Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-11 / 187. szám
A film nyelvén kommunikáltak műhelymunka Az alkotók Illés Györgynek is emléket állítottak a nemzetközi táborral A felsőoktatási pótfelvételin fontos lehet a sorrendiség A felsőoktatásban ma már nem elegendő teljesíteni a követelményeket. A szakma elsajátításához plusz teljesítmény kell. Ebből a szempontból is sikeres volt a Slow Filmfesztiválhoz kapcsolódó műhelymunka az egri főiskolán. Sike Sándor Az egri Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézete és a Líceum Televízió vezető szakemberei - Tóth Tibor mestertanár, a Líceum Tv vezetője, Borbás László médiatanár, operatőr, a Líceum Tv vezetőhelyettese, Varga Ferenc operatőr, a Líceum Tv munkatársa, Király Attila operatőr és Bollók Csaba filmrendező, a főiskola docense - 22, német, francia, orosz, szlovák, thaiföldi, hongkongi és magyar egyetemi hallgatóval két héten át elmélyült csoportmunkában dolgoztak - tudtuk meg Jónás Zoltántól, az intézmény kulturális program- igazgatójától. A résztvevők július 20-ától augusztus 2-áig filmkészítő műhelyben próbálták modellezni azokat a hasonlóságokat, azonosságokat és különbségeket, amelyek a celluloid alapú és a digitális filmezés kínálta lehetőségekben rejlenek. A részt vevő fiatalok elméleti és gyakorlati segítséget is kaptak tanáraiktól. A kurzusról szólva Bollók Csaba kijelentette: az egészben a legizgalmasabb, hogy a világ legküDíjazottak a színpadon. Az elismeréseket Báron György és Kis-Tóth Lajos (középen) rektorhelyettes adták át lönbözőbb tájairól eltérő kulturális örökséggel érkező fiatalok meg tudják találni a közöset a film nyelvében. - Érdekes csapatmunka volt, de szerencsésen alakult a munkacsoportok kialakítása, mert mindegyiknél akadt egy-egy domináns személyiség. Nekem azok tetszettek igazán, akik diákos humorral kezelték a szituációkat és többnyire játszottak a kamerával - mondta az egri származású filmrendező. Borbás László az itt készült alkotásokban megtalálható humort emelte ki, bár a groteszk elemek és a mélyebb érzelmi mondanivaló sem hiányzott a filmekből. Szerinte a műhelymunka során a különböző nemzetek hallgatói egy közös nyelven, a film nyelvén kommunikáltak egymással és igazi csapattá váltak a két hét alatt. A műhely négy alkotócsoportja öt kisfilmet készített el, melyeket a Slow Filmfesztivál díjkiosztó gálaestjén mutattak be. Báron György filmesztéta, a zsűri elnöke már a délután folyamán megtekintette és végig is elemezte a stábokkal a vizsgafilmeket. A gálaesten elismerően szólt a végzett munkáról. Kiemelte, hogy roppant nehéz egy ismeretlen stábot összerakni az operatőrtől a producerig, a szövegkönyvírótól a színészig, rendezőig, de a közösségek jól vizsgáztak. Mint elmondta, a zsűri úgy látta, nincs igazán nagy különbség az alkotócsoportok között, mindegyikük ötletgazdagon és nagy lelkesedéssel végezte a munkát, s ez tanáraikat is dicséri. Ösz- szegzésében kiemelte: az alapötlet - nemzetközi stábbal közösen tanulni a film nyelvét - működik, az Eszterházy Károly Főiskola jó szakmai műhelyt teremtett a fiataloknak. A zsűri a látottak alapján a Főiskola Különdíját „A fiú, aki madár akart lenni” című alkotásnak ■ Egy űjabb szellemi alkotó műhelymunka bontakozott ki az Eszterházy Károly Főiskolán. tAlultáu* Vvi'W Andrfwy György H- 3300 EGER, Klapka Gy. u. 7. Tel: 36-(36) 510-060 Fax: 36-(36) 510-061 Bimíi: kozge®eks/i.sulinet.hu Az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola a régió gazdasági képzési területen magasan kvalifikált szakképzését biztosító érettségit követő szakmai programjai a 2008/2009-es tanévben. Az adott évben minden szakmai programunk az új Országos Képzési Jegyzék szerint regisztrált, modulrendszerű és a legmodernebb képzési programrendszer, amely a későbbiekben kevés kiegészítéssel további szakmák megszerzését teszi lehetővé a jelenleg megszerzetten kívül 2008/2009-es tanév képzési programja: Logisztikai ügyintéző szakképesítés (iskolai és modulrendszerű, 2 éves) Marketing- és reklámügyintéző szakképesítés (iskolai és modulrendszerű, 1 éves) Jogi asszisztens akkreditált szakképzés (nappali rendszerű, 2 éves) Pénzügyi szakügyintéző akkreditált szakképzés (nappali rendszerű, 2 éves) Minden szakképzésünk bemeneti feltétele a gimnáziumi illetve szakközépiskolai érettségi bizonyítvány. Minden szakmai végzettséget igazoló bizonyítványunkhoz Europass bizonyítványkiegészítőt adunk, amely az EU tagországaiban is elősegíti a munkavállalás lehetőségét. Jelentkezési lapok átvehetők az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola portáján, Eger, Klapka u. 7. _ Letölthetők az iskola honlapjáról: www.ekszi.sulinet.hu Beküldési/jelentkezési határidő: 2008. augusztus 25. Érdeklődni lehet a 36/510-060-as telefonszámon. ■ ekfajódöntés PÓTFELVÉTELI az Eszterházy Károly Főiskolán MINDEN ALAPKÉPZÉSEN (BA/BSC) költségtérítéses formában FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEN (FSZ) államilag támogatott formában isi ÚJ!!! WEB-PROGRAMOZÓ (FSZ) államilag támogatott formában TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS (BA) költségtérítéses formában TANÁRI MESTERSZAKOK (MA) magyartanár, angoltanár, történelemtanár, kommunikációtanár, ének-zene tanár, mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár, etikatanár, vizuális és környezetkultúra tanár, játék- és szabadidő-szervező tanár, inkluzív nevelés tanára, multikulturális nevelés tanára, család- és gyermekvédő tanár, tehetségfejlesztő tanár, kollégiumi nevelőtanár, pedagógiai értékelés és mérés tanára. Akár államilag támogatott formában is! További információk a főiskola honlapján: www.ektf.hu Jelentkezési lap: EKF Felvételi Iroda, 3300 Eger, Eszterházy tér 1. fsz. 131. Tel.: 36/520-424, 36/520-425 E-mail: felvi@ektf.hu A jelentkezési lapok beérkezési határideje: 2008. augusztus 13. ítélte, melynek készítői Frauke Kolbmüller (Bréma), Corinne Vicari (Marseille), Lee Ming-hay (Bréma), Bartis Gábor (Eger) és Alexandra Desenko (Szentpétervár) voltak. A Slow Filmfesztiválhoz egy kétnapos filmelemző szeminárium Is kapcsolódott dr. Szíjártó Imre, az Eszterházy Károly Főiskola Andragógia és Közművelődési Tanszékének docense vezetésével. A kezdőknek és haladóknak meghirdetett szemináriumra az ország legkülönbözőbb vidékeiről érkeztek mozgókép- és médiatanárok, illetve diákok. Utóbbiak elsősorban az egri főiskola mozgóképkultúra és médiaismeret-, valamint művelődésszervező szakos hallgatói közül kerültek ki. A tanszék- vezető összegzésében azt hangsúlyozta, hogy izgalmas szakmai feladat volt még fel nem dolgozott filmekről vitatkozni, hiszen a fesztiválon frissen bemutatott alkotásokat elemezték. Tapasztalata szerint az addig szerzett ismereteket jól tudták használni az elemzésekben és a filmek tartalmáról folytatott nyílt vitákban. A kulturális programigazgató a fesztivál kapcsán úgy vélekedett, hogy egy újabb szellemi alkotó műhelymunka bontakozott ki az Eszterházy Károly Főiskolán a város szülöttének, Illés Györgynek is emléket állítva. A kezdeményezés nemzetközi szinten is elismerést váltott ki, így nem kérdéses a folytatás. Augusztustól rendelkezésre áll a centrum Az egri főiskola Hallgatói Centruma reggel 9-től 15 óráig áll a diákok rendelkezésére, szorgalmi időszakban szombatonként is - tudtuk meg Országh Ákos centrumvezetőtől. Segítenek, ha jogviszony-igazolásra van szüksége a hallgatónak, de albérletkeresésben, szociális és tanulmányi ügyek intézésében Is hozzájuk lehet fordulni. ■ A felsőoktatási Intézmények számára az oktatási hivatal határozta meg képzésterületenként a szabadkapacitású férőhelyek számát. Azaz ennek mértékéig vehetnek fel jelentkezőket a pótfelvételi eljárás során - tudtuk meg Kalóné Szűcs Erzsébettől, az egri főiskola tanulmányi és információs központjának igazgatójától. A jelöltek augusztus 13-áig jelentkezhetnek, s várhatóan augusztus végén kapják meg a határozatot, mert az oktatási hivatallal még egyeztetnek az egyetemek. A felvételhez önmagában nem elegendő az elérendő pontszám, kapacitástól függően a legjobb teljesítménynyel lehet bekerülni. ■ A MIOK Alapítvány Egerben Kéz- és lábápoló, mííkörömépítő (indul: 8. 28.1 _ Talpmasszőr (indul: 9. u Gyógymasször (indul: io. 2.1, I Frissítő kondicionáló masszőr (indul: 10. 9.1 tanfolyamot Indít szombati képzéssel. Részletfizetési lehetőség! Telefon: 36/518-574 Eger, Knézich K. u. 2. E-mail: miokeger@mioktat.hu AL-0644 F.ny.sz: 01-0340-04 Q 'fú-yÁo/ boltok akciói Üzletek: Eger, Széchenyi út 12. - T.: 36/312-725 Eger, Sándor I. u. 4. -T.: 36/313-104 Gyön^ös: Szent B. u. 10. - T.: 37/311-762 Gyöngyös: Mátyás k. u. -T.: 37/312-372 Klimatizált üzleteinkben Jó árban, jó minőségben, hatalmas választékban, hozzáértő munkatársak segítségével mindent megtalál, ami az iskolakezdéshez szükséges. TÁSKA AKCIÓ! ★conVERSE (IBS) «UMF»» budmilY P Q Fabe:r Castell * W'itÁ Ingyenes továbbtanulási lehetőség érettségi után! Nappalt tagozatos érettségi utáni szakképzés: • Gazdasági informatikus (közép-, felsőfok) • Számítástechnikai programozó • Számítástechnikai szoftverüzemeltető Jelentkezés: 2008. augusztus 22-ig Kollégiumi elhelyezés, étkezés, diákigazolvány biztosított! Neumann János Középiskola és Kollégium lígcr, Rákóczi út 48. Tel: 36/412-063, 36/536-070 1 1 i 1