Heves Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-12 / 214. szám
2008. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTÜKÖR Kovács Ádám harmadszor lett magyar bajnok a rövid távú ob-n Merész célok az újonctól rajt előtt Szombaton a Bajai Bácska látogat a körcsarnokba tájfutás A Szolnokon rendezett Rövid távú Országos Bajnokságon a felnőtteknél tarolt az Egri Testedző Club. N21-ben lana Macinska állhatott a dobogó tetejére, Hrenkó Ivett pedig 3. helyezésével megszerezte élete első felnőtt bajnoki érmét. Macinska szlovák származása miatt nem lehet magyar bajnok, így valójában az eredmények eggyel „feljebb” csúsznak, vagyis Hrenkó ideje ob-ezüstérmet jelent. A még pontszerző Simon Ágnes 7. magyarként ért célba, Daragó Zsófia pedig a 18. helyen zárt. A férfiaknál Kovács Ádám harmadszor védte meg bajnoki címét rövid távon, ezúttal mindössze négy másodperccel megelőzve csapattársát, Ruslan Glibovot. Szabó András juniorként végzett a 4. helyen. Jana Macinska és Kovács Ádám is a dobogó tetejére állhatott A gyöngyösi Konrád Krisztina remek futással bajnoki címet nyert N14-ben, míg ugyanitt klubtársa, Liszka Eszter 5. lett. Nló-ban a mátraaljai Balogh Réka 6. helyen zárt. A további megyei eredmények: N20: 4. Jana Kxsijakova (ETC). N40:8. dr. Kiss Teodóra (ETC). N45: 5. Marczis Márta (ETC), 8. Lisztóczki Ibolya (ETC). F18:8. Hráb Dániel (ETC). I F40: 6. dr. Mohácsy Tamás ] (GYO). F60: 5. Lénárd Miklós (ETC), 7. dr. Nagy Árpád (ETC). F65: ó. Perényi János (GYO). ■ Szombaton 17 órától hazai környezetben a Baja együttese ellen kezdi NB I/B-s szereplését az Eszterházy KF-HÉSZ Gépszolg SE férfi csapata. Sike Károly kosárlabda - A hazai Dobó-kupa és a salgótarjáni Szert Sán- dor-emléktorna kiváló alkalmat biztosított a csapatjáték csiszolására - fogalmazott Széles-Kovács Gyula, az egriek edzője. - Akadnak hiányosságaink, elsősorban taktikai téren, de azon dolgozunk, hogy ezeket rövid időn belül kijavítsuk. Két-három mérkőzés után minden bizonnyal világossá válik, hogy miben kell még előrelépni. A tapasztalatom az, hogy hazai környezetben általában jó teljesítményre vagyunk képesek, az idegenbeli mérkőzésektől azonban egy picit tartok. j. jSEraiSMISííól * r HESZ ' GÉPSZOLGÁLTATÓ CÉGCSOPORT I ",nrr " I A sportág második vonalában 16 fős kerettel kezd a gárda. Pet- rucsik Krisztiánra már nem számíthat a klub, míg az érkezők listáján Gál Krisztián, Katona Róbert, Máté Balázs, Szerdahelyi Ádám és Schneider Zoltán neve olvasható. Utóbbi kivételével ősztől valamennyien az EKF hallgatói lesznek.- Ha egy gárda magasabb osztályba lép, elsődleges cél a biztos bentmaradás megőrzése, ám mi ennél merészebb álmokat dédelgetünk - folytatta Széles-Kovács Gyula. - A mezőny első felébe kívánkozunk, azzal együtt, hogy az NB I/B-s csapatokról sajnos elég kevés információnk van. Csak viszonyítani tudunk, hogy egyes gárdák milyen játékerőt Széles-Kovács Gyula (balról): - Az eredményesség mellett az is fontos feladat, hogy minél több szurkolót a csapat mellé állítsunk Dr. Hauser Zoltán a klub új elnöke új elnökséget választottak a megyeszékhelyi egyletnél. A grémiumra azért volt szükség, mert az osztályváltással a sokrétű és sokasodó feladatokat két-három ember már képtelen volt ellátni. A klubnál egyre nagyobb szerepet tölt be az Eszterházy Károly Főiskola, ami az elnökség összetételéből is érződik Elnökként dr. Hauser Zoltán, a főiskola rektora, míg alelnök- ként Varró Géza kapott meg bízatást. A jelenleg öttagú elnökségben dr. Csongor Péter, dr. Honfi László és Kovács Géza neve szerepel még. A lista azonban nem teljes, a játékosok részéről újabb tag gal bővülhet az elnökség, valamint a leendő új főszponzor részére is van fenntartva egy hely. A tárgyalások ezekben a napokban is zajlanak képviselnek. Néhány forduló elteltével vélhetően majd tisztul a kép, de adott esetben a bajnokság közben is kialakíthatjuk, melyek lehetnek a reális elvárások az együttes felé. A bajnoki rajt előtt a keret valamennyi tagja játékra kész, a szakvezető vélhetően a legjobbnak vélt tizenkettő játékost nevezheti a Bajai Bácska FKE elleni idénynyitóra.- Az első bajnoki mindig különös jelentőséggel bír, sok szempontból fontos, hogy sikerrel vegyük az akadályt. Zömében rutinos játékosok alkotják a csapatunkat, mindenki tisztában van a feladatával. Egy célért küzdünk, az eredményesség mellett azonban az is fontos, hogy minél több szurkolót a csapat mellé állítsunk - zárta szavait a szakember. Debrecenbe látogat a Szombathelyi Haladás LABDARÚGÁS - Az NB I. 7. fordulójában az éllovas, veretlen Debrecen az újonc Haladást látja vendégül. A címvédő MTK a Győrt fogadja, míg a második helyen álló Újpest az utolsó előtti REAC otthonában vendégeskedik. A program Péntek Játékvezető Debrecen - Haladás 19.00 (Tv.: Duna) Bede Szombat MTK - Győr 15.00 (Tv.: Sport2) Iványi Bp. Honvéd - Fehérvár 20.00 Kassai Kaposvár - Nyíre&háza 20.00 Kecskemét - Siófok 20.00 Király Szabó Zs. Diósaör-ZTE 20.00 Szabó S. Vasas - Paks 20.00 Fábián Vasárnap REAC -Újpest 17.30 (Tv.: Sport2) Solymosi Kovács és Sors a negyedik helyen paralimpia - Kovács Ervin és Sors Tamás (mindketten 200 méter vegyes) révén két negyedik helyet szereztek a magyarok a pekingi paralimpián csütörtökön. Nagy Dózis az éllovas Admirál csapatának kispályás foci - A Heves városi műfüves bajnokság 11. fordulójának eredményei: Dózis - Admirál 9-8, B&O Time - Tenk 10-8, Heves Cleaning - UR-FA 9-13. Szabadnapos: Amatőr Real. A bajnokság állása _________ 1 . Admirál 10 82 103-53 24 2. Dózis 10 73 93-73 21 3. B&O Time 10 5 1 4 85-76 16 4. UR-FA 11 5 1 5 84-99 13 5. Tepk 11 2 4 5 79-98 IQ 6. Cleaning 11 1 2 8 59-106 5 7. Amatőr Real 10 1 1 8 59-87 4 A góllövőlista élcsoportja. 33 gólos: Szász Ádám (Admirál), Tóth József (Tenk), 31 gólos: Ejÿiid Ottó (Amatör Real). Friss sporthíreink: wwwHEOL.hu EGERBEN Húsipari Kft. Tdb Ibevezetett üzlettel ELADÓ. Érd.: 30/6353-159A Vízimalom Vadásztársaság 3399 Andornaktálya, Rákóczi út 160. Pályázati úton meghirdeti HIVATÁSOS VADÁSZ (VADŐRI ÁLLÁS) betöltését Feltételek: » Önéletrajz személyes leadása [ • Megfelelő szakmai végzettség (középfok) | • Szakmai nyelvismeret (angol, német) • Gépjármű jogosítvány A. B, C.T. • Eü, alkalmasság • Életkor 30 évig Határidő: 2008. szeptember 25. Jelentkezés: vadásztársaság elnökénél Andornaktálya, Rákóczi út 160. Tel.: 06-30/281-4794 _______ K ét vezetői irodát, egy tárgyalót, teakonyhát és szociális helyiségeket tartalmazó irodakomplexum KIADÓ EGERBEN A KISTÁLYAI ÚTON kereskedelmi övezetben, kiváló parkolási lehetőséggel. Érdeklődni munkaidőben “ a 36/412-255 telefonszámon NÉGY HÓNAP ALATT FELSŐFOKÚ - TÍZ HÉT ALATT KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA Interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával_________- Kedves Blanka, bizonyára sokakat meglep, hogy lehetséges ilyen rövid idő alatt nulláról felsőfokú nyelvvizsgát tenni Talán az is szerepet játszott ebben, hogy Ön gyakorló nyelvtanár?- Valóban, az ELTE bölcsészkarán végeztem, de a sikerhez vezető úton a döntő tényezőt egy számomra új módszer, a Kreatív Nyelvtanulás jelentette.- Tudtommal pontosan négy hónappal az után, hogy először kezébe vette a tananyagot, 90% körüli eredménnyel a nap legjobb szóbeli \izsgáját produkálta -felsőfokon!- így van. Akkor kezdtem el tanulni a Kreatív Nyelvtanulással, amikor még heti 35-40 órát tanítottam, de egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a mindennapos munka után ne- kiálljak tanulni, gyakorolni. Sőt, a sikerélmény, hogy már az első lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan használni, még jobban motivált. Alig vártam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele és hogy megismerkedjek a még ismeretlen szavakkal, nyelvtani jelenségekkel.- Ön egy személyben "kreatív" nyelvtanuló és a hagyományos módszereket is tökéletesen ismerő nyelvtanár. így ritka rálátása lehet a szakmai kérdésekre és hiteles véleményt mondhat Mi e módszer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitől igazán újszerű és hatékony a Kreatív Nyelvtanulás?- Én eddigi nyelvtanári munkám során még nemp találkoztam eny- nyire logikus szerkezetű tananyaggal, személyes meggyőződésem, hogy ma ez a legjobb nyelvkönyv a piacon kezdők/újrakezdők számára, ill. akik rendszerezni vagy felfrissíteni kívánják eddigi tudásukat- Ön pedig kedves Gina, tíz hét alatt sikeres középfokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül, egy egyedi nyelvtanulási metódussal Igaz?- Valóban így történt. A módszer a Kreatív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon.- Mitől más és mitől ilyen sikeres ez a módszer?- Nekem az tetszett benne, hogy azonnal célnyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvű tananyag segítségével folyamatosan ellenőrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! A két oktatócsomag és a CD minőségű hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba.- Milyen nyelvekből hozzáférhető a Kreatív Nyelvtanulási Módszer és mennyibe kerül?- Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd és norvég nyelvre készült tananyag, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19.900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg.- Úgy tudom, Egerben lesz vásárlással egybekötött termékbemutató, amelyen Önnel személyesen is találkozhatnak az érdeklődők.-igen, 2008. szeptember lóún (kedd) és szeptember 23-án (kedd) 17-19 óráig a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban (Eger, Bartók Béla tér 6.) a tananyagokat bárki megtekintheti, s szívesen megosztom tapasztalataimat ezzel az új, hatékony nyelvtanulási módszerrel kapcsolatban. Szeretettel várok minden tanácsot kérő érdeklődőt akár kérdéseivel akár problémáival!- Kedves Blanka és Glna, sok sikert a további nyelvtanuláshoz! Behring Balázs www.kreatimyelv.hu VARGA JÓZSEF és kisunokája VARGA ATTILA Andomaktályán ma ünnepli 60. és 5. születésnapját. Ez alkalomból szeretettel köszöntik Szerető családtagjai HEVESÍHÍRIAP Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodála. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PEBJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: havas andrAs, kühne Gábor Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger. Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi a 32., Tel: 36/410-427 Hirdetésvezetó: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/51S634, fax: 36/513030 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az! Axel Springer-Magyarország Kft. Heves ! Megyei Irodájának terjesztő hálózata ; végzi, az árusítás a LAPKER,Rt. regioná-1 lis árushelyein keresztül történik. ; Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax> 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. j Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- ! tó). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői- I nél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- J 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1900 Ft, negyedévre 5700 Ftfél évre 11400 Ft I egy évre 22800 Ft I Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. : TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá- i ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. ; TeL/fax: 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, ! szavazásokon, rejtvénypályázatokon ! stb. résztvevők által személyesen, írás- j ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. ! Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.