOLA U. 6/A. Idopontegyeztetéssel. rövid hat. időn belül T/F.: 36/517-512, 06/70/333-1904 SPRINTER Számítógép-szerviz. Javítás, kar­bantartás, adatmentés és értékesítés. Eger, Széchenyi u. 58.36/411-811 TÉLI alma- és körtevásár 2008. október 10- től minden héten pénteken és szombaton 8-tól 16 óráig. Helye: Mátra-Öko Kft. Hűtőháza 3245 Recsk, Várbükki út 38. Fajta: Gála, Golden, Jonagold, Idared alma, sorolt 85 Ft/kg, ömlesztett 50 Ft/kg. Bosckobak körte 160 Ft/kg, ömlesztett 50 Ft/kg. *229048* ÚJ KATALÓGUSUNKBÓL származó ruhák akár 80% kedv.! Nyitás: Okt. 18. Ruházlak üzlet Bükkszenterzsébet, Szabadság 219. 20/991- 9592---------------------------------------------------------------------------------*229411* ÁCSMUNKÁT, régi tetők felúj., új tetők készíté­sét, ereszcsatornázást, gipszkartonozást válla­lok. Ingyenes felmérés 70/358-7951--------------------------------------------------------------------------------*229420* EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ Vitálmasszázs. 30/244- 1760 TAXI legolcsóbb tarifával Egerben éjjel-nappal Tourist Taxi. Tel: 36/333-555---------------------------------------------------------------------------------*229610* PALATETŐ-FELÚJÍTÁS alpin lemezzel, 15 év ga­ranciával, referenciákkal 2300 Ft/m!. 70/540-7463------------—----------------------------------------------------------------*229815* ________PÉNZPIAC________ H ITELEK: Fizessen kevesebbet! Váltsa ki ked­vezőtlen hitelét, hitelkiváltás, adósságrende­zés. Kamat: 1,7-3,2%. Tel: 70/4546-974.---------------------------------------------------------------------------------*229384* BÚTOR KONYHABÚTOROK és egyedi bútorok tervezé­sét és kivitelezését vállalom. Korrekt áron, rö vid határidő. 70/5252-621---------------------------------------*22 » MEGKÍMÉLT fehér konyhabútor eladó 30/586-0014---------------------------------------------------------------------------------*229065 HÁLÓSZOBA szekrény (3 m hosszú, fehér, tűk rös), gardróbszekrény, fonott nád ülőgamitú ra, fenyőágyak ea. 36/474-593, 20/464- 8388.---------------------------------------------------------------------------------*229812* ________OKTATÁS________ A NGOL, német 100 órás (újra)kezdő ECL, alap/középf. vizsga-elők. gyerekeknek is. 36/788-178 Csiky 21. London Isk. Ny: 21351- 07-------------------------------------------------------------------------------*226594* N ÉMET nyelvből érettségire, nyelvvizsgára fel­készítést vállalok Egerben. 06-20/932-8231. MATEMATIKÁBÓL korrepetálás, felzárkóztatás, tehetséggondozás általános iskolásoknak Egerben. 06-20/932-8231. —-------—-------------------------------------------------------------*226701* K ÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítö OKJ-s képzés indul Egerben. Anyagokkal, eszközökkel 149.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/288-2092 www.2007kapos.hu GITAR0 KTATAST vállalok. 06/70/508-6510----------------------------------------------------------------------—------*229688' S PSS-ES statisztikai programhoz értő embert keresek szakdolgozathoz. 30/30-35-740. Sür­gős! ALAPÍTVÁNYOK AZ AGNATHA Horgászegyesület köszönetét mond mindazoknak, akik adójuk 1 %-ával tá mogatták az egyesületet céljainak elérésében A felajánlott összeget az egyesület horgászvizé nek szebbé tételére, rendezvények szervezésé re fordítottuk. Adószámunk: 18587401-1-10 MEZOGAZDASAG KRIZANTÉM széles választékban előjegyezhető Ár: mennyiségtől függően. Érd: 70/391-1937.-----------,----------------------------*22T ­» 5-6 q kék szőlő eladó. 30/566-2975 ZWEIGELT, Kékfrankos szőlő ea. 36/428-103--------------------------;-----------------------------------------------------*229486' » EGED-ALJÁN 700 n.öl kékfrankos ültetvény terméssel reális áron ea. 20/940-3372.----------------------------------------*22 EGERBEN bérelnék vörösbor tárolására tartá lyokat, hordókat, esetleg szőlőért vagy borért is. 30/967-4416 EGERBEN Kékfrankos, Cabernet Savignon bor szőlő kis és nagy tételben ea. 30/967-4416---------------------------------------------------------------------------------*22949 KÉKFRANKOS szőlő eladó. Ár megegyezés sze­rint. Érd: 36/474-137.---------------------------------------*22 K ÁLBAN eladó kétfejes lengyel eke, háromleve les függesztett borona, fasa 250 kg-os műtrágyaszóró+kardán, háromkocsis sorköz művelő bakháthúzóval. 06/70/354-6771-----------------------------------:----*22 » CABERNET Sauvignon borszőlő eladó 30/43-53-169.------------------------------------------;------------------------------------*229782 » ÁFONYA, bogyósok, gyümölcsfacsemeték szőlőoltványok árusítása okt. 21-től minden nap. Andornaktálya, Házi Sárkány söröző 20/9460-278------------------------------:--------*22 K ÉKFRANKOS szőlő ea. Egerben. 70/514- 1694---------------------------------------------------------------------------------*22 8 GYÜMÖLCSFA, köszméte, ribizli kedvezmé nyes áron kapható. Érd: egész nap Verpelét Kossuth út 59.36/359-280---------------------------------------------------------------------------------*229845 EGERBEN 10 q Kékfrankos kis tételben is ea Házhoz szállítás megoldható. 30/650-9317---------------------------------------------------------------------------------*229858 VÁLLALKOZÁS 8 EGERBEN belvárosi ajándéküzlet üzemelte tési joga eladó. 20/541-5373---------------------------------------*22 B UDAPESTEN a Kodály köröndnél 100 m! szu terén üzlet eladó. Ár: 11 MFL Egri ingatlancse­re érdekel. 20/9582-913 EGRI vendéglátóhely kiadó! Érd: 06-70/398 9956. BÉRLEMÉNY A HEVES Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az INNTEK Nonprofit Kft. (Eger, Faiskola út 15.) épületében 100 m! műhelyt és 20 m!-es irodát ad bérbe. Érd.: 30/607­4866 *229549* RÉGISÉG HAGYATÉKBÓL festményt, szobrot, régi Zsolnayt és érdekes régiségeket veszek. Fajcsák Attila 20/9787-092 GARÁZS BERZE Nagy János úti garázssoron 2 szomszé­dos garázs eladó. Aknás és pincés. I.ár: 1,8-2 MFt. Érd: 20/554-7572---------------------------------------------------------------------------------*215590* E GER, Remenyik Zs. utcában garázs eladó. I.ár: 2,6 M. Érd: 20/455-1588--------------------------------------------------------------------- *229633* HIRDETMÉNY HEVESI Kistérség Többcélú Társulása Kérem, látogasson el a Hevesi Kistérség honlapjára: http://www.delheves.extra.hu/ Minden, amit a térségről tudni érdemes.---------------------------------------------------------------------------------*229819* _______ADÁSVÉTEL_______ M ŰANYAG ablak 240x140 cm-es kitűnő álla­potban és 1 db 72 cm-es színes TV eladó. Érd: 36/427-447. NAGY A SÜRGÉS-FORGÁS A Thl/RZÓ-raz8A/v, /moi horfohay HAP/rAny yf/rszAiiAsF magAhah Es csaiAozAa/ah. JÓKAI MÓR regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA JÓI MEGGO//DOI - ta a DoiGor, fe- mmrESAsszony? Nem fáj a szfyí megMin/a H/S- F/4FÔIÎH/SZEM MOSÍmAR NEM F£- NYEGEZAZEHEzEj YESZ/lYf. ÛGFSEJZEM, HOGY A HAP/FAny izhaf UfAnpófiAsErf hüidfEh.

Next

/
Oldalképek
Tartalom