Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-03 / 154. szám

2008. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Két év múlva „robbantanának” értékelés A jövő nagy reménységei játszanak a ZF-Eger OB I-es női csapatában Hegedűs Dávid Szolnokra igazolt, Mészáros Sándor Hevesen folytatja A jövő esztendő a további tapasztalatszerzés jegyé­ben zajlik, de két-három éven belül igazán nagy dobásra készül a ZF-Eger OB I-es női csapata, amely a hatodik helyen zárta a bajnokságot. Sike Károly vízilabda A női OB 1.5. helyéért zajló, az egyik fél második győ­zelméig tartó párharcának befe­jező, harmadik összecsapásán hosszabbításban 10-8-ra nyert otthonában a BVSC a ZF-Eger el­len. Ezzel eldőlt, hogy a főváro­siak az ötödik, míg Kelemen At­tila edző tanítványai a hatodik helyen zárják a bajnokságot. Az előző évi ötödik pozícióhoz ké­pest így nem sikerült előrébb lépni, de az idény során számos pozitív tapasztalattal gazdagod­tak Antal Dóráék.- Az előző évi 5. helyezésünk egyértelműen a bravúr kategóri­ájába sorolható, csakúgy, mint a ser­dülő csapat bajnoki aranya, amely együttesen idén még nagyobb remé­nyekre jogosított fel bennünket - válaszolt Kelemen Attila. - Úgy indultunk a pontva­dászatnak, hogy megpróbálunk meglepetést okozni, és feljebb kapaszkodunk a tabellán. Sajnos azonban be kellett látni, hogy a zömében a serdülő és az ifjúsá­gi korosztályos csapatokban is érdekelt lányoknak túlságosan nagy feladatot jelentett a három­frontos helytállás. Ennek tudha­tó be a gyengébb őszi szereplés, amely alapvetően meghatározta a folytatást.- Tavasszal viszont már kifeje­zetten jól futott a szekér.- Átértékeltük az alapszakasz­beli teljesítményünket, s a ráját­szás küzdelmeire már megtalál­tuk a helyes utat. Kifejezetten jól szerepeltünk, a végén a BVSC el­len három szoros csatában ma­radtunk alul. Sajnáltam a lányo­kat, mindenképpen rászolgáltak volna az ötödik helyre. Nagyon jóleső érzést jelentett a játékosok lelkesedése és hozzáállása, ezt a mentalitást kell tovább vinni.- Ez lehet a siker kulcsa? Az elkövetkezendőkben milyen jövőképet jósol a csapatnak?- Érzésem szerint a magyar női vízilabda nagy reménységei játszanak a jelenlegi Egerben. Hál 'Istennek a klubvezetés is na­gyon pozitívan áll a gárdához, és segít abban, hogy együtt tartsuk a sokra hi­vatott társaságot. Ha minden jól alakul, két éven belül a honi élmezőny egyik meghatározó csapatává válha­tunk, efelől semmi kétségem. Ezen hitemben megerősít az is, hogy erről a lányok is hasonlóan gondolkodnak, akikben óriási az ■ Nem titkoltan, néhány éven be­lül a bajnoki cí­mért kívánunk harcba szállni. ■ " - > "... mm»--’ M Antal Dóra (szemben) a magyar női vízilabda gyöngyszeme lehet ambíció. Az elkövetkezendő egy év még szükséges a tapasztalat- szerzésre, de két esztendő múl­va szeretnénk „robbantani”. Nem titkoltan, néhány éven be­lül a bajnoki címért kívánunk harcba szállni.- Tehetségekben nincs hiány. Ön kit tart csapata legna­gyobb reménységének?- Antal Dóra a magyar női ví­zilabda gyöngyszeme lehet. Eh­hez persze az is kell, hogy jól ala­kuljanak a dolgai. Hatalmas te­hetséggel megáldott, rendkívül szorgalmas lányról van szó. Ha­sonló jókat tudok mondani Pócsi Biankáról és Szabó Ivettről, akik nagy nyereségei lehetnek az Egernek, és egykor a magyar felnőtt válogatottnak is.- Néhány játékosának a nyári szünidőben is jócskán akad elfoglaltsága. Hogyan alakul a nyári felkészülés?- Július 14-én találkozunk elő­ször, de valóban lesznek olyanok, akik a korosztályos világverse­nyek miatt majd csak közvetle­nül a bajnokság előtt tudnak csat­lakozni hozzánk. Antal Dóra és Szabó Ivett az ifjúsági, Pócsi Bian­ka a junior válogatottnál érdekelt. A nyáron szeretnénk 2-3 játékos­sal megerősíteni a keretet. Egy bekkre és egy lövőre nagy szük­ségünk lenne, de nem ártana egy másik center sem, aki valame­lyest tehermentesítené a jelenle­git. Fiatal, sikerre éhes játékosok­ban gondolkodunk. Síoktató-konferencia lesz Mátraszentistvánon A maratonon Kovács 6., minimaratonon Pelbárt 1. alpesi sí Síoktató-konferencia rendezéséről írt alá megállapo­dást a Síoktatók Nemzetközi Szövetsége (Internationaler Verband für Schneesport- Instruktoren, IVSI) és a Síokta­tók Magyarországi Szövetsége (SMSZ). A szerződés értelmében 2009. január 24. és 31. között a mátraszentistváni Sípark terüle­tén tartják a szervezet soros kongresszusát. Az IVSI június 29-30-ai galya- tetői elnökségi ülésén a nemzet­közi szervezet vezetőit a magyar síoktató-válogatottnak a 2007-es Interski Kongresszuson nyújtott szereplése, valamint a mátra­szentistváni Sípark meggyőzte őket, hogy hazánk alkalmas egy ilyen nemzetközi sí szakmai ta­lálkozó megrendezésére. A kongresszusi programban a szakmai előadások, workshopok mellett több olyan látványos be­mutató lesz, amely a nagyközön­ség számára is érdekes lehet. A zárónapon pedig a sípark hatal­mas nemzetközi „partyzóttává” alakul. ■ Molnár Zsolt a Triatlon Tour hatodik helyén triatlon - Az egri Molnár Zsolt a szeniorok között a hatodik he­lyen végzett a Triatlon Tour so­rozat harmadik állomásán. A Baján lebonyolított esemény né­pes mezőnyében rajthoz álltak a hazai élversenyzők is. Az in­dulókra 750 méter úszás várt, majd a városközpontban kiala­kított kerékpáros pályán kellett öt kört teljesíteni. Az alkalmanként macskakö­ves burkolat miatt „szétrázott” mezőny tagjai öt kilométer fu­tással zárták a versenyt. ■ atlétika A miskolci Csanyik- völgyben 16. alkalommal rende­zett Bükki Hegyimaraton több száz fős mezőnyében hat egri fu­tó is próbára tette felkészültsé- . gét. A maratoni távon Kovács László - megismételve tavalyi eredményét -, három órán belü­li eredménnyel, a 6. helyen vég­zett, míg Repka István (mindket­tő Egri Triatlon Klub) az abszo­lút 10. helyen ért célba, amivel kategóriájában a második leg­jobb időt érte el. Alig maradt el tőlük a szintén ETK-s Kucsák Jó­zsef, aki könnyed futással, 3:38 óra alatt „járta” meg a bánkúti emelkedőket, a Jávorkút lankáit, a Hámori-tó partját. A félmaratonitól hosszabb - 26,3 km-es távon - Juhász Atti­la futott, és ért célba a mezőny elején. A 11,3 km-es minima­ratonon Pelbárt Zoltán (ETK) a tavalyi kategóriagyőztest lefut­va szerezte meg a szenioroknál az 1. helyet, míg Honfi Gábor (Szuperinfó) szoros csatában maradt le a szenior dobogóról. ■ Hírlap-információ labdarúgás A Jászapáti, a Bocs és a Kazincbarcika után a Szol­nok jelenti a negyedik NB Il-es klubját Hegedűs Dávidnak. Az NB Ill-as Egri FC-től távozott 23 éves középpályás kedden már jelen volt a Vígh Tibor irányí­totta Tisza-partiak első edzésén.- Kétéves szerződést kötöt­tem a szolnokiakkal, akik nem­csak a nyáron, hanem már jóval korábban is kerestek - tájékoz­tatott a két edzés között éppen a költözködéssel foglalatoskodó játékos. - Egerben lejárt a nyá­rig érvényes megállapodásom, és igazából nem is marasztal­tak, mondván: ha magasabb osztályba hívnak, menjek. Bí­zom benne, hogy fel tudok pö­rögni az NB Il-es szintre, és olyan teljesítményre leszek ké- pefc ami a szurkolók és a veze­tők megelégedésére is szolgál. Dávid öccsét, Richárdot is csá­bította a Keleti csoport legutób­bi ezüstérmese, ám a 20 eszten­dős labdarúgó nemet mondott a felkérésre. A megyei I. osztályban 31 ta­lálattal, a pétervásárai Kisbali Gáborral együtt társ gólkirályi címet szerzett Mészáros Sán­dor szintén csapatot váltott. A 29 éves támadó a második he­lyen zárt Skoda Gál Autó- Felsőtárkány együttesétől a har­madik helyen végzett Heves- therm-Hevesi LSC ajánlatára bólintott. ■ B. Cs. HÍRSÁV Totótlppek a 27. játékhétre 1. Teplice (5.) - Bp. Honvéd (8.) X, 1 2. Hibernian(6.)-Elfsborg(2.) JL 3. OFK Beograd (9.) - Panioniosz (5.) 1, X 4. Turku PS (7.) - OB Odense (4.) X, 1 5. Kalmar (1.) - Halmstad (9.) 1 6. AIK Stockholm (3.) - GAIS (10J 1 7. Ljungskile (11.) - Örebro (13.) 1 8. Sundsvall (15.) - ff Malmö (7.) __Jt 9 . Trelleborg (12.) - Djurgarden (8.)1, X, 2 JO. Brann Bergen (6.) - Bodö/Glimt (3.) 1 11. Ulleström (13.) - Lyn (4.) X, 1 12. Molde (11.) - Ham-Kam (14.) 1 13. Tromsö (9.) - Strömsgodset (5.) __X P lusz egy mérkőzés:_________ 1 4. S. Graz (4.) - Sahtar Szoligprszk (6.) 1 Friss sporthíreink: wwwHEOLhu A Katicák öröme a 12. Cretus-kupán hölgyek Két korosztályban játszottak egymással a nők az egri műfüvön kispályás foci A Gyula és a Sal­gótarjáni Skorpió révén két NB I-es csapat is pályára lépett a 12. Cretus-kupa országos női tornán. Az egri felsővárosi sporttelepen az ifjabbaknál a házigazda Dobó Katica SE együttese győzött, amely gárda csupán egy rúgott góllal előzte meg a Juhász Lajos vezényelte hevesi társulatot. Az Örsi János szervezte esemény felnőtt kate­góriájában a gyulaiak hódítot­ták el a serleget. A végeredmény. 1992-es kor- I csoport: 1. Dobó Katica SE Eger 1 (Tóthpál Edina, Szalai Kitti, Baj- | zát Kinga, Képes Vanda, Képes 5 Szintia, Bercsényi Szintia, Baj- I zát Andrea, Szternák Szimóna, A lányok megmutatták: jól bánnak a labdával KÉPGALÉRIA: heol.hu Bálint Rita, Korózs Petra), 2. He­ves, 3. Salgótarján Skorpió, 4. Pilisvörösvár, 5. Miskolc. Külön­díjasok, legjobb mezőnyjátékos: Kiskartali Zsófia (Heves); leg­jobb kapus: H. Bátki Izabella (Salgótarján); gólkirálynő: Baj­zát Kinga (Dobó Katica). Felnőttek: 1. Gyula, 2. Salgó­tarján, 3. Dobó Katica SE, 4. Gyöngyöspata. Különdíjasok, legjobb mezőnyjátékos: Molnár Ágnes (Gyula); legjobb kapus: Nagy Márta (Salgótarján); gólki­rálynő: Falusi Anita (Pilis­vörösvár). A hét végén a Dobó Katica SE felnőtt gárdája a Salgótarjánban rendezendő nemzetközi tornán szerepel. ■ B. Cs. Kiadja az Axel Springer-Magyarorszag Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉS! ATTILA i Vezető szerkesztő: ! DR. SZALAY ZOLTÁN j Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR : Szerkesztőség és kiadó címe: : 3300 Eger, Barkóczyu. 7. sz. (Pf. 23.) I Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. i E-mail cím: hmhirlap@axels.hu : Ügyfélszolgálati iroda: : Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410-427 : Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA ; Telefon: 36/513-634, fax: 36/513-630 ; Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. í Az előfizetői példányok kézbesítését az i Axel Springer-Magyarország Kft. Heves : Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná- ; lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/51.3-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzószámra. Előfizetés dija egy hónapra 1800 Ft negyedévre 5400 Ft fél évre 10800 Ft egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. | Tel./fax: 37/341-051). Készült: AS-NYO^DA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és. Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával , és fektolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom