Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-14 / 163. szám
10 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 14., HÉTFŐ A&liABFONT FESZTBAUM BÉLA A visontai, nem egyedi balga EMBER, aki azt gondolja, hogy a gyermeklétszám folyamatos csökkenésének gondja megáll a bezárandó iskolák kapujánál. A probléma érezhető az élet minden területén, ezért is nem özönlik az utánpótlás a sportpályákra. Tudtuk már tavaly ilyenkor, hogy példáid Visontán is képtelenek helyiekből kiállítani a serdülő csapatot, egy év kínlódása után nem is vállalják tovább a megyei I. osztályt. NEM EGYEDÜLI a visontai eset Nyüt titok, hogy az I. osztályú bajnok Pétervására sem tudott volna olyan csapatokat felvonultatni, melyek kötelezők az NB ni-ban, ezért igazából el sem jutottak addig, hogy a nevezéshez szükséges anyagiakat összesítsék. Számos településen küszködnek régen hasonló gondokkal, a tendencia szerint a javulás kizárt. Egyenes következmény, hogy a falvakkal együtt elnéptelenednek az ottani labdarúgó- pályák is. Beszéljünk bátran a valóságról, noha egyetlen hasábon nem sorolhatjuk végtelenül a klubvezetők jogos sirámait. Aki benne él a valóságban, az tudja. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy amikor majd visszavonulnak olyan játékosok, mint akik néhány rémek csatával megajándékoztak bennünket bármelyik csapatban az elmúlt bajnokságban, nem lesznek hasonló tudású követőik. Persze nemcsak a létszám okán, hanem azért sem, mert az egyre kevesebb gyermekből egyre kevesebb szereti azt, amit mi felnőttek örömmel megéltünk. sajnálatos, hogy itt tartunk. Az pedig felháborító, hogy a bajnoki rendszerek és versenykiírások alkotói mindenre fittyet hánynak. Egyeseknek így kényelmes. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Életre nevelés a sakk által életút Az egri nemzetközi mester több mint harminc éve oktat Évekig tanította a Polgárlányokat, nemzetközi mesterként ma is aktív játékos. Több tankönyv szerzője, és immár 30 éve okítja a sakkot. A sportot, mellyel az életre nevel. Ő Mészáros András. Bódi Csaba SAKK- Egy újonc csapattól a hatodik hely dicséretesnek számít. Gratulálunk!- Köszönjük szépen! - feleli a HMÖ SE első táblása, aki 11 meccsen szerzett nyolc pontjával jelentősen hozzájárult az egriek középmezőnybeli tagságához. - A dicséret azonban kijár a többieknek is, köztük a szintén húzóembernek számító Bódi Tamásnak, a fiatalok közül pedig Becskei Zoltánnak és Gledura Benjáminnak.- Utóbbiak szerencsés helyzetben lehetnek, hiszen van kitől tanulniuk.- Kétségtelen, hogy számukra jobbak a lehetőségek, így az előrelépésre is jobb esélyek kínálkoznak.- Ez ugye nem általános jelenség? Edzők tekintetében hogy áll a megye?- Megfelelő számú szakembe- S reknek híján vagyunk, és ez | visszahat az utánpóüásra. Hiá- | nyoznak a minősítéssel rendel- I kező edzők.- A magyarázatot erre „csupán” a pénzhiány jelenti.- Egyértelműen, ám a szűkös anyagiak a sportág egészére jellemzőek. A sakknak nincs komoly reklámértéke, nem eladható.- Ha az NB Il-es HMÖ SE-nél maradunk. Mennyiből tudnának összehozni egy jó kis csapatot?- Hozzávetőleg egymülió forintra lenne szükség egy bajnoki évben.- Volt idő, amikor fizetett edzők dolgoztak a kluboknál...- Magam is ezek közé tartoztam hajdan. Az NB I-es Honvéd Mereszjev SE-nél trénerkedtem Tapolcán, ahol éltáblásként játszottam. Mészáros András a megfontolt lépések nemzetközi mestere. Erre oktatja tanítványait is, akik között jó néhány ismert sakkozó is akad.- Ön kitől tanulta a játékot?- Soha nem volt edzőm. Amit elértem, az a magam erejéből sikerült. Nyolcévesen ismerkedtem meg a sakk-kai, majd 12 éves koromtól többszörös Budapest Bajnok voltam. A húszas éveimtől kezdve azonban már edzősködtem.- Egerbe mikor került?- A ’80-as évek közepén jöttem az NB Il-es csapathoz, amellyel aztán az NB I-be jutottunk. Utána az anyagi nehézségek miatt váltottam, az azóta nemzetközi mesteri címet szerzett, Tapolcáról idehozott tanítványommal, Kiss Pállal SárospaMit adhat egy kisgyermek számára a sakk? A sakk, mint játék, aktív közreműködést kíván meg, cselekvésre, gondolkodásra késztet Fejleszti a problémamegoldó gondolkodást, az előrelátást, hiszen számba kell vennie a lehetséges lépéseket, és ki kell gondolnia, hogy ezek közül melyik lesz a legjobb. Ezen túlmenően a sakkoktatás tompítani tudja a kisgyermekkorban mutatkozó nem kívánatos tulajdonságokat, mint például a hiperaktivitást, a figyelemzavart - írja egyik cikkében Mészáros András. takra igazoltunk. Ő utána Edelénybe távozott, én pedig az NB I/B's Kazincbarcikától tértem vissza tavaly Egerbe.- Kiss Pál mellett azonban másokra is büszke lehet.- Évekig tanítottam a Polgárlányokat, de nevelőedzője voltam Mádl Ildikónak, Csőm Etelkának, Forgó Évának és Seres Lajosnak is.- Tehetségek nyilván ma is akadnak, elég csak a hevesi Bakos Balázsra vagy az egri Gledura Benjáminra utalni. A kiváló képességek azonban önmagunkban aligha érnek valamit. ■ A lehetőségek határozzák meg, hogy ki mire viszi. A szülőkre nagy anyagi teher hárul, mindent nekik kell állni.- A lehetőségek határozzák meg, hogy ki mire viszi. A szülőkre nagy anyagi teher hárul, mindent nekik kell állni.- Edzői hitvallását illetően mennyire áll központi helyen profi sakkozók kinevelése?- Nem ez az elsődleges. Ha találkozók egy tehetséggel, azt szívesen felkészítem erre a rögös pályára, ám ettől fontosabbnak tartom a gyerekeknek a nagybetűs életre való nevelését a sakk által.- Ez a szemlélet többször is napvilágot látott már nyomtatásban is.- Valóban írtam erről. Több könyvem, tankönyvem és szakj cikkem is megjelent e témában, továbbá volt előadásom a Zrínyi akadémián.- Játékosként egyéni ambíciói már nincsenek?- Nincsenek. Korábban álltam a huszadik körüli helyeken, azonban ma már ez nem ösztönöz. Egykor voltam a Magyar Sakkszövetség elnökségének a tagja, jelenleg pedig az országos ifjúsági bizottságban tevékeny- kedek. Tam'tok óvodásokat, foglalkozom nagyobbakkal és igyekszem azon lenni, hogy a sakk által minél többen mondhassák el magukról: többek lettek általa. Mumus lett a Debrecenből, így maradt a harmadik hely röplabda A férfi NB II. öt csapatot felvonultató Keleti-csoportjának harmadik helyén zárta az alapszakaszt a Gyöngyösi RSE együttese. A mátraaljaiak számára ez egyben a szezon végét is jelentette, mivel a rájátszásban való szereplésre csak az első két helyen végzett gárda jogosult.- Jól sikerült felkészüléssel a hátunk mögött vághattunk neki a pontvadászatnak. Szerencsére időben sikerült előteremteni az induláshoz szükséges anyagi feltételeket, így aztán nyugodtan dolgozhattunk - válaszolt érdeklődésünkre Farkas László, a gyöngyösiek játékos-edzője. - Az első néhány mérkőzést sikerrel vettük, ami talán túl nagy magabiztossághoz vezetett, ugyanis ezt követően az utolsó helyezett Debrecentől zsinórban kétszer is vereséget szenvedtünk. A folytatásban a már mumusunkká vált hajdúságiak ismét borsot törtek az orrunk alá, és így már csak a csoport második helyéért küzdhettünk. A második pozíció a botrányos játékvezetői ténykedéssel zárult kunhegyesi ki-ki meccsen úszott el végleg. Az utolsó fordulóban hiába vertük parádés játékkal 3- 1-re a már első Ózdot, maradtunk a harmadik helyen. ■ A második hely a botrányos játékvezetői ténykedéssel zárult kunhegyesi ki-ki mécsesén úszott el végleg. A gyöngyösiek a folytatásban nem számíthatnak ífcsapat ifjúsági válogatott játékosára, Berndt Attilára, aki az angliai Leedsbe utazik. Hazatér viszont Nagy Gábor, aki ismét a csapat rendelkezésére áll. Az új bajnokság a tervek szerint szeptember végén kezdődik.- Jelenleg azon dolgozunk, hogy előteremtsük a bajnoki induláshoz szükséges anyagi feltételeket - folytatta Farkas László. - Szeretnénk, ha a jövőben is legalább NB Il-es csapata lenne a városnak. A csoport végeredménye 1. Ózd RSE 16 13 3 43:14 29 2. Kunheffles ESE 16 9 7 32:26 25 3. Gyön^ösi RSE 16 8 8 30:29 24 4. Eötvös DSE 16 5 11 21:36 21 5. Debreceni Honvéd 16 5 11 19:40 21 ■ F. B. I. A válogatottba bekerült, most már Angliába vágyik játékossors A Sándor Károly Akadémia jövőre következhet az egri játékos számára Az 1119-es csapat ma Bulgária ellen kezd az Eb-n labdarúgás - Mindenképpen külföldön szeretnék majd felnőttként futballozni - teszi egyértelművé elhatározását Sipos Bence. Ezt a célt három egykori MTK-s, Németh Krisztián, Gulácsi Péter és Simon András már elérte. A Liverpool tartalék csapatával bajnoki címet nyertek a Sándor Károly Akadémián nevelkedett ifjak, akiket Pölöskei Zsolt, Ódé Norbert, és Kelemen Dávid követett az angol klubnál. A tesztelés után Pölöskeit egy évre kölcsön vette a Mersey-parti egylet, de Ódé és Kelemen is bekerült a vörösök látókörébe. Sipos Bence is hasonlóra vágyik. Az egri Plútó SE-ben nevelkedett játékos harmadik éve erősíti az MTK Hungária FC színeit. A 14 éves védekező középpályás jó úton jár afelé, hogy tagja legyen a kék-fehérek Agárdon található akadémiájának, mely a következő lépcsőt jelentheti a hőn áhított légióskodás felé. A válogatottba nyáron már bekerült a 181 centisre nyúlt labdarúgó. Százhúsz fiatal közül válogatták ki azt a húszat, akik a Jonatán-kupa nemzetközi tornán a 3. helyet szerezték meg a nemzeti m A tanulás és a nyelvtudás semmiképp sem szorulhat háttérbe. csapat tagjaként. Bencét évek óta az A-kategóriába sorolt legjobbak között tartják nyilván, melyek között több MTK-s társa is megtalálható - veti közbe az édesapa, Sipos Lajos. Az immár ötszörös válogatott labdarúgó erre reagálva jegyzi meg, hogy ősszel talán már nehezebb lesz bejutni klubcsapatába, mint a válogatottba, ugyanis a korosztály tehetségeit leigazolta a fővárosi egylet. Bencét 2009-ig szóló megállapodás köti az MTK-hoz, mely klubot egyelőre nem hagyja el, noha vonzó lehetőséget kínáló egyesületként alternatívát jelenthet a Bp. Honvéd által működtetett Magyar Labdarúgó Sipos Bence a Liverpool FC-ben szeretne majd futballozni Akadémia. A kispestiek ajánlatára azonban igent mondott az U15-ÖS válogatott másik oszlopos tagja, Csornij Áron. A gyöngyösi nevelésű labdarúgó Bence mellett a védelemben meghatározó futballistája a Gabala Krisztián vezette együttesnek. Most egyelőre csak a pihenéssel törődök, az elmúlt másfél hétben ugyanis tizenhárom mécsesén léptem pályára. Utána kezdődik a felkészülés az MTK-nál és a válogatott tagjaként. Örülök, hogy a klubban Juhász Tibor lesz az edzőm, aki felfedezett a kék-fehérek számára - teszi hozzá a fiatal labdarúgó. Azt már az édesanya említi, hogy szeretné Bencét az iskolapadban is olyan sikeresnek tekinteni, mint a futballpályán. Mert arról ugyan lehet terveket szőni, hogy milyen is lehet a Liverpoolban játszani, ám a tanulás és a nyelvtudás semmiképp sem szorulhat háttérbe. A következő évben talán ez is egyre inkább tudatosul az Angliába vágyó egri fiatalban. ■ B. Cs. labdarúgás Sisa Tibor szövetségi edző kihirdette keretét a ma kezdődő csehországi U19-es Eu- rópa-bajnokságra. A keret. Kapusok: Gulácsi Péter, Pokorni Péter; védők: Szekeres Adrián, Debreceni András, Korcsmár Zsolt, Lengyel Dániel, Présinger Ádám, Iszlai Bence; középpályások: Szabó László, Busái Attila, Gál András, Nagy Olivér, Komán Vladimír, Nikházi Márk, Gosztonyi András; csatárok: Németh Krisztián, Simon András, Bajner Bálint A magyarok ma 17.30-tól Bulgária, csütörtökön 18-tól Spanyolország, vasárnap este nyolc órai kezdettel pedig Németország ellen játszanak. ■ > 4 V (