Heves Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-26 / 148. szám
2008. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 5 Példaértékű kisebbségi kezdeményezés Poroszlón Immáron harmadik hónapja tanulószoba működik a poroszlói j cigány kisebbségi önkormányzat által fenntartott közösségi ház- ! ban. Mindennap délután egy órától ötig várjuk az alsó tagozatos gyerekeket az oktatáson túl készségfejlesztő játékokra - tájékoz- | tatta lapunkat Varga Józsefné, a kisebbségi testület képviselője. A roma önkormányzat korábban sajnos sikertelenül pályázott az - időközben átformált - Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz. Az akkori pályázat célja ugyancsak egy tanulószoba kialakítása lett volna felsős diákok számára. ■ A tanoda nyáron is várja a gyerekeket.- Bár a támogatás még várat magára, már olyan régóta tervezgetjük egy jól felszerelt tanoda életre hívását szaktanárok bevonásával, hogy gondoltam egy merészet, próbáljuk megcsinálni saját erőnkből - fogalmazott a képviselő asszony. - A megvalósításban szerencsére partner volt a községi önkormányzat és a Vass Lajos Általános Iskola vezetése is. Jelenleg engem a pol- j gármesteri hivatal négy órában j foglalkoztat közhasznú munkásként a közösségi házban. Azok- | nál a gyerekeknél és szülőknél segítek, ahol az anya a kisebb testvérekkel otthon van, főállású anyaként tevékenykedik. Bizonyos családoknál a szülők alacsony iskolázottsága miatt a tanév során az apróságoknak nem tudtak segíteni még a házi feladat elkészítésében sem. De olyan gyermekek is ellátogattak ide, akik a felmenőik elfoglaltsága miatt felügyeletre szorultak. Nem mellékesen a leckéjük is elkészült itt... Vargáné elmondta: „kipróbáltak valamit”, ami ha hozza az elvárt eredményeket, tovább folytatható. Véleménye szerint példaértékű lehet a poroszlói kezdeményezés, és bebizonyosodhat, hogy a jó szándék és az összefogás is el tud indítani egy olyan változást, ami hosszú távon segíthet másokon. Egyébként az iskolaév végeztével a tanoda nem zárt be, a családsegítő képviselőasszony egyeztetett időpontban napi négy órában most is fogadja a kicsiket. ■ Kincseket rejteget a kert kísérletek Jól tűri az aszályt, és a telet is állja a kompolti borsó A kutatóintézet volt igazgatója a nyugállományba vonulása után is folytatta a vizsgálatokat Dr. Szalai György huszonhat évig volt a Kompolti Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója. A nyolcvan- éves tudós a nagy előd, Fleischmann Rudolf munkásságát folytatva szintén maradandót alkotott. Sziráki Márta Számos állami elismerés fémjelzi Gyuri bácsi növénynemesítői munkásságát, több őszi és tavaszi árpafaj, a sörárpafélék, a csi- cseri- és az őszi borsó miatt is kiérdemelte ezeket. A nyugállományú szakember a pihenés mellett a mai napig is folytatja a kísérleteket kompolti házának kertjében, komoly sikerekkel. Először a borsót mutatja meg, amely első ránézésre semmi eltérést nem mutat az egyéb konyhakerti fajoktól. Aztán kiderül, hogy egy olyan, több mint két évtizedes kísérleti munka eredménye előtt állunk, amely megoldást hozhat napjaink egy sor égető problémájára.- Ismert az éghajlatváltozás ténye, tudjuk, hogy egyre gyakoribb az aszályos nyár - mondta dr. Szalai György. - Ha megnézzük az elmúlt öt évtized csapadékmennyiségét, láthatjuk, hogy ötven százalékkal kevesebb hullott a korábbi időszakokhoz képest. De gondot jelent a növényi fehérjetermelés és az állati takarmányozás is. Mindezeket figyelembe véve az aszálytű- rő-télálló borsóval kapcsolatos kísérleteket már a szárazságot hozó első évek után elindítottam, 2000-től pedig az itthoni kertemben folytattam a munkát. Az úgynevezett Hevesi 1 vajszínű borsómagot kereszteztem két külföldi fajtával, melynek hektáronkénti termésmennyisége így elérte a 4,5-5 tonnát, míg a Hevesi 2 törzs magyar és külföldi fajták keresztezésével szintén komoly termésmennyiséget produkált, 5,5-6 tonnát hektáronként. Ám most jön a növény legfontosabb jellemzője, hogy télálló. Ez azt jelentí, hogy ősszel vetjük el, s jól bírja a telet, hiszen a kísérleti stádium alatt mínusz 10-17 fokot is mértünk, és károsodást nem okozott a vetésben. A kora nyári betakarítás során a 60-65 centiméter magas növényállomány magtermése fajtától függően a fent említett mennyiségek között változik. A nyugdíjas szakember beszélt arról is, hogy 1992-ben ismerték el a nagy zöldtömegű, dús levélzetű borsótípust Hevesi 3 néven. Ennek fenntartására és elterjesztésére szavai szerint a kompolti intézet a gyöngyösi főiskolától nem kapott támogatást, ezért magánemberként folytatta a vizsgálatokat. 2005-ben az aracsicseriborsóval is foglalkoztam - folytatta mosolyogva a kalauzolást a kertben Gyuri bácsi. - Szívesen ajánlom mindenki figyelmébe, mert azon túl, hogy szárazságtűrő és a főzése kicsit időigényes, igen komoly mértékben csökkenti a vér koleszterintartalmát, s ezzel mérsékli a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának koctásnál elhullott magvak a nyári esőket követően kikeltek, és novemberre 40 centiméterig növekedtek. Virágzásnak indultak, amelyet ugyan a hideg éjszakák megállítottak, de a növényállomány nem károsodott. így a Hevesi 3 felhasználható a vadállomány táplálásánál, mert ellenáll az időjárás viszontagságainak, s jelentős szerepe lehet az állati takarmányozásban is, hiszen mind a növénytömeg, mind kázatát. Pektintartalma miatt lassítja az étkezés utáni gyors vércukorszint-emelkedést, majd az utána kialakuló túlzott vércukorszint-ingadozást, ezért cukorbetegek számára is javasolt élelmiszer. Jelentős fehérjetartalma okán kisgyermekek, várandós anyukák, sportolók és idősek, valamint vegetáriánusok étrendjébe illeszthető. pedig a magtermés alkalmas erre. Libanevelésnél, csirke- és sertéstartásnál egyaránt adható a borsónövény, de az apró méretű borsószemek kedvező táplálékul szolgálhatnak a kalitkás madaraknak, galamboknak is. A gondozott kert rejteget más értéket is - tudtuk meg, amikor a durumbúzára terelődött a szó. Mint ismert, az Európai Unióban egyre inkább előtérbe kerül a durumlisztből készített tészta, amelyet tojás nélkül állítanak elő. A durumtészta szép sárga színű, illatos, nem csiri- zesedik, rövid a főzési ideje, rugalmas marad, és tojás hiányában nem kell szalmonellafertőzéstől tartani. Dr. Szalai György közel egy évtizedes munkával előállított egy olyan őszi durumbúza-fajtát, amely alkalmazkodik az észak-magyarországi éghajlati és domborzati viszonyokhoz. Ez a durumfajta egyedülálló az országban. Amennyiben a szakma felfigyelne erre a kincsre, kisparcellás gépek használatával hamar fel lehetne szaporítani. ■ A növényállomány a hidegben sem károsodott. Nem ingadozik a vércukorszint, kisebb a kockázat HÍBSÁV Nyári felújítások Népházban, horgásztanyán aloebrő Nyári karbantartási, felújítási munkákat végeztet saját intézményeiben a település önkormányzata, így például a Népházban elhárítják a vizesblokkban történt csőtörés következményeit. A községházán egyebek mellett rekonstruálják az igazgatási előadó irodáját. A horgásztanyán tisztasági festés, meszelés lesz, kicserélik, felújítják a kerti asztalokat, padokat, a bútorokat, az ajtókat és átvizsgálják az elektromos hálózatot. Strandfoci-kupa, majd Fresh-koncert poroszló A hét végén, szombaton tartják meg a II. Poroszlói Strandfoci-kupát a helyi szabad strandon. A benevezett csapatok versengése reggel kilenc órakor kezdődik. Délután négy órától sztárvendégként a Fresh együttes lép majd színpadra az érdeklődők előtt. Péter-Pál-napi aratóünnepség sarud Június 28-án, szombaton rendezik meg a községben az immár XVI. Péter- Pál-napi aratóünnepélyt. A résztvevők felelevenítik az aratással kapcsolatos szokásokat, de hagyományőrző csoportok bemutatója is színesíti a programot. A rendezvénysorozat reggel kilenckor kezdődik a hagyományőrzők felvonulásával a községháza elől. A jelenlevők megkóstolhatják a helyiek és a más falvakból érkezők által készített pogácsakülönlegességeket. Műsort adnak a Sarudon vakációzó moldvai csángó gyerekek is. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EUER KEDD PÉTERVASÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Kénes Marcell, Sziráki Márta Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renesLgaxelsprmger.hu Falunapon randevúznak a Kálból elszármazottak Uj Guinness-rekord született a Tiszán tisza hete Több mint négyezren túráztak egy időben a folyón és a tavon Ha Péter-Pál közeledtét mutatja a naptár, akkor itt a falunapok ideje Kálban. A csaknem öt napig tartó színes kavalkád tegnap Bíró Edit amatőr festő és Sovágó Csaba naiv grafikus kiállításának a megnyitójával kezdődött meg. A szervezők mára kispályás focibajnokságot hirdettek a művelődési ház udvarára, ahol várhatóan nagy küzdelmet vívnak majd a gyermek- és ificsapatok. Holnap este 6 órától a helyi zeneiskolások, majd az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes hangversenyére várják a közönséget a szabadtéri színpadnál. Másnap reggel bográcsparti kezdődik a piactéren, majd a gyermekeknek összeállított játék és műsor következik. Délután 4 órakor a házasságkötő teremben találkoznak a „hazanézők”, vagyis a településről elszármazottak. Őket, illetve a falunapok résztvevőit Tompa Vilmos polgár- mester köszönti, majd a helyi amatőr művészeti csoportok, valamint a kápolnai Négy Évszak Baráti Kör tagjai lépnek színpadra. Este operett- és slágerparádé, a tűzijáték előtt pedig a Kefir együttes szórakoztatja a helybeli közönséget. Vasárnap délelőtt fél 11-kor Szántó József apát, kanonok, mezőkövesdi plébános mutatja be az ünnepi szentmisét, amit estig tartó búcsúi forgatag követ. ■ Az elmúlt hét végén megszületett az első tiszai Guinness- rekord. A „Tisza hete” elnevezésű programsorozat keretében tartották meg vasárnap azt a kísérletet, amelynek lényege az volt, hogy minél több résztvevő szálljon a délelőtt folyamán a vízre valamilyen arra alkalmas járműben. Huszonhárom különböző településen regisztráltathatták magukat az érdeklődők. Az egyik Uyen helyszín a poroszlói Csicsman-kikötő volt. Amint azt Balogh Edittől, a köz- > ségben működő, nemrégiben | megnyitott Tourinform-iroda ve- 1 zetőjétől megtudtuk: a rekordkí- 1 sérlet eredményeként összesen A Tisza Hete rekordkísérletéhez csatlakozva az abádszalók! müvészte- 4377-en vízitúráztak egy időben lep vendégei egy tutajt is vízre bocsátottak a Tisza-tavon a Tiszán és a Tisza-tavon. Ebből 1021-en az észak-alföldi régióban regisztráltak, 2389-en a Tisza-ta- vi régióban, míg a Dél-Alföldön 967-en vetették nyilvántartásba magukat. Poroszlón egyébként a hét végén a hagyományos kakasszépségverseny és bográcsfesztivál keretében köszöntötték a harmincesztendős Tisza-tavat. A háromnapos szórakoztató rendezvénysorozat alatt született egy másik rekord is: itt készítették a világ eddigi legnagyobb, 20,3 méter hosszú halfasírtját. A Tisza hetét múlt szombaton Szolnokon nyitotta meg dr. Kovács Miklós turisztikai és Kóthay László vízügyi szakállamtitkár. ■