Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-25 / 198. szám

2008. AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT Rendőrségi bejelentés lett a kerekharaszti pihenés vége Igencsak pórul járt a minap egy teherautó sofőrje, aki útját meg­szakítva az M3-as autópálya ke­rekharaszti pihenőjében állt meg, hogy kifújja magát. A férfi kiszállt a járműből, ám annak ajtaját nyitva hagyta, hogy ki­szellőztesse az utasteret. 0 ma­ga kicsit sétálgatott, és a teherau­tó körül tett-vett. Ekkor lépett hozzá oda egy ismeretlen, aki­vel beszélgetésbe elegyedtek. Az idegen mintegy fél órán keresz­tül tartotta szóval a sofőrt, aki csak az alkalmi beszélgetőpart­ner távozása után vette észre, hogy a teherautóból több dolog­nak is nyoma veszett, így a nála lévő készpénznek és a bankkár­tyájának is. Az elkövető nem sokáig tétlen­kedett: mire a sofőr bejelentette a rendőrségen a lopás tényét, ad­digra a tolvaj már le is emelt egy összeget a férfi bankszámlájáról - tájékoztatta a történtekről la­punkat Kocsis Irén Mária r. al­ezredes, a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense. ■ Óvatos vezetést kíván a forgalmi rend változása Az állami közútkezelő tájékozta­tása szerint több útlezárásra is számítani kell megyénkben. Hatvanban a Fő téren végeznek burkolatfelújítást, ezért 30 kilo­méteres sebességkorlátozás és útszűkület nehezíti a forgalmat. Párádon a 24-es számú út men­tén is burkolatfelújítás zajlik, ott is 30 kilométeres sebességkor­látozásra, valamint útszűkület­re számíthatunk. A mezőgazdasági vontatókra és lassú járművekre vonatkozó tilalmat - a betakarítások miatt - október 31-éig feloldották, így a 3-as számú főúton három sza­kaszon is: Pest megye határától a 32-es főút csatlakozásáig, a gyöngyöshalászi útcsatlakozás­tól a visontai bekötőig, valamint a vécsi kereszteződéstől Borsod megye kezdetéig. Számítani lehet mezőgazda- sági gépekre a 25-ös számú fő­úton Kerecsend belterületén, il­letve a 33-as főúton a 3-as főút és az M3-as autópálya közötti szakaszon is. ■ Eltűnő jelenség a stopolás ingyen fuvar Az utazást kalandossáteheti, d^tósz^míthatatlan Manapság nehéz dolguk van azoknak, akik a stopolás kiszámíthatatlan, bizonytalan, de kétségkívül olcsó módját választják. Képünk illusztráció. Az autóstop kiment a di­vatból. Ennek talán a leg­főbb oka, hogy az embe­rek bizalmatlanná váltak, félnek az idegenektől. Debnár Ádám Ha emlékszünk még a „Földvár felé félúton” című Bródy János- dalra, tudhatjuk, hogy az autó­stoposokról annak idején még sláger is született. Merőben más volt akkor a helyzet, manapság viszont nehéz dolguk van azok­nak, akik az utazás eme kiszá­míthatatlan, bizonytalan, de két­ségkívül olcsó módját választják.- Volt már rá példa, hogy au­tóstoppal jutottam haza - me­séli Eszter, aki még főiskolás korában kényszerült így utaz­ni. Ugyan féltem picit, hiszen éjszaka mentem, de muszáj volt valahogy Miskolcról Egerbe ér­nem, az utolsó vonatot és buszt pedig lekéstem. Sőt pénzem sem nagyon volt. Szerencsé­re az út alatt csak pozitív tapasztalatot gyűjtöttem, ettől függetlenül még egy szer nem szívesen ismételném meg - teszi hozzá a lány. Szerencséje volt, hiszen egyre ke- ve s e b b olyan autós van, aki megbízik a fuvarra vágyókban, így aztán egyre kisebb az esély, hogy va­laki egyáltalán megálljon egy stoposért. A rendszeresen autót vezetők is igazolják ezt. Ákos például, aki a megyeszékhe­lyen él és dolgozik, szintén alátámaszt­ja az állítást. - Egy­szer ugyan előfor­dult, hogy három fi­atal - két lány és egy srác - ked­véért megálltam, de ők csak vá­roson belül szerettek volna utazni. Lekésték ugyanis az utolsó helyi járatot, a sétához pedig már túl fáradtak voltak. Ha hosszabb útra megyek, biz­tos hogy nem vennék fel senkit. Rengeteg rosszat hallani ma­napság, és én nem szeretnék bekerülni a rendőrségi hírekbe, mint áldozat - mondja Ákos, ■ „Ha baleset tör­ténik, rengeteg probléma me­rülhet fel, nem éri meg vállalni a felelősséget.” majd hozzáteszi: sokszor látni olyan gyanús külsejű embere­ket az út mellett integetni, aki­ket még gyalog is nagy ívben kikerülne, nemhogy az autójá­ba engedje őket. A fuvarozó cégek­nél is konkrét sza­bályok vannak az autóstoposokra vo­natkozóan. - Min­den utastérben tar­tózkodóért a sofőr a felelős, így kifejezetten tiltjuk, hogy stoposokat vegyenek fel a kollégák. Ha baleset történik, rengeteg probléma merülhet fel, amiért viszont nem éri meg vál­lalni a felelősséget. Ezzel való­színűleg más vállalatok is így vannak - állítja Tibor, aki egy szállítmányozó cég ügyvezető igazgatója. A filmekben látott sablonos jelenetek tehát, amikor általában teherautók, kamionok Heves megyében kedvező a statisztika A RENDŐRSÉGNEK ad­dig semmi dolga sincs a stoposokkal, amíg azok nem akadályozzák a járműforgalmat. Álta­lában azért tudják, hogy mit szabad és mit nem. Az út közepére nem merész­kednek ki, jellemzően kul­turált módon, a széléről inte­getve adnak jelzést az autó­soknak. Az elmúlt években szerencsére nem történt olyan baleset Heves megyében, mely­nek okozója vagy elszenvedője stopos lett volna - tudatta Sol­tész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­szóvivője. állnak meg, hogy utasokat ve­gyenek fel, már a múlté. A biztosítóknak viszont telje­sen mindegy, hogy az utastér­ben tartózkodó stopos volt vagy sem. A kártérítés mindig attól függ, hogy ki okozta a balesetet. Ha a gépjármű vezetője a felelős, és a stopos utasként megsérül, akkor a sofőr felelősségbiztosí­tása alapján fizetnek. Útszéli stopos elütése esetén is a köte­lező biztosítás alapján térítenek, de előtte megvizsgálják, hogy nem volt-e a fuvarra vágyó alko­hol vagy drog befolyása alatt, il­letve nem történt-e egyéb bűn- cselekmény. Ha a stopos hibájá­ból következik be a baleset, az ő egyéni biztosítása alapján fizet­nek, ennek hiányában azonban nem jár kártérítés. A KRESZ szabályai szerint a stoposok gyalogosoknak minő­sülnek, tehát a rájuk vonatko­zó előírások szerint kell közle­kedniük. A gyalogos közleke­dési helye a járda, vagy ennek hiányában a leállósáv, az út­padka, illetve a kerékpárút. Autópályán tilos és életveszé­lyes gyalogosként közlekedni, így stopolni is. Az ingyen­fuvarra ácsingózó nem veszé­lyeztetheti, zavarhatja, akadá­lyozhatja a gépjárművek for­galmát. Amint autóba ül, on­nantól az utasra vonatkozó sza­bályok érvényesek rá. Denevérekkel randevúzhatnak a felsőtárkányi tó partján Milyenek valójában a denevé­rek? Magyarországon sokak sze­mében főként negatív tulajdon­ságok kapcsolódnak hozzájuk, ám a világ más országaiban, így például Kubában és Kínában a jó szerencse és a boldogság meg­testesítőiként tekintenek rájuk. A denevérekkel szemben kiala­kult előítéletektől és tévhitektől is megszabadulhatnak, a bőrege­rek igazi életéről pedig teljesebb képet kaphatnak azok, akik au­gusztus 30-án, szombaton elláto­gatnak Felsőtárkányba, a Bükki Nemzeti Park Nyugati kapu Ok­tató- és Látogatóközpontjába, ahol - az Európai Denevéréj ke­retében - ezúttal is programok­kal várják az érdeklődőket. A De­nevéréjt évről évre több mint har­minc országban szervezik meg. Alapját az Európai Denevérvé­delmi Egyezmény alkotja, amely­hez hazánk is csatlakozott. A ren­dezvény - azon túl, hogy hasznos információkkal ismerteti meg a résztvevőket - már csak azért is érdekes, mert a természetes élő­helyeik pusztulása miatt egyre gyakrabban találkozhatunk ezekkel az állatokkal a nagyvá­rosokban is. Utóbbi helyszíne­ken főként a panelházak réseibe veszik be magukat, mivel ezek télen is egyenletes hőmérsékletet biztosítanak számukra. ■ A vállalkozó szelleműek testközelből ismerkedhet­nek meg a bőregerekkel. A denevérek életmódját, ter­mészetes ellenségeit, magyaror­szági helyzetüket, az őket védő programot és a kutatásuknál al­kalmazott módszereket bemuta­tó előadás után az érdeklődők személyes tapasztalatot is sze­rezhetnek. A felsőtárkányi tó kö­rül háló segítségével befognak pár példányt, majd szakemberek ismertetik, hogy mit is kell tud­ni róluk, de hangátalakító detek­torral az észlelésüket is bemu­tatják. A denevérkaland este fél hatkor kezdődik és körülbelül éj­jel 11 óráig tart. A szervezők megfelelő ruhát, és lámpát (ha lehet, akkor fejlámpát) ajánla­nak a programon való részvétel­hez. Előzetesen a Bükki Nemze­ti Park Igazgatóságának Közön­ségszolgálati Osztályán, a 36/411-581 telefonszámon, illet­ve a bukkinp@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni. ■ HIRDETÉS INDUL Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, melyekből a legjobbak január 15-től november 1-ig naponta olvashatók a HEVES MEGYEI HÍRLAP hasábjain. Mi több, a beküldött recepteket a megye elismert mesterszakácsai elkészítik, és azok év végén egy csodálatos könyvben megjelennek! A három legjobb recept beküldőire fantasztikus nyeremények várnak! Küldjön receptet és nyerje meg egyik fődíjunkat! íhíiiap Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Ktt. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvetető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyféiszolgáiati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezetó: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. i Az előfizetői példányok kézbesítését az • Axel Springer-Magyarország Kft. Heves : Megyei Irodájának terjesztő hálózata : végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná- : lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1800 Ft negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét. Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- j böző versenyeken, játékokon, akciókon, : szavazásokon, rejtvénypályázatokon ! stb. résztvevők által személyesen, írás- I ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- ; mailben megadott személyes adatok j nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- | hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- ; Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, | amelyek az adatok feldolgozását is vég- ; zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., i Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság : Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- : újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő : Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- j sük, akcióira, kiadványaira és egyéb : szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek i az általunk kezelt személyes adataik kő- j réről, felhasználásuk módjáról és céljá- ; ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- | tését, felhasználásuk korlátozását, illet- ; ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom