Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-04 / 54. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 4., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Már megindult a párbeszéd: új teleház Mátrafüreden Vadásznak a zöldülő sonkára kikelet A piros tojás nyersanyagát és csokoládé változatát is vizsgálják az ellenőrök Bár egy éve takarékossági okokból megszüntette a mátrafüredi fiókkönyvtárat Gyöngyös önkormányzata, a könyvgyűjtemény tulajdonjogát a részönkormányzatnak adta át, s ez szolgált alapul az új mátrafüredi teleház létrehozásához. A Béke út 4. szám alatti helyiségben főként internetezési és fénymásolási lehetőségek várják a füredi polgárokat, a szomszédos szobában pedig a helyi polgárőrség kapott helyet - emlékeztetett az avatáskor Végh Attila gyöngyösi alpolgármester.- A gyöngyösi önkormányzat tavaly óta évi 1 millió forintos működési költséget biztosít a Mátrafüredi Részönkormányzatnak, s ezt idén várhatóan megtoldják további egymillióval, éppen az új teleház üzemeltetésével kapcsolatos kiadások okán. A teleház kialakítása a részönkormányzat költségvetéséből csaknem félmillió forintot emésztett fel - számolt be Krigovszky Sándor, a Mátrafüredi Részönkormányzat elnöke. Hozzátette: a korábbi sikertelen elszakadási törekvések után ismét megindult a párbeszéd és az együttműkö dés a város és a mátrafürediek között, s ennek egyik szép példája az új teleház. ■ KDNP: a falut kipusztítja a nagybirtok Nyugaton 10-15 év alatt kristályosodnak ki azok a reformok, melyeket itthon néhány év alatt futtatnak végig - mondta Gyöngyösön a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, Mészáros József. A „valódi társadalmi párbeszéd” érdekében a KDNP „Van megoldás!” címmel fórumsorozatot indított, elkészítette nyugdíj-, föld- és adótörvény-javaslatait és ezek hatástanulmányait. A KDNP a családi gazdálkodásra építene, tiltakozik a külföldi állampolgárok 2011-től érvénybe lépő szabad termőföldvásárlása ellen, de a magyar gazdasági társaságnak sem adna földtulajdont. Ellenzi a nagybirtokrendszert, mert „az katasztrófához vezet, kevés ember megélhetése, és kipusztítja a falut” - fogalmazott Mészáros József. ■ „Kikelet hadművelet” elnevezéssel február 21-én elindultak a tavaszi fogyasztóvédelmi vizsgálatok Heves megyében is, melyek egészen március végéig tartanak. Ezek során főként a húsvéti ünnepkörhöz szorosan kapcsolódó árukat veszik szemügyre. Fokozottan ellenőrzik majd a pácolt, főtt és füstölt húsokat, továbbá a tojást, a hideg- konyhai készítményeket, a pékárut, az édességeket, ezen belül is a csokoládéfigurákat. A hatóságok - az APEH, az ÁNTSZ, az élelmiszer-biztonsági és a fogyasztóvédelmi hatóság, a munkavédelmi és munkaügyi főfelügyelőség, illetve a vám- és pénzügyőrség és rendőrség - együttműködésével több ezer helyi ellenőrzésre lehet számítani a megyében idén tavasszal. Az akciósorozatban külön figyelmet kapnak a szezonális jellegű termelői és kereskedői tevékenységek, például a húsvéti vásárok, az idegenforgalmi programok, illetve az ünnepekhez kapcsolódó rendezvények. Az ellenőrzés komplex módon zajlik, mivel ezúttal nemcsak a kereske- | dőket, hanem az élelmiszergyár- 3 tókat és az alapanyagot előállító- J kát is vizsgálják.- Eddigi tapasztalataink alapján indokoltnak tartjuk az ünnep jellegzetes termékköreinek fogyasztóvédelmi ellenőrzését. A kereskedelmi egységekben próbavásárlást is végzünk, amelynek keretében külön is figyelünk az árak alkalmazásának helyességét. Különös tekintettel a reklámújságokban meghirdetett akciós élelmiszerek árára. Szintén fokozott ellenőrzést igényel az előre csomagolt termékek esetében a fogyasztói, ár kialakítása - hangsúlyozza Pintér István. Az Észak-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója úgy véli: ellenőrizni szükséges azokat a termékeket (így az összetétel felsorolását is), amelyeknek a megnevezésében a csokoládé kifejezést használják. Az elmúlt években ugyanis jelentősen megnőtt az olcsóbb, ám silány minőségű, csokoládénak nevezett figurás árucikkek aránya, Nem minden csoki, ami annak látszik. A szakemberek szigorúan ellenőrzik az édesipari termékek összetételét. Képünk illusztráció. amelyek valójában kakaós bevonómasszából készültek. A húsipari készítmények vizsgálata során elsősorban a füstölt nyers és füstölt főtt comb, a lapocka, a kötözött comb, illetve a tarja és a parasztsonka ellenőrzésére kerül sor. A minőségi szempontok mellett lényeges az is, hogy a vevő tisztában legyen azzal, mit is vesz. így az előre csomagolt hazai és import húsipari készítményeken maAz akció alatt Heves megyében ellenőriznek minden édesipari előállítót. gyár nyelven is közérthetően fel kell tüntetni a fogyasztók tájékozódásához elengedhetetlenül szükséges adatokat. Az áruházláncokban, nagyobb bevásárlóközpontokban a szezonális termékek árusítása, bemutatása jellemzően külön „bemutatószigetek” formájában történik, ám ezekre gyakorta nem figyelnek oda a kereskedők, s így az árak feltüntetése nem mindig egyértelmű. Ezért a szakemberek akár próbavásárlás keretében is képet kaphatnak majd a valós helyzetről.- Az akció elején a tojásokat a kiskereskedelemben, a vendéglátásban, valamint a piacon is ellenőrzik - tudtuk meg dr. Busák Károly megyei, főállatorvostól. A Heves Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a fogyasztók biztonsága és egészsége érdekében alapvető kérdés a termékek azonosíthatósága, nyomonkövethető- sége. Fontos a termék és az azt átvevő vállalkozás azonosítása. Az előállítóknál a kiszállítás dáEllenőrzésdömping komoly eredménnyel A 2007 NOVEMBERÉBEN indult Csillagszóró hadműveletben hét hatóság szakemberei végeztek összehangolt fogyasztó- védelmi ellenőrzést az év végi ünnepekhez kapcsolódóan. A hathetes akció során Heves megyében több ezer vizsgálatot végeztek, több száz esetben szabtak ki bírságot. Csak a fogyasztóvédők a régióban összesen húszmillióforint fogyasztóvédelmi és további nyolcszázezerforint minőségvédelmi bírságot róttak ki. túrna, helye, illetve a kiszállított tétel összekapcsolása. A kiemelten ellenőrizendő tevékenységek között az édesipari termékek és sonkák előállításán túl az élelmiszer kis- és nagykereskedelem minden ága, a hűtőházaktól egészen a vásárokig helyet kapott. Emellett a nagy forgalmú utak melletti vendéglátó- egységekre is figyelnek. A termékek sorában pedig a fentieken túl a halkonzervekre, a majonézekre, kalácsokra is kíváncsiak lesznek. Az akció alatt a megyében minden édesipari előállítót megvizsgálnak. A mostani akció során az ellenőrök segítő szándékkal kívánják végezni a munkájukat. Mindez nem elnéző magatartást, hanem annyit jelent, hogy a komoly sza- !1 bálytalanságokat szigorúan büntetik ugyan, de a nem szándékos és nem súlyos vétségek esetén inkább figyelmeztetik az érintetteket a helyes eljárásokra. ■ Folytatás az 1. oldalról Színpadi kellékként használt kismalac állatvédelem A viharos megyei közgyűlés egy epizódjának utóhatása Nincs lehetőség a díjak jelentős csökkentésére Olvasóink előtt is ismert, hogy pénteken a megyei közgyűlésre - ahol a kórház további sorsáról született döntés - Sziki Károly, a tüntetés szervezője egy kismalacot vitt az ülésterembe. Az oda nem való, riadt állatot (a jószágot egy szűk dobozból húzták elő az ülés végén) fülénél fogva nyújtotta a közgyűlés elnökének, Sós Tamásnak. A történtekről a televízióból is értesülhettek a nézők. Egerben két bejegyzett állatvédő társaság működik. Az Egri Cica- és Kutyamentő Egyesület elnöke, Botka Tímea tiltakozó levelet ír tagtársai egyetértésével Sziki Károlynak. Mint lapunknak is elmondta, létezik állatvédelmi Politika és állatvilág. Sziki Károly a malacot petícióként akarta átadni törvény, s ennek értelmében nem lehet bármit megtenni egy élőlénnyel. Nyilvánvaló, hogy az akciót előre megtervezték, s egy élő állat nem arra való - hangsúlyozta az elnöknő -, hogy valaki figyelemfelkeltés céljából „szórakozzon vele”. Szabó Gézáné, az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány elnökasszonya ugyancsak felháborítónak tartja a történteket. Úgy véli: mindazon túl, hogy a kismalac rettenetesen rémült volt, meg is sérülhetett volna. Végül elmondta azt is, hogy szerinte a tiltakozásnak, s egyéb érzelemnyilvánításnak semmiképp sem lehet eszköze egy kiszolgáltatott, védtelen állat. ■ Pétervásárán a napokban ülésezett a város képviselő-testülete. A tanácskozáson módosították a múlt év utolsó negyedévének költségvetési előirányzatát, valamint az önkormányzat intézményeinek alapító okiratát, majd ezt követően döntöttek arról, hogy kiírják a városi művelődési ház és könyvtár igazgatói posztjára a pályázatot. Ezt követően zárt ülésen tárgyaltak az idősotthon lakóinak beadványáról, amelyben azt kérték: az önkormányzat mérsékelje az idén januárban megemelt térítési díjakat. A megyében működő számos otthonban már tavaly meglépték a drasztikus emelést, amely sokkolta a lakókat és családtagjaikat. A városi önkormányzat által fenntartott otthonban jelenleg harminchárom idős ember él, akik az elmúlt évben 54 ezer forint térítési díjat fizettek a gondozásért. A szociális törvény rendelkezéseit betartva ezt a tarifát emelte az önkormányzat 81 ezer forintra, amelyet a bentlakók és hozzátartozóik egyaránt sokallottak. A képviselő-testület tagjai megvitatták a kérést, ám végül úgy határoztak, hogy a térítési díjak további csökkentésére már nincs lehetőség. Az otthon vezetőjétől megtudtuk, hogy három személy nem tudja a különböze- tet megfizetni, egy lakó pedig hazaköltözik. ■