Heves Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-28 / 150. szám
Újabb kormánycsomag dobogókő Alakuló segélyezés - Mit tehet a közigazgatási hivatal? Kiss Péter kancelláriaminiszter Gyurcsánnyal Dobogókőn: a települések szánjanak a közmunkaprogramokra, a fiatalok képzéssel kapjanak segélyt H1RSAV Abortuszra mehet a 11 éves román kislány Romániában is végrehajtható a magzatelhajtás annál all éves kislánynál, akit a nagybátyja erőszakolt meg - döntött egy kormányközi bizottság. A testület összehívását a román egészségügyi miniszter rendelte el, miután egy orvosi csoport megtiltotta a 21 hetes, nem kívánt magzat elhajtását. A testület a román abortusztörvény módosítását is javasolja. Jó iskolát kívánnak szEPt És rm az arca az Educa- üo Kht. által az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében kidolgozott új oktatási programnak, amely a Jó iskolát kívánunk! nevet kapta. Tíz- I ezer pedagógus már felvértezte magát a tudnivalókkal, | így ezer iskolában 120 ezer diák alapképességei - írás, olvasás, szövegértés, számolás - ősztől jobban fejlődhetnek, mondta Fischer Alajos, az Educatio szakmai igazgatója. Másfél ezer Volvo kamiont vesz Wáberer vállalkozása a svéd volvo konszern közölte: ő lett a nyertese a magyar Wáberer Optimum Solution szállítmányozási. magáncég megrendelésének, amely 1500 kamionra szól. A svéd gyártó FH modelljeit kapja a magyar vállalkozás. A járműveket 2011 előtt le is szállítják. Az ügylet pénzügyi vonatkozásairól nem közöltek részleteket. Wáberer György, a cég vezére Hárompontos segélyezési csomagot készít a kormány. Az intézkedések célja a munkára ösztönzés. Europress Ismét Dobogókőn tanácskozott a kormány, a megbeszélés témája a segélyezési rendszer volt. Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök az ülés után elmondta: hárompontos segélyezési csomagot készítenek az állástalanok segítésére. Az első javaslat szerint arra kell ösztönözni az önkormányzatokat, hogy a rendelkezésre álló forrásokat segélyezés helyett közmunkaprogramokra fordítsák, míg a második javaslat szerint a fiatal munkanélküliek csak akkor kaphatnának segélyt, ha képzésen vesznek részt. A harmadik pont szerint távolítani kell a minimálbér és a segély legmagasabb összegét egymástól. A családtámogatásban az alanyi jogot nem kérdőjelezik meg a javaslatok, de érdemes átgondolni, hogy a támogatások mekkora része adható természetben- tette hozzá Gyurcsány. Az ellenzék szerint azonban a kormány nem ad választ például azokra a kérdésekre, amelyek a gyest és a gyedet érintik. Közben tovább folyik a vita a szociális segélyek feltételekhez kötött folyósításáról. Mint ismert, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok község képvi- selő-testülete májusban úgy döntött, szigorítja a segélyek folyósítását, és munkavégzéshez köti. A regionális közigazgatási hivatal megállapítása szerint törvénysértő a monoki önkormányzat rendelete. Hasonlóan vélekedett Szabó Máté, az l.A szociális törvény rendelkezése szerint a rendszeres szociális segély a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező, hátrányos munkaer&piad helyzetű, aktív korú személyek rá szere nyújtott támogatás. Az ön- kormányzat ezt olyan személynek adhatja, aki egészségkároállampolgári jogok országgyűlési biztosa is. Kolláth György alkotmány- jogász ezzel kapcsolatban lapunk kérdésére elmondta: a hivatal és az ombudsman véleménye egy a sok közül. „A közigazgatási hivatal nem határozatot hoz, hanem véleményt mond. Az önkormányzat rendeletéhez nem nyúlhat hozzá, és nem szankcionálhatja a helyhatóságot, legfeljebb utólagos normakontrollt kérhet az Alkotmány- bíróságtól” - mondta Kolláth György. A szakember szerint a monoki rendelet mellett legalább annyi érv szól, mint ellene. „Az lesodott vagy nem foglalkoztatott, feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított. 2. A törvény azt is írja, hogy az önkormányzat a nem foglalkoztatottszemélyek munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében foglalkoztatást szervez „A foglalkoztatási kötelehet alkotmánysértő, ha a munkavégzést munkabér nélkül írja elő” - tette hozzá az alkotmányjogász. A szocialista politikusok között van, aki úgy vélekedik, helyes a monoki példa. Hiller István oktatási és kulturális miniszter, az MSZP alelnöke szerint jó a monoki kezdeményezés, mert például a nemrégiben elfogadott esélyegyenlőségi törvény is feltételekhez köti az óvodáztatási segélyt. Hiller István emlékeztetett: a jogszabály úgy rendelkezik, hogy csak akkor kaphat segélyt a rászoruló család, ha a gyerek az óvodai foglalkozások 75 százalékában részt vesz. zettség közmunka, közhasznú munka vagy közcélú munka biztosításával teljesíthető”- írja a jogszabály. 3. A törvény azt is meghatározza, hogy az önkormányzat évente felülvizsgálja a rendszeres szociális segélyre való jogosultságot. Szekeres ezer fővel növelné a honvédség létszámát Az Országgyűlés 750 fővel, 24700-ra növelje a honvédség létszámát, de lehetne az emelés ezerfős is, mert így 250 tartalékkal is rendelkezne a honvédség - kéri egy tanulmányban Szekeres Imre. A miniszter a költség- vetés tartalékából javasol átcsoportosítást fejlesztésekre. A lűbesre tervezett NATO-loká- tor várhatóan csak 2010 után épül fel, így a csúszás miatt meg kell erősíteni 20 milliárd forintért a meglévő radarrendszert. A Mi- 17-es helikopterek modernizálása 5, tíz új, közepes szállító helikopter megvétele 9 mil- liárdba kerülne. 12-14 darab kiképzőrepülőt is venni kellene Szekeres szerint. albatros. Tegnap kiderült, a Fehérgyarmatnál lezuhant repülő fekete dobozátvizsgáló bizottság nem talált a gép rendellenes működésére utaló nyomot, tehát nem műszaki hiba okozta június 20-án a két pilóta halálát.« É. S. Manipulálják a helyi sajtót a politikusok Zömmel a polgármesternek rendelt propagandaeszközök a helyi lapok, rádiók és tévék, írja közleményében Eötvös Pál, az újságíró-szövetség (MÚOSZ) elnöke. A közpénzen működtetett, így közszolgálatinak minősülő sok száz helyi médiumban a nyilvánosság manipulációja zajlik, gyakran kifogásolható személy- cserékkel. Eötvös kérdésünkre elmondta: anyagi vagy koncepcionális ürüggyel fedik a politikai, személyes indítékokat, a sajtószabadság megsértését. Kiskunhalason például előzmény nélkül eltávolították a helyi tévé ügyvezető főszerkesztőjét és a hetilap vezetőszerkesztőjét. Pécsett tisztázatlan „koncepcionális vita” és ezzel összefüggésbe hozható anyagi megszorítások miatt kénytelen távozni a városi televízió ügyvezetője. ■ T. Z. Néhány passzus a szociális törvényből - szervezzenek foglalkoztatást Felejtse el a kormány az Advertumot! kezespénzek Górcső alatt a hivatásos labdarúgóliga tartozásai A médiahatóság rászállt a nézői SMS-ekre Az Állami Számvevőszék elé kerülhet a botrányt kavart Adver- tum-ügy. Ezzel az eredménnyel zárult a parlament kulturális bizottságának tegnapi ülése, amelyen a szocialista képviselők nem jelentek meg. Egy május végi kormányhatározat szerint állami kezesség- vállalás mellett 5,2 milliárd forintos hitelhez juthat a nyírségi Advertum Kft. A cég a hitelből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliár- dot pedig országos médiarendszer kiépítésére fordít, marketingjogokat hasznosít. A Fidesz szerint a szocialisták média- birodalmat terveznek kiépíteni a törlesztés utáni 2,1 milliárdból. A kormányzati válasz úgy szólt: az összeget a magyar labdarúgó-utánpótlásba csatornáznák. Ez azonban ellentmond az említett kormányhatározatban foglaltaknak. Most a kulturális bizottság boncolta az ügyet. A pénzügyi tárca részéről Keller László államtitkár jelent meg. A testület a szocialisták távollétében egyhangúlag döntött: felszólítják a kormányt az Adver- tummal kapcsolatos határozatának visszavonására. Ha ez nem történik meg, akkor a bizottság felkéri az ÁSZ-t, vizsgálja ki az Advertum Kft.-nek biztosított kormányzati kezességvállalást. ■ K. T. Keller László pénzügyi államtitkár magyarázkodott a bizottság előtt A nézői telefonok és a képernyőn megjelenő szöveges üzenetek vizsgálatát rendelte el a médiahatóság - jelentette be szóvivőjük. Vékony Éva jelezte: az ORTT - az adás idején a képernyőn futó üzenetek miatt - elrendelte az Echo Tv június eleji egyik műsorának ellenőrzését. A trianoni békeszerződés évfordulóján az egyik SMS-ező azt „ígérte” az egyik szocialista politikusnak, hogy házát Molo- tov-koktéllal fogják „felszentelni a haverok”. Egy másik azt írta: „Bolsik! Legyen eszetek! Meneküljetek! A világ meg fog lepődni, ami itt fog történni”. „Az ORTT gyakorlatában volt már hasonló vizsgálat egy riportalany spontán megjegyzése vagy egy obszcén SMS miatt” - emlékeztette lapunkat Bayer Judit. A médiajogász úgy vélte, az élő adásokat nehéz helyzetbe hoznák, ha bevezetnék a késleltetett adásokat. De szerinte az SMS-ek szűrése kivitelezhető lenne. „Minden vélemény szűrésekor sérül a szólásszabadság, azonban az említett SMS-eknél ez arányos korlátozás lenne”. Ha valaki olyan SMS-t kapna a mobiljára, mint az Echo Tv-ben volt, zaklatás miatt feljelentést tehetne. ■ É. S. ■ Közelebbről is megnézi a hatóság az Echo tévé műsorát.