Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-09 / 159. szám
2 1 I. MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 9., SZERDA Sós: A feszültséget állandósítják, és megtévesztenek a kórházvédők Az egri kórházvédők hétfői sajtó- tájékoztatóján elhangzottakra reagált Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, akihez nyílt levéllel fordultak. Abban követelik, hogy rendkívüli közgyűlés mondja ki a Markhot kórház kiszervezésének eredménytelenségét, ne hosszabbítsák meg azt a határidőt, ami alatt a Hosplnvest átvehetné az intézményt, s haladéktalanul kezdjen a megye tárgyalásokat a kórház átadásáról Eger vezetésével. Erre válaszolva Sós Tamás közölte: megtévesztőnek tartja az úgynevezett kórházvédők megnyilvánulásait, ezek valójában - szemben azzal, amit állítanak - a csak feszültség állandósítását szolgálják.- Az igazi kórházvédő a megyei önkormányzat - szögezte le az elnök. - Számunkra kizárólag az a fontos, hogy szolgáltató, betegközpontú kórháza legyen a megyének az egri. Ennek biztosítása végett elengedhetetlen, hogy tőkét vonjunk be, hiszen a legkorszerűbb műszerekre van szüksége az intézménynek. Szeretnénk, hogy kiszámítható módon javuljon az ott tevékenykedők megbecsülése. Magasan képzettek a dolgozók, szakdolgozók, ám a szervezettségen jobbítani kell, hogy a tudásukat a legnagyobb színvonalon kamatoztathassák. Sajnálatos, hogy a tényleges párbeszédet épp az úgynevezett kórházvédők akadályozzák. ■ Mánya autója: százezer forint a nyomravezetőnek Mánya Kristóf autójának megrongálása azt bizonyítja, hogy Egerben az alaptalan agresszió az úr - tudatta tegnapi közleményében a Hosplnvest. Számítani lehetett arra, hogy az esetet az ellenlábasok összefüggésbe hozzák a zrt.-vel, de józan emberi ésszel mindenki számára nyilvánvaló: a cég számára az eset a legrosszabb. „Mánya Kristóffal most először közös az érdekünk, mégpedig az, hogy kiderüljön, ki volt az elkövető.” Ezért 100 ezer forintos jutalmat ajánlanak fel a nyomravezetőnek. ■ Az ígéreteket számon kérhetik HospiNVEST Az év végéig meglesznek a szükséges egri kórházi munkaszerződések Újabb egri demonstrációval fejezték ki a magukat kórházvédőnek nevező tüntetők, hogy nem kérnek a Hospinvest Zrt.-ből. Dr. Deák Gábor, a cég al- elnöke komoly reményt lát arra: legkésőbb év végéig sikerül megegyezni, s átvenni a kórházat. Kovács János- A demonstrálok álláspontja szerint a Hospinvest Zrt. kicsúszott a határidőből, nem tudta megnyerni, szerződtetni a működéshez szükséges dolgozói létszámot, így vissza kell vonulnia az egri kórház átvételétől. Új helyzet van?- Nincs ilyesmiről szó. A július elsejének tulajdonképpen semmilyen fontos jelentősége nincs. Mi egy új egészségkultúrát szeretnénk elérni, s ebből nem szabadna politikai kérdést csinálni. A péknél vagy a gyógyszertárnái sem azt nézi a vevő, hogy ki a tulajdonosa vagy mennyi a törzstőkéje, hanem hogy az áru, a szolgáltatás, a gyógyítás színvonala megfelelő- e. De nem tudjuk kivonni magunkat az itt kialakult helyzet, hisztériakeltés hatása alól.- Akkor van dátumkérdés vagy nincs?- Amit az önjelölt kórházvédők mondanak, az természetesen nagyon messze van a valóságtól. Jogi értelemben kétszer százhúsz napunk van, ami az önkormányzattal kötött szerződésünk hatályosulásától, azaz április 18-tól számít, mikortól a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal is megadta a hozzájárulását a megállapodásunkhoz. Azért mondunk ilyen kezdő dátumokat, mert mindig a következő hónap elsejétől lehet a kórház működtetését átvenni, hiszen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár így köt szerződést. Ez azt jelenti, hogy az első százhúsz nap szeptember elsején, a második pedig december végén, illetve január elsején jár le. Eny- nyi idő áll a rendelkezésünkre arra, hogy a dolgozókat meggyőzzük. A július elseje onnan jön, hogy mi ezt az időpontot a szerződéskötések reális határidejének tartottuk. sze az is igaz, hogy a kórházban van egy olyan törpe kisebbség, amelyiknek jól jövedelmező anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy minden maradjon a régiben, ne változzon semmi...- Most mi a pillanatnyi helyzet? A kórház működtetésének átvételéhez minimálisan szükséges közel 700 fős szerződött létszám nincs meg.- Nem szeretnék számháborúzni. A szükséges számú munkaszerződés tényleg nincs meg még, de jól haladunk. Az általunk garantált 13. havi fizetés mellett érzékelhető jövedelememelkedés a 14. havi juttatásként jelentkező Cafetéria-csomag is, amely komoly pluszt ajánl a dolgozóknak. A kórház most is, az átvétel ideje alatt is, és ha nem sikerül rendszerbe kerülnünk, akkor ezt követően is önkormányzati intézmény marad. Nekünk a kórház működtetéséhez, a gyógyítómunkához jelen pülanatban semmilyen közünk nincs. Más kérdés, hogy ahol lehet, segítünk. Sikerült elintéznünk például, hogy nem szerelték le a CT-t és az MR- t, és most már feleannyit sem kell fizetni érte, mint eddig, ezek a fontos berendezések ugyanis még öt év után sem kerültek a kórház tulajdonába.- Szóval'nem adják fel? Az eredményes üzemmérethez kell az egri kórház is?- Hosszú távra tervezünk. Megtartva az egészségügyi szaklétszámot, szeretnénk a hatvani és a gyöngyösi kórház mellett az egrivel olyan rendszert kiépíteni, amellyel bebizonyíthatjuk: lehet eredményes, hatékony és magas színvonalú területi egészségügyi ellátást üzemeltetni. A kedvezőbb pozícióból el kívánjuk érni a finanszírozás bővítését, hogy ennek révén jobban megfizethessük a dolgozókat is. Eddig is komoly energiát és pénzt áldoztunk arra, hogy az egri kórházat majd mintaértékű ellátóhellyé változtathassuk. Mi fejleszteni akarunk, az ahhoz szükséges létszámbővítéssel, hosszabb távon pedig zöldmezős beruházással egy új egri kórházat is szeretnénk. Az ígéreteinket számon is kérhetik majd rajtunk a térség lakói, a dolgozók, az állami felügyelet, illetve a társtulajdonos fejlesztési bank is. mm Dr. Deák Gábor: Van egy kisebbség, amelyiknek anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy ne változzon semmi- Ez úszott el most.- Részben rajtunk kívül álló, részben rajtunk múló okok miatt az eredetileg általunk kibocsátott munkaszerződések - bár jogilag rendben voltak - mégsem bizonyultak alkalmasnak a szerződéskötésre. Egyrészt az adatbázisban fennálló hiányosságok miatt, amiket azóta ponto- sítottunk a dolgozókkal, másrészt a megye úgy döntött, hogy nem a leányvállalatunk köti a foglalkoztatási szerződést, hanem maga a Zrt. Harmadrészt elkezdtünk a dolgozókkal beszélgetni - tíznél több javaslatukat beépítettük a munkaszerződésbe -, azért velük, mivel az érdekképviseletekkel nem lehetett szót érteni, vagy kitértek, vagy érdemben nem voltak hajlandók arról tárgyalni, hogy tényleg megkapják-e az általunk ígért juttatásokat az érintettek, és mennyi ideig. Ők két döntést közöltek: közalkalmazottak akarnak maradni és punktum, valamint azt, hogy nem kell a Hospinvest. Már mindent eldöntötték. A dolgozók meg csak néztek, mint Pisti a vérzivatarban, hogy a fejük fölött mi történik. Mindenféle csúnyaságot hallottak a Hospinvestről, és nem tudták, hogy mi az igazság.- És hogyan került egyáltalán a csúnyaságok hálójába a cég?- Akkor kerültünk mi a „célkeresztbe”, amikor ezen a pályán több hasonló cég is elindult, majd megszereztük a harmadik kórházunk működtetését, s amikor a cégbe négymillió euróval beszállt, s tulajdonostárssá lett az Európai Fejlesztési Bank. A tőkeerős partner megjelenésével vált számos érdekelt számára világossá: itt nem egy kis háziipari cégről, hanem komoly potenciállal rendelkező vállalkozásról van szó. Hogy erre a politika miként telepedett rá, arra csak spe- kulációini vannak, véletlenül vagy tudatosan összemosták a mi szerepünket a társadalombiztosítás magánosítása elleni küzdelemmel.- Tehát rosszkor voltak rossz helyen.- Igen. Az pedig, hogy a helyi mondvacsinált politikusok, kórházvédők kaptak ezen az alkalmon, az más kérdés. Egyébként senkinek a politikai múltja, hovatartozása nem érdekel ebben az ügyben. Engem az emberek szakmai múltja izgat, hogy milyen értékű munkát végeztek eddig. Ez szolgálhat az értékítélet alapjául. Ezért furcsa, ha éppen olyanok próbálják meg úgymond védeni a kórház érdekét, akiknek erre nem sok alapjuk van.- De mégis lehet valami az erős ellenállás mögött, egyéni egzisztenciális félelem, pozícióféltés.- Vannak megtévesztett emberek, velük elhitették, hogy mi vagyunk maga az ördög. És perTV. Amerikai Autós Rock Fesztivál és XIV. ACCH Amerikai Autós Találkozó ■k'kieüt ürik&'k'&'kft'kit'ki Nyerjen belépőt a Hírlappal! it&ùikiïitie ifit."kit. 'toi? Hol helyezkedik el a Blues Hill Park? a) Loire-völgyben b) Lamport-völgyben c) Töviskes-völgyben Név:.................................................................... Cím:.................................................................... NYEREMÉNY: JÁTÉKONKÉNT 5 DARAB KÉTSZEMÉLYES, HÁROMNAPOS BELÉPŐ A 2008. JULIUS 18-19-20-ÁN MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ IV. AMERIKAI AUTÓS ROCK FESZTIVÁLRA ÉS XIV. ACCH AMERIKAI AUTÓS TALÁLKOZÓRA (FELSŐTÁRKÁNY, BLUES HILL PARK) A játékszelvényt 2008 július 16-án 12 óráig juttassa el a Heves Megyei Hirlap címére JÁTÉK, 3301 Eger Pf. 657 A borítékra kérjük ráírni: Blues Hill Park A játékban csak Heves Megyei Hirlap előfizetők vehetnek részt' Akadnak szerencsés országok. Bolívia példás elnöke, Evő Morales visszatér eredeti foglalkozásához, a kokalevél-termesz- téshez, ha elveszíti a következő választást. Hogy a magyar politikus mihez térhet vissza, arról csak ködös találgatásaink lehetnek. Eredeti foglalkozása jelentős részének sosem volt. Visszatérni meg legfeljebb a tablettás borhoz, a rézeleje seprőpálinkához, a cukorcefréhez meg a fagy- állós keverthez térhet vissza, mert nálunk a kokalevél- és vadkendertermesztés még nem képezi részét a hazai politikai agrárhagyománynak. A mi egyre erősebben zárkózó, cukrosodó hungarikumunk a korrupció nevű zártkörű örömszerzés. A legutóbbi felmérések szerint teljesen megszokott és bevett dolognak számít, FÉL HÉT Morales válság már az tűnik fel, ha valahol nincs belőle. A korrupció az Magyarországnak, mint Izland- nak a gejzírek: néha a felszínre törő, de alapvetően roppant energiájú, elfojthatatlan természeti erő a mélyben. A beruházások után pár évvel általában az Állami Számvevőszék példásan meg is állapítja és részletesen széjjelszedi, hogy miért nem volt indokolt az adott munka, illetve hányszoros áron nem volt az, mennyi fölös pénzt (jó sokat) fizetett ki a polgárokéból magánzsebekbe az állam, az önkormányzat. Ez a demokratikus koreográfia már két évtizede, pénzt kidob, beruházó-állam önmagát ünnepel, számvevőszék számlát kiállít, nagyon sok milliárd mínusz, változás úgyszintén negatív. A számvevőszék több súlyos hiányosságot, törvénytelenséget talált a tavaly épített sztrádaszakaszok ellenőrzése során is. Az állam mint megrendelő, gondatlanul járt el. Az építkezések csúsztak, és még menet közben is drágultak. A közel 42 milliárdért épített kőröshegyi völgyhídra például semmi szükség nem volt. Egyébként Bolívia elnöke sem hülye, minisztere a koka- levéllel, a kokain alapanyagával bővítené az iskolai menzák menüjét, mert táplálóbb, mint a tej. Iskola-koka program. A távozó elnök megélhetése biztosítottnak tűnik. ■ Kovács János A I « 4 t *