Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-26 / 71. szám

2008. MÁRCIUS 26., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP HEVES, KISKORÉ ES KÖRZETE 5 Takarékos lesz, de felújítást is tervez az erki önkormányzat Az interezés bűntény lehet kölcsönügylet Új személyazonosságot is kaphat a védett tanú Az iskolai társulás miatt a tava­lyitól kevesebb pénzből, 74 mil­lió forintból gazdálkodhat idén Erk önkormányzata. Meleghegyi Béla polgármes­ter szerint eddig is addig nyúj­tózkodtak, ameddig a takaró ért, s ezután is így tesznek, azaz mű­ködési hitelt semmiképpen nem vesznek föl. Idén mintegy hétmil­liót szánnak fejlesztésekre, eb­ből ki szeretnék cserélni az isko­lai épület nyílászáróit, ami körül­belül hárommillió forintba kerül­ne. Szeretnék, ha az úthálózat egy részét is rendbe tehetnék. Erre az utóbbira négymillió fo­rintot szánnak önerőként, s to­vábbi 36-ot szeretnének hozzá nyerni pályázaton. A közmunkások segítségével, akiknek a száma hónapról hó­napra 13-20 körül mozog, sze­retnék kicsit rendezettebbé ten­ni a községet, az épület- és járda- felújításokat igyekeznek velük megoldani. A hosszú távú tervek közt szerepel a szennyvízcsator­na-hálózat kiépítése, melyet több önkormányzattal összefogva igyekeznek elérni. ■ Negyedmilliárdból gazdálkodhat idén Tárnáméra Március 12-én elfogadták Tár­náméra idei költségvetését. Mű­ködési hitelt nem kell fölvennie a községnek, az önkormányzat 250 millió forintból gazdálkod­hat. Ebből azonban jócskán szánnak fejlesztésekre is. Timár László polgármester el­sőként az óvoda felújítását emlí­tette, mint legfőbb teendőt, hogy a lerobbant épületben működő intézménynek jobb körülménye­ket biztosítsanak. Már tíz éve pá­lyáznak, eddig sikertelenül. Most ismét megpróbálkoznak a szükséges 120 millió forint elő­teremtésével. Tervezik még, hogy felújítják az egészségügyi intézményt, amelyre tavaly egy­millió forintot nyertek, s a kas­tély alagsorát. Az iskola nyelvi laborjának kialakítása jelenleg is folyamatban van. A polgár- mester hozzátette, két új busz­megálló, s egy közösségi ház ki­alakítása szerepel a megvalósí­tandó beruházások listáján. ■ Az interezés ellen ma is fel lehet lépni, igaz, körültekintő nyomozás és széles körű összefogás szükséges az eredményhez. Képünk illusztráció. Már halálos áldozatot is követelt a térségben az interezés (kamatos ka­matra történő pénzköl­csön), sőt, tömegvereke­dést is előidézett. Szuromi Rita Hiába ismertek évek óta a dél-he­vesi interező családok, hiába köt­hető a jogosulatlan pénzintézeti tevékenységhez immár haláleset is, továbbra is az a téves álláspont ezzel kapcsolatban, hogy a sér­tett, vagyis a kölcsönkérő közre­működése nélkül nem indulhat eljárás az intergazdák ellen. Godó Lajos országgyűlési képviselő a tarnaszentmiklósi tragikus halál­eset után dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisz­terhez fordult. A honatya részletesen ismer­tette a dél-hevesi történéseket - melyekkel lapunkban már fog­lalkoztunk -, s kérte a jogi útmu­tatást, a segítséget, hogy az interezők ellen indulhasson szé­les körű társadalmi összefogás, a rendvédelmi szervek hatékony közreműködésével. A súlyos problémákat feszege­tő levél hatására a tárcavezető megvizsgálta az interezés jogi minősítéséit és a cselekvési lehe­tőségeket. Leszögezte: a jogosu­latlan pénzkölcsön nyújtása igenis érdemes a kormányzat és a társadalom figyelmére. Ugyan­akkor több tévhitet is eloszlatott annak kapcsán, hogy a sértett aktív közreműködése nélkül nem lehet eljárást indítani. A Polgári Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy magánszemé­lyek egymás közti kölcsönügy­leteiben kamat csak kikötés esetén jár. Ennek mértéke nem haladhatja meg a mindenkori jegyban­ki alapkamatot, de a kamat nagyságában a felek sza­badon megállapodhatnak. Ezt az összeget azonban a bíróság mér­sékelheti, sőt, ha a kölcsönkérő szociális vagy egyéb helyzeté­nek kihasználásával állapították ezt meg, úgy akár semmisnek is tekinthető. Ezen esetben viszont szükség van a sértetti közremű­ködésre, vagyis a rendőrség és a közigazgatási szervek nem avat­kozhatnak be. Egészen más a helyzet, ha jo­gosulatlan pénzügyi tevékeny­ség miatt közigazgatási eljárás indul. Ez esetben a hitelintézeti törvény a mérvadó, amely ki­mondja, hogy ilyen jellegű tevé­kenység csak a Pénzügyi Szerve­zetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jóváha­gyásával indítha­tó. Márpedig tiyen- nel az intergazdák nem rendelkez­nek, vagyis a köz- igazgatási úton történő eljárás megindítására máris mód nyí­lik. A PSZÁF közreműködése se­gíthetné a hatékony nyomozást. A miniszter megvizsgálta a Büntető Törvénykönyvbe (Btk.) foglalt lehetőségeket is. Ám az uzsorakölcsönt a Btk. önmagá­ban nem minősíti bűnténynek. Ellenben a kölcsönügyletek mel­lett rendszerint jelen vannak kí­sérő bűncselekmények (fenyege­tés, zsarolás, fizikai bántalmazás, pénzmosás), amelyek bizony már ■ A kölcsönadás rendszerint bűncselekmény­nyel társul. Összefogás szükséges az Draskovics tibor (képünkön) ígérte, hogy az interezők elleni összefogáshoz kéri a Pénzügy­minisztérium, az Önkormány­zati és Területfejlesztési, a Szo­ciális és Munkaügyi Miniszté­riumok, az Országos Rendőr­főkapitányság, a PSZÁF és a Magyar Bankszövetség közre­működését. Egy, a témával kapcsolatban létrehozott szak­értő bizottság kezdeményezi az interezés ellen ide vonatkozó törvények mi­előbbi megvizsgálását, szük­ség esetén pedig az elengedhe­tetlen törvénymódosítások elő­készítését. úgynevezett halmozott bűnelkö­vetést feltételeznek. Eljárási gond a tanúi közremű­ködés hiánya. A jogosulatlan pénzintézeti tevékenység bűn- cselekménye közvádas eljárás, tehát nem követeli meg a sértett nyilatkozatát, vagyis a nyomo­zás nem bejelentésre, hanem hi­vatalból indítandó. Ezen esetek­ben a nyomozószervek élhetnek a titkos adatgyűjtés módszeré­vel, sőt a sértetteket megilleti a tanúvédelem, amikor a tanú esetlegesen új személyi azonos­ságot is kaphat biztonsága érde­kében. Draskovics jelezte azt is, sok esetben segítséget nyújthat az Igazságügyi Hivatal szerveze­tében működő Jogi Segítségnyúj­tó Szolgálat is, amely akár ingye­nes vagy halasztott fizetésű se­gítséget ad a kölcsönügyletek tisztázásához. Január 1-jétől mind polgári, mind büntetőeljá­rásban a perbeli képviseletet a pártfogó ügyvéd látja el. E jogi lehetőségek ellenére a miniszter kezdeményezte az APEH, a helyi önkormányzatok, a szociális szervezetek és a bűn- megelőzésben részt vevő civil és rendvédelmi szervek összefogá­sát az interezők ellen. Bár minisz­terként arra nincs jogosítványa, hogy konkrét ügyekben nyomo­zást rendeljen el, jelzéssel élt az országos rendőrfőkapitány felé, aki hivatalból elindíthatja az eljá­rást, s országos összefogást kez­deményezhet az interezés meg­állítása, felszámolása érdekében. HÍRSÁV Falumegújító tervek pályázat segítségével TENK Az önkormányzat falu­megújítási pályázat segítsé­gével szeretné rendbe tenni a községi temetőt. A kegye­leti helynél új kerítést, par­kolót építenének és növel­nék a zöldfelületek mennyi­ségét. Ezen rekonstrukció arra is alkalmat teremtene, hogy a földutakat aszfaltoz­zák és járdafelújításokat vé­gezzenek. Készülnek a köz- intézmények akadálymente­sítésére is, a munkálatokat egyszerűsített közbeszerzé­si eljárással végeztetik. Rendőrségi beszámolót hallgatnak a képviselők HEVES A város önkormány­zata ma 9 órától tartja testü­leti ülését. A képviselők megvitatják a Hevesi Rend­őrkapitányság beszámolóját, tájékoztatót hallgatnak meg a Polgárőr Egylet tevékeny­ségéről, intézményvezetői pályázatokat bírálnak el és egységes rendeletbe foglal­nak több, helyi adót szabá­lyozó rendeletet. Ezenkívül szó lesz az üresen álló ön- kormányzati ingatlanok hasznosításáról is. A hónap végéig kaptak haladékot az ebek TARNABOD Ennek a hónap­nak a végéig kaptak haladé­kot az ebtartók, hogy kutyá­ikat beoltassák, rendbe szedjék, vagy elaltatásukról döntsenek. Ez utóbbinak a költségeit természetesen az önkormányzat vállalja ma­gára. Április 1-jén indul a regisztráció, s aki a megen­gedetten túl több kutyát tart, vagy nem megfelelő körülmények közt, az már büntetésre számíthat. ' Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ E0E8 KEDD PÉTERVÁSÁRA ►SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PENTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt irta: Szuromi Rita Fotó: Ötvös Imre Ttel.: 36/513-622 e-mail: rita.szimjmi@axelspringer.hu Marcit keresnek egy esztendőre Hevesben A városban május 1-jén választ­ják meg a Hevesi Marcit, aki a következő évben úgy élhet, mint ahogy a mondás tartja: Él, mint Marci Hevesen. A régi szólás szellemében szeretnék megtalál­ni azt az embert, aki az elkövet­kező egy évben a település jelké­pe és szimbóluma lesz, vagyis rátermettségével, életrevalósá­gával, a közösségek bizalmával egyfajta értéket képvisel. A cím birtokosa egyben a város Civil Intézőjévé válhat. A jelölt győzelme esetén He­ves rendezvényeinek díszvendé­ge, a civil szervezetek kiemelt programjainak résztvevője lesz, kaphat adományokat, amelyeket kizárólag jótékony célra használ­hat fel. Viselnie kell a rendezvé­nyeken a civilek által elfogadott Marci-öltözetet, valamint a szá­mára legkedvesebb ételből az őt patronálókkal el kell készítenie a Marci-tálat, amelyet hevesi specialitássá nyilvánítanak. Erre a rendhagyó védjegyke­resésre bárki jelentkezhet, aki a kiírók által megszabott kritériu­moknak megfelel. Az önjelölt Marcinak el kell nyernie egy ci­vil szervezet támogatását, illetve be kell tartania az április 15-ei je­lentkezési határidőt, különben a következő egy évben nem élhet úgy, mint Marci Hevesen. A jelöltek a dél-hevesi város­ban a művelődési házban is kap­hatnak információt. ■ Főzőkonyha Tantaörsön. A hónap végén adják át a településen az újjáé­pített konyhát. Mint arról korábban már hírt adtunk, rekonstrukció köz­ben összedőlt az épület, így azt újjá kellett építeni. Az 500 adagos kony­hában április 1-jétől a helyi és boconádi gyermekeknek főznek, mivel az utóbbi településen takarékosságból csak melegítőkonyha marad. Pályázatból oldanák meg a község belvízelvezetését Az 1999/2000-es belvízkor Tiszanánán 31 lakóház dőlt ösz- sze, s több, mint ötszáz rongáló­dott meg kisebb-nagyobb mér­tékben. A teljes helyreállítás több százmillió forintba került volna, ezt a pénzt a mai napig nem tudták előteremteni. Az ön- kormányzat most úgy döntött, pályázatot nyújt be, hogy rendbe tegyék a falu vízelvezető árkait, s négy vízgyűjtőt is kialakítsa­nak. Ezekből az összegyűlt vizet aztán a közeli csatornákba ve­zetnék. Dr. Tóth József polgár- mester szerint a beruházás mintegy 300-350 millió forintba kerülne számításaik szerint. A fejlesztések sorát gazdagít­ja a Sütő András Általános Isko­la épületének fűtéskorszerűsíté­se. Az új kazán segítségével a sportcsarnok fűtését is megolda­nák. Az április-májusban meg­valósuló fejlesztés mintegy 17 millió forintba kerül, s évente 34 százalékos költségmegtakarítást eredményez majd. Az önkor­mányzat 14,5 százalékos önerőt biztosít a Szemünk Fénye Prog­ram keretében megvalósuló be­ruházáshoz, s a kazán hét év múltán kerül a tulajdonukba. A szélessávú internet is elér­hető lesz a településen, Kiskö­rén, Tiszanánán és Kömlőn ta­valy építették ki a hálózatot 200 millió forintból, s ennek a hó­napnak a végétől már teljes mér­tékben működni fog. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom