Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-30 / 203. szám

3 2008. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Lesz miből tanulni ősztől tankönyv-körkép A legtöbb iskolába már megérkeztek a kiadványok A legtöbb helyre hiánytalanul megérkeztek a tankönyvek, a diákok a héten már haza is vihették azokat HÍREK Bélapátfalva MŰSOR Vasárnap délelőtt fél tizenegytől Kegye Já­nos pánsípművész ad koncertet az apátsági templomban a helyi Művelődési Ház szervezésében. A programban klasszikus dalla­mok csendülnek fel, egyebek mellett Mozart-, Bach-, illetve Vi- valdi-szerzemények. A rendez­vény ingyenes. Heves megye válogatás a Dió­törő című táncjátékhoz tart válo­gatást az egri Gárdonyi Géza Színház szeptember hatodikán 14 órától a teátrumban (Eger, Hatvani kapu tér 4.). Barta Dóra rendező-koreográfus és Mirkócz- ki Zita koreográfus asszisztens 9-16 év közötti lányok és fiúk je­lentkezését várja. Egy tréning ke­retében mérik fel a felvételizők tánctudását és színpadi ráter­mettségét. Érdeklődni a 70/382- 5203-as telefonszámon lehet. Istenmezeje gazdálkodás A község önkormányzatának kép- viselő-testülete a napokban tar­tott ülésén áttekintette az idei év első felének gazdálkodását, majd a költségvetés szükséges módo­sítását fogadták el. A tanévkez­dési támogatás folyósítását is megkezdték a településen: az érintettek a polgármesteri hivatal­ban vehetik át a juttatást. Lőrinci TANÉVNYITÓ A korábbi­akban kiadottól eltérő időpont­okban tartja tanévnyitó ünnep­ségeit a Hunyadi Mátyás Általá­nos Iskola. A selypi telephelyen délután négy órakor, a lőrinci is­kolában pedig délután öt órakor kezdődik az esemény. Az első tanítási nap természetesen szeptember elseje lesz. NOSZVaj SZILVANAP Ma délelőtt tíz és délután négy óra között tartják a településen a hagyo­mányos szilvanapot. A gyümölcs feldolgozási módjainak bemuta­tása mellett folklórprogramok is szórakoztatják a látogatókat. A Gazdaház udvarán 6-8 csapat főzi az ízletes lekvárt, s a ven­dégek is bekapcsolódhatnak a rotyogó, ízzel teli üstök kavarga- tásába, kóstolásába. A kemen­cékben szilvalekvárral töltött buktát készítenek a falusi ven­déglátók. Az udvaron helyi és környékbeli kézművesek kínál­ják áruikat, egyesek bemutatót is tartanak mesterségük fogá­saiból. Föllépnek a mezőkö­vesdi Matyó néptánccsoport táncosai és zenészei. A gyerme­kek kézműves-foglalkozásokon is részt vehetnek. A hét elején felröppent a hír, hogy sok iskolába nem, vagy csak késve ér­keznek meg a tanköny­vek. A megyeszékhelyen lesz miből tanulni. Barta Katalin A napokban arról cikkezett a hazai sajtó, hogy a szeptemberi iskolakezdésre sok intézmény­be hiányosan érkeztek meg a megrendelt tankönyvek az át­íratás és az engedélyeztetés las­súsága miatt. Tény, hogy az ok­tatási tárca tankönyvrendelete okán számos kiadványt át kel­lett dolgoztatni, s úgy engedé­lyeztetni. Csak az akkreditációt követően forgalmazhatók tan­könyvként a kötetek. A tankönyvreformnak neve­zett rendeletet még Magyar Bá­lint (SZDSZ) hozta oktatási mi­niszterként. Ez többek között előírja, hogy a könyvekben hány betűből állhat egy szó, és hány szó lehet egy mondatban. Első és második osztályban a monda­tok 95 százaléka nem lehet hosz- szabb 150 betűhelynél, de ugyanezt a szabályt kell alkal­mazni a 9-12. osztálynak szóló kiadványokban szereplő monda- | tok legalább 65 százalékáig. A I szakszavak mennyiségét is kor­látozzák: a felső tagozatban átla­gosan minden második mondat­ra juthat egy ilyen szó. Az elmúlt napokban számos egri általános és középiskola tankönyvfelelőseit megkérdez­tük, hogy hiánytalanul megér­keztek-e a kiadványok. Kivétel nélkül szinte minden intéz­ményben azt a választ kaptuk, hogy egy-két könyvtől eltekint­ve minden időben megérkezett, s azokat már haza is vihették a diákok. A hiányzó köteteket pe­dig legkésőbb az első tanítási héten megkapják. Anomáliák azért így is előfor­dulnak. Az egyik szülő például arra panaszkodott, hogy ő min­den évben kénytelen teljes áron megvásárolni az összes tanköny­vet, mivel a családban az egy fő­re eső átlagjövedelem néhány száz forinttal meghaladja a ked­vezményre jogosító összeget:- A magam részéről igazságta­lannak tartom, hogy sok telepü­lésen teljesen ingyen kapják meg a könyveket a diákok, amiért én évente 30-40 ezer forintot kifize­tek a két gyerekem után. Ennél is jobban idegesít, hogy a tanév vé­gén rendszeresen azzal szembesülök, hogy több könyvet, munkafüzetet egy­szer sem használ­tak a gyerekeim. Nem azért, mert lusták, hanem mert a tanárnak nem volt szüksége ezekre az év folyamán, mivel a saját jegyzete­it használta és azt is kérte szá­mon - mondta. pétervásárán idén február­ban nyújtott be pályázatot a fenntartó önkormányzat a Ta­mási Áron Általános Iskola információs eszközeinek kor­szerűsítésére, amely elenged­hetetlen az ott alkalmazott kompetencia alapú oktatás­hoz. Április végén értesítést Egy másik anyuka azt tette szóvá, hogy a drága idegen nyel­vi könyvet kétszer vásároltatták meg vele:- A fiam most hozta haza az új tankönyveket. Ilyenkor mind­egyikbe belelapo­zok, mivel a bekö­téskor is segítek. Meglepve ta­pasztaltam, hogy a csomagban ugyanaz a négyezer forintos né­met nyelvkönyv is szerepelt, amelyből már tavaly is tanultak. kaptak arról, hogy nyertek, ám a mai napig csak annyit tudnak, központi közbeszerzé­si eljárás után kezdődhet meg a számítógépek, digitális táblák, szoftvercsomagok be­szerzése. Azaz a program el­indul, csupán az eszközök hi­ányoznak hozzá... Most visszaviszem, és megpró­bálom a pénzt visszakérni. Hogy a tankönyvreform alkal­mazása mennyiben tészi haté­konyabbá az oktatást, egyelőre nem tudni, hiszen a javított kiad­ványokat idén szeptembertől al­kalmazzák a pedagógusok. Any- nyit azért megtudtunk, hogy azokban az intézményekben, amelyekben évek óta egy jól be­vált kiadótól rendelik a tanköny­veket, semmilyen bonyodalom­ra nem kell számítani, mivel a kiadó munkatársai tanév köz­ben is napi kapcsolatban állnak az intézményekkel, s minden hasznosítható gyakorlati észre­vételt igyekeznek beépíteni a ki­adványaikba. Az idei tanévkezdés - úgy tű­nik - zökkenőmentesen indul. Leszámítva olyan „apróságo­kat”, hogy a tavasszal nyertes­nek hirdetett európai uniós pá­lyázatok sorsáról sok esetben azóta sem hallottak az intéz­ményfenntartók. mm Erőpolitika, marakodás hogy okkal kerültek-e hely­zeti előnybe a szocialisták a gumigyár-botrány nyomán, az vitatható. Az sem volt ed­dig egyértelmű, hogy ezt az előnyt sikerülhet-e fenntar­tani a 2010-es választáso­kig. Merthogy messze van, és az Apollo-pofon is mutat­ja: nem lehet fenntartani a csakazértis harci állapoto­kat, pláne nem egyetlen állí­tás - a Fidesz káros beruhá­zás- és városellenessége - ismételgetésével. találgatni már nem kell: a szocialisták - nyilván csat- tanósnak szánt - válaszuk­kal egyetlen nap alatt ká­rukra fordították a politikai előnyüket. Szerdán közzétet­ték a számukra kedvező közvélemény-kutatást, majd csütörtökön este az egészet lenullázták. történt ugyanis, hogy amo­lyan „büntetésként” meg­fosztották a jobboldali kép­viselőket és pártdelegálta­kat a bizottsági elnöki, illet­ve gazdasági társaságokban betöltött felügyelő-bizottsági tisztségektől. Ennek a - tán jogilag is erősen vitatható - döntésnek az üzenete egyér­telmű: ha „a Fidesz ártott a városnak”, hát ők meg árta­nak a fideszeseknek. Példá­ul megfosztják őket néhány tízezer forintos havi apaná­zsuktól. Mert tehetik. túl azon, hogy ez bosszú­nak is kicsinyes, a lehető legrosszabb, amit tehettek. Egyfelől magukkal, de ez le­gyen az ő bajuk. Másfelől viszont az egyébként is ronggyá tépázott közállapot­okkal. Bebizonyították: eszükben sincs bármiféle fogyasztható stratégiát ki­alakítani a hatalom-ellenzék viszony működőképességé­re. Folytatódik az erőpoliti­zálás, a deákné vászna jel­igére. Itt már süketek párbe­széde sincs. Csak küldetés­tudatos marakodás. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu ■ A tavasszal nyer­tesnek hirdetett uniós pályázatok sorsáról azóta sem hallani. Péterkén is nyertek, ám az eszközökről semmi hír Állásajánlatok Recepciós (50242) HEVESJOB.HU Feladatok: recepción ügyfélkezelés, telefonforgalom intézés, általános adminisztráció támogatása. Elvárások: középfokú végzettség, magas szintű MS Word és Excel ismeret, vevőorientált gondolkodás. Ügyvezetői asszisztens (50350) Feladatok: ügyvezető mellett adminisztratív feladatok ellátása, kapcsolattartás külföldi partnerekkel, beszállítókkal. Elvárások: szakirányú közép / felsőfokú végzettség, angol-román-magyar nyelvismeret, felhasználó szintű számítógépes ismeretek, jó kommunikációs és szervező képesség. Műszaki előkészítő technikus (50539) Elvárások: magasépítői technikusi vagy szakirányú felsőfokú végzettség, költségvetés­készítői program ismerete, felhasználói szintű számítógépes ismeretek, 3 éves szakmai gyakorlat. Főkönyvelő (50538) Feladatok: a társaság számviteli-pénzügyi rendjének kialakítása és működtetés^, adóbevallások, éves beszámoló, belső szabályzatok elkészítése, pénzügyi és számviteli csoport irányítása. Elvárások: szakirányú felsőfokú végzettség (számviteli és pénzügyi területen), mérlegképes könyvelői végzettség, gyakorlat, számítógépes ismeret. További információ és megyei állásajánlatok a www.hevesjob.hu weboldalon. (l)W3HHl ^ 1 LA\Aó Mit jelent a fidúcia latin szó? a) vásárlás b) bizalom Név: .............. c ) tanácsadás d) kétes üzlet Cím:. Kérjük, válaszoljon a hét napon át (augusztus 25-szeptember 1.) megjelenő kvízkérdésekre, és amennyiben érvényes Heves Megyei Hírlap előfizetéssel rendelkezik szeptember hónapra, MEGNYERHETI A 7 DARAB HAUSER TEA- ÉS HOSSZÚKÁVÉ FŐZŐ EGYIKÉT! A 7 darab kitöltött játékszelvényt összegyűjtve, zárt borítékban 2008. szeptember 8-án 12 óráigjuttassa el a Heves Megyei Hírlap címére: JÁTÉK, 3301 Eger Pf. 657. A borítékra kérjük ráírni: NYEREMÉNY7- A játékban csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt l

Next

/
Oldalképek
Tartalom