Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-28 / 175. szám
15 2008. JÚLIUS 28., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Telt ház előtt ostromoltak végvári vigasságok Látványos történelmi programok Egerben Véget értek a Végvári vigasságok: 1996 óta minden évben megrendezik a programsorozatot, idén kilenc napon át zajlottak a rendezvények, de a látogatottságot kissé negatívan befolyásolta a kedvezőtlen időjárás. Vasárnap végre kisütött a nap, így telt ház előtt játszották el Egervárának históriáját az Egri Vitézlő Oskola, s az ország más részeiről érkező hagyományőrző csoportok.- Ez a bemutató volt az idei év fő attrakciója, hiszen az 1552-es, s az 1596-os ostrom mellett bemutattuk a kevésbé ismert harmadik nagy viadalt, Eger éheztetéssel történt 1687-es visszavételét is. Most volt először egész hétvégés haditorna-bemutató, a későbbiekben szeretnénk ezt ugyanígy, vagy még nagyobb keretek közt megtartani - értékelte a Vigasságokat Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum történész-muzeológusa, az Egri Vitézlő Oskola alelnöke. Nemcsak a korabeli harcászatot mutatták be azonban a kilenc nap alatt - bár az első hétvégén vitézi versenyeket, bemutatókat tartottak -, hanem a látogatók betekintést nyerhettek a XVI-XVn. század török, magyar, s angol kultúrájába, az előadott KÉPGALÉRIA ÉS VtDEO életképek segítségével pedig a mindennapok történéseibe is. A hazai és külföldi táncosok mellett föllépett a francia Holen Mór dudazenekar, valamint a szegedi Pavane Tánccsoport dobosai és zászlóforgatói is. A gyerekek sem maradtak szórakoztató programok nélkül, hétközben régi fegyvereket próbálhattak ki, vasárnap délután pedig - török és magyar katonaként - egy ostromban is reszt vehettek. Vasasné Marika Kazincbarcikáról érkezett családjával, s mint mondta, a Vigasságok első hétvégéje annyira megtetszett nekik, hogy a diósgyőri játékok helyett ezt a hétvégét is Egerben töltötték. Minden programot érdemes volt megnézni. Megkérdeztük olvasóinkat Mi a véleménye Eger nyári programjairól? szőke tiborné, Andomaktáfya Eléggé kevés időt töltünk csak Egerben, idén nem jutott arra idő, hogy bejöjjünk a különböző programokra, de egyébként sem jellemző, hogy meglátogatjuk a hétvégi rendezvényeket. Éppen nagy munkában vagyunk otthon, ha annak és a szabadságnak vége, sajnos akkor sem marad időnk a hétköznapi feladatok miatt minderre. ZENTAI RÉKA, Eger Szerintem jók a nyári rendezvények, utoljára a Bikavér Ünnepen voltam kint az ismerőseimmel. Általában a borhoz kapcsolódó programokon veszünk részt A Középkori Piacteret idén kihagytam, bár tavaly szerintem jól sikerült. Inkább főleg a társaság miatt szoktunk kilátogatni, a rendezvények kicsit háttérbe szorulnak. Egerben, a hétvégék így inkább vásárlással telnek, s azzal, hogy együtt van az egész család. Most a Középkori Piactéren voltunk kint, ahol a táncosokat néztük meg, a kislányomnak például nagyon tetszett az előadás. Most viszont egy kicsit kirándultunk is, elmentünk a siroki motorostalálkozóra. ZAYNÉ ANTAL ANETT, Eger Színesnek tartom a nyári programokat, voltam a Bikavér Ünnepen, a Középkori Piactéren és a Végvári Vigasságokon is. A napokban vette kezdetét a Slowfilm Fesztivál, azon is részt vettem. Véleményem szerint fontosak ezek a rendezvények, hiszen a turisták szívesen látogatják ezeket, és jó hírét viszik a városnak. HEVESI HÍ RLAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/510634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1800 Ft negyedévre 5400 a fél évre 10800 ft egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi j (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan. Kossuth tér 23. | Tel/fax 37/341-051). Készült AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. i Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben. interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bátraikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.