Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-08 / 185. szám

2008. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 11 SZOLGALTATAS NAPKELTE 5.31 - NYUGTA 20.07 HOLDKELTE 13.44 - NYUGTA 22.39 LÁSZLÓ napja László. A szláv Vladislav név­ből fejlődött Ladiszló, Ladszló, Lacló alakokon keresztül. A szláv név elemeinek jelenté­se: hatalom és dicsőség. Az Árpád-házi királyok között négy volt László, majd a ké­sőbb következők között is egy, V. vagy Habsburg László. Az utóbbi fejeztette le a törökve­rő hős, Hunyadi János ugyan­csak László nevű fiát. Arany Lászlóhoz, a költőóriás fiához írta Petőfi Sándor egyik, kedvesen kötődő versét. Ranódy László Kossuth-díjas filmrendező volt, akinek több filmjét nemzetközi elismerés­ben is részesítették. Pacsirta című alkotása Cannes-ban és Acapulcóban nyert díjat. EGYÉB NÉVNAPOK: Cirják, Esz- meralda, Gusztáv, Hartvig. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Domonkos áldozópap emléke­zete, Eszmeralda, László nap­ja. A református naptárban Oszvald napja. Az evangéli­kus naptárban László, Eszme­ralda napja. A zsidó naptár­ban Áv hónap 7. napja. MOZI AGRIA MOZI Délután 15.30, este 17.45 és 20.30 órakor: A MÚMIA • A SÁRKÁNYCSÁSZÁR sírja Délután fél 4, este 19.45 órakor: A SÖTÉT LOVAG Este fél 6 és 8 órakor: ANGEL EGRI URÁNIA Délután 5, este 19.15 órakor: A MÁSIK BOLEYN LÁNY URÁNIA KAMARA Este fél ó és fél 8 órakor: MY BLUEBERRY NIGHTS - A TÁVOLSÁG ÍZE GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE Délután 3 órakor: WALLE Este fél 6 órakor: SZEX ÉS NEW YORK Este 8 órakor: MAMMA MIA! Délután fél 4, este fél 9 órakor: VÉRZŐ OLAJ Este 6 órakor: MAMMA MIA! SEGÍT A HLVES/H1RIAP Mit tehetünk a festékfolt ellen? Kérdése van? Mi utána­járunk! E rovatban olyan problémákra és felveté­sekre igyekszünk vála­szolni, amelyek sokakat érdekelhetnek. írjon ne­künk, hívjon minket, és mondja el észrevételeit, mi segítünk! Amikor egyik napról a másikra barna foltok jelennek meg bő­rünkön az igencsak nyugtalaní­tó látvány. Hát még akkor, ha ezek a foltok kitapinthatok is! Ebben az esetben különösen nagy figyelmet kell szentelni nekik! Ilyenkor bőrrák is kialakul­hat, bár a bőr legtöbb növedéke egyáltalán nem rosszindulatú. A napfoltok, a bőr felszínébe si­muló, a lencsényi, egészen la­pos, nem tapintható foltocskák a legtöbb esetben ártalmatlanok. Mit lehet tenni, hogy meg­előzzük ezeket? Védekezhetünk például fényvédő kozmetikai szerekkel (krémekkel). Korsze­rűen képzett, tapasztalt kozme­tikusok is segíthetnek az ese­tek többségében. A bőr elszíne- ződött felülete a gyümölcssav­tartalmú krémek hatására le- hámlik, vagy ha nem teljesen, akkor is jócskán elhalványul, Vigyázni kell a tűző nyári nappal, mert maradandó foltokat okozhat bő­rünkön. Eltávolításuk igen költséges. Képünk illusztráció. kevésbé zavaró. Erős ható­anyagokkal - glükol- és tömény gyümölcssavakkal - is előidéz­heti a bőrgyógyász az elszínező- dött bőrfelületen a hámlást. A kezelést 3-6 alkalommal ismét­Műtéti úton eltüntethető a folt A festékanyag orvosi lézer­rel is megsemmisíthető, a gyakorlatilag fájdalmatlan beavatkozás egyáltalán nem olcsó. Csak akkor szűnnek meg teljesen a bőrfoltok (a festéktartalmi zavarok), ha a festék­anyagképző sejteket el­pusztítják. Ebből a célból az orvos folyékony (mínusz 200 °C hőmérsékletű) nit­rogént permetez a bőrfelü­letre, ezáltal a felső bőrré­teg sejtjei elpusztulnak. Csakhogy: e beavatkozás következtében gyakorta he­gek maradnak vissza. A beavatkozások előtt célsze­rű tisztázni, arányban áll-e a kisebb-nagyobb bőrfoltok eltüntetése a vele járó eset­leges kockázatokkal. li. Különleges fehérítőkrémek ugyancsak halványítják, sőt el is tüntethetik a bőrfoltokat. Igaz, nem azonnal, hanem egy­mástól hónap elteltével. Csak szakorvos alkalmazhatja az erős hatású fehérítőszereket. Alkotórészei tönkreteszik a bőr fő festékanyagát. HEVES MEGYEI HÍRLAP, EGER, PF. 23. 3301 • E-MAIL: VELEMENY@HEVESMEGYEIHIRLAP.HU • TELEFON: 36/513-600 RECEPTVEBSENY A receptet Mlrkóczki Lászlóné egri olvasónk küldte Frankfurti leves HOZZÁVALÓK: egy közepes káposztának a fele ó db virsli 3 gerezd fokhagyma 1 kisebb fej vöröshagyma fél zöldpaprika, fél paradicsom 1 krumpli, 1 evőkanál liszt vegeta, só, bors, majoránna, őrölt kömény, olaj ELKÉSZÍTÉS: A káposztát vékonyan felszele­teljük és kevés olajon megsütö­getjük. Rászeljük a paprikát, pa­radicsomot (télen akár el is hagyhatjuk), a fokhagymát, bele- kockázzuk a krumplit, beledob­juk egészben a megtisztított hagymát. Ízesítjük, és még egy kicsit pároljuk fedő alatt. Ezután félrehúzzuk és megszórjuk a liszttel, majd vízzel felöntjük. A vége felé belekarikázzuk a virs­lit és készre főzzük. Továbbra is várjuk olvasóink re­ceptjeit, névvel és telefonszámmal ellátva. A pályázók tudomásul ve­szik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezen­dő időben bármelyik termékében megjelentetheü. Cím: Heves Megyei Hírlap, A nagy ízvadászat, 3301 Eger Pf. 657. E-mail: hmhirlap@axels.hu VESZÍT ITAL­FÉLE Y RÓMA KÖZEPE! ~* KAR, NÉMETÜL ROMÁN GK,MÁRKA ÚRNŐ, OLASZUL RÓMAI 52 LÚD TÓNI l T T ▼ T ▼ IRÉNKE ► KENYAI FUTÓ ► CSENGŐ INDIAI SAKKOZÓ l ▼ NÉMA TANÚ! ► OLASZ TÓ RÓMAI 610 ANGOL FÉRFINÉV ► BORÓKA­pAlinka BUKÁS SÖR, ANGOLUL L ▼ POSZTÓ­FÉLE ► ▼ TÉTEL SULI HELTAI JENŐ VERSE NEM REAGÁLÓ T NÉMA LAKÓ! DUPLÁN: CUKORKA k ▼ ..▼... R ÓMAI 502 ► IBSEN­HŐS ► Művészetek Háza Eger, Széchenyi u. 16. VASARELY KIÁLLÍTÁS július 18-augusztus 31. Zsinagóga Galéria Együttműködő partnerünk: Egri Kulturális és Művészeti Központ www.mheger.hu JWK EGRI KULTURÁLIS ES MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER, BARTÓK BÉLA 1ER 6. TEL.: 36/517-555 9. szombat 20. 00 NYÁR ESTI FANTASY - A SPipERWICK KRÓNIKÁK Színes, szinkronizált amerikai film Belépő: 500 Ft Helyszín: Művészetek Háza 12. kedd 19.00 BRASS IN THE FIVE rézfúvós quintett koncertje Helyszín: ZENEPAVILON - Érsekkert 15. péntek 17.00 JOÓ IRMA KIÁLLÍTAS- MEGNYITOJA A kiállítás megtekinthető szeptem­ber 5-ig. Helyszín: Művészetek Háza 16. szombat 20.00 NYÁJl ESTI FANTASY - HID TERABITHIA FÖLDJÉRE Színes, szinkronizált amerikai film Belépő: 500 Ft Helyszín: Művészetek Háza 26. kedd 19. 00 CABARET Egri zenekar zárja a Zenepavilon nyári koncertjeit! Helyszín: ZENEPAVILON - Érsekkert XII. EGRI NÉPZENEI GALA magyar és nemzetiségi népzenei , együttesek bemutatkozása 30. szombat 10.00 és 15.00 NÉPZENEI KONCERTEK A fesztivál ünnepélyes megnyitása Helyszín; Dçbô tér KIÁLLÍTÁSOK: Augusztus 24-ig GYŐRFI ANDRÁS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Helyszín: Templom Galéria Augusztus 31-ig 40 ÉVES HEVES ME­GYEI FOTOKLUB KIÁL­LÍTÁSA Helyszín: Bartakovics Közösségi Ház Augusztus 40-ig VITKOVICS-HAZ ZARVA TART! Augusztus 17-ig FQRRAS GYERMEK­ES IFJÚSÁGI HÁZ ZARVA TART! www.ekmk.eu SZOMBATON HŰVÖSEBB :: Zm hőmérséklet + déH felhőzet 31 x . 15 x Pétervására Egef 32 “C 32 X 13 X Gyöngíts F“?Kab0n'' Hatvan He.ves Készíttette 32 X fÜ zones 14 °c Heves megyében ma napközben változóan napos, fülledt idő lesz, átmeneti felnósödésekkel. Eső nem esik. A délnyugati légmozgás déltájban megélénkül. Este és éjszaka nyugatról beborul az ég. vi­haros zivatarfoltok alakulnak ki. Északnyugatira fordul, és viharos­sá erősödik a szél. Szombaton délelőtt erősen felhős, záporos, délután viszont már itt is napos, száraz, de szeles és kissé hűvös idő lesz. A jellemző hőmérséklet délutánra pénteken 31. szombaton 23 fok köré emelkedik, szombat reggelre 16 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap valószínűleg elvonul a felhőzet és kisüt a Nap. Jövő hét csütörtökig előreláthatóan napos, száraz kánikula követ­kezik. Orvosmeteorológiai meleg-, este hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős zivatarfoltok térségében rom­lik a koncentrációnk, illetve a mozgásunk koordináltsaga. Ez a köz­lekedésben fokozza a balesetveszélyt. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért telelés: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (ht!p://wap.t-zones.hi]). 24 “C 26 “C 30 °C Vizhómérséklet Duna 21-23”C Tisza 20-22 "C Balaton 23 "C Velencei-to 24 X Fertő 25 "C Tisza-tó 23 X Pollen Csalán magas Gombáit magas Parlagfű közepes Helyi műsorok EGER VTV LÍCEUM TV RADIO EGER A Városi Televízió Eger adása a nyári karbantartási munkálatok miatt 2008. augusztus 4-től augusztus 19-ig szünetel. Ez idő alatt szerkesztőségünk nem je- lentkezik új műsorra, csatornánkon csak a képújság információi lesznek láthatók. Új adással 2008. au­gusztus 20-án jelentkezünk. Türelmüket és megértésü­ket kérjük. A TV Eger szerkesztősébe 05.00: Rádió Eger Magyar óra 06.00: Jó reggelt Eger - félóránként hírek, friss időjárás, közlekedés 10.00: Egri nap 15.00: Egri Délután Benne: 18.00-20.00: Esti kí­vánságműsor (Tel.:36/420-420, sms: 20/33-9-33-33, e-mail: kivansag@radioeger.hu ) 20.00: Rádió Eger Old School - A Rádió Eger felnőtt tánczenei műsora 21.00: Rádió Eger DJ Eger legjobb lemezlovasaival 23.00: Rá­dió Eger Oldies a 60'-70'-80'- as örökzöldek 18.00: Slow Film Festival 2008 - összefoglaló 18.50: A Slow Film Fesztivál Filmmühelyének filmjei 19.20: Visszatekintés - A Slow Film Festival 2007 dokumentumfilmje - Szoborba zárt királyság - Király Róbert szobrászművész portréfilm 19.58: EKF himnusz GYÖNGYÖSI VTV A Gyöngyösi TV műsora 2008. augusztus 4-től 24-ig leáll. A képújságot és a Hálózatos Televízió műsorait továbbra is sugározzák! 17.00: Business-Mix magazin 17.30: Képújság 20.30: Hírháló 21.00: Forró nyomon - amerikai akciófilm (16) 23.00: Képújság. RADIO 1 0.00-6.00: Györke Attila 6.00: KUKORI Harsányi Le­vente, Hepi Endre, Hudák Anita 10.00: Top 10 Szipola Benjáminnal 11.00: Az igazi mai slágerek Szipola Ben­jáminnal 12.00: Kívánságműsor Szipola Benjáminnal 14.00: Mák Kata 16.00: Cooky LIVE MIX 17.00: Cooky Show 20.00: The Ministry of Sound: Me Fly, DJ Junior DIÓRÁDIÓ Állandó műsorok: minden egész órában: országos és helyi hírek, időjárás; helyi hírösszefoglaló: 18.00; sporthírek: 6.45, 7.45,10.00,22.40; helyi sportöy- szefoglaló: 18.30; óránként: útinform, autópálya útinform; kéthetente hétfőn, szerdán, pénteken 10.30-kor Közlekedők Fóruma, autópálya magazin. 06.00: Reggeli Helyzet 10.00: Sztárdélelőtt 11.00: Kí­vánságműsor (Tel:37/302-303; SMS: 30/329-81-82; E-mail: info@dioradio.hu ) 13.00: Sztárdélután 16.00: Délutáni Show 18.00: Dió Flört 20.00: Ma történt... 21.00: Esti helyzet 00.00: Tiszta zene SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00: Napköszöntő Hírek, információk, kalendárium, játék 6.30: Vatikáni Rádió (ism.) 7.00: Szentmise köz­vetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek Szt. Domonkos 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Nektek adom a földet Környezetvédelmi műsor 9.30: Az erdő fohásza (ism.) 10.05: Közélet 10.45: A lélek szava 11.05: Könyvtári barangolás (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Ejjházi hírek 12.15: Evangélium, Szólj Uram! Névnap, Kalendárium 13.05: Évezredek asztalánál (ism.) Konyhák titkai 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Kérem a következőt! Or­vosi tanácsok heti összefoglalója 14.35: Vedd és ol­vasd! (ism) Hírek, események a Biblia évéről 15.00: Az irgalmasság órája 15.15: Szentek, szent életű embe­rek 15.30: Hitvalló Felnőtteknek 16.05: Kívánságmü-. sor 16.30: Iránytű Ifjúsági hangmagazin 17.00: Kora esti hírmondó 17.30: A Régió Sportja 17.45: Egyházi hírek 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép Portréműsor 19.00: Regionális hírek 19.10: Iránytű (ism.) 19.35: Esti mese 20.10: Kultúrkör 21.05: Az írások szerint (ism.) 22.10: Közélet (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió 23.25: Hitvalló (ism.) Rádió 1 106.9. I MAI műsorI 06.°°-10.GO Hétalvó 10.°°-14“ Heted Hét 14.90-18.“ Kérheted 18.30- 06.“ Hetet-havat Egerben Fülön csíp! I

Next

/
Oldalképek
Tartalom